Csongrád Megyei Hirlap, 1957. június (2. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-01 / 126. szám

Várjuk a leveleket Az MSZMP májusi me­gyei aktívaülésének egyik fő problémája a dolgozók közötti politikai munka volt s a ta­nácskozás álláspontja egyön­tetű: a dolgozók és a kom­munisták kapcsolatainak el­mélyítése továbbhaladásunk egyik feltétele. Növelnünk kell az emberek bizalmát baráti szóval, okos, megfontolt intézkedésekkel, tettekkel. S hogy ezt megte­­hessük, hogy a párt még he­lyesebben dolgozzék, ehhez alapos tájékozottság szüksé­ges. A párt tájékoztatásának sokféle módja van. Egyik módja a munkás-paraszt le­velezés. Végtelenül sokat olvas­tunk, hallottunk az elmúlt években a munkás-paraszt levelezésről. Sokat olvastuk, mondtuk, hogy a sajtóleve­lezés a népközvélemény kife­jezésének egyik legfontosabb eszköze. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom világ­­történelmi győzelmét előké­szítő és kivívó bolsevikok pártja mindig arra tanított, hogy a szocialista sajtó a munkások és a parasztok le­velei nélkül nem boldogul­hat. A munkás-paraszt leve­lezők a közvélemény pa­rancsnokai. Útbaigazító, bí­ráló vagy dicsérő, kérő vagy tájékoztató leveleikkel híven mutatják a helyzetet, a han­gulatot, a sikereket és bajo­kat; híven tükrözik, mit tet­tünk helyesen, mit kellene javítani. A Csongrád megyei Hírlap, mint kommunista újság, mint a dolgozók lapja a leni­ni úton halad. Kötelessé­günkké tette a párt, hogy tiszteljük, becsüljük és nagy gonddal, emberséggel intéz­zük a dolgozók leveleit. Október 23-a óta Csongrád megyében senki sem szer­vezte a sajtólevelezést. Még­is, majd annyi levelet kap a szerkesztőség, mint azelőtt. A beérkező munkás-paraszt levelek száma egyre több. Ez bizonyítja leginkább, hogy a dolgozók minden eddiginél inkább igénylik, helyeslik a levelezést. A levelezés mód arra, hogy a munkás, a dolgozó paraszt közvetlenül a párt, a párt lapja vagy közvetle­nül a széles nyilvánosság elé bocsássa véleményét; mód arra, hogy a dolgozó bár­­honnét, bármilyen hibára felhívja a vezetőszervek fi­gyelmét; mód arra, hogy a vezetés ■ — egyéb eszközök mellett — ezúton is meglát­hassa, milyen nehézségekkel, gondokkal küzdenek itt vagy amott az emberek, milyen intézkedés tenné könnyebbé a helyzetüket. A levelezés megfelelő kezekben segít le­leplezni a rontást, a bűnt, a naplopást, a spekulációt, ami oly sokat nehezíti a dol­gozók életét. Pártunk világosan, őszintén megmondja, hogy a tovább­haladás ügye a dolgozók ke­zében van. Használjanak hát fel a dolgozók minden helyes eszközt arra, hogy minél jobban szolgálják a tovább­haladás, a szocialista építés ügyét, melynek során az egész ország és az egyes ember együtt emelkedik. A párt Csongrád megyei lapja nemes tömegmozga­lommá kívánja tenni a mun­kás-paraszt levelezést. Cé­lunk: a nép érdekeinek szol­gálata. Ennek elősegítésére kérjük a pártszervezeteket és a tömegszer­vezet­eket, kér­jük a dolgozókat. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Csongrád megyei A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT MEGYEI LAPJA, II. évfolyam, 126. szám Ára: 50 fillér Megnyílt a Budapesti Ipari Vásár Pénteken megnyílt a Város­liget vásárterületén a Budapesti Ipari Vásár. Reggel a vásár ün­nepélyes megnyitásán megjelent politikai és gazdasági életünk számos vezetője. Megtekintette a pavilonokat Dobi István, az El­nöki Tanács elnöke, Nagy Dá­niel, az Elnöki Tanács elnökhe­lyettese, Kristóf István, az El­nöki Tanács titkára, az ipari tárcák miniszterei: Czottner Sándor, Csergő János, Nagy Józsefné, Trautman Rezső, dr. Nezvál Ferenc igazságügymi­niszter, dr. Pongrácz Kálmán, a fővárosi tanács végrehajtó bi­zottságának elnöke. Ott volt a megnyitón J. I. Gromov, a Szov­jetunió budapesti nagykövete és a budapesti diplomáciai tes­tület több tagja. Budapest főváros tanácsa ne­vében Szili Géza eln­ökhelyettes üdvözölte a megjelenteket. — Még nincs hét hónapja — mondotta —, hogy ezen a terü­leten harcok folytak, és ime, a magyar ipar ma már a békés termelő munka kiváló termékei­vel bizonyítja életerejét és al­kotóképességét — mondotta többek között. Míg az előző vásáron a ki­állítók száma nem érte el a négyszázat, most közel jár az ezerhez. — Hirdesse ez a vásár a ma-­i gyár munkások és­­ értelmiségi­­ dolgozók törhetetlen munkaere­­j­­ét, megingathatatlan hitét és­­ meggyőződését a szocializmus­­ építésének diadalában — mon­­­­dotta befejezésül Szili Géza. „ Már a kora délelőtti órákban­­ nagy tömegek várakoztak a Li­­­getben a vásár megnyitására . Déli 12 órakor kitárultak a ka-t­pok, sok ezer látogató özönlött,­ zsongott a vásár útvonalain és* pavilonjaiban. A Budapesti Ipari­ Vásár péntektől kezdve 10 na­* pon át reggel 8-tól este 8 óráig­ lesz nyitva. } Séta a 10 kilométer hosszú kiállítási „városban" (Kiküldött munkatársunk­tól.) A vásár területére lépve az első pillanatban nem tud dönteni az ember, merről kezdje a szemlélődést. Hatal­mas pavilonok, kisebb csar­nokok, hosszú utcasorokat képező árus­fülkék és egyéb alkalmi épületek, pazar ötle­­tű reklámozással csalogatják magukhoz a látogatókat. Bár­merre fordulunk, mindenütt van bőven vásárolnivaló. Nem is csoda, hiszen a vá­sárra a tavaly előtti 400 ki­állítóval szemben most a nagyiparon kívül a trösztök­be tömörült tanácsi vállala­tok terjedelmes bemutatói mellett több mint száz kis­ipari szövetkezet és mintegy 460 kisiparos vonultatja fel legsikerültebb készítményeit. A kiállítás területe is jóval nagyobb az eddiginél. Az elő­ző vásárral szemben most 200 ezer négyzetméter terü­letet kellett erre a célra a Városligetből igénybe venni. A főbejárattal szemben, a vásár főterén ezüstös csillogású fémgömb vonja magára a figyelmet. Ez a 26 méter magasságú al­kotmány a Hydroglobus ne­vű, újrendszerű víztorony, amelynek sok előnye van a beton víztornyokkal szem­ben. Az előállítási költsége kétharmaddal olcsóbb az előbbinél és egyhatod idő alatt legyártható. Amellett, hogy tartósabb, bármilyen laza, sőt­­mozgó, süppedésre hajlamos talajon is felállít­ható. Igen ötletes a három­méteres átmérőjű pettyes labda, amelyben játékot áru­sítanak. A fehér pettyeken van a­­bejárata és árusító ab­lakai. Egy másik helyen a ,Mátyás-pince” csalogatja a jó borivókat korhű felírással és hollós címerrel s termé­szetesen finom italokkal. Számtalan ipari újdonság­gal lehet találkozni. Igen nagy érdeklődést vált ki pél­dául az első magyar gyárt­mányú ultrahangos mosógép, ultrahangos kávéfőző, zuha­nyozó­ rózsa és ugyancsak ultrahanggal működő masz­­szírozó gép. Hasonló érdeklő­déssel vették körül a Fém­bútorgyár kárpitozott csőbú­torait. A ,,Badacsony” nevű kétszemélyes világítás reka­­mié, valamint az egyszemé­lyes fotelágy tetszett leg­jobban. A fotelágy egy moz­dulattal alakítható át fek­vőhellyé, görgővel működik. A Könnyűipari Gépgyár­­Ovik szenzációja a légnyo­mással működő, IS orsós so­­rozat-fúrógép, amelyet n­ost gyártanak először Magyarországon A fúrók bármilyen méretre állíthatók. A gép csak soro­zatgyártásnál alkalmazható, de itt aztán rendkívül ma­gas termelékenységgel dolgo­zik. Úajdonság a 700-as vas­tagságú gyalugépjük is. Ed­dig mindössze 20 van belőle az országban. A gyalun 10 milliméter a legnagyobb fo­gás. Kétmotoros meghajtá­sú, három sebességre kap­csolható, 5600 fordulattal működik, négy késhengerrel és beosztott behúzó henge­rekkel. A megye állami gazdasá­gán és tsz-eit bizonyára ér­deklik: a kiállításon bemu­tatott szétszedhető mezőgaz­dasági gépszín. Bármilyen nagyságban készítik, a meg­rendelő kívánsága szerint. Lehet nyitott és befalazott is. A tetőzetét cseréppel, palá­val, vagy hullámlemezzel fe­dik. Csőből, vagy szögvasból gyártják. Amellett, hogy vi­szonylag kis költséggel ké­szül, a felállítása igen egy­szerű. Rengeteg újdonsággal le­pik meg a látogatókat a fi­nommechanikai, híradás­technikai és üzemgépészeti üzemek, vállalatok pavilon­jai. Továbbá a cipő-, textil- és konfekció-ipar. Találkoz­tunk a szegedi papucsokkal, a vásárhelyi hintákkal, a megye háziipari készítmé­nyeivel is. De nemcsak az avarcikkek gazdag választé­ka teszi kellemessé az ipari vásáron való tartózkodást. A kertes vendéglők, büfék, la­cikonyhák, halászcsárdák, cukrászdák, tejivók egész so­ra gondoskodik, hogy ne éhezzenek, szomjazzanak a vendégek. Szükség is van erre, hiszen a kiállítók bó­déival, csarnokaival szegé­lyezett utcák hossza több mint 10 kilométer. Kovács Imre Szombaton nyílik meg Ószikáncson a szövetkezeti vegyes- és ita bolt Az ószikáncsi dolgozó pa­rasztoknak régi kívánságuk volt, hogy tanyaközpontjuk­ban boltot nyissanak. Az ott­levő közhelyiség nem alkal­mas boltnak és ezért úgy ha­tároztak, hogy romos tanyák anyagából és a földműves­szövetkezet hozzájárulásából korszerű boltot építenek. A vásárhelyi földművesszövet­kezet közel 200 ezer forintot fordított erre a célra. A tel­jesen új épület elkészült, melyben vegyesboltot és ital­boltot rendeztek be. A földművesszövetkezet szombaton délután ünnepé­lyes keretek között adta át az új, korszerű boltot Öszi­­káncs lakosságénak. AKIRE BÜSZKE LEHET — A MEGYE — A Hódmezővásárhelyi Mérleggyárban dolgozik Koncz Géza vésnek. Munkatársai mind a műhelyében, mind az egész üzemben szeretik. Nemcsak kiváló szaktudása, de sze­rénysége is joggal vívta ki számára ezt a népszerűséget. Munkája után már hosszú idő óta nem volt minőségi kifo­gás. Emellett igen nagy százalékokat ér el. Többször ka­pott kitüntetést kiváló eredményeiért. Az ellenforradalom idején a józan gondolkodású munkásokkal tartott és példát mutatott a legnehezebb napokban is szorgalmával. A sztráj­kok idején is a becsületes munkára kérte társait. Koncz elvtársat nemcsak mint üzemi szakmunkást, hanem mint lehetséges faszobrászt is ismerik. Ma és vasárnap a nevelőket ünnepli a megye lakossága A­ pedagógusnap eseményeiből Ma és holnap megyeszerte megünnneplik a pedagógusok napját. . . . z*\ „­­ • Csongrádon az általános gimnáziumban például szombaton délelőtt a tanulók az órák elején Virág­csokrot adnak a tanároknak, 12 órakor pedig közös ün­nepség lesz az iskola ud­varán a szülői munkakö­zösség és a KISZ-szerve­zet közreműködésével. Estére a pedagógus, szakszer­vezet baráti vacsorát tervez és vasárnap jó idő esetén szü­lők, tanárok, tanulók hajóki­ránduláson vesznek részt. Makón a Közgazdasági Technikum­ban a szülői munkaközösség segítségével vasárnap dél­után szívélyes­­ összejövetel lesz a szülők, nevelők és diá­kok jelenlétében. A tanári kar néhány tagja Budapes­ten a SZÖVOSZ központjá­ban rendezett ünnepségen vesz részt. Hódmezővásárhelyen a megyei tanács végrehajtó­­bizottsága és a Hazafias Népfront rendezésében szom­baton délelőtt 9 órakor a TTIT klubhelyiségében köz­ponti ünnepély lesz a peda­gógusnappal kapcsolatban. Elöljáróban Nagyistók Jó­zsef, az országgyűlés alelnö­­ke, a Hazafias Népfront me­gyei elnöke üdvözli a megje­lenteket, majd Papp Sándor, a megyei tanács v­­b elnöke átadja a kormánykitünteté­seket és a jutalmakat a ki­tüntetett pedagógusoknak. Érdemes megemlíteni, hogy a jutalmazások között kül­­földi üdülés is szerepel. Az ünnepség során a Szege­di Nemzeti Színház művészei is fellépnek szavalatokkal, valamint ének- és zeneszá­mokkal. A részvevők ezutati ünnepi ebédre gyűlnek ösz­­sze az Oldalkosár utcai, kol­légiumban. Este 8 órai kezdettel a TTIT vásárhelyi szervezete klubhelyiségében (Kossuth tér 6.) műsoros klubestet ren­dez a vásárhelyi nevelők ré­szére. Ez alkalommal dr. Or­mos P­ál, a szervezet elnöke köszönti a pedagógusokat. MA ÉS HOLNAP UTOLJÁRA... A vásárhelyi Petőfi Színház ma és hol­nap Vásárhelyen és Makón utoljára mu­tatja be az »Irány Caracas!« című vígjáté­kot. Vásárhelyen szombaton délután 4 és este fél 8 órai kezdettel, míg Makón a mű­velődési házban este 8 órakor tartják meg előadásaikat. Két képünk az »Irány Cara­cas!« előadásának egy-egy sikerült jele­netét mutatja be Szende Mária, Farkas László, Mátray Maya és Ősi Jutka sze­replésével. (Siflis felvételei) Az országgyűlés honvédel­i bizottságának ülése Pénteken­­ Zsofinyec Mihály elnökletével ülést tartott az or- B­álggyi Ilsés honvédelmi bizott­sága. A bizottság meghallgatta Révész Géza altábornagy honvé­delmi miniszter beszámoló­ je­lentését a honvédelmi tárca 1957. évi költségvetéséről. Be­ható vita után a bizottság a honvédelmi miniszter beszá­molóját tudomásul vette, s el­határozta, hogy a honvédelmi tárca költség­vetését i­ elfogadásra javasolja az országgyűlésnek.

Next