Csongrád Megyei Hírlap, 1971. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-23 / 45. szám
Becaftan, s A rendelőben, összejövetelen egyformán kérdezik mostanában valamelyik elnöktől vagy dolgozótól: — Igaz, hogy nem akarnak kiköltözni? Ugyan, miért makacskodnak, miért nem veszik elő a saját pénzüket? ... Széltében, hosszában elterjedt már Szentesen, hogy a hivatalos felszólítások ellenére sem mozdul a város központjából a Mezőgazdasági és a Vas- és Fémipari Ktsz, és ezzel megakadályozzák a helyi tanács városfejlesztési törekvéseit. Ráadásul a „vasasok” az utcán tárolják a nyersanyagot, a készterméket, és zajos munkájukkal zavarják a környékbeli lakók nyugalmát. A mezőgazdasági btsz épületei beleesnek a főutca tervezett új nyomvonalába, és egyébként is rontják a városképet. Mind a két szövetkezet megérett tehát a kitelepítésre és az új ipari területen nemcsak a termelés, hanem a munka- és a szociális körülmények korszerűsítésére is nyílik lehetőség. Táti, hogy immár húsz Ibii, éve működő két szövetkezet kitelepítése termelési és városképi szempontból egyaránt indokolt. Köztudott, hogy ebben a régóta húzódó kérdésben már napokat értekeztek, több száz kilométert utaztak, és kisebb mérlegre nem is lehetne rárakni a megszületett ügyiratokat Azon is lehetne vitatkozni, hogy milyen alkalmakat mulasztott el a két szövetkezet és a város a teljes rekonstrukcióval kapcsolatban és sorolhatnánk pro és kontra a vélt, vagy valódi hibákat és megállapításokat. Ami megtörtént és elmúlt, az esetleg jó az indulatok fokozására, de használhatatlan a kitelepítés időszerű megoldása céljából. Csak a valós feltételekből lehet kiindulni, csak abba tudunk kapaszkodni, amit a jelenlegi helyzet nyújt számunkra, mert más a kívánság és megint más annak a járható útja. Különféle bírságolásokkal — közegészségügyi, területfelhasználási szabálysértéseket véve alapul — kevés eredmény várható a szövetkezetekben a kiköltözés meggyorsítására. Ebben csak egy dolog segít igazán. Az anyagi fedezet. A közhiedelemmel ellentétben a két szövetkezet vezetői és dolgozói nem gátolják a városfejlesztési elgondolásokat és külső segítséghez párosítva a saját erőfeszítéseiket, hajlandók kitelepülni a kijelölt ipari területre. A Vas- és Fémipari Ktsz tavaly egymillió forinttal megpótolta a felsőbb fórumoktól kapott összeget a műszaki fejlesztésre, és jelenleg nincs saját pénzügyi alapja. Ha megtartja mostani eredményességét, akkor 1972-től tud akkumulálni, de ez még messze van a kiköltözéshez szükséges 14 millió forinttól, az új telephely kialakításához elengedhetetlen költségektől. Mivel öt éven belül nem várható nagyobb városképi változás a József Attila utcában — ahol a Vas- és Fémipari Ktsz egzisztál —, ezért ennek a szövetkezetnek a kitelepítése több türelmi időt igényel. Ez befolyásolta a szövetkezet döntését, amikor az OKISZ által felajánlott 2,6 millió forint megosztásáról lemondott, hogy inkább hamarább boldoguljon kerek összeggel, a kisebb és sürgősebben kitelepítendő Mezőgazdasági Ktsz. Ilaét a Mezőgazdasági ITIOSZ Ktsz az OKISZ forintjaival és a városi tanács megértő anyagi támogatásával együtt körülbelül 4 millió forinttal rendelkezik. A kiköltözés 8 millióba kerül, ezért még nagyon sok igyekezetre és előreláthatólag központi, megyei segítségre is szükség van, hogy a hiányzó forintok egybegyűljenek. A bank a kiköltözéshez nem ad hosszú lejáratú hitelt. A szövetkezet a Kantakta volt telepének egy részét már megvásárolta, és elindult a kitelepülés fáradtságos útján. Külön megjegyzendő: sajnos, a városi tanácsnak sincs lehetősége — megannyi kommunális és egyéb feladat is követeli a pénzt —, hogy a szövetkezetek kitelepülését komolyabban előmozdítsa az urbanizációs követelmények részeként. A szentesi közvéleménynek pedig azt is tudomásul kell venni, hogy a szövetkezetek kitelepítése nem egyszerű séta a város közepéből, a kijelölt ipari területre. A két szövetkezet mintegy 200 szakmunkásnak biztosít kenyeret és éves viszonylatban közel 30 millió forint a termelési értékük, gyártmányaikat országos vállalatok vásárolják és keresik. Az sem mindegy, mit veszít vagy nyer a termelés azzal együtt, hogy teljesülnek a kitelepüléssel összefüggő kívánságok? * Mindebből világos a válasz arra a kérdésre, hogy az érdekelt szentesi szövetkezetek nem akarnak, vagy nem tudnak költözködni? SZABÓ RÓBERT Nem tudnak, vagy nem akarnak kitelepülni? fi nagylaki barakklakások végnapjai I// utcák, kertes kislakások A múlt örökségéből még mindig van emlékeztető a modern gyárépület tövében Nagylakon. Pedig sokat tett már a falu azért, hogy a régi nyomortanyákra emlékeztető barakklakások egyszintbe kerüljenek a földdel; hírmondója se maradjon annak, milyen körülmények között tengették életüket a régi kendergyári munkások. Két barakk még áll. Laknak benne, a tetőkön televíziós antennák jelzik, hogy nem nyomorognak a bentlakók, csupán a külsőség a megtévesztő. A vasút mellett három utca hirdeti viszont az emberről való gondoskodást, az összefogást, a segíteni akarást. 52 ház épült már fel, mindmegannyi kertes családi ház a Pacsirta, a Szegfű, az Akácfa és az Orgona utcákban. Újak az utcanevek, ugyanúgy, mint a házak. Hogy nem gyorsabb a fejlődés, annak az építőipari kapacitás az oka. Évek óta tsz-építőbrigád dolgozik itt. Tavaly 5 egyszoba-konyhás, kertes családi házat épített fel a magyarcsanádi Úttörő Tsz brigádja. Az idén újabb öt lakás építését vállalták, az építőanyag szállítása már megkezdődött. További hat ház sorsa is eldőlt. Kisiparos és egyéb építőmester közreműködésével tető alá kerül. A régi barakklakásban aligalig maradnak már, hiszen az építtetők mindegyike onnan kerül ki. Még 1947-ben kijelölték az új település helyét, hatvan 200 négyszögöles portát mértek ki a házaknak. Az idén mindmegannyi betelik, új portákra lesz szükség. Csontos János, a községi tanács vb-elnöke szerint nincs akadálya a kimérésnek. Állami tartalék terület van az új település mellett, így az bővíthető. Használója, a magyarcsanádi Úttörő Tsz. már tavaly hozzájárult a felparcellázáshoz. Az idén 28 porta létesül. A telekár kedvező. A réstkikészítő vállalat barakklakásaiban lakók örökhasználatra ingyen kapják a telket. Azok viszont, akik nem ott laknak, négyszögölenként 15 forintot fizetnek. A közelmúltban tartott közvéleménykutatás szerint 16—20- an akarnak építkezni. A részkikészítő vállalat ugyanitt három ikerházat építtet — ezek kétszobásak lesznek. A házárak 90—110 ezer forint között mozognak. A még barakklakásokban lakóknak mindössze 10 ezer forintot kell előre befizetni, a többit az állam kamatmentes kölcsönként adja 30 évi törlesztésre. Három év eltelte után, akik rendesen fizetik a törlesztéseket — mondhatni úgy is, törzsgárdatagokká válnak az üzemben —, további 5—8 és 10 ezer forintos engedményben részesülnek. Nagy ez a kedvezmény, de kell is. Fura, hogy ma is arról kell beszélnünk, végre megszűnik a nemrég épített modern üzem tövében a barakklakás. Két képet közlünk. Mindkettő beszél önmagáért. Egy kicsit emlékeztető azok részére, akik elfeledkeztek arról, milyen volt régen az üzemi munkások élete, egy kicsit biztató azoknak, akik hittek és hisznek a jövőben. Kép és szöveg: FÖRGETEG SZILVESZTER A paraszti régiségek — és a divat A minap mondta egy falusi asszony: leányánál járt Pesten, és meglepődve látta egy üzlet kirakatában, hogy azt a régi rézmozsárt, amit nemrégiben egy gyűjtőnek ingyen odaadott, 180 forintért árulják. Annyiért ám, meg többért is. Lehet, hogy nem ugyanarról a rézmozsárról van ugyan szó, de kétségtelen, hogy divatba jöttek a modern lakásokban a régi paraszti élet rekvizitumai. Ezeknek jó része falun már nem szolgál praktikus célokat, felkerült a padlásra, onnan szedték elő őket, amikor megjelentek a „műgyűjtők”. A jobbik eset, hogyha adtak érte néhány forintot — a majolika kancsókért, régi órákért, a rokkáért, a csíkmákszfkréért — meg a mozsárért, vasalóért. Már régebb idő óta tapasztaljuk Csongrád megyében, hogy elegáns autókkal járják a falvakat bizonyos ,,műgyűjtők”, s aztán régiségekkel megrakodva utaznak vissza a fővárosba. Tehát: zugkereskedők. A múltkor említette valaki, hogy Apátfalváról öt láda régi anyagot vasúton adtak fel. De nem a néprajzi múzeum számára ! Persze, a spekuláció mindenütt virít. Most ide is betört. Nem árt, ha az állampolgárokat figyelmeztetjük: jobban nézzék meg a személyi igazolványát annak, aki „műgyűjtő”-ként házuk táját felkeresi. S csak annak adjanak régiséget, aki ezzel nem kereskedni akar, hanem a régi élet emlékeit meg akarja őrizni. (—) KEDD, 1971. FEBRUÁR 23. Évi 500 millió megtakarítás Számítások szerint évente 500 millió forint megtakarítást eredményez a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Termelésfejlesztési Intézete és a Növényolajipari Országos Vállalat kooperációja. A keszthelyi szakemberek új eljárást dolgoztak ki a takarmány zsír felhasználásának gazdaságosabbá tételére. A mosószappan gyártás csökkenése következtében ugyanis egyre több növényi és állati zsiradék szabadul fel. Ennek takarmányozási célokra való felhasználása hagyományos módszerrel gazdaságtalan, hiszen a 10 forintos alapanyag árát a feldolgozás költségei 22 forintra növelték. A keszthelyi kutatóknak sikerült olyan eljárást kidolgozniuk, amelynek segítségével közvetlenül az alapanyagot keverik a takarmányba. 40 mezőgazdasági üzemben kiváló eredménnyel vizsgázott a zsírral dúsított takarmány. (MTI) Fiatal műszakiak a HÓDI KÖT-be A Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár termékei nemcsak hazánkban, hanem a világpiacon is méltán vívtak ki rangot és elismerést maguknak és készítőiknek. Arra kerestünk választ, hogy az itt dolgozó fiatal műszakiak körében, hogy munkakörük, beosztásuk mennyiben elégíti ki képzettségükhöz fűzött reményüket egyéni ambícióiknak milyen perspektívát ígér az országos hírű nagyüzem? Aki befutott Általában ezt szokták mondani arra a fiatal értelmiségire, aki 30 éves korára rutinos osztályvezető havi négyezer forintos fizetéssel, a lakásgondokon is túl van, és autóra sem kell már gyűjtenie. Villányi László valóban nem panaszkodhat, hiszen a műszaki fejlesztési osztály élén az izgalmas alkotó munka örömeinek élhet. Ezt az eszmefuttatást neki is felvetettem, beszélgetésünk elején. Ennyit fűzött csak hozzá: — Azért nem volt könnyű, és ma sem olyan könnyű, mint ahogy ezt a kívülállók gondolják. Amikor a fiatal gépészmérnök a diplomát kézhez kapta, itt helyezkedett el. Választását valószínűleg megkönnyítette az a tény, hogy bennszülött vásárhelyi. Bár nagyon sok mérnöknél ez egyáltalán nem szempont. — Mit jelent vidéken dolgozni? Miért idegenkednek fiatal mérnökök a vidéki élettől? — kérdeztem tőle. — Én a vidéket így fogom fel: több munka, nagyobb felelősség, gyorsabb előrejutás. Olyan óriási különbségeket azonban nem látok a főváros és a vidék között. Legfeljeb több tudományos előadást lehet Pesten látogatni, önképzésre, fejlődésre azonban itt is van lehetőség. A munkahely megválasztásában tehát — hogy tudniillik vidék vagy Pest — ezek nem lehetnek döntő szempontok. Sokkal inkább a felelősség vállalása, az önálló munkára való hajlandóság. — Könnyű irányítani? — Egyedül a vezetésre nem készítenek fel az egyetemen. Nem is tudom, hogy miért nincs a tananyagban benne, hiszen ma már a vezetés is: tudomány. Véleményem szerint vezetőnek lenni nem könnyű, de azért nem is nagyon nehéz feladat. Ha meg kell fogalmazni azokat az ismérveket, melyek feltétlenül szükségesek a korszerű vezetéshez, akkor ezek a következők: politikai képzettség, megfelelő szakmai ismeretek, és legalább egy nyelvet beszélni. Villányi Lászlónak volt alkalma, hogy nemzetközi méretekben is tapasztalatokat gyűjtsön, hiszen a Szovjetunióban, NDK-ban, Romániában, Csehszlovákiában és Ausztriában személyesen ismerkedhetett meg ennek az iparágnak legkülönfélébb vonásaival, problémáival. Lépést tartani a divattal Egy technológiai osztály vezetőjének a legfontosabb jelszava csak ez lehet: Nem elmaradni! Különösen, ha egy olyan gyárról van szó, amelynek termékeinél nagyon is lényeges a kikészítés minősége. — Nem lehet a divat nyomában kullogni — mondja Soós Sándor osztályvezető. — Az én feladatom a különböző gyártmányok technológiájának kimunkálása. Ebben segítségemre van a 96 tagú kollektíva. — Kik jelzik a divatot? — Elsősorban a kereskedő partnerek információira támaszkodunk. A HUNGAROTEX-et mindenképpen meg kell említeni. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem nézünk szét a nagyvilágban, természetesen nemcsak ismeretszerzési, de eladási céllal is. Termékeink elsősorban a skandináv államokban keresettek. — Meddig divat a divat? — Ezt a legnehezebb tudni. Amikor egy-egy termék a kezembe kerül és gyárthatóságáról véleményt mondok, sokszor gondolok arra, hogy meddig tudjuk majd ezt forgalmazni megfelelő áron. Állandóan bújom a külföldi szaklapokat — angolul elég jól tudok —, de az utazások is hozzásegítenek a jobb tájékozódáshoz. Élvezetes és izgalmas munka ez. Közgazdászszemmel — Iskolai végzettsége? — Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem. — Diplomaszerzés ideje? — Budapest, 1966. — Havi jövedelme? — Háromezer-hatszáz forint. — Munkaideje? — Kötetlen, vagyis reggeltől estig. — Munkaköre? — Egy mondatban így jellemezném. Előkészíteni döntésre — mindent figyelembe véve — a legjobb megoldást. Ez az összes közgazdasági témákra vonatkozik. — Mi a véleménye a fiatal diplomások helyzetéről? — Emberek és munkahelyek szerint változik. Mivel csak ezt a gyárat ismerem, ezért általánosítani nem tudok. Úgy érzem itt erkölcsileg és anyagilag kellőképpen meg vannak elégedve, miként én a gyárral. — Továbbképzésre nyílik-e lehetőség? — Nemcsak lehet, hanem muszáj is A reform állandóan új ismeretanyagot követel. Bár itt rendkívüli elméleti dolgokkal nem foglalkozunk, folyamatos továbbképzés nélkül nem lehet eredményesen dolgozni. Béres Erzsébet már négy éve dolgozik közgazdászként. Beszélgetésünk során a menedzsertípusú vezetés is szóba került. Véleménye szerint a piacközpontú gazdálkodást elképzelni sem lehet jól képzett, nagy információs hálózattal rendelkező menedzser vezetők nélkül. Hozzátette azonban azt is, hogy meglátása szerint talán éppen ezen a téren van még sok pótolni valónk. Azonosságot mutatnak Három portré — három vallomás. Bár különböző területen dolgoznak, mégis több vonatkozásban az életsorsok azonosságot mutatnak. Munkakörükkel, beosztásukkal, megbecsülésükkel elégedettek. A beérkezés küszöbét már fiatalon elhagyták. A kérdés csak az, hogy az ilyen optimális helyzet mennyire tipikus, mennyiben reprezentálja ennek a generációnak reális körülményeit? HALÁSZ MIKLÓS 5