Csongrád Megyei Hírlap, 1971. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-23 / 45. szám

MOZAIK FARSANG­ ­ Vasárnap „telt ház” volt Mohácson: délelőtt hangver­seny volt, az utcákon a busójáráson részt vevő tánccso­portok vonultak fel, közöttük a bulgáriai és a jugoszláviai vendégtáncosok. A délelőtti forgatagban pedig feltűntek a faálarcos, ijesztő külsejű busók is, noha az ő felvonulásuk és farsangi játékuk csak a délutáni programban szerepelt. A busójárás, ez az ősi tavaszköszöntő ünnepből sarjadt vigasság, kitűnően sikerült az idén. (KS fotó: Rohanok felv.) A mohácsi farsang országszerte jól ismert alakjai — a busók. N­­em középiskolás fokon..." Az alig tízesztendős múlt­ra visszatekintő szegedi Tö­mörkény Szakközépiskola képző- és iparművészeti ta­gozata — noha célja nem kifejezetten a művészképzés — számos olyan tehetség szárnypróbálgatásához adott segítséget, akik azóta kép­zőművészeti életünk jelentős szereplői lettek. Az idén végzettek között a kera­mikusok és a­ díszítőszobrá­­szok jeleskednek elsősoron. A vásárhelyről ideszárma­zott Lantos Györgyi, Tóth Kálmán, Albert Ildikó ígé­retes tehetséget mutató szobrászok, nagy remények­re jogosít a keramikus Lu­kács Ilona szereplése is. Lantos Györgyi Szemők Zsuzsával közösen faragott halfigurája bármelyik kiállí­táson megállná a helyét; ugyanez mondható el Lu­kács Ilona kerárdia-faliké­­peiről és táljáról is. A né­hai csongrádi diák, Máté István karakteres női port­réival tűnik ki. Újszerű, szép plakátokat is láthatunk, amelyek közül Albert Tamás munkája ér­demel kiemelést; a jövő évi Szegedi Nyári Tárlatról már ez fogja tudósítani a város közönségét. A szegedi Papp Kati , reklámgrafikai eré­nyekről árulkodó dobozai és Szemők Zsuzsa Szeged címe­re érdemel még említést. A kiállítást tegnap délben dr. Diós József igazgató ad­ta át a közönségnek. KŐMŰVESEKET, KŐMŰVES SEGÉDMUNKÁSOKAT, KUBIKOSOKAT KERESÜNK budapesti állandó munkára Jelentkezés: az Április 4. utsz munkaügyi osztályán. Budapest, Vtn., Aurora u. S3. H. L. 98 Szombat este egy római villában Revolverlövések dördültek­­ szombaton este Sylva Jospina jugoszláviai filmszí­­észnő Róma környéki vil­­ljában: a golyók halálosain megsebesítették a 49 éves Jiovanni Quinzi házmestert, ki még a rendőrök érkezése­lőtt elvérzett, 43 éves fele­­ége a mentőautóban, a 23 é­ves Gino Polini sofőr pedig műtőasztalon halt meg. A nyomozás máris kiderí­­ette a következőket: a film­­zínésznő tavaly júliusban úrmesternek alkalmazta a 4 éves Giovanni Galatit, aki ez sokkal később megbe­­egedett, s meg kellett ope­­álni.. Három hónap múlva elent­kezett ismét munkára, ő Koscina elbocsátotta. A házmesternek — a kiskorú Véres bosszú gyermek apjának —, a szí­nésznő kifizette a felmondá­si díjat, de Galati az ösz­­szeget kevésnek találta, és gyermekei után családi pót­lékot is követelt. A film­sztár ezt megtagadta. Galati szombaton este el­határozta: behajtja járandó­ságát. Elment a villába, de­­ a filmszínésznőt nem ta­lálta otthon. Vitába kevere­­­dett a személyzettel: az új házmester-házaspárral, a so­főrrel és két inassal, majd előrántotta revolverét, és megölte Gioanni Quinzit, fe­leségét és a sofőrt. A két inas a lövöldözés közben el­futott, azóta nyomuk ve­szett. A szomszédok telefonáltak a rendőrségre, a riadóautón érkező rendőröknek Galati minden ellenállás nélkül megadta magát. Letartózta­tásakor ezt mondotta: „Kö­rülvettek engem, fenyeget­tek. Ekkor néhányszor a le­vegőbe lőttem. Ennek elle­nére közelebb jöttek. Félni kezdtem, újból és újból meg­húztam a ravaszt. Láttam, amint­­egymás után összees­tek ...” A rendőrség nagy appa­rátussal folytatja a nyomo­zást. Elsősorban a két inast keresik, mert vallomásuk döntő, lehet a történtek re­konstruálásához. TAVASZ HEVESBEN Heves megyében a tartó­san egy he idő meggyorsítot­ta a növényzet fejlődését. Az orgonabokrokon több he­lyütt már festenek a bim­bók. Egerben a Szabadság téren tavaszias díszbe öl­tözött a két évszázados tö­rök mogyorófa, terebélyes koronáját elborították a ta­vaszt jelző barkák. A Mát­ra déli lankáin sarjad a fű és kinyíltak az első tavaszi virágok.­­ GONDTALANUL élhe­tett volna Richard Crispine angol nyugdíjas, ha figyel­met szentel a szobájának fa­lán függő régi órának. Amikor összeírták nyomorú­ságos hagyatékát, felfe­dezték, hogy az óra egye­dülálló érték. A 17. század­ban készítették — becslések szerint az árverésre kerülő óra körülbelül 100 000 font sterlinget ér. □ KÉTFEJŰ GYERME­KET szült egy fiatal görög nő. A torzszülött, akinek — mint az orvosok közölték — két mellkasa és egy szíve volt, születése után azonnal meghalt. Rendőrségi hírek Nem vállalt munkát, csa­vargóit, és ismerőseinek ado­mányaiból tartotta fenn ma­gát Kocsis Ferenc, hódmező­vásárhelyi (Jókai u. 180.) lakos. A rendőrség közveszé­lyes munkakerülés miatt 30 napi elzárással sújtotta. * Szegeden, az Április 4. út­ja és a Bécsi krt. sarkán megcsúszott és kiesett az álló villamosból özv. Balogh Józsefné, szegedi (Bokor u. 8.) lakos. Az idős, 73 éves asszony lábtörést szenvedett. * Korábbi viselt dolgai mi­att a rendőrségi felügyelet alatt volt Vinis Mihály, csa­­nádpalotai (Jókai u. 11.) la­kos. Eltiltották a ’ szórakozó­helyek látogatásától, s a községet is csak külön en­gedéllyel hagyhatta volna el. Egy alkalommal Makón ta­lált rá a rendőrség, s éppen italozás közben. Huszonöt napi elzárással sújtották. Korábban különböző va­gyon elleni bűncselekmé­nyek miatt tizenkétszer volt már büntetve Uram György, szentesi . (Felszabadulás u. 5.) lakos. A szentesi járási ügyészség most hivatali sze­mély ellen elkövetett erő­szak miatt emelt vádat el­lene. A vádlott a fábiánse­­bestyéni Kinizsi Tsz .,Gom­ba” elnevezésű elárusító helyénél italozott, majd az egyik lakás előtt viselkedett botrányosan. Utána meg­ütötte a megfékezésére kihí­vott rendőrt is. Árdrágítás miatt emelt vádat a bíróságon a szentesi járási ügyészség Balogh An­tal nagymágocsi áfész-bolt­vezető ellen. A legkülönbö­zőbb árukat adták el az üz­letben rendszeresen megdrá­gított áron 1968—69-ben, s így az áfész közel 300 ezer forint illetéktelen többletjö­vedelemhez jutott. Szentesen és Csongrádon csavargással töltötte idejét Lakatos Ibolya, szentesi (Be­rekhát 4/100.) lakos. A szen­tesi rendőrkapitányság 25 napi elzárással sújtotta köz­veszélyes munkakerülésért. Vizsgehumor A hallgató az osztálytársadal­makról felel. Meg­említi, hogy az osztályokon kívül kisebb csoportok is találhatók a társadalomban, ezeket rétegeknek nevezik. — Mondjon pél­dát! — szólítja fel a vizsgáztató. — Hát — gon­dolkodik a vizs­gázó, aztán jobb híján kiböki. — Prostituáltak. — Megörült ma­ga? — kérdezi a vizsgáztató. — A prostituáltak ma­gának réteg? — Bocsánat professzor úr, té­vedtem, az már osztály... * Az egyik jog­hallgatónak a há­zasságról kell bü­­­szélnie. Idegessé­gében így fogal­maz: — Házastárs az, akivel szem­ben a másik fél há­zasságot kötött. A vizsgáztató professzor közbe­kérdezett: — Mondja, ma­ga nős? — Nem. Elvál­tam — feleli a hallgató. — Akkor ér­tem — nyugtázza a professzor. * A hallgató Zrí­nyi Ilonáról fe­lel. Sorra veszi élete fontosabb eseményeit. Töb­bek között szót kerít férje halálá­ra is. Azt mond­ja: — Nagy csapás volt ez Zrínyi Ilo­nára, bús ö­z­vegységé­­b­en csak az vi­gasztalta, hogy időközben két szép gyermekkel áldotta meg őt az isten... REIGL ENDRE gyűjtéséből Megérzés : A GÉPKOCSILOPÁS annyira mindennapossá vált Nyugat-Berlinben, hogy a tolvajok új járművekre spe­cializálják magukat. Ugyan­is ezúttal egy hajót kötöttek el, de a hajót a Havel fo­lyón zátonyra futtatták. A hajót már harmadszor lop­ták el.­­ HÉTFŐRE virradó éj­szaka több hullámban rend­kívüli erejű forgószél sö­pört végig Nyugat- és Dél- Louisianán és Mississippi állam központi területein. A természeti katasztrófa az el­ső jelentések szerint leg­alább 42 személy halálát okozta. A rendőrség attól tart, hogy a szomorú lista tovább növekszik. Inverness városa megsemmisült. A mentési munkálatok lassan haladnak.­­ A RENDŐRSÉG szom­baton este megtalált tizen­öt, mintegy 600 ezer dollár értékű festményt, amelyet a híres műgyűjtő, Peggy Gug­genheim velencei villájából raboltak el február 7-én. A festményekre egy ponyva alatt bukkantak rá a város­ból kivezető vasúti pályán. □ LAVINA ZÚDULT szombat délután a francia­­országi Courchevel sípályá­ra. A hatalmas hótömeg két embert temetett maga alá. A mentőosztagoknak egyikü­ket sem sikerült megmente­niük. — Mit gondolsz, drágám, nem fogott valahogy gyanút a férjed? (A Wochenpresse-ből) sz­akközépiskola GYENGEÁRAMÚ tagozatán végzett vagy VILLANYSZERELŐI SZAKKÉPESÍTÉSSEL RENDELKEZŐ rátermett FÉRFI VAGY NŐI munkaerőt keresünk bolti eladói munkakörbe Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: az a­fesz kereskedelmi osztályán, Csongrád. Felszabadulás u. 26. Cs. 133 222 CSÖSGRÁD MEGYEI ★HÍRLAP A MIá'JAK SZOCIAl'itik M­U­N­K­A­S­ÁR AT­L­A­PJ­A Tájékoztató a továbbtanulásról, pályaválasztásról Most kezdődik a továbbtanulásra való jelentkezés idő­szaka. A Művelődésügyi Minisztérium pályaválasztási és az egyetemi felvételek lehetőségeiről szóló tájékoztatóját már postázták a megyei művelődési osztályok címére. Ezekből a középiskolák igazgatóin kívül a harmadik-negyedik osz­tályok főnökeinek, a szülői munkaközösségeknek és a KISZ-szervezeteknek is mint egy-egy példány. A miniszté­rium kéri a megyei és kerületi osztályvezetőket, a kiad­ványt haladéktalanul továbbítsák az iskolákba. Egyébként a felsőoktatási intézmények nappali tagoza­taira felvételüket kérhetik a középiskolák utolsó éves ta­nulói, illetve azok az érettségizett dolgozók, akik a 35. élet­évüket még nem töltötték be. De egyetemek, főiskolák nappali tagozataira szóló fel­vételi kérelmet a középiskolák március 1-től 15-ig a fel­sőoktatási intézmények pedig május 31-ig — a tanító- és óvónőképző intézetek március 25-ig — fogadják el. ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! Kérjük kedves előfizető­inket, hogy a hónap rövidsé­gére való tekintettel a kö­vetkező havi előfizetési dí­jakat lehetőleg február 25- ig kiegyenlíteni szíveskedje­nek. KIADÓHIVATAL — VASÁRNAP délután Vá­sárhelyen, a Béke Szálló emeleti nagytermében ren­dezték meg a hagyományos úttörőkarnevált. Ezen az út­törőház zenekarának muzsi­kájára táncoltak, szórakoz­­­tak a pajtások. Az ötletesnél ötletesebb jelmezek közül a zsűri az egyéni versenyben Kádár Judit (Kun Béla álta­lános iskola) tojásból kibújó csirke-jelmezét találta a legjobbnak, míg a csoportos versenyben a dr. Münnich Ferenc általános iskola „orosz babák” elnevezésű jelmezcsoportja kapta az el­ső díjat. A tombola fődíját, egy nagy macit Albert Ká­roly, a Zalka Máté iskola tanulója nyerte.­­ A TIT vásárhelyi szer­vezete és a Magyar Jogász Szövetség Csongrád megyei szervezete helyi csoportjának rendezésében 1971. február 26-án délután fél 4 órai kez­dettel a városi tanács vk­­termében dr. Maróti László, a Csongrád megyei Bíróság elnökhelyettese ,.A gazdasá­gi és korrupciós jellegű bűn­­cselekmények alakulása és a bírói gyakorlat” címmel elő­adást tart. A rendezőség ér­deklődőket szívesen lát az előadáson. TANÁCSKOZÁS A NÖVÉNYVÉDELEMRŐL Termelőszövetkezeti veze­tők és növényvédő szakem­berek tanácskoztak tegnap Szegeden. Koncz Imre, a növényvédő állomás megyei igazgatója a szakmérnökök és szaktechnikusok munká­járól, a gazdaság vezetésé­ben betöltött szerepéről tartott előadást, Ilovai Zol­tán laboratóriumi vezető pe­dig a kártevők üzemi előre­jelzésének fontosságáról, az előrejelző hálózat megszer­vezéséről adott tájékozta­tást. Az AGROKER képvi­selője ismertette a növény­védő szerek idei beszerzé­sének lehetőségeit, Martonosi István, növényvédelmi fő­felügyelő pedig a szegedi­ já­rás közös gazdaságainak ta­valyi növényvédelmi mun­káját értékelte. A SZÍNHÁZI ESTEK Újszegeden című pódium­műsor ma este hat órakor kezdődő előadásán Molnár Piroska, a Szegedi Nemzeti Színház művésze mutatkozik be önálló esttel. — A­­SZEGEDI Bartók művéllési központban,*szer­dán 7 órakor­ rejtkezik meg Jrjocsár, Gábor József Attila-díjas író szerzői estjét „Az é­i világom” című mű­­vészport­ré-sorozat keretében­. Bevezetőt m­ond Bata Imre irodalomte­nész, közremű­ködnek: Biskey Tibor, a Vígszínház művésze és Nagy István zongoraművész. Szaktárgyi versenyek a szentesi járásban A napokban tartották meg szaktárgyi versenyeket a szen­tesi járásban az általános isko­lák tanulóinak részvételével. Az eredményeket az alábbiakban közöljük. Magyar nyelv, hetedik osztály: 1. Varga Zsuzsa (Mindszent­­központ), 2. Kása Margit (Masz­laghalom), 3. Mucsi Magdolna (Mindszent-központ). Nyolcadik osztály: 1. Tóth Judit, 2. Pánger Piroska (mindkettő Mindszent központi iskola tanulója), 3. Fölös Edit (Szegvár). Számtan, hetedik osztály: 1. Bacsa István (Derekegyháza), 2. Forró János (Szegvár), 3. Szűcs József (Eper­jes). Nyolcadik osztály: 1. Vígh Viktor (Székkutas), 2. Deák Jó­zsef (Tömörkény), 3. Magyar Zoltán (Nagymágocs). Orosz nyelv, hetedik osztály: 1. Mol­nár Sándor (Székkutas), 2. Tóth Imre (Tömörkény), 3. Halász Rozália (Mindszent-központ). Nyolcadik osztály: 1. Sági Márta (Tömörkény), 2. Szeri Anna (Mindszent-központ), 3. Tóth Mózes (Tömörkény). Történe­lem; nyolcadik osztály: 1. Török János (Fábiánsebestyén), 2. La­katos Attila (Mindszent, Dózsa­­telep), 3. Száraz Nagy Dezső (Szegvár). Élővilág; nyolcadik osztály: 1. Tóth József (Nagy­mágocs), 2. Lázár Sándor (Szék­kutas), 3. Vida Anikó (Derek­­egyháza). Földrajz; nyolcadik osztály: 1. Kzispál János (Mind­­szent, Dózsatelep), 2. Szabó Esz­ter (Mindszent-központ), 3. Jus­tin Mária (Bokros). Kémia; nyolcadik osztály: 1. Lucz Sán­dor (Szegvár) 2. Gyovai Viola (Mindszent-központ), 3. Szabó Katalin­ (Felgyő). Fizika, nyol­cadik osztály: 1. Abonyi András (Székkutas), 2. Berkecz Sándor (Nagymágocs), 3. Forgó Henrik (Glanytelek). Közel 200 tanuló vett részt a szaktárgyi versenyekben és a jól szereplő tanulók könyvju­talomban részesültek. A megyei versenyeken az első és a má­sodik helyezettek szerepelnek. Elektromos autók A japán piacon megjelent az első elektromos meghaj­tású autó. ■ Gyártójának, a tokiói Daihatsu Kogyo Com­pany közlése szerint a há­romkerekes jármű óránkénti legnagyobb sebessége 40 ki­lométer és áruszállításra szolgál. Áramtelepei min­den nyolc órában feltöltés­re szorulnak. Nyugatnémet cégek egy csoportja márciusban meg­kezdi az általuk közösen gyártott elektromos meghaj­tású autó első 100 példá­nyával a kísérleteket. Az új autó prototípusát egy év­vel ezelőtt építették és vá­rosi áruszállításra szolgál. Működése nem szennyezi a levegőt, de áramtelepeit két­órás működés után újból fel kell tölteni vagy cserélni kell. Taxiként történő for­galomba állítása egyelőre bi­zonytalan. A BMW is kísérleti elekt­romos meghajtású gépkocsit állított elő személyszállítási célokra. Súlya kétszerese a robbanómotoros személygép­kocsikénak, üzemeltetése 15- ször annyiba kerül és min­den 40—50 kilométer után telepcserére szorul. Ezenkí­vül akkumulátorai 20-szo­­ri feltöltés után használha­tatlanná válnak. Még van kísérletezni való! Csongrád megyei Hírlap. Az MSZMP Csongrád megyei bizottságának lapja. Megjelenik: hétfő ki­v­ételével. Főszerkesztő: Rácz Lajos. Szerkesztőség: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság u. 10. sz. Te­lefon : 12-715, 12-716. A főszerkesztő telefonszáma: 15-729. Az éjszakai ügyelet telefonszáma: L3-506. Hódmezővásárhelyi szerkes­tőség: Tanácsháza, fszt. 15. Telefon: 305 és 319. Makói szerkesztő­ség : Lenin tér 22. Telefon: 44. Szentesi szerkesztőség: Kossuth L. utca II. sz., fszt. Telefon: 470. Csongrádi szerkesztőség: Felszabadulás útja 2—4. Telefon: 312. Kiadja a Csongrád megyei Lap­kiadó vállalat. Felelős kiadó: Kovács László. Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-300. 13-116. Ter­jeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és a Posta Központi Hírlap Irodánál Előfizetési díj egy hónapra 20,5 Ft. A lapot a Szegedi Nyomda nyomja. Szeged, Bajcsy-Zsilin­szky utca 2a. Telefon: 13­ 505. Indexszám: 23 052.

Next