Debreczeni Ujság, 1931. december (35. évfolyam, 269-294. szám)

1931-12-01 / 269. szám

Dsbrecen, 1931* XXXV. évínlvam 269- szám. &.ee<s, december I« DEBRECZENI ÚJSÁG Elifizetást in egy hóra PiO P. Negyedévre 7 P Félévre U P Egész évre 26 P, Egyes szim­ára hétfcöznap 10, vasárnap 20 fillér H MDUPDIIP Felelős szerkesztő vitéz KOLOS?­ART-BORCSA MI HALT Szerkesztésé» és nyomda Jé­set ktr.heroes utca 16 Telefon 3—43.­­ adóhivatal Kossuth utca 3 szám Tele­on: 1—11 Hivatalos jelentés a társadalmi rendet veszélyeztető szervezkedésről Budapest, november 30. MTI: A november 28-án történt le­tartóztatásokkal kapcsolatban illeté­kes helyen a következő felvilágosítát adták: A m. kir. államrendőrség a nyo­mozó hatóságokkal karöltve körül­belül egy év óta figyelemmel kísért egy szervezkedést, melynek céljai, mint a­ később jobban kiderült, olyan természetűek voltak, amelyek rész­ben a meglevő társadalmi rendet ve­szélyeztették, részben pedig közön­séges bűncselekménynek voltak mi­nősíthetők. • Néhány héttel ezelőtt ez a mozga­lom,amely eleinte még igen szét­ső­vő volt, konkrétebb formát öltött és ekkor a rendőrségnek felhívás jutott a kezébe, amelyet állítólag meglevő, az országgyűlésben azon­ban nem képviselt politikai pártok nevében adtak ki, amelynek hangja nyilvánvalóan a jelenlegi politikai és gazdasági rendszer ellen irányult. A hatóságok tudtak arról, hogy a leg­utóbbi hetekben már végrehajtó­­bizottság is alakult, amely hivatott lett volna a mozgalmat vezetni, an­nak sikerét biztosítani. Ennek a vég­­rehajtóbizottságak Vannay László gazdászati tiszt, Molnár Ferenc út­­biztos, Raad Árpád magántisztviselő, Tóth Ferenc vívómester, Kovács Sándor kőműves és Pólyák Jenő elektrotecnikus voltak tagjai. Ezek az egyének a forradalom idejéből is­meretesek. Egy részük már büntetett ESB• Ma féláru­s egy nap olvasóinknak a Vígszínházban Fantaszta Halandó: a Budapesten tervezett puccskísérletei 71 mozgalom vezetői meg akarták szállni a laktanyákat, középületeket, a Nemzeti Bankot és a magán­bankokat - Jelentéktelen és részben büntetett előéletű kalandorok komolytalan összeesküvése Negyvenhat embert tartóztattak le a hatóságok Budapest, november 30. A Budapesten leleplezett „össze­esküvés“ ügyében szombat és vasár­nap történt letartóztatásokkal kap­csolatban jól informált helyen köz­ük, hogy a rendőrség és nyomozó hatóságok körülbelül egy esztendővel ezelőtt észrevették, hogy bizonyos szervezkedések folynak, amelyek ki­fele­­hazafias lobogó alatt történtek, befelé azonban több jelből arra lehe­tett következtetni, hogy politikai és közönséges bűncselekményekre tör­ténő szövetkezés. Az utóbbi időben e mozgolódás konkrétebb formát kezdett ölteni és a rendőrségnek s a nyomozó hatósá­gost már, hogy lefolytatták a nyo­mozást és a kihallgatások is megtör­téntek, világosan látszik, hogy a le­leplezett szervezkedésnél tulajdon­képen mindenre elszánt embereknek a cselekményéről van szó. Ezeknek a szövetkezett embereknek nem voltak eszközeik ahhoz, hogy tervüket ke­resztül vigyék és ezért fondorlatos úton akartak az eszközökhöz hozzá­jutni. Azok az emberek, akiket be­vontak a mozgalomba, nagyobb­­részt nem tudtak arról, hogy mire szövetkeztek, mert a vezetők külön­böző hangzatos jelszavakkal és a valódi cél eltitkolásával igyekeztek minél szélesebb köröket bevonni munkájukba. A házkutatások során részletes bizonyító anyag került a hatóságok kezére, most ezen anyago­kat, iratokat, leveleket, bűnjeleket stb. vizsgálják át, hogy a terhelteket soknak tudomására jutott, hogy egyes, az 1920-as évek elején már ismert egyének, köztük több bünte­tett előéletű, a karhatalom raktáraiba igyekeznek fer­kőzni, hogy onnan fegyvereket szerezzenek és erősza­kos módon — részint a kormány tagjait, részint azokat a hivatalno­kokat hatalmukba kerítsék, vagy pe­dig befolyásuk alá vonják, akik leg­inkább játszanak irányító szerepet az állami életben. A cél megvalósí­tására egy végrehajtóbizottság ala­kult, amelynek tagjai voltak: Vannay László, Molnár Ferenc, Tóth Ferenc, Raul Árpád, Kovács Sándor stb. ezeknek az anyagoknak ismereté­vel vallalhassák Szerdán lesznek a hatóságok abban a helyzetben, hogy az egész bűnügyről tiszta képet nyerjenek és annak alapján a nyil­vánosságot is részletesen tájékoztat­hassák. A bűncselekmény minősíté­séről és az előállítottak további sor­sáról is természetesen csak a vizs­gálat befejezése után lesz végleges döntés. Az ország közvéleménye nagy megnyugvással és megelége­déssel vette tudomásul azokat az erélyes intézkedéseket, amelyekkel a fantasztikus rendzavarási kísérle­teket még csírájában elfojtották. A fantaszta kalandortársaság ösz­­szetételére­ jellemző különben, hogy az előállítottak között van egy férfi, akiről kiderült, hogy kommunista ügyekben szerepelt a rendőrség előtt előéletű. Amint az eddigi vallomások­ból kitűnik, tervük az volt, hogy ha­misított parancsokkal beférkőzzenek a honvédség és rendőrség laktanyá­iéiba, ott fegyvereket igyekezzenek szerezni s ezek segítségével magukat a karhatalmi központok, középületek, posta, távirda és rádió birtokába he­lyezik, azután diktatúrát, mégpedig valamilyen szovjetrendszerű­ állam­berendezkedést léptetnek életbe. Anyagi eszközökről úgy véltek gon­doskodni, hogy a Nemzeti Bank és a magánbankok pénztárainak birto­kába helyezik magukat, de tervraj­zokat találtak olyan kereskedelmi és magánházakról is, ahol a mozgalom tervezőinek nézete szerin­i pénzre le­hetett volna szert tenni. A hatóságok értesülése szerint a mozgalomnak november 21-én kellett volna kitörnie, akkor azonban elha­lasztották, mert úgy vélték, a moz­galom vezetői, hogy nincs még min­den kellően előkészítve. Közöm azonban neszét vették, hogy a ható­ságok figyelik őket, ezért elhatároz­ták, hogy a kísérletet november 28-án minden körülmények között végrehajtják. A kormány a szükséges és ilyen esetekben szokásos óvintéz­kedéseket már mind megtette, s hozzálátott a mozgalom vezetőinek és résztvevőinek letartóztatásához már csak azért is, mert egyrészt elejét kellett venni annak, hogy tá­jékozatlan embereket hazafias jel­szavak ürügye alatt bűncselekmény­re csábítsanak, másrészt, hogy m­in­den rendzavarásra irányuló kísérlet­tel szemben kijózanítólag hassanak azzal az erélyes elhatározással, amellyel a kormáy megmutatta, hoh­y a jogrendet és biztonságot minden zavaró kísérlettel szemben meg tud­ja védelmezni. Az eddigi kihallgatásokból is meg­­állapítható, h­ogy a résztvevők mö­gött nem állottak tömegek, hogy nem­ tartoznak az országgyűlésben kéty, viselt egyik politikai párthoz sem. A letartóztatottak között találhatók olyanok, akiket 1920-ban a szélső jobboldalhoz számíottak, olyanok, akiket most a szélső baloldalhoz számítanak. A letartóztatottak ma­­16, akik közül hetet szabadon bocsátottak. Valószínű, hogy a mai nap folyamán még további szaba­­donbocsátások történnek. Eddig is egyént­ hallgattak ki. A vallomások«, ha­ megállapíthatók, hogy a hat tag­ból álló végrehajtóbizottságon» kívül mintegy 1,alf.200 személyre becsül­hető csoport állott a mozgalom ve­­­zetői mögött, akik azonban nem is­­mertek a vezetők terveik A­ vezérlő­­bizottság, úgy látszik azonban min-­­denre el volt szánva- mert egyes vallomások szerint rabláson és gyil­­koságon kívül több vezető jobb- és baloldali politikust akartak őrizetbe venni, vagy meggyilkolni E tekintet­­ben a további nyomozás hivatott a tényállást tisztázni. A letartóztatot­tak között van Vannay László gaz­dászati tisztet kivéve, katonai sze­mély nincs és a nyomozás adatai szerint ilyenekre gyanú nem is es­ketik. A kihallgatások folyamatban van­nak. Fantaszta kalandor társaság szervezte a mozgalmat Január elsejei hatállyal megszüntette a kormány a kerületi rendőrfőkapí­­tányságokat A rendőrlegénység számát nem csökkentik A belügyminiszter nyilatkozott a 33-as bizott­ságban a leleplezett puccskísérletről Budapest, november 30. A 33-as bizottság hétfői ülésén na­pirend előtt Wolff Károly az utóbbi napokban elterjedt puccshírekkel kapcsolatosan szólalt fel és kérte a belügyminisztert, tájékoztassa az or­szágos bizottságot, mi az alapja az el­terjedt híreszteléseknek. Vitéz Keresztes Fischer Ferenc vá­laszában megnyugtatta a bizottságot az irányban, hogy a közbiztonsági szervek a közrendet, az ország és a főváros nyugalmát és békéjét min­den körülmények között biztosítani tudják és fogják is a jövőben is, bár­milyen felforgató törekvésekkel szem­ben. A rendőrség részéről most le-, leplezett és a közvéleményben hisz­­­tériás rémhírekkel kísért mozgalom semmi körülmények között sem olyan jelentőségű, amely alkalmas le­hetne bármilyen nyugtalanságra. A­ nyomozás teljes és végleges befejezé­se érdekében, ami hihetőleg már hol­napig megtörténik, az egész ügyet még nem tárhatja a közvélemény elé. A szereplő egyének között sem a tár­sadalmi, sem a politikai élet egyetlen komoly tényezője nem szerepel s .A szervezkedés mellett komoly politic A lap ára 10 fillér

Next