Debreczeni Ujság, 1932. június (36. évfolyam, 119-140. szám)

1932-06-01 / 119. szám

18874? [it Kitartás és hősiesség Kőszeg városa most ünnepelte ju­bileumát annak a nagy hőstettnek mellyel négyszáz évvel ezelőtt egy el­szánt kitartó várvédelmi csapat fel tudta tartóztatni azt a hatalmas had­sereget, amelyik a Nyugat felé vezető végvárak bástyáit, egymásután dön­tötte le, hogy elérje áhítozott célját bevegye Bécs városát. Jurisich Miklós Kőszeg várával útját szegte ennek e hódító előrenyomulásnak, amely ese­mény Magyarországnak történelmi nagy tényeiért nem a Golgota keser­ves útjait, kellene járnia, hanem a műveltségben nyugodtan előrehaladó nemzetek háláját és viszontszolgálatát kellene éreznie. A kőszegi várvédelmi tény csak egyetlen eset nemzetünk n­aív teljesít­ményeiből. Láncolata van annak, hogy miként tar­tottuk házunkat ezer éven át a Nyugat kapujában, hogy mialatt mi véreztünk s hoztuk anyagi és véráldozataink ten­gerét, — Nyugaton a nagy ember' gondolatok szabadon fejlődhessenek Mégis mi lett az osztályrészünk? Egy porbasujtott országa nagy részétől megfosztott s a magmaradt földöl’ ■ 1 r. hatalmak fd- |'; n:k ^uald­veteh Lixdckaitcu, Mieiun­ c ín­dlv 3n­v»*gi* is­mét, — talán méltóbb bírák kezébe kerül, addig dolgozza fel ez a nemző múltjának nagy tényeit, ugy, hogy azokból okuljon s azokat jövő sorsá­nak kiépítésére használja fel. A kő­szegi ünnepségen az ország kormány­zója magas szárnya­lá­su beszédben hirdette szét a bizakodás szellemét - mutatott rá arra, hogy miként 100 év­vel ezelőtt kitartással és hősieség­gel lehetett feltartóztatni a monstrum török hadsereget Kőszeg váránál- úgy most is, amikor naponta szembeállunk a gazdasági háború zajvonalaival, nem let más irányelvünk, mint volt Jun­­­sich katonáinak: kitartás és hősisség .Ha ebben a nagy erőfeszítésben meg ártjuk a hely­einket, a megmaradt ma­gyar várat kishitű, gyáva, vagy neta­lán áruló katonák módjára ott nem hagyjuk, be kell következnie a győ­zelemnek. Erre joggal számíthat nem­­zetünk, mert­ ha bekövetkeznék a leg­rosszabb helyzet- hogy a nemzetköz konferenciáknak nem sikerülne a ba­jokat gyökeresen meggyógyítani- ak­­kor sem mi leszünk a legnehezebb helyzetben. Az ..ország kormányzója mondta ezt, s neki bizonyára oka volt ezt a bizakodást hangoztatni. Bármi is bajba jutna is a nemzetközi gazdaság helyzet, nekünk a betevő falat bizto­sítva van. Magyarország agrárállam amely jellegéből önként folyik, hogy a legszükségesebb megélhetési cikkek horunkban bőségesen megtalálhatók , Ha netalán bonyolódnék a világpoliti­kai helyzet, nekünk akkor sem kell aggódnunk, mert a rend és nyugalom biztosításának feltételei adva vannak Ilyen eshetőségekre azonban minden reményünk szerint nem kell számí­tani. Bíznunk kell abban, hogy javító a helyzet, ami it­t bekövetkezik. Ma­gyarország ki nem hagyható a közép- európai kikristályodási folyamat dön­tő jelentőségű figyelembevételből. Ha­zánk földrajzi helyzete dönti el ezt a problémát. Tőlünk vizi utón megkö­­zelíthető Európa szíve, ahonnan vi­szont közel keleti irányba megkerülé­sünk nélkül eljutni csak oly modor lehet- ha ezt az irányváltoztatást a rosszindulat parancsolja. Ez a varga betű pedig magában viseli a büntetést mert a szállítás költségei, a szállítana , anyag rovására kerülne. Egészen bi­zonyos, hogy az elközelgő idők kü­lpo­titikai anyagának legnagyobb jelentő­ségű részét azoknak a problémáknak gyökeres megoldása fogja tenni, ame­lyek a szétzilált középeurópai gaz­dasági egységes rekonstruálására tö­­rekszene. Ennél a problémánál dör­dülnek el a gazdasági háború minke érdeklő legnehezebb ütegei. A csonka­­ország várába zárt kisded magvar nemzet ezeknek a problémáknak meg­oldásakor tanúsítson éppen olyan hő­siességet, mint amilyen kitartást s vi­tézi erényeket tudott felmutatni 4­)­ évvel ezelőtt Jurisich Miklós csapata a kőszegi bástyákon s bizzon a nemzet vezetőinek jó akaratában, elhivatottsá­­gában, tudásában és becsületes szán­dékában épp úgy, mint ahogy bízha­tott Kőszegvár védelmi csapata vezéré­ben. A kitartás és hősiesség közös ér­zetében győzni fog ez a nemzet a gaz­dasági háborúban. ­J. -d3 HP k­ isfeszeresi, 19312* XXX­I. évfolyam 119. szám, Szerda, Junius I DEBRECZENI ÚJSÁG Előfizetett Ira egy ttera 2.40 P. NegyedéTM 7 P. £§ |P!»$ f$90 !® Szerkesztőség és nyomda József kir. herceg-nto» Hi TéléTM 14 P. Egész évre 26 P. Egyes tzim­ár» Telefon 23—48. Kiadóhivatal Kossuth­ utca 3. szám­hétköznap 10, vasárnap 20 fillér. Felelős szerkesztő: Telefon • 21—41 ntéz kolosvárt-borcsamiholt -UUMMBMCT Berlin, május 31 A birodalmi elnök ma fogadta Pa­pént és megbízást adott neki nemzeti koncentrációs kormány alakítására Papén a megbízást elfogadta. A Papén kormánynak valószínűleg a követke­ző tagjai lesznek: Gail báró, vagy von der Osten bel­­ügyminiszter, Neurath nagy­követ kü­lügy. Schleicher tábornok hadü­gy, Lüning báró közélelmezési, Joel igaz­­ságügyminiszter. Néhány tárcára még nincs jelölt. Papén centrumpárti kép­viselőt 1921-ben északwestfáliai kerü­letben választották be a porosz or­szággyűlésbe. Azóta tagja az ország­­gyűlésnek és a centrum jobbszárnyá­­h­oz tartozik. Papén holnap lép érült­kezésbe azokkal a személyekkel, akik az új kormány tagjaiként szóba, jönnek. Valószínűleg holnap, legkésőbb azonban csütörtökön délelőttre annyi­­ra elkészül a kormány megalakítása,­val,­hogy a birodalmi elnök elé ter­­jesztheti a kinevezendő miniszterek listáját. »­* »«»»ff g'»***#*"»»«*« »» Papén dezignált birodalmi kancellár jobboldali kormányt alakít Németországban ­_______I KATASZTRvfi A ROMÁNIÁBAN A hitelező államok demarsa után lemondott a rom­án kormány Külföldi nyomásra k­övetkezett be a kományválság­­ Gazdasági anarchia előtt áll az omág, mert nem tudják fizetni a tisztviselőket Bukarest, május 31.­­ A királyi palotában a király elnök­lésével ma minisztertanácsra ültek össze a kormány tagjai. A miniszter­tanács este háromnegyed 8 óráig tar­tott. Jorga gyalog távozott el a palo­tából. A palotát körülvevő újságírók­nak kijelentette, hogy a kormány benyújtotta lemon­dását. A király elfogadta a lemondást és hír szerint Titulescut bízta meg az új kor­mányalakítással. Titulescut táviratilag rendelték haza Londonból. Politikai körökben elter­jedt hírek szerint a kormány lemondása a pénz­ügyi nehézségek miatt és különö­sen amiatt történt hogy a tiszt­viselőket nem tudja fizetni. Károly király drámai nyilatkozata a minisztertanácsban Az Őri mint Rádió a kabinet lertvó­­d­ás­ával kapcsolatban a következőket közli: — Amikor, mint Románia királyi esküt tettem, — mondotta a király­i minisztertanácsban —, azt mondot­tam­ hogy osztozom népem örömében és osztozom fájdalmában is. Ma tel­jes szívvel osztozom népem fájdalmá­ban, önöknek meg kell oldani a ne­héz problémákat, de mindenekelőtt meg kell oldani a köztisztviselők fize­tésének és a hadsereg zsoldjának problémáját. Ez a feladat szükséges, és elodázhatatlan. Bizonyos vagyok benne, hogy az­­Önök intelligenciája és hazafiassága lehetővé teszi ezt. Több, mint három órai tárgyalás után, amelynek során a miniszterel­nök, a pénzügyminiszter, valamint több miniszter nyilatkozott a hely­­zetről, Jorga miniszterelnök magán­kihallgatást kért, amelyen azután be­nyújtotta a kormány lemondását. Az uralkodó elfogadta a lemondást, a hitelező hatalmak nyomására mondott le a kormány A régóta lappangó politikai válsá­got, amely a kormány lemondásához vezetett, elsősorban pénzügyi nehéz­ségek okozták. A kormány lemondá­sát előidéző körülmények a követke­zőkben foglalhatók össze: A len stabilizációs kölcsönt nyújtó külföldi államok követelték a kormány pénzügyi politikájának megváltoztatását. A tiltakozásokat Bist francia szakér­tő jelentésére alapították, amely igen kedvezőtlen megállapításokat tartal­maz. Ezzel egyidejűleg Rupoin­ a ro­mán nemzeti bank mellé delegál, kül­földi pénzügyi ellenőr­­intetésszerűen lemondott és végül a Banka Natio­ns’t a kormány között konfliktus tám­adt. A francia: pénzügyi szakértők­,hely­zetjelentése, »mehet a frucia kor­mány elé terjesztett,*a­iszonyok ala­kulásáról, többek között azt mondja hogy az állami költsé­gs­zet adóbevé­teli tételei is fiktívek. Az állam pénzügyi szentély­zete nem alkalmas hivatásának betűr­tésére. A romániai pénzügyi hivatalok túl­méretezettek és tisztviselő infláció van. Az adózók felbátorodva azon, hogy törvényes felhatalmazást kaptak, hogy hitelezőiknek csak bizonyos fel­tételek mellett fizessenek, nem fizet­­nek az államnak sem. A leu stabilizá­ciós kölcsönben érdekelt külföldi ál­lamok, nevezetesen Franciaország- Anglia, Hollandia, Svájc, Svédország és bir szerint az egyesült államok, a jelentés hatása alatt sorra demarsnt intéztek a román kor­mányhoz. Mindezekhez járult még a különbö­ző tisztviselői kategóriák, elsősorban a tanszemélyzet elégedetlensége amiatt, hogy hosszabb időn át egyes helyeken már két hónap óta nem kap­tak fizetést, ami nap-nap után meg­újuló tiltakozó tüntetésekre vezetett. A lap ára 1® fillér

Next