Debreczeni Ujság, 1941. szeptember (45. évfolyam, 199-208. szám)

1941-09-02 / 199. szám

189747 Hi»ast egr Istenhse, hitnek »gr Uazibao. Hisset egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen. Mai számunk 10 oldal Ara: 12 fillér DEBRECZENI ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL FERENC JÓZSEF-UT 5«. SZÁM. TEL. 21-9«. ÉJJEL 10-TŐL 23-48.HHJDUrOftD ELŐFIZETÉSI ÁRAK: NEGYEDÉVRE 8 P TJ FILLÉR, HAVONTA S PENGŐ ­ Két hét alatt 250-300 kilométert nyomultak előre diadalmas honvédeink A MAGYAR ALFÖLD SZEREPE az új európai gazdasági rendben Írta: DR. FERENCZY TIBOR, Debrecen sz. kir. város országgyűlési képviselője is. Nemcsak hatalmi helyzeté, de bátran elis­merhetjük,­­ hogy szervezési képességeiben nyilvánuló felsőbbrendűsége is hivatottá teszik a német népet arra, hogy az új európai gazda­sági rend megteremtésében őt illesse a vezér­szerep. A hit szövetséges bizalmával és a közis­mert német becsületben való hit megnyugvásá­ra­ vehetjük ezt tudomásul. Ez nem jelenti azt, hogy jogos és méltá­nyos igényeink kielégítését ne kívánhassuk és ne várhassuk el. Előkelő német vezérférfiak, akik újabban hazánkban jártak több vonatko­zásban tájékoztatást adtak a jövőbeli európai gazdasági elrendezés egyes kérdéseiről, így arról is, hogy semmiféle német érdek nem kí­vánná, hogy Magyarország lemondjon szépen fejlődő iparáról és egyoldalú őstermelő állammá legy­en. Elgondolásuk­ szerint a jól megalapo­zott magyar iparnak meg lesz a maga munka­tere az új Európában is. Mindenesetre kívána­tos, a további iparosodás az legyen, hogy főleg a hazai nyersanyag feldolgozása legyen a cél, legyenek ezek mezőgazdasági, erdészeti, bányá­szati stb. eredetűek. Ez egészen ésszerű és természetes állás­pont, amikor a háború következtében, majd an­nak végeztével a szállító eszközök­­alig pótol­ható hat­óűrveszteségek) hiánya folytán még hosszú ideig aligha számíthatunk­ tengerentúli nyersanyagok olyan mérvű behozatalára, ami minden tetszőleges iparágát kielégítően ellát­hatna. Hazánk szerencsés helyzetben van a legkü­lönbözőbb nyersanyag források tekintetében. Saját termékeink feldolgozása nagy ipari fel­lendülést jelenthet. Egyebeket most figyelmen kívül hagyva szerintem különösen nagy kilátásai lehetnek a magyar mezőgazdaságon alapuló iparnak, amit főleg nekünk alföldieknek kell a magunk számára biztosítanunk, mert egyéb iparágak kétségtelenül a hegyes, erdős vízi erővel megál­dott „iparvidék“ rendeltetésű helyeken fognak megtelepedni. Megindulhat végre az a régen várt folya­mat, hogy a magyar ipar decentralizáltassék a fővárosból a vidék irányában. Ennek ma már nemcsak a gazdasági és szociális jelentősége van, de a légi hadviselés idején ésszerű honvé­delmi, közellátási etc. szempontok is ezt köve­telik. Pár gondolatom közlésével rámutatok arra, hogy mik is lennének a legközelebbi teendők, hogy a magyar alföld, a Tiszántúl, de minde­nekelőtt a mi Debrecenünk is komolyabb mér­tékben­ iparosít­tassék fenti értelemben. Debrecen mai gyáripara mélyen alatta van annak a foknak, ahol nagyságához, lélekszá­­mához, lakosai múltjához, közismert értelmisé­géhez, életrevalóságához képest állania kellene Más kisebb úgynevezett iparvárosunkkal összehasonlítva­­Győr, újabban Székesfehérvár, bevallhatjuk, hogy szánalmas képet nyújt. Malmokon, téglagyárakon kívül, amik pe­dig minden nagyobb községben is feltalálhatók éspedig rendesen üzemben, alig van itt más mint a kefegyár, a hajlított bútorgyár, mint je­lentősebb, néhány kisebb bőripari üzem, mint tiszteletreméltó kiemelkedésre törekvése az ősi tímáriparnak a kézműipar köréből. Állítólag van egy kisebb textilgyár is valamelyik ház udvarán és hasonlókép egy tésztagyár (?­, amely elsősorban rituális élelmiszert állít elő. Ezeken kívül egy pár „befagyott“ ipartelep lehangoló képe, mint jobb idők emléke. Debrecen nem is olyan régmúlt időkben a kiváló hírű magyar marhatenyésztés és keres­kedelem egyik legnagyobb központja volt. Gaz­dái a mai idők minden nehézségével küszködve is igyekeznek elődeik hírnevéhez méltók lenni­. El kell ismerni, hogy ezt a törekvésüket a hiva­talos város is megértéssel támogatja. Mindezekre az adottságokra figyelemmel szükségesnek vélném Debrecenben egy nagy­szabású exportképes konzervgyár alapítását. Elsősorban húskonzervek és hasonlók gyáripari előállítására gondolok az állattartó gazdák érdekében, de azért is, mert ennek melléktermékei: bőr, csont, szaru, szőr, sörte jól kiegészíthetik már meglévő gyáraink nyers­anyag szükségletét, vagy módot nyújtanak újabb hazai terméket feldolgozó iparok ala­kulására. Egy ilyen konzervgyár már itt meglévő iparágaknak nem versenyt hozna a nyakára, sőt támogatásukra lenne. Nem hozna versenyt a szép számú húsiparosnak sem — az állatárak egészségesebb kialakulását nem tekintem ilyen­nek —, mert olyan árut állítana elő főleg kül­föld számára, amivel ezek nem is foglalkoz­hatnak. Mentől fejlettebb a magyar konzerv­ipar, annál inkább munkáljuk annak a lehetetlen ál­lapotnak a megdöntését, hogy élő marhát szál­lítunk külföldre, holott ha „dobozban“ szállít­juk ugyanezt a marhát, akkor bőre, szarvai, szőre, csontja itt marad és, hogy az elsőnél ma­radjunk, nem fog kelleni marhánk bőrét vissza­vásárolni külföldről. Ma ez a helyzet és ez az oka a mai bőrínségnek, melynek megoldására hiába várunk és a kilátások olyanok, hogy talál, addig várunk, míg mindnyájan mezítlábas testvérségben leszünk. A magyar bőripar ügyessége és lelemé­nyessége lehetővé tehetné, hogy mi lássuk el fél Európát jó bőrgyártmány­okkal. Rendkívül fontos lenne a hús-konzervgyár mellett egy burgonyafeldolgozó gyár létesítése. Jól tudjuk, hogy az ország egyik legnagyobb burgonyatermő vidéke a Nyírség közvetlen szomszédságunkban van, jó útvonalakkal velünk összekötve. Tudjuk azt is, hogy burgonyater­melésünknek legalább ötödrésze a ma szokásos vermeié®sei és egyéb tárolási módokkal meg­rohad, megcsirásodik, tönkremegy. Burgonya­szállítmányok télen könnyen megfagynak. Egy burgonya feldolgozó üzem, burgonya­­liszt, burgonyadara, burgonyapehely formájá­ban jól használható, romlás nélkül hosszú idő­re szállítható élelmiszergyártmányt produkálna, kevésbé finom minőségben hasonló előnyökkel bíró takarmány. Nemzetgazdaságunk nagymértékeket ment­hetne meg általa a biztos pusztulástól. Nagy­ kár lenne, ha Debrecen a kezdeményezést kezé­ből kiengedné, mert ha nem értjük meg az idők sürgető, cselekvésre késztető szavát, igen kön­y­­nyen mások csinálják meg helyettünk. Most olvasom egyik gazdasági hírben, hogy a Székelyföldön már létesül egy ilyen bur­gonya iparüzem állami segéllyel. Ugyanott ol­vasom, hogy a Kárpátalján egy nagy konzerv­gyár létesítéséről van szó. Megjegyzem, hogy Németországban már régen vannak ilyen burgonyaüzemek. Német egyetemen tanulva magam is láttam egyet. Debrecennek olyan — mondjuk­— kizáró­lagos, speciális terményét mint Kecskemét ba­rackját, a Kőrösök uborkáját, salátáját, megy­­gyét, Makó hagymáját, Szeged és Kalocsa pap­rikáját általában a kereskedelem nem ismeri, pedig itt is írsegígrem mindez, csak a term­e­s és főleg az értékesítés nincs megszervezve. Mi valahogy elbíztuk magunkat a mi búzánkkal és tengerinkkel. Akik foglalkozunk kertészettel, jól tudjuk, hogy van Debrecennek két olyan terméke, ami versenyben verhetetlen minőségű. Ez a paradi­csom és a köszméte. Mindkettő hálás anyaga a konzerviparnak (a köszméte textilgyáraknak is keresett cikke pektin tartalmánál fogva) és he­lyi feldolgozás mellett mindkettő szántóföldi nagybani termelésre is alkalmas. Mindezek konzerválása a húskonzervgyá­rakkal kapcsolatosan is elképzelhető.­ Lásd Csepel.) Megférne azzal a ma különösen szokásos konyhai zöldségszárítás is. A gyökérfélék leg­javának ugyancsak városunk és környéke a hazája. Ha figyelemmel vagyunk arra, hogy az élelmiszerek nagyobb mennyiségének tárolásá­hoz szokott Európa ma nem elégítheti ki ez irá­­nyú vágyait, ha meggondoljuk, hogy a háborút követő időszak milyen felvevő képességet sejtet az említett gyármányokban, ha számot vetünk azzal, hogy az élelmezési ipar és ennek a szolgá­latába állított termelés hány munkáskezet fog­­lakoztatna, hogy főleg a városhoz közel fekvő területek (kertségek és mezőgazdasági ingatla­nok) rentábilitása mennyire emelkedhetne az említett termények nagybani előállításával, ha arra gondolunk, hogy tízezer darab vágómarha szállítása ezer vasúti kocsit igényel, míg ugyanaz a mennyiség „dobozban“ legfeljebb hat-nyolc kocsit, ha mindezeknek nemzetgazda­ságunkra való jótékony hatását mérlegeljük, nem jöhetünk más meggondolásra, mint amire én jutottam, t. i„ hogy cselekedjünk, de minél előbb.Ha ilyen meggondolásra jutottunk, akkor nem fogjuk lekicsinyelni­ azt a törekvést, amely —ha csak pár téglával is — de hozzá kívánna kezdeni az új gazdasági rendhez való felkészültségünk építéséhez. Tudom én nagyon jól, hogy egy ilyen gon­dolatot felvetni sokkal könnyebb, mint meg­valósítani. A magyar tőke, a ma­gyar társadalom meg­értése, a közhatalom támogatásával már na­gyobb feladatokat is megoldott. A kezdeményezésnek a gazdaközönségből

Next