Debreczeni Ujság, 1941. szeptember (45. évfolyam, 199-208. szám)
1941-09-02 / 199. szám
189747 Hi»ast egr Istenhse, hitnek »gr Uazibao. Hisset egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen. Mai számunk 10 oldal Ara: 12 fillér DEBRECZENI ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL FERENC JÓZSEF-UT 5«. SZÁM. TEL. 21-9«. ÉJJEL 10-TŐL 23-48.HHJDUrOftD ELŐFIZETÉSI ÁRAK: NEGYEDÉVRE 8 P TJ FILLÉR, HAVONTA S PENGŐ Két hét alatt 250-300 kilométert nyomultak előre diadalmas honvédeink A MAGYAR ALFÖLD SZEREPE az új európai gazdasági rendben Írta: DR. FERENCZY TIBOR, Debrecen sz. kir. város országgyűlési képviselője is. Nemcsak hatalmi helyzeté, de bátran elismerhetjük, hogy szervezési képességeiben nyilvánuló felsőbbrendűsége is hivatottá teszik a német népet arra, hogy az új európai gazdasági rend megteremtésében őt illesse a vezérszerep. A hit szövetséges bizalmával és a közismert német becsületben való hit megnyugvására vehetjük ezt tudomásul. Ez nem jelenti azt, hogy jogos és méltányos igényeink kielégítését ne kívánhassuk és ne várhassuk el. Előkelő német vezérférfiak, akik újabban hazánkban jártak több vonatkozásban tájékoztatást adtak a jövőbeli európai gazdasági elrendezés egyes kérdéseiről, így arról is, hogy semmiféle német érdek nem kívánná, hogy Magyarország lemondjon szépen fejlődő iparáról és egyoldalú őstermelő állammá legyen. Elgondolásuk szerint a jól megalapozott magyar iparnak meg lesz a maga munkatere az új Európában is. Mindenesetre kívánatos, a további iparosodás az legyen, hogy főleg a hazai nyersanyag feldolgozása legyen a cél, legyenek ezek mezőgazdasági, erdészeti, bányászati stb. eredetűek. Ez egészen ésszerű és természetes álláspont, amikor a háború következtében, majd annak végeztével a szállító eszközökalig pótolható hatóűrveszteségek) hiánya folytán még hosszú ideig aligha számíthatunk tengerentúli nyersanyagok olyan mérvű behozatalára, ami minden tetszőleges iparágát kielégítően elláthatna. Hazánk szerencsés helyzetben van a legkülönbözőbb nyersanyag források tekintetében. Saját termékeink feldolgozása nagy ipari fellendülést jelenthet. Egyebeket most figyelmen kívül hagyva szerintem különösen nagy kilátásai lehetnek a magyar mezőgazdaságon alapuló iparnak, amit főleg nekünk alföldieknek kell a magunk számára biztosítanunk, mert egyéb iparágak kétségtelenül a hegyes, erdős vízi erővel megáldott „iparvidék“ rendeltetésű helyeken fognak megtelepedni. Megindulhat végre az a régen várt folyamat, hogy a magyar ipar decentralizáltassék a fővárosból a vidék irányában. Ennek ma már nemcsak a gazdasági és szociális jelentősége van, de a légi hadviselés idején ésszerű honvédelmi, közellátási etc. szempontok is ezt követelik. Pár gondolatom közlésével rámutatok arra, hogy mik is lennének a legközelebbi teendők, hogy a magyar alföld, a Tiszántúl, de mindenekelőtt a mi Debrecenünk is komolyabb mértékben iparosíttassék fenti értelemben. Debrecen mai gyáripara mélyen alatta van annak a foknak, ahol nagyságához, lélekszámához, lakosai múltjához, közismert értelmiségéhez, életrevalóságához képest állania kellene Más kisebb úgynevezett iparvárosunkkal összehasonlítvaGyőr, újabban Székesfehérvár, bevallhatjuk, hogy szánalmas képet nyújt. Malmokon, téglagyárakon kívül, amik pedig minden nagyobb községben is feltalálhatók éspedig rendesen üzemben, alig van itt más mint a kefegyár, a hajlított bútorgyár, mint jelentősebb, néhány kisebb bőripari üzem, mint tiszteletreméltó kiemelkedésre törekvése az ősi tímáriparnak a kézműipar köréből. Állítólag van egy kisebb textilgyár is valamelyik ház udvarán és hasonlókép egy tésztagyár (?, amely elsősorban rituális élelmiszert állít elő. Ezeken kívül egy pár „befagyott“ ipartelep lehangoló képe, mint jobb idők emléke. Debrecen nem is olyan régmúlt időkben a kiváló hírű magyar marhatenyésztés és kereskedelem egyik legnagyobb központja volt. Gazdái a mai idők minden nehézségével küszködve is igyekeznek elődeik hírnevéhez méltók lenni. El kell ismerni, hogy ezt a törekvésüket a hivatalos város is megértéssel támogatja. Mindezekre az adottságokra figyelemmel szükségesnek vélném Debrecenben egy nagyszabású exportképes konzervgyár alapítását. Elsősorban húskonzervek és hasonlók gyáripari előállítására gondolok az állattartó gazdák érdekében, de azért is, mert ennek melléktermékei: bőr, csont, szaru, szőr, sörte jól kiegészíthetik már meglévő gyáraink nyersanyag szükségletét, vagy módot nyújtanak újabb hazai terméket feldolgozó iparok alakulására. Egy ilyen konzervgyár már itt meglévő iparágaknak nem versenyt hozna a nyakára, sőt támogatásukra lenne. Nem hozna versenyt a szép számú húsiparosnak sem — az állatárak egészségesebb kialakulását nem tekintem ilyennek —, mert olyan árut állítana elő főleg külföld számára, amivel ezek nem is foglalkozhatnak. Mentől fejlettebb a magyar konzervipar, annál inkább munkáljuk annak a lehetetlen állapotnak a megdöntését, hogy élő marhát szállítunk külföldre, holott ha „dobozban“ szállítjuk ugyanezt a marhát, akkor bőre, szarvai, szőre, csontja itt marad és, hogy az elsőnél maradjunk, nem fog kelleni marhánk bőrét visszavásárolni külföldről. Ma ez a helyzet és ez az oka a mai bőrínségnek, melynek megoldására hiába várunk és a kilátások olyanok, hogy talál, addig várunk, míg mindnyájan mezítlábas testvérségben leszünk. A magyar bőripar ügyessége és leleményessége lehetővé tehetné, hogy mi lássuk el fél Európát jó bőrgyártmányokkal. Rendkívül fontos lenne a hús-konzervgyár mellett egy burgonyafeldolgozó gyár létesítése. Jól tudjuk, hogy az ország egyik legnagyobb burgonyatermő vidéke a Nyírség közvetlen szomszédságunkban van, jó útvonalakkal velünk összekötve. Tudjuk azt is, hogy burgonyatermelésünknek legalább ötödrésze a ma szokásos vermeié®sei és egyéb tárolási módokkal megrohad, megcsirásodik, tönkremegy. Burgonyaszállítmányok télen könnyen megfagynak. Egy burgonya feldolgozó üzem, burgonyaliszt, burgonyadara, burgonyapehely formájában jól használható, romlás nélkül hosszú időre szállítható élelmiszergyártmányt produkálna, kevésbé finom minőségben hasonló előnyökkel bíró takarmány. Nemzetgazdaságunk nagymértékeket menthetne meg általa a biztos pusztulástól. Nagy kár lenne, ha Debrecen a kezdeményezést kezéből kiengedné, mert ha nem értjük meg az idők sürgető, cselekvésre késztető szavát, igen könynyen mások csinálják meg helyettünk. Most olvasom egyik gazdasági hírben, hogy a Székelyföldön már létesül egy ilyen burgonya iparüzem állami segéllyel. Ugyanott olvasom, hogy a Kárpátalján egy nagy konzervgyár létesítéséről van szó. Megjegyzem, hogy Németországban már régen vannak ilyen burgonyaüzemek. Német egyetemen tanulva magam is láttam egyet. Debrecennek olyan — mondjuk— kizárólagos, speciális terményét mint Kecskemét barackját, a Kőrösök uborkáját, salátáját, megygyét, Makó hagymáját, Szeged és Kalocsa paprikáját általában a kereskedelem nem ismeri, pedig itt is írsegígrem mindez, csak a termes és főleg az értékesítés nincs megszervezve. Mi valahogy elbíztuk magunkat a mi búzánkkal és tengerinkkel. Akik foglalkozunk kertészettel, jól tudjuk, hogy van Debrecennek két olyan terméke, ami versenyben verhetetlen minőségű. Ez a paradicsom és a köszméte. Mindkettő hálás anyaga a konzerviparnak (a köszméte textilgyáraknak is keresett cikke pektin tartalmánál fogva) és helyi feldolgozás mellett mindkettő szántóföldi nagybani termelésre is alkalmas. Mindezek konzerválása a húskonzervgyárakkal kapcsolatosan is elképzelhető. Lásd Csepel.) Megférne azzal a ma különösen szokásos konyhai zöldségszárítás is. A gyökérfélék legjavának ugyancsak városunk és környéke a hazája. Ha figyelemmel vagyunk arra, hogy az élelmiszerek nagyobb mennyiségének tárolásához szokott Európa ma nem elégítheti ki ez irányú vágyait, ha meggondoljuk, hogy a háborút követő időszak milyen felvevő képességet sejtet az említett gyármányokban, ha számot vetünk azzal, hogy az élelmezési ipar és ennek a szolgálatába állított termelés hány munkáskezet foglakoztatna, hogy főleg a városhoz közel fekvő területek (kertségek és mezőgazdasági ingatlanok) rentábilitása mennyire emelkedhetne az említett termények nagybani előállításával, ha arra gondolunk, hogy tízezer darab vágómarha szállítása ezer vasúti kocsit igényel, míg ugyanaz a mennyiség „dobozban“ legfeljebb hat-nyolc kocsit, ha mindezeknek nemzetgazdaságunkra való jótékony hatását mérlegeljük, nem jöhetünk más meggondolásra, mint amire én jutottam, t. i„ hogy cselekedjünk, de minél előbb.Ha ilyen meggondolásra jutottunk, akkor nem fogjuk lekicsinyelni azt a törekvést, amely —ha csak pár téglával is — de hozzá kívánna kezdeni az új gazdasági rendhez való felkészültségünk építéséhez. Tudom én nagyon jól, hogy egy ilyen gondolatot felvetni sokkal könnyebb, mint megvalósítani. A magyar tőke, a magyar társadalom megértése, a közhatalom támogatásával már nagyobb feladatokat is megoldott. A kezdeményezésnek a gazdaközönségből