Dél Keresztje, 1954 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1954-01-01 / 1-2. szám
IV. évf. 1.-2. sz. SYDNEY, 1954. JAN. 15. A világbékét biztosítja, hogy sem Washington, sem Moszkva nem akar háborút viselés árán győzni, de e béke szilárdságához és tartósságához az is szükséges volna, hogy Washington elhiggye ezt Moszkvának, Moszkva pedig Washingtonnak. Angol és francia oldalról ezért néznek reménykedve a január 25.-én kezdődő berlini négyhatalmi találkozó elé. E küszöbön álló dátummal kapcsolatban azonban nagyon is időszerű megvizsgálni, milyen kézzelfogható alapja van annak a reménynek, hogy Berlin eloszlathatja a Szovjet és Amerika közt fennálló kölcsönös gyanút és ellenségességet. A találkozó eseményei röviden ezek: A Sztálin halála és Beria bukása közti időszak meglepő irányváltozásai Churchill szemével nézve soha nem látott alkalmat jelentettek a szovjet külpolitikai izoláltság áttörésére, a Kelet és Nyugat közti kapcsolatok új, nyugalmasabb alapokra való helyezésére. Ennek előfeltétele a szovjet vezetők bizalmatlanságának legyőzése, módja pedig az érdekelt államfők, Malenkov, Churchill és lehetőleg Eisenhower személyes találkozása lett volna. A többi nyugati vezető (beleértve Churchill saját kormányának nagy illúziókra kevésbbé hajlamos tagjait, élükön Lord Salisburyvel, egy találkozót súlyos taktikai hibának ítélt meg, s előbb valami jelét szerette volna látni annak, hogy a Szovjet valóban óhajt valamiféle megegyezést. Innen a luganoi meghívás és a két, válasz nélkül hagyott, nyugati jegyzék. » • A berlini konferenciát létrehívó november 5.-i szovjet jegyzék azonban egyrészt úgy tett, mintha a tárgyalások gondolata szovjet, nem pedig nyugati oldalról eredne, másrészt leszögezte, hogy “a német kérdést lehetetlen elválasztani az idegen államok területén létesített és egyre bővülő amerikai katonai támaszpontok hálózatától ... “a német kérdés megoldása szerves része e támaszpontok feloszlatásának”... és “a bonni egyezmények is az Európai Védelmi Közösség tervének keresztülvitele értelmetlenné tenne minden megbeszélést a német kérdéssel kapcsolatban”. A konferencia tehát elsősorban nem a német kérdéssel, hanem “a nemzetközi feszültség csökkentésének általános módozataival kell, hogy foglalkozzék”. Moszkva tehát vádlottból vádlóvá vált. Amerikára hárította a felelősséget Németország kettéosztottságáért, s egyben lehetetlenné tette, hogy Berlinben majd kézzelfogható kérdésekben sarokba szoríthassák. A Négy Nagy találkozójának előjátékaként most Zarubin orosz nagykövet és Dulles külügyminiszter eszmecseréket folytatnak az atomerő ellenőrzésének kérdéséről. A jelet erre tudvalevőleg Eisenhower elnök dicséretes szándékokkal teli beszéde adta meg, melynek gyakorlati tartalma az volt, hogy ha már nem is lehet az atomerő katonai alkalmazását lehetetlenné vagy meg nem történtté tenni, hát legalább a békés célokra való felhasználásban uralkodjék békés és igazságos együttműködés a nemzetek közt; ennek módja az atomerő nyersanyagainak az Egyesült Nemzetek közös kezelésébe való adása s a szükséges technikai tudás közkinccsé tétele. A Szovjet túlnagy tekintettel van a világ közvéleményére ahhoz, hogy ezt a szép, de nem e világra való tervet vállvonogatással intézze el. A Pravda ehelyett nagy komolyan azt vitatta, hogy a terv voltaképpen kétszínű, mert nem foglalkozik az atombomba ellenőrzésének kérdésével is! A Szovjet, mint a béke igazi őre, inkább az atomfegyverek gyártásának nemzetközi eltiltását javasolja. A közvélemény emlékezőtehetsége rövid, s az atombomba nyomasztó árnyéka alatt élő népek talán nem veszik észre, hogy ezt Ameri- BERLINBEN ma már 1947-ben, az úgynevezett Baruch-tervben felvetette A Baruch-terv már akkor is megbukott azon, hogy a Szovjet hajlandó lett volna ugyan a katonai atomkutatás eltiltásához hozzájárulni, de a tilalom betartásának nemzetközi megfigyelők általi ellenőrzését a szovjet belügyekbe való beavatkozásnak bélyegezte és visszautasította. Semmi jel nincs arra, hogy Moszkva ma vendégszeretőbb lenne svéd, svájci vagy brazil ellenőrökkel szemben, kik a sziléziai urániumbányákat vagy az Ural mögött sejtett ‘‘atomvárosokat” szeretnék megtekinteni. Egy tilalom pedig, mely Los Alamos-ra vagy Harwell-re vonatkozik, de Szverdlovszkra nem, aligha elfogadható a Nyugat számára. Csodák történnek néha, de józan ésszel aligha lehet tehát várni, hogy a berlini konferencia bármilyen gyakorlati eredményt hozzon akár az atomfegyverek, akár a kelet-nyugati ellentét egyéb függő kérdései terén. Más, mint az adott helyzet folytatódásának akarva- akaratlan való szentesítése alig képzelhető el. ★ Mint a szeptemberi német választások óta mindig, úgy most méginkább Európa közepére kell, hogy irányuljon azoknak figyelme, akik a mai holtponton túlmenő fejlődés és kibontakozás lehetőségét keresni.. Befejezett tény, hogy hála hallatlan gazdasági életerejének és politikai tanulékonyságának, Németország már ma is Nyugateurópa legerősebb országa. A német feléledésre a francia nemzet és politikusai aggodalommal és viszállyal, határozatlansággal és szembehunyással válaszolnak, tovább gyengítve Franciaországot; a német-francia erőkülönbég így folyton növekszik, mert önmagát fokozza. Hosszú távon ezért szinte elkerülhetetlennek látszik Nyugateurópa végzete; német vezetés, német befolyás alá kell kerülnie. Az ezzel járó veszélyeket, Hitlerre emlékezve, Adenauer és követői nagyon is jól látják, ezért erőszakolják, nem minden politikai önmegtagadás nélkül, a szuverén német állam feloldását a nyugateurópai egység különféle formáiban, a Szén-és Acélközösségben, a Védelmi Közösségben s végül az önálló nemzeti kormányokat felváltó európai minisztériumban. Páris viszont úgy érzi, hogy ma még legalább egy országhatár választja el a német életerő étvágyától, ha az országhatár eltűnik, ha Franciaország önként hozzájárul nemzeti szuverenitásának a különböző közös európai intézményekben való feloldásához, akkor maga dobja el önvédelmének utolsó eszközét. Másrészt viszont, ha megakadályozza az európai egység létrejöttét, ezzel még nem állítja meg a német erősödést , csak európai helyett nemzeti, esetleg hitleri formák közé szorítja. Ez a dilemma bomlasztja a francia politikát. A hivatalos francia álláspont jelenleg az, hogy az európai katonai és gazdasági egyesülés ügye nem kerülhet napirendre addig, amíg Franciaország így vagy úgy nem mentesül az indokinai háború terhétől, amig a francia gyarmatbirodalom és az európai államszövetségbe beépülő anyaország közti viszonyra nem sikerül új formát találni s amig Németorország nem mond le a Saar-vidékre formált esetleges igényeiről. Lehet, hogy amint e kérdések megoldódnak, Páris kénytelen lesz újabb feltételeket szabni, hiszen a francia nép alapjában éppoly kevéssé hajlandó az európai egységre, mint az amerikai nép a megelőző világháborúra. De e vonakodás nem sokat változtat a francia-német erőkülönbségen és azon a hideg tényen, hogy amikor Amerika és Poroszország egymásnak szegzett tétlen ereje egymást egyensúlyozza ki, Nyugateurópa sorsát a mérleg nyelve, Németország dönti el. Akarva-akaratlan, 0S 7) KONGRESSZUS SOUTHERN CROSS Registered at the G.P.O. Sydney, for transmission by post as a newspaper. Ara: 1/6