Független Magyarország, 1964 (14. évfolyam, 1. szám)

1964-05-31 / 1. szám

nyílt levél a Független Magyarország ELŐFIZETŐIHEZ Mint ismeretes, 1963 szep­temberében jelent meg utoljára a „F. M.”, majd átadta a helyét az 1963. október 1-én indított „Tü­kör”-nek. A „F. M.” tulajdonosa, kiadó­ja és szerkesztője e nyílt levél írója volt. A „Tükör” tulajdonosa és ki­adója egy üzleti vállalkozás, a HANE Pty. Limited, mely en­gem szerkesztőnek alkalmazott. Az 1964 áprilisi szám megje­lenése után, megkérdezésem nélkül, váratlanul, előkészítés és bejelentés enélkül, a HANE Pty. Limited tudomásomra hoz­ta, hogy a „Tükör” kiadását üzleti meggondolások miatt — nem akarják folytatni. A bejelentés — eltekintve an­nak engem érintő vonatkozásai­tól, különös helyzetet teremtett, aminek következménye ez a „Nyílt levél”. Annak ellenére, hogy a „Tü­­kör”-nek csak alkalmazott szer­kesztője voltam, a közvéle­mény a lapot velem azonosítot­ta, tehát nem jogi, nem anya­gi, hanem morális kötelezett­ségemnek tartottam gondos­kodni arról, amiről a „Tükör” kiadója, a HANE Pty. Limited nem intézkedett. Nevezetesen az 1964 végéig már befizetett elő­fizetések, illetve előfizetők, va­lamint hirdetők kárptlásáról. Bármennyire is szerettem vol­­tem volna, a „F. M.” folytatása sajnos lehetetlenség. Talán egy­szer sor kerül rá, de jelenleg részben anyai problémák, rész­ben teljes koncentrációt köve­telő kutató munkám miatt, er­ről a tervről, a „F. M.” folyta­tásáról le kellett mondanom. Szerencsére a „F. M.” volt melbournei főmunkatársa, Han­­di Péter kollégám június 15-én induló folyóirata, a „Szabad Száj” hajlandó volt arra, hogy mindazoknak, akik a „Tükör”­­re előfizettek, 1964 végéig in­gyen küldje a most induló szín­vonalas folyóiratot. A „Tükör” I. Hirdetőit pontos kimutatás­sal, egyénileg, külön levélben fogom tájékoztatni. Fentiek alapján, azt hiszem, a tőlem telhető és legmesszebb­menő módon sikerült az Előfi­zetők és Hirdetők érdekét meg­óvnom. Mindenesetre meszebb­­menően, mint ami tőlem, a megszüntetett „Tükör” alkal­mazottjától várható volt. Amikor e „Nyílt levél”-lel el­búcsúzom a kiadásomban meg­jelent „F. M.”, illetve az általam csak szerkesztett „Tükör” olva­sóitól, köszönetet mondok év­tizedes segítségükért. Kérem, hogy a „F.M.” volt főmunkatár­sának, Handi Péternek és most induló lapjának pedig adják meg azt a támogatást, amit­­megérdemel. DR. NAGY KÁZMÉR ­ FURA, DE TISZTELENDŐ Aki azt hiszi, hogy van ele­gendő tisztelendő ur, sőt szolga is bőven, s ezért erről nincs mi érdekeset írni, annak fogal­ma sincsen­ arról, milyen furcsa tisztelendő urak vannak Auszt­rália magyar múltjában, s mi­lyen alázatos szolgára lehet akadni, ha az ember végigbe­­tűzi a sárgult lapokat. A kato­likus tisztelendő Mednyánszky­­ról már egyszer írtam. Akiről most van szó, annak a szolgája névtelen maradt. Ko­ra, sőt megérkezésének ideje is örök titok, még azt sem tud­juk, hogy angol volt-e, mielőtt lecsapott rá a törvény szigora s a börtönhajóról kiszállott Syd­neyben a Port Jackson partjá­ra. Egy valamit tudunk róla: azt, hogy szabó volt, aki mint Auszt­ráliába deportált elitélt, ingyen, büntetésből dolgozott olyan em­bernek, aki élni tud a szabó szakmájából. Ily módon lett is­meretlen szabónk Friedman Izsák „általános üzér” alázatos szolgája 1833 novemberében, Bourke alkirály akaratából. Azt mondanunk sem kell, hi­szen a régi írások pontosan igazolják, hogy a szabó-tudo­mányért lelkesedő Friedman ügyes ember volt, amiből tisz­tán látható, hogy pesti is volt. Pestről jött bizony a messzi idegenbe, s nem lehetünk távol az igazságtól, ha feltételezzük, hogy az 1831-es hatalmas ázsi­ai kolerajárvány magyarországi pusztításai ijesztették meg any­­nyira, hogy Londonba futott. Mire megérkezett Sydneybe, már volt felesége (Rebakka) és egy kisfia, Ferenc. Nem tudjuk, Magyarországon született-e a felesége és a gyer­meke, de a törvények szerint magyar állampolgárok voltak, bárhol születtek is. Egymást követve, egy hónapon belül halt meg az asszony és a kisfiú, s így ők voltak az első magyar ál­lampolgárok, akiket valaha is eltemettek Ausztrália kemény földjébe. Sírjuk már eltűnt, a Devonshire Street-i temető zsi­dó parcellájának egy alaprajza azonban előkerült pár évtizede, innen tudjuk, hogy ebbe a te­metőbe (amely a mai sydneyi Central Station környékén volt), temette 1835-ben Fried­man a családját. Friedman négy hónapon be­lül talált új asszonyt. Ezek után levitte az asszonyt Hobartba, maga mögött hagyva George Street-i üzletét, az Appin falu­ban volt vegyeskereskedését, amelyben puskaportól kezdve konfekciós ruháig mindent vá­sárolhatott a nemes közönség. S nem vitás, hogy maga mögött kellett hagyja alázatos szolgá­ját, akinek munkája segített megkeresni a pénzt, amiből az­tán Hobartban új üzletet nyit­hatott. Friedman ezúttal hentes lett, majd zálogházat nyitott. Az VOL. XIV. NO. I. Registered by the G.P.O., Sydney, for transmission 1964. V. 31. by post as a newspaper.

Next