Független Magyarország, 1965 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1965-03-01 / 1. szám

változás ugyanis nem változtat­ta meg az orosz és amerikai po­litika irányát, melyről változat­lanul meg lehet állapítani, hogy „békepárti”, miután mindkét nagyhatalom létérdeke — a lét, életbenmaradás. Indonézia és Kina Szukarnot, vagy Maot és néhány millió emberéletet veszt­het ma. Amerika és Oroszország mindent. Ezért elképzelhetetlen mind­két részről a tudatos háboruba- sodródás; természetesen mindig számolva a kiszámíthatatlan ősemberi ösztönökkel, amikből váratlan és logikaellenes csele­kedetek szabadulhatnak ki. A jól ismert kifejezést: „bé­keharc”, amit Moszkvában ta­láltak ki és éppen mostanában kell a gyakorlatban alkalmaz­niuk. A szakadék szélére ke­rülni nem akarnak, tehát har­colniuk kell a béke biztositásá- ért. Jelenleg Délkelet-Ázsiában, ahol Oroszország birodalmi ér­dekeit és a marxista-leninista dogmatika hittételeit teszi pró­bára a valóság. Múlt év október közepén, az első kínai atombomba felrob­bantása után Hruscsov addigi és helyes kinai politikája vele együtt használhatatlanná vált. Kifelé sok mindent irtak. mondtak, holott csak az történt, mint például a középeurópai töredékállamokban húsz—hu­szonöt éve: a nagy szomszéd még nagyobbra fejlődéséhez kellett alkalmazkodnia Prágá- tól-Szófiáig a belpolitikáknak. Amikor Csehszlováki határán álltak Hitler hadosztályai, Prá­gában nem ülhetett németelle­nes kormány és ma, amikor Oroszország hosszú ázsiai hatá­rán a kínaiak nem bambusz­dárdával, hanem atombombá­val területi igényekről beszél­nek, Moszkvában nem kormá­nyozhat egy olyan miniszterel­nök, akivel az óriásra nőtt szom­széd nem akar szóbaállni. A kinai atombomba és mind­az, ami hozzá fűződik és kap­csolható, egész Délkelet-Ázsiá­ban megváltoztatta a helyzetet. A még nyersen uj és mindegyik délkelet-ázsiai államban egé­szen ősi belső kérdésekkel küsz­ködnek az „önálósult” indiaiak, pakisztániak, jávaiak, és indo­kínaiak és korábban Moszkvá­ban reménykedő tekintetüket múlt év októbere óta Peking felé fordítják. A kinai „vonalat” követő helyi kommunista pár­tok mindenhol megerősödtek, ami például az indiai kormányt arra kényszeritette, hogy a „sárga”-kommunistapárt szá­mos vezető tagját börtönbe zár­ja. Peking élesen tiltakozott. Pontosabban: a kinai párt. Az orosz kommunista párt nem vett tudomást a letartóztatá­sokról, nyilván azért nem, mert Oroszország külpolitikai érde­keit tekintve, legszívesebben köszönő táviratot küldött volna Uj-Delhibe. Most látszik, mennyire veszé­lyes és előre nem látó dolog egy pártot egy országgoi összefűzni. Ha nem tiltakoznak legalább olyan erélyesen, mint Peking tette, a kinai párt képes tovább terjeszteni Ázisában a pletykát, hogy az orosz párt elárulta a nemzetközi forradalom ügyét és lepaktált a kapitalista-impe­rialistákkal. Bár éppen erről van szó már nagyon régen, visszahallani Celebeszről, vagy Észak-Vietnamból, Koreából — kellemetlen. Mint köztudomású, sem a múlt évi, sem a nemrég történt amerikai visszavágást, amit Észak-Vietnam ellen haj­tottak végre, Moszkvában nem ítélték el olyan haraggal, ami egy „testvérországtól” várható, sőt elvárható lett volna. Csupán a pekingi párt harcizaja után rendelték el az oroszok is, hogy a kievi és leningrádi mozdony- épitőüzemekben a dolgozók „tiltakozzanak” az amerikaiak vietnami „kalandorpolitikája” ellen. A két óriás: Oroszor­szág és Kina mérkőzik Ázsiá­ért, s miután nagyon valószínű, hogy Pekingnek több már az esélye a vele és nem Oroszor­szággal szomszédos, sok szem­pontból hagyományban és tör­ténelmileg is közelebb álló ázsi­ai országok csatlóssá fogadásá­ra, a harmadik atomhatalom: az Egyesült Államok úgy látja, hogy Dél-Vietnamot és a jelen­legi határokat, rendszereket tar­taniuk kell. Végső esetben tá­madással. Ezért szállították el a másfélezer amerikai katona­családot Saigonból és ezért küldött Johnson „tanácsadók” helyett szabályos katonai ala­kulatokat és légi-, meg tengeri erőt Vietnámba. Ausztráliában pedig emiatt soroznak majd né­hány hónap múlva minden ép­kézláb fiatalból márványgolyó­val kisorsolva néhány ezret a hadseregbe. Nem arról van szó, hogy a pontosan 60 délvietnami párt­ból szinte 60 óránként megúju­ló kormányok következő napjai­ban mi történik, hanem a kinai atombomba létezésének hatásá­ra Délkelet-Ázsiában ne változ­zék a helyzet, hogy ne essen el egész Ázsia a kinai sárkány tüz­torka előtt. Ameddig Washington biztos volt abba, hogy — korábbi meg­állapodásaik értelmében — Moszkva Kina óriás testén át­nyúlva mozgatja a délkelet­ázsiai országok pártjait és se- gitgetik Indonéziát, Laoszt, Cambodiát, a helyzet nem volt veszedelmes. Ma azonban, amikor már majdnem biztos, hogy a szom­széd: Kina teszi ugyanezt, min­den megváltozott. Hogy az oroszok a maguk ideológiai dillemájából hogyan kerülnek ki, milyen magyará­zattal, kevésbé fontos. Amikor érdekekről volt szó, Hitlerre is talált Sztálin magyarázatot. Majd most is ki fognak találni valamit. De hogyan fognak visz- szavonulni a délkelet-ázsiai partoktól a kinai-orosz-mon- gólai határra, az a fontosabb kérdés. Nagyon valószínű, hogy vissza fognak vonulni. Feltéve, ha az amerikaiak is visszahú­zódnak ebből a térségből, amit az oroszoknak követelniük kell, de azzal a tudattal, hogy akkor Kína telepszik rá Indiára, In­dokinára és Indonéziára. Lesz-e ebből az „indo”-egérfogóból ki­út?! Ha itt nem is, úgy látszik, hogy Közép-Európában igen. Aa egy éve húzódozó, meghirdetett, elhalasztott, a kommunista pár­tok moszkvai értekezlete még ma sem véglegesen biztos. A már említett valóságos helyzet euró­pai változatával kerültek szem­be az oroszok, és ismételni kell: függetlenül a szovjet miniszter- elnök kilététől. Kosziginnek ép­pen olyan erőfeszítésébe kerül meggyőznie a keleteurópai or­szágok pártjait, hogy tárgyalni kell, határozni kell, mint Hrus- csovnak. Brezsnyev, az orosz párt első titkára nemrég Kádárhoz uta­zott — segítségét kérve. Mintha a pápának kellett volna végig­látogatni az európai és ameri­kai bíborosokat a zsinat meg­hirdetése — után, hogy kérem- szépen jöjjetek el . . . A keleteurópai „kiút” mun- kálása miatt nemcsak a romá­nok, de a magyarok, lengye­lek, csehek —. a jugoszlávokról nem is beszélve — nem tartják olyan sürgősnek az orosz— kinai kérdés megbeszélését, mint az oroszok. A kínaiak egy­általán nem tartják kívána­tosnak és nem is hajlandók le­ülni egy olyan gyülekezetbe, F. M. 1965. III. • 3

Next

/
Thumbnails
Contents