Független Magyarország, 1967 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1967-01-01 / 1. szám
lehetőségek határán belül mindegyik állam az ábrándozások korával és időszakával ellentétben a valósághoz kénytelen alkalmazkodni. Romániától Lengyelországig. Az európai India, Jugoszlávia széthúzó és különböző nemzetiségi tagköztársaságai fölött a belgrádi kormány alig nagyobb hatalom, mint a kasztok, 340 nyelv és 500 vallás szernt megosztott Indiában az újdelhi-i kormány. Magyarország, beékelve az országút közepébe, nem engedheti meg, hogy a kívülről ajánlott ideális demokráciát valósítsa meg. „Hintázni” kell, mint mindig és nemcsak külpolitikában, de bent is. A tíz éve még rettegett párt ma már alig több, mint a közvélemény hallgatólagos jóváhagyásával legjobban „hintázó” politikai (erőhatalom) eszköz a kis ország a létszámra kicsi nemzet megtartására. Másrészt, a párt szinte jobban támaszkodik erre a támogatásra, mint a formális párttagokra. Nyugatabbra . . .?! Németországban hangot-pártot kaptak a húsz éves „gazdasági csoda” után a korábbi években agyonhallgatott vagy elnyomott nem-gazdasági vágyak. Akiket egy nem csak gazdaságilag erős Németország léte érdekeiben fenyeget, ijedten kapják fel fejüket. Merte a németeket megint?! Semmi. Illetve ugyanaz, ami a többit. A franciák magukban bíznak bzonytalan, nemzetek feletti szerek helyett. Az oroszok is. Az amerikaiak is. Ha a németek is kezdik, az persze más, mert a többiek érdekeit veszélyeztetik. S így mehetünk végig a Föld-bolygón. Visszatérve a körúton, például Indonéziába, ahol apró, de sokat mondó hír szerint, büszke haditengerészetük felét ki kellett vonni a forgalomból, mert az amerikai-holland-orosz hajók pótalkatrészeit ellopták, vagy elfogytak és nem tudják pótolni őket . . . Ausztrália persze változatlanul kivétel. Olyan hatalmas és lehetőségekben olyan gazdag, mint az egész Föld volt 300 évvel ezelőtt. S olyan kevés az ember, hogy máshol alkalmazott nem-demokratikus módszereket még nem kell alkalmazni. Amikor a világ ma létező 123 államából 118-ban elfogadott tény a fiatalok behívása, Ausztráliában még újdonság és a közvélemény helyeslő hányada is erős fenntartásokkal támogatja a kormányt. Szívével a többség a bevonulást megtagadók mellett áll. A kontinens-ország gyámja és védnöke, az USA, mint közölték, csak Vietnamban 300.000 (háromszázezer!) dollárt költ arra, hogy (egy) ellenséget megsemmisítsen. Havonta ugyanis átlag 5300 a szembenálló fél embervesztesége, míg a havi hadikiadások összege 1580 millió dollár, azaz 300.000 dollár egy-egy ellenséges hősihalottra. Jézus születési és működési területén pedig éppen karácsony körül lángolt fel ismét az ellenségeskedés, az előbbiek jegyében úgy, hogy részrehajlás nélkül az arab és izraeli haderőket egyformán támogatják mindkét oldalról fegyverekkel. A kereszténység látható szervezeti formái, elsősorban a legjobban szervezett katolikus Egyház, évszázadok óta megmerevedett, dogmáknak kezelt elméletek és gyakorlat után, a teljes forrás állapotában eszmél rá a János pápa által kinyitott ablakon át beáramló friss levegőben az álmok és valóság közötti különbségre. Mi lesz ebből, mindebből 1967-ben . . .?! Egy biztos: semmiféle megnyugtató megoldás sem lesz, mert ilyen még sohasem volt. Az emberi természet eget-földet összekötő kettőssége, kiszámíthatatlansága, hősiességre, szentségre és állatoknál aljakasabb tettekre képes mivolta miatt, nem is lehetséges. A Holdról lefényképezett párákba burkolt bolygón emberi adottságaink szerint folytatódik az új naptári év, a Tejút naprendszereit fényképezve és fényképezőgépek használatát tiltva miden országban , a világűr felé induló rakétatelepek körül . . . (N. K.) XISTEN Az északi féltekén már megszokott a párbeszéd, ami az eddig fenségben trónoló egyházak és engedelmességet és pénzt adózó laikus hívek között folyik. A déli félteke legnagyobb államában, Ausztráliában megkésve most kezdődött el. Egy sugárzó, törékeny pszichológus, szakmájában tudós egyetemi tanárnő, „civilben” katolikus apáca, az amerikai Margaret Gorman, múlt év végén elhangzott rádió és TV előadásai mozgatták meg az állóvizeket. Az elmúlt év legsikeresebb TV műsorszáma volt az a beszélgetés, amit az állami, ABC 2 televízió munkatársa folytatott Gorman kedvesnővér-profeszszorral. Eddig vagy ötször kell • FREE HUNGARY, 1967. S lett megismételni a műsor vetítését. Miről volt szó? A rendelkezésünkre bocsájtott teljes szöveget, sajnos helyszűke miatt nem tudjuk közölni. Csak ismertetésére szorítkozhatunk. Gorman professzor, aki Ázsiában és Amerikában Európában szerzett benyomásainak összehasonlításával kezdte, megállapította, hogy változatlan mindenhol a „valamiben és valakiben való hit” igénye. Bármennyire is halad, fejlődik sok tudományág, minden nap rá kell döbbennünk, hogy vannak kiszámíthatatlan, be nem tervezhető események életünkben. A legnagyobb állam sem képes arra, hogy kormányfőjének életét biztonságban tartsa. A legszakszerűbben tervezett és épített gépek is felmondják a szolgálatot s így tovább. Az ázsiaiak ezt inkább tudomásul veszik, mint az európaiamerikaiak. Ennek az az oka, hogy a nyugati ember azt is természettudománnyal, azaz értelemmel, logikával és kísérlettel akarja megközelíteni, amit csak egy másik emberi felfogóképességel, tapasztalati átéléssel lehet elérni. Az emberen kívüli s felüli Valóság, amit Istennek nevezünk, személyes kapcsolattal közelíthető meg. Részben úgy, hogy egy másik ember, vagy több más ember — egy közösség szolgálatán át közelítünk feléje.