Délamerikai Magyarság, 1932. április-június (4. évfolyam, 270-346. szám)

1932-04-01 / 270. szám

Mit ér a tudomány az emberiségnek? J. W. N. Sullivan a New York Ti­­mes-ban tett közzé sorozatos interjút arról a kérdésről, hogy halad-e az em­beriség? Sullivan e nagy fontosságú témáról hat előkelő tudóst kérdezett meg, ezt követőleg pedig megkérte őket, nyi­latkozzanak arról, mit ér a tudomány az emberiségnek? Sir James Jeans, a kiváló brit természetbúvár, válaszában kifejtette, hogy a tudo­mány igazolását gyakorlati alkalma­zás adja meg. "Egymagában az a körülmény, hogy korlátozni tudjuk a betegségeket és az emberi életet teljesebbé tudjuk ten­ni, igazolja a tudomány létjogosultsá­gát. A tudomány ezenfelül lehetővé te­szi a jelenségek megértését, ami szin­tén nagy dolog. Az ember vágya a megértésre az egyik határ, amely el­választja őt az állattól. Egy­magában az is helyes tehát, ha valaki arra szen­teli életét, hogy megértse a természe­tet. A köznapi ember ma már követ­heti a görögök által felállított ideált és törekedhetik egy kiegyensúlyozott életre. Viszont semmi értelme sem lenne annak, hogy az olyan ember, aki te­hetsége a tudomány szolgálatára ren­delt, más foglalkozást keressen. Mily veszteség lett volna, ha Newton meg­elégedett volna azzal, hogy egy egy­házközség ügyeit irányítsa. Kár, hogy­­Newtonnak nem voltak gyermekei, a­minthogy általában sajnálatos, hogy a nagy tudósok rendszerint magtala­nul hunynak el, mert a tapasztalás azt mutatja, hogy magas értelmiségű szü­lők gyermekei is felül vannak az át­lagon. Sir Arthur Eddington, a Cambridge­­egyetemen a csillagászat tanára, igen csekély gyakorlati értékűnek vél­te a tudományt. “Az emberiségnek a finomodásra kellene törekednie. Tudomány és mű­vészet csak annyiban jogosultak, a­mennyiben erre a célra törekszenek. Természetesen, ha valaki a tudomány számára pénzt kér, annak gyakorlati hasznát domborítja ki. Ezzel azonban még nem lehet igazolni a tudományt. Az én véleményem szerint a tudomány épúgy, mint a művészet, képessé te­szi az emberiséget arra, hogy megkö­zelítse az abszolút értékeket; ebben rejlik az élet igazi célja." A Nobel-d­íjas Marx Planck, a tudománynak azt a hatását hang­súlyozta, amely az embereket élelme­sebbekké tette. “A tudomány létrehozására irányu­­ló törekvések — úgymond — rendsze­res gondolkodásra kényszerítette az embereket. Az emberi szellem ugyanis különbözőképen működhetik. Kimerül­het fantáziákban és az okoskodásnak is különböző útjait választhatja. Ezek közül a helyes utat a tudomány mu­tatta meg s ezzel nagy szolgálatot tett az emberiségnek.” H. G. Wells szerint a tudomány rendeltetése, hogy helyettesítse a teológiát és a bölcsésze­tet. Tudományos téren kell folynia a kutatásnak, mert ezt kívánja az em­beriségnek gyakorlatias agyberendez­kedése. Schrödinger Erwin tanár adta a legkülönlegesebb választ. "Arra a meggyőződésre jutottam,­­ hogy a tudomány végső célja az élve­­zetnyújtás. Egy kalap alá veszem a sportot, művészetet és tudományt. — Mindezek nem egyebek, mint a játék különböző formái. Erre a megállapí­tásra úgy jutottam, hogy rájöttem,­­ hogy a sport, művészet és tudomány semmi más, mint energiafölöslege­ink átalakulása. Megfigyelhetjük, hogy az állat is, amikor a létéért pillanatnyi­lag nem kell küzdenie, játszani kezd. Ugyanígy az ember is, amikor puszta életéért már nem kell küzdenie, ját­szani kezdett. Ekkor találta föl a spor­tot, a művészetet és a tudományt. — Mindezek nem egyebek, mint a játék különböző formái. Rendeltetésük az,­­ hogy élvezetet nyújtsanak az emberi­ségnek. — Természetesen — folytatta Schrö­­dinger — a tudományban önmagá­ban kevés ember találja meg az igazi gyönyörűséget, amiért azt szokás mon­dani, hogy a tudomány saját gyakor­lati al­kal­mazásában találja meg jogo­sultságát. Kétségtelen, hogy a tudo­mány sok kívánatos eredménnyel is szolgált. A tudomány bizonyos mo­dern eredményei azonban nem képvi­selnek igazi értéket. Nemrégiben ha­zám egy elrejtett zugában töltöttem hosszabb időt, ahol nem élveztem sem­mi modern kényelmet; nem mondha­tom, hogy ezek hiánya miatt boldog­talannak éreztem volna magamat.” Schrödingernek véleménye után még a Nobel-díjas Broglie herceg nyilatkozott. "A közönség a tuouamut­­ más szempontból értékeli, mint ma­­guk a tudósok — mondta a herceg — Gyakori eset, hogy a tudományból hasznos dolgok származnak. Ez az, amit a kö­zönség méltányol. A tudós viszont azért dolgozik, mert maga a tudományos kutatás örömet — mond­hatjuk esztétikai örömet — okoz neki. Hogy magának a tudománynak vala­mi közvetlen hatása lenne az embe­rek erkölcsi viselkedésére, ezt nem hiszem.. T Ha így van, ez mindenesetre szomo­rú. .­ sok ellentmondó vélemény közt azonban nem kell mindent elhinnünk. TABU Irta: Majthényi György Dél volt. Az asszony, kis csomagocs­ka a kezében, a Ferenciek­ terén ha­ladt át, amikor megérezte, hogy vala­ki is követi. A kényelmetlenségnek va­lami könnyű árnyéka futotta át Nem látta még az életét, de az ide­gei megrezzentek attól, hogy valaki hozzá akar kapcsolódni és ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy a kíváncsi­ság felébredjen benne és kidörzsölje a szeméből az álmot. A Kossuth Lajos ucca egyik kiraka­tánál megállt. Nem az új ruhákat né­zegette benne, hanem önmagát, mert hiszen asszony nem lehet olyan kifo­gástalanul felöltözve, hogy a kalapja vonalán, a ruhája redöin, ne találjon valami igazítani valót. Kissé györtyös­­ködött is önmagában, aztán oldal­ra­­ny­ázott pillantásokkal mustrálgatni kezdte a kirakat elött álldogálókat. De hamar abbahagyta a fürkészést meg­rótta magát és a kíváncsiság ördögét is megleckéztette. Közömbös arccal ment tovább.­­ A bosszú, könnyed lépések ,­ nyomában újra nyugtalanítani kezdték s amikor a Szentkirály-uccába befordult, meg­pillantotta maga mögött üldözője 12.- 1 nettjét. A helyzet egyre fenyegetőbb lett, a lépések mindközelebbről hallatszottak .• egyszerre suttogás ért a füléhez:­­­­‘Drága asszonyom!” — vagy: “Gyö­nyörű asszonyom”, — de lehetett “an­gyalom” is, n­em volt bizonyos benne, mert ideges bosszúságában közel se engedte magához a szavakat. A suttogás egyre áradt. Egyszerre megdöbbent. Naivan és ostobán ez a szó ért hozzá: Kedves nénike! — Elfu­totta a hang, a hang felé fordul­, hogy megleckéztesse a tolakodót, de ahogy megismerte az üldözőjét, menten elpá­rolgott a haragja. — Sanyi! — és már nevethetnékje támadt. — Hát te ilyenekre vetem­'.­­del?... Sanyi, a férje unokaöccse, kissé bűn­bánó arcot vágott, illedelmesen kezet csókolt és kön­yen elpalástolta a za­varát. Az asszony pedig már gonosz­­kodni is kezdett vele. — Csak azt a szerencsétlen “kedves nénikét” ne mondtad volna! Azt hi­szem, hazáig csaltalak volna, s úgy mutattalak volna be Laci bátyádnak. De így is, micsoda falat lesz ez ott­hon: Sanyi, mint aszfaltbetyár! Sanyi, elegáns, fess lin, valami kis kajánsággal nézett szép rokonára — Hiszen igen is felfoghatod, mon­dotta aztán — de azt hiszem, óvato­sabbnak kellene lenned, kedves Csili, mert még azt fogják hinni, hogy di­csekedni akarsz... — Micsoda? — Nézd, kértek, — folytatta Sanyi szemtelen nyugalommal — rólam tud­ják, hogy ízlésem a nőket illetően csalhatatlanul finom. A nő exterzie­­­jének legkisebb aprólékossága se ke­rüli el a figyelmemet. Minden szín­­harmóniának, minden vonalnak, par­fümnek, női mozdulatnak van vala­­mi mondanivalója a számomra. — Szóval­, kitüntetésnek kell tana­nőni, hogy magas ízlésed rámfeled­kezett? — Istenem — sóhajtott Sanyi — En­gem csak annyiban érhet szemrehá­nyás, hogy nem ismertelek meg azon­nal, hogy tulajdonképpen csak ma vettelek észre, holott majdnem napon­ta látlak. De hiszen tudod, a család­­­beli nőket mindig tabunak tekintett lent... és ma, ebben a remekszakású toalettben, újnak, idegennek láttalak és még a járásod, a mozdulataid Sárai­jában is volt valami, amit éppen tabu­­voltodra való tekintettel sose figyeltem meg eddig... — Köszönöm. Ugyebár ezt bóknak szántad? — csipkelődött az asszony, • és minden óceai ismerkedés alkalmá­val elmondod ezeket az észrevétlen fi­nom bókokat? Ez a receptedhez tar­tozik? — Részben igen, de nem minden­ki dől be ennek — őszintéskedett a fia. — Olyan ez, mint a vh­ás. Előbb ki kell tapasztalni az ellenfeleket, — hogy ne mondjam— szondírozni kell a talajt. De hagyjuk ezt. Inkább azt sze­retném megmagyarázni neked, hogy nem aratnál valami nagy sikert Laci előtt a mai kalandoddal. —• Ahá, — gondolta az asszony — és aztán: No, jó. Nem szólok. Nem “dicsekszem” ■!... de magyarázd meg nekem, hogyan teheted magadat annak,hogy az uccán esetleg 1 ego­1011. bit.sanak, h­ogy rei időit hhjának, hogy :ilkalomr,titán raíantelyik■ meg­támadt itt hölgy fölismerjen az uccát! és oda­szóljon a férjének. Ez az a­ sze­m­telen a­lak, aki a múltkor m­­e­gszólí­tott.... Sanyi felhúzta a szemöldökét és cso­dálkozhat! mondta: — Kissé furcsák a nézeteid, Csiri­­kém, hogy ne mondjam: ósdink. Bár hiszen vannak olyan alakok, akik vá­logatás nélkül megszólítanak minden­kit, de ezeket alacsony ösztönök hajt­ják; én nem tartozom ezek közé. — Nemes kivétel vagy,­­ epéskedett az asszony. — Már az imént említettem, hogy az érzékeim igen finomak. Mindent ki­olvasok a nőkből és bizonyos vagyok abban is, hogy az a nő, akit benned láttam meg, ha nem is te lettél volna, rendkívüli jelenség volt, és semmiesst­­re sem hívott volna­­rendőrt. — De alaposan kiábrándult volna a “kedves néniké” hallatára. — Ezt csak bízd tán­. Ha netán hi­ba lett volna, egy-két mondattal hely­re lehetett volna hozni. Különben is, ez a szondi­rozáshoz tartozik és egy elegáns szépasszonyra alkalmazva, — elég komikus is, nem? — Ja, te annak érzed? — Mindegy. Szóvá! csak azt akarom mondani, hogy nem vagyok indián, aki skalpokat gyű­rt... Hanem ennek az örök vágyakozásnak a mélyén, — hidd el, valami végtelen szomorúság lappang. — Cash folytasd! — Sokszor gondoltam végig ezt a dolgot. Az ember valami elérhetetlen, földöntúli boldogságra vágyik, többre, mindannál, ami pénz, munka, társa­dalmi pozíció nyújthat és túl a kár­tyán, tul a boron,­­ nőre talál. A Vin­ce,­ akiért lopnak, csalnak, csal,idem.t " D­é­l­a­m­e­r­i­k­ai „M­agyarsság”’ 1932. április hó 1. Igazán éhbérért dolgozik a magyar tisztviselői kar A magyarországi tisztviselőknek ebédre 36 fillér, vacsorára 24 fillér jut Néhány számadat, amelynek érde­kességéből nem von le az a körül­mény, hogy Magyarországot, a magyar tisztviselő helyzetét svajct kollégájá­val hasonlítják össze, minden kom­­memár nélkül ékesen beszél. Az ada­tokat a postások hivatalos lapja állí­totta össze. Egy svájci postasegédlisztnő, egy csekkhivatalban­ dolgozik, 24 éves, há­rom éve szolgáit, havonta­­36,5 frame fizetést kap, amiből, miután szobája­­ra 50 frankot, étkezésre 120 frankot, adóra 4 frankot költ, még ruhára és cipőre is havonta 12 frankot tud félre­tenni. Ugyanekkor egy magyar felügyelő, 53 éves, 33 éve szolgál, havonta 267.60 pengős fizetést kap kézhez. Egy posta­­­főtiszt, aki 25 éve szolgál, öt gyermek­­ apja, 349.54 pe­ngőt kap kézhez és a­kinek minimálisra tesziníte­tt kiadása?, ruha, cipő, tandíj és tankönyv nélkül 266 50 per­gőt tesz. Ez is csak úgy le­hetséges, hogy egy személy reggelije az ő háztartásában 19 fillérbe, ebédje 56 fillérbe, vacsorája 24 fillérbe kerül. Ilyen beosztás mellett havonta 17 pen­gő a háztartás hiánya, d­­e mi törté­nik, ha az öt gyerek közül valamelyik­nek cipőt kell vennie? Hogy itt Délamerikában megállapít­hassuk a magyar tisztviselők anyagi helyzetét, tudnunk kell, hogy egy pengő körülbelül 70 centavosnak fe­lel meg. A 36 filléres ebéd tehát 25 centavésnak, a 24 filléres vacsora 17 centavosnak felel meg. „ Tessék ebből "táplálkozni!”

Next