Délamerikai Magyarság, 1933. július-szeptember (5. évfolyam, 544-583. szám)

1933-07-01 / 544. szám

— " " v TM——~ , 7 Délamerikai ’’Magyarság” 1933. július hó ISMERD MEG DÉLAMERIKÁT Szemeil­ény Katz Rickard Panamától a Tűzföldig” című útikönyvéből Rio de Janeiro asszonyai Rio de Janeiro, 1931, jun; is 19 Villogófogu négernek rikító pír­os se­lyemben, mulatt nők, olyanok, mint a­­nőstény párduc, morénák — em­ánt­­csontbabák, kicsit felhígított indián vér — francia, szír, lengyelZsidó n.L. né­­zzetek, portugálok, brit szőkesége... — kiragadó! Micsoda paletta, tejfelfé­töl szénfeketéig s a szik­ek összefoly­­ak a párás melegben. Ahány fajta csat van Fokvárostól H.*»nmerfestig, tisztán. — külön és összekeverve, ahogy tetei­k — de hiába tetszik. Mert bár a föld legtávolabb s­,­gle­­teiről gyűltek ide és szemük ezüsts világoskék és hollótekets közt számta­lan árnyalat, erkölcsükett Rio szabja m­eg. Csodálatos, ez a fajtákat oldó, fajtá­kat vegyitő város, ahol nincs előítélet­­ahol, a rabszolgák felszabadítása nem­zeti ünnep, egyetlen szigorú parancs taskapcsával fogja össze ezerféle asz­­szonyát. Nincs szerelem házasság nélküli , aki nem akar vagy nem tud férj­hez menni, mit csinál az az asszony ? Annak nem m­ara­d egyéb, mint koc­­kázatos titkolódzás vagy ami meg ve­szedelmesebb, az az út, amelyen a fér­fiak járnak: a “Lapa” elegáns bordé­lyai, vagy a “Mangue” vásárosa ,oka. A szerelemben nincs középút, mint ahogy nincs középosztály a társas­­lom­ban. A parkokban sehol rejtett pad, a parkokat kilenckor bezárják. Ninyenek diszkrét kávéházak és alig van flört. Vagy-vagy. Konvenció, vagy prosti­túció. Mindegyik föltétlen és végleges . Nincs válás és nincs visszatérés a '.apa és Mangue tájékáról. Egyiket a tör­vény tiltja, másikat a lues. A jövevény tanácstalanul áll ezzel a merev föltétlenséggel szemben. A szen más tekintetben olyan szeretetreméltó és megalkuvásra hajló ez a nép- Oda­át, Európa hűvös városaiban milyen könnyű lenne bájos barátnőt szerozni. Itt egyetlen, szemrevaló kislány se jár a­z óceán kísérő nélkül. Itt még bohó farsang idején is halálos vétek meg­szólítani egy ismeretlen nőt. Gátlásokat lankasztó klíma, százféle kívánatos asszony és Rio íratlan trivé­­rye lebeg fölöttük: Nem lehet! Nem szabad! A jövevény vadászösztöne feltámad, zsákmányt keres, délelőtt az Avena da Rio Branco forgatagában, este a I­taia Flamengo tvlámpái alatt, éjfélkor a mozik forgóajtaja előtt. Micsoda nők! De milyen elutasító pil­lantások, milyen mesterség körülöttük. — Testvér, apa, férfirokon — Ialyen éber, gyanakvó férfi ábrázatok. "Vesze­delmes gárda. Az idegent csak a Lapa kopott kere­­vetei várják, vagy e. Mangue me­gazsé­­riája. Ott matrózok tántorognak a rá­csos ablakok előtt, barna keblek nya­­l­akodnak a rácshoz, néger vihog és rendőr vigyáz minden tíz lépésre Vigyáz, nehogy szétszedjék a sz­­en­­csétlen fickót, akinek csak három mil­itóse volt, holott ebben az uccában öt a taksa. Itt balkáni lányok vannak és kövér marseillesiek. Ment volna az ö­reg néger nőkhöz, akik pipálva ülnek a rács előtt — ha c­sak három milieise van. Ez a paradicsomi város vissza'*: a Mangue. Pálmák közt büzlő csak;ina, szúnyogok és spirt'.béták tenyésző he­lye . . . Sok életet megfertőzött a csi írna. Nemcsak mocsári madarak buknak Vele. Európa fiataljai közül is akárhány, v alighogy ideérkezik. Egy német író felháborodva szólt a Manguero! Brazíliai kollégája hav­sen­­ felelte: Kikötőváros vagyunk, mindenki tudja, mi a Mangue és az aki odamegy, ezt találja, amit keres. De én voltam Berlinben ahol nincs bordélynegyed, — jártam Berlin city­jében és tizennyolc nőszemély szólított meg első nap.. . Bizonyítás nélkül elhiszem neki. Rió­ban ilyesmi lehetetlen. Se a Lapa erven-" milreises, szépe, se a Mangue ötmil­ei­­ses némbere, de még az utolsó ucc­ pá­rcája se vét Rio erkölcse ellen. Mihelyt a negyedből kilép, nem szólítja meg a férfit. Itt még erősebb a szabály, mint­ Li­mában, vagy Buenos Airesben, ah­o le­galább “családi ká­véházak” vannak. — Rio kávéházaiba csak férfi jár s a clu­bokba is. Még vendéglőkbe se lép ''érje, vagy fivére nélkül. A jövevény itt ha­t­­árosan kénytelen feladni vadász­zán­­dékait.. . Az egyetlen terület, ahol kissé s­zeli­­dibbnek mutatkozik a vad: a strandon s a hotelek körül található golfterep. — Szent János védelme alatt folyik ott a játék és a­ szomjas fiatalember fény­szóró világában, uccai nézők kett­ős so­ra között lesi a szerencsés villámtól, amikor annyit mondhat: Pardon, vagy parancsoljon! Mikor megkockáztathat valami szívességet, — hátha nem­­uta­sítják vissza, hátha viszonozzák fe pil­lantását. Irigyelt vadászszerencse az ilyen is­meretség, akár a golftéren, akár iro­dában, vagy más módon sikerült meg­szerezni. Ritka és becses, mert ha e­ny­­nyire hajlandó a leány, minden köny­­nyebbé válik. Akkor­ már megengedi, hogy telefonon felhívd és ha idáig ju­tottál, egyszerre megnyílik az út és olyan simán fut a célig, hogy most már megijeszt a siker. Mert a cél — a házasság, persze. Ha az udvarló rém hozza szí a leány veti fel a kérdést, keresetlen köz­vetlenséget. Első, telefonbeszélgeté : — második, harmadik. ... ! — Ma láthat a Prab­án. .. Tess,.­k... Nem, dehogy beszélhetünk... Annyi ember előtt, hová gondol? Nem, emberek előtt még nem, embe­rek előtt majd csak akkor, ha megtör­tént az eljegyzés. Hanem este ,a ház kapujában válthatnak néhány szót. A ház kapuja az a hely, ahol a brazíliai leány meg szokta kérdezni: Komoly a szándéka? Igen? Akkor bemutatom a szüleimnek. Jöjjön el holnap uzsonná­ba, jó ? S másnap vérbizsergető erős fi­kete Lantos­kávé mellett, a vadász any. esz­mél, hogy vőlegény, annak rendje és módja szerint. Még nem beszélnek róla de most már kötelező, hogy rövid időn belül — a második, vagy harmadik családi együtt­lét alkalmával — megkérje a leány k­ezét. Az első kedves pillantást nehéé­z el­fogni, de azután gyors a tempó és ha valaki a leánynak tetszik, többny­­r jó a szüleinek is. E tekintetben Rio rop­pant szabadelvű. Lehet is, mert hozományról szó sincs. A jómódú szülő nem utasítja el a sze­gény kérőt, de nem is ad neki semmit. Ha az apa befolyásos ember, elhelyezi a vejét valami hivatalba, az üzletében, vagy legalább az asztalánál. A felső ezernél másként van, azok kialkudják a hozományt, akár Európában. De ilyen csak ezer van kétmillió között. Egyéb­ként gazdag, szegén­y, össze-vissza há­zasodik és állítólag Brazíliában több a boldog házasság, mint másfél? Le­het, hogy éppen ezért. Ezt nem tudhatom, de annyit lát­tam braziliai ismerőseim otthonában, hogy az asszony simulékonyan aláren­deli magát és a férfi derűs férfi önér­zetet tanúsít. A gyerekeket pedig meg­ható módon kényeztetik mindkettőm. Kissé hasonló házasságokat bírtam Japánban és másrészt még nálunk is itt-ot­t a vidéken. A brazíliai valahol középen van a kettő között. El­ét ro­­ko­nszenves formája a házasságnak, ha m­ár házasság kell. ■ “szabad”, már nyitotta is az ajtót, be­pöndörödött, bátran, mint valami kis áspis és már csípőre is tette a kezét. — Hát te ki vagy, — kérdezte a had­nagy úr. ■—■ Nem tetszik ösmerni ? Ács Terka vagyok és azért jöttem ide, hogy pana­szom van. — Ki ellen? Eszem a zúzádat. — A hadnagy úr ellen, amiért úgy ■ ítélt. — Hát hogy ítéltem és kit ítéltem el ? — mosolygott derűsen a hadnagy úr. — Engem ítélt el ma délelőtt. El­mondta nekem Igric Balázs, hogy ma mi történt. Hogy ő ne vehessen el csak azért, mert én nem tudok kenyeret sütni, nem tudok mosni és sulykolni, nem értek a főzéshez se és baromfit hizlalni sem tudok? Kitől is tanulhat­tam, hadnagy uram, mikor tavaly még oskolába jártam és most sem vagyok több, mint tizenötesztendős. Ezért ar­ra kárhoztat a hadnagy ur, hogy pár­tában maradjak. . . Igazság ez ? —­ A hadnagy ur se tanulta ki a hadnagysá­got, mégis hadnagy lett és mint movil­á­ják, jól végzi a dolgát. Hát én ne le­hessek asszony, csak azért, mert még nem tanultam sütni és főzni? — Nem leszek répafeje, hadnagy uram, majd­­ megtanulom én is, ami egy asszonynak kell. Olyan bátran beszélt a kislány, hogy hadnagy uram legszívesebben megci­rógatta és megcsókolta volna. De a hi­vatali tekintélye ezt nem engedte meg, inkább gondolkodásra és megfontolás­ra késztette. — Semmi kétség — gondolta a had­nagy úr — özvegy Igricnének igazsá­ga van, de igazsága van ennek a csit-' rínek is. Már most hol van az a közép­út, amelyre lépnem kell, hogy a két­féle igazságot össze lehessen kovácsol­ni egy igazsággá? Gyönyörködve nézte a kislányt, aki még mindig csípőre tett kézzel állt, majd egy ötlete támadt és így szólt: — Hány éves is vagy te, kis­lányom? — Mondtam már, hogy tizenötéves vagyok — hangzott a harcias válasz. — Ilyen fiatalon még nem mehetsz férjhez, még akkor sem, ha Igricné megengedné. Mert a törvény nem en­gedi meg, érted ? Legalább még egy esztendeig várnod kell. — Várok én szívesen, hadnagy uram, de Igricné még egy esztendő múlva sem fogja megengedni a fiának, hogy engem elvegyen. — Majd meglátjuk, egy év múlva, kis csibém. De addig is, Terka, felesé­gemnek most szüksége van egy fiatal kisegítő leányra: nem jönnél-e te hoz­zánk néhány hónapra ? — Nagyon szívesen, hadnagy uram, akár mindjárt is. Vagyunk otthon ele­gen a ház körül, két leánynéném is van még otthon, én rám nincs szük­sége az anyámnak. —­ Akkor menj be a feleségemhez, Terka és mondd meg neki, hogy én küldtelek. Te leszel mellette a kisegítő leány.. . ...Vagy öt hónappal ezután hadnagy­­né asszonyom egy kis magyarnak adott életet és amikor a keresztelőn túl vol­tak, melyben leginkább csak férfiak vettek .Részt, barátságos estebédre hi­vott meg néhány asszonyt az elsők kö­zül, ezek között özvegy Igric Jánosnét is. S már az első tál ételnél — tejfölös paprikás csirke volt — Igricné felkiál­tott: — Ilyen jót én még sohasem ettem­ Ezt csak maga főzhette, hadnagyné lelkem. — Biz én feléje se néztem a kony­hának, mert egész nap a derekam se fájt, a hátam is —­ felelte hadnagyné asszonyom; — állnivaló erőm se volt ma egész nap. — Akkor hát ki más főzte ezt a pap­rikást? — Scise kíváncsiskodjék, Igricné lel­kem, hanem egyék, — mosolygott rá az asszonyra a hadnagy úr.­­ Hát a kenyerünkhöz vájjon mit szól? Olyan a héja, mint a ropogósra sült malacnak a bőre. — Az ize is olyan ám, mint az édes tejbe főtt manduláé — lelkesedett Lé­kiné asszonyom. — Ki kovászolta, ki dagasztotta, ki sütötte ezt a királynak való kenyeret? — Nem ,a feleségem — felelte a had­nagy ur. — De magának is azt mon­dom, hogy csak egyék. Második tál ételnek hizlalt sült kap­pan és harmadiknak rétes került az asztalra. Ennél a két fogásnál is ahány asszonyszáj, annyi magasztalás hang­zott el és mert nem hagytak békét a hadnagynak, ez végre is felállt: — No, most behozom a szakácsnőt, hogy szembe is dicsérhessék, asszo­nyok. Kiment és pár perc múlva visszajött s az asztal elé pöndöritette — Ács Terkát. — Ez sütötte a kenyeret, ez hizlalta a kappant, főzte meg a tejfölös-papri­kás csirkét és verte fel és nyújtotta ki a rétest. Ez egyedül, minden segítség nélkül. No, de ezután, Igricné lelkem, csak nincs ellene szava, hogy a fia el­vegye ezt a kis boszorkányt? Három hónap alatt megtanulta mindazt, amit maga kincsem nehezményezett, hogy nem tudja. Feleségemtől tanulta meg, hogy mit kell tudni az asszonynak a ház körül. Igricné arcán meglátszott a jóakarat, de mert hallgatott, hadnagy uram tré­fás eréllyel ezt mondta: — Mert ha van ellene szava, akkor Balázs fia megújítja a pert és én bi­zony elmarasztalom magát, Igricné lelkem. — Akkor inkább saját magamat ma­rasztalom el — felelte Igricné derűsen és keblére vonta és megcsókolta Ács Terkát. ...Ilyen magyarosan, okosan tett igazságot Királyfia hadnagy ur. Eggyé kalapálta a két­ igazságot, özvegy Ig­ .T.jVr>é j-■ ■ •••,.•'.r :■ '• '"•■ét ■ .i ■■, . tv •.'-'

Next