Délamerikai Magyarság, 1935. január-március (7. évfolyam, 772-810. szám)
1935-01-01 / 772. szám
CHILEI LEVELEK Pusztultunk, veszünk . . . Az óhazából ideérkező lapokban hányszor olvassuk ezt a mementót: pusztulunk, veszünk! S bennem mindannyiszor feltámad az érzés, hogy nagyon távol kell lennünk Magyarországtól, ha a kétségek dacára a külföldön élő magyarok megtarthatásának kérdése — ami pedig ma már milliós számot jelent — nem sarkalta a hivatalos tényezőket ez ügy tüzetes tanulmányozására; vagy ha mégis, úgy nem értem, miért kerülte el figyelmüket az a körülmény, hogy a külföldre került magyarok elenyésző kis százaléka csak az, amely 10 év letelte után is megtartja magyar állampolgárságát. A külföldi magyarság nem hasonlítható össze a nagy nemzetek kolóniáival. Az angol, francia, német legtöbbször azért megy idegenbe, hogy pénzét egy új országban vállalkozásba fektesse vagy egy hazai import, vagy export cég szolgálatába álljon; a magyar azért, mert nincs miből megélnie otthon és a megélhetését kívánja megszerezni. Az idegenbe érkező magyarok 99 százaléka nincstelen. Amint tudjuk, 10 éves távollét után meg kell hosszabbítanunk útleveleinket, mert ellenkező esetben elveszítettük magyar állampolgárságunkat. Eddig rendben volna, de ennek a meghosszabbításnak oly hatalmas ára van, hogy szinte úgy fest, mintha egyenesen meg akarnák nehezíteni azt, hogy valaki azt megszerezze, ahelyett, hogy minden lehető módon megkönnyítenék. Ha nyilvántartanák a külföldre került magyarokat, akkor külön felszólítást kellene küldeni nekik a 10 év lejárta küszöbén, hogy újítsák meg útlevelüket, tartsák meg állampolgárságukat és egy ilyen nyilvántartás a Magyarok Világszövetsége Állandó Szervezeti Irodája útján talán eszközölhető is volna, de mindaz, ami e célból eszközlendő, egy fillérbe sem szabad, hogy kerüljön! Nem szabad, hogy az óhazi megfizettesse fiaival azt, hogy azok ha gyermekei akarnak maradni, de logikátlan is, mert a külföldi magyarság azon rétege, amely idegenben boldogul és vagyoni helyzete folytán megengedhetné magának ezt a luxust, hogy a kirótt illetékeket megfizesse, nagy általánosságban épen ezek, akik beilleszkedve az új környezetbe, sokszor kényszerítve is vannak arra, hogy felvegyék az új állampolgárságot, míg azok, akik nem boldogulnak és szívesen maradnak meg magyarnak, azoknak nincsen meg az anyagi lehetőségük arra, hogy a kiszabott terhet viselhessék. Pusztulunk, veszünk!... A magyart kiüldiszik Erdélyből, a Felvidékről, a Csonkahazából elüldözik a nehéz viszonyok. Legalább az anyaföld tartsa meg a kapcsolatot fiaival, fűzze szorosabbra s ne hagyja az idegenben élőket elveszni a magyarság számára! Új esztendő beállta előtt jókat kívánunk egymásnak! Kívánjunk jót magunknak már egyszer, hiszen mások úgyis megfeledkeznek rólunk! Kívánjuk, hogy tartsák meg a magyarság azon értékes elemeit a magyarságnak, akik a távolság lazító erejével különben elvesznek! — Nem kell érte nagy áldozatot hozni, csak törődni kell velük ! Santiago de Chile, december vége. B. A. Délamerikai „Magyarság’ 1935. január hó 1. Albrecht főherceg ismét Délamenkába jön A Sao Paoloban megjelenő „Délamerikai , Magyar Hírlap” közli, nov. 21-iki keltezéssel a következő budapesti jelentést:Albrecht főherceg el akar válni feleségétől, aki előbb Rudnay követ felesége volt, kit családja akarata ellen vett feleségül, amiért is családja kitagadta. A válás körül bonyodalmak vannak s rgig ezt elintézik az ügyvédek, Albrecht főherceg hosszabb tengeri útra megy. Ismét ellátogat Délamerikába, előbb Japánba s azután az Unióba utazik. A főherceg, akit egyidőben magyar királyjelöltnek is emlegettek, mint ismeretes, egy ízben már járt Délamerikában-Akkor felkereste a magyar telepeket s érdekes cikksorozatot irt róluk. Tervet is dolgozott ki, hogy miként lehetne őket megmenteni a magyarságnak. — Régi vágya, hogy vissza telepítse őket az óhazába. Erre vonatkozólag több értekezletet is tartott s tervet dolgozott ki e kérdésről. Az Unióba most utazik először, érdekli Amerika is, de sokkal inkább az amerikai magyarság. El fog látogatni a nagyobb magyar lakosságú amerikai városokba.” Katasztrófa előtt áll az erdélyi magyar kultúra a nyelvvizsgák miatt Bukarestből jelentik. Végre is román sajtó is ráeszmélt a nyelvvizsgák címén rendezett erdélyi kulturellenes támadásra. A Dimineata foglalkozik a magyar tahitok és tanárok nyelvvizsgájával, amelynek eredményeként közülük több, mint hétszázan elbuktattak. Az eredmény valóságos pánikot keltett Erdélyben. A bukásoknak kétféle következménye lehet: a felekezeti iskolák tanerő nékül maradnak és márólholnapra az utcára kerülnek; a tanítók és a tanárok családostól. Anghelescu közoktatásügyi miniszter álláspontja (a lap szerint) még nem ismeretes, nevezetesen az, váljon szószerint alkalmaza e a törvényt, vagyis nem engedi tovább tanítani a meghallottakat, vagy újabb vizsgára bocsájtja miűket. A Dimineata egyúttal idézi a kolozsvári Keleti Újság cikkét, amely megállapítja, hogy a kisebbségi kultúra katasztrófa előtt áll Erdélyben és ez egyúttal az egész ország érdeke ellen van. Öregek írta: FARKAS IMRE Poéta és életkor. A költő: maga az örök túlzás! Nem tud a költő mértéket az életkorban, sem az ifjúságban, sem az öregségben. Petőfi így dalolt huszonnégyéves korában: “A tél dere már megüté fejemet!” Jókai így kiált föl közel a nyolcvan évhez: ‘‘Öreg ember nem vén ember!” Rákosi. Az Otthon Hírlapírókor bankettjén egy hatvan-hatvanöt év körüli úr nagytisztelettel köszöntötte a nyolcvankét éves Rákosi Jenőt, aki fölállott székéről, úgy viszonozta a köszöntést. Azt mondta: — Csodálkoztok, hogy fölálltam? — én ötven éven át megszoktam, hogy fölállnak az ilyen hatvanéves öregünk előtt. Az azután következő pár évtizedben még nem tudtam leszokni róla. Ormódy. Ormódy Vilmos, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság vezérigazgatója kilencvenhároméves korában végigsétált a Váci-uccán. Elegáns szép hölgy jött vele szembe. Ormódy megfordult, utána nézett, a big csak látta. Azután így sóhajtott fel: — Hej, ha én mégegyszer hetvenéves lehetnék!... Hát, — nincs igaza a relativitás elméletének? Mosolygó önzés. Nagy Frigyesről mondják, hogy egyszer, amidőn hajlott korában csókolódzó ifjú párt látott, mérgesen koppantott a botjával és azt kérdezte: — Még mindig divatban van ez a hülyeség ? Az öregek kedves, derűs önzésérefélénk fényt vet annak a nyolcvanöt esztendős követnek az esete is, aki figyelemmel hallgatta gróf Széchenyi István ékes szavait a Budát és Pestet összekötő Lánchíd szükségességéről. — Minek már erre a kis időre? Ferenc József és Nagy Frigyes. Ferenc Józsefről beszélik, hogy egyszer, családi körben arra a kérdésre, hogy mi szeretne legjobban lenni, (Si non e vero!...) azt felelte: — Huszárhadnagy Bécsben! Nagy Frigyes állítólag még lejjebb ment — sarzsiban; ő egyszerűen, mégegyszer — kadét szeretett volna lenni! Herczeg Ferenc édesanyja. E sorok íróját érte a kitüntető szerencse, hogy a nagy író édesanyját a ‘‘Pesti Hírlap Vasárnapjá”-nak ünnepi sierezeg-száma megjelenése előtt felkereste. Amidőn a nagyasszonyról szóló cikket átnézte Herczeg Ferenc, megakad ott, ahol életkora kilencvennégy évben volt feltüntetve. A megható, kedves mosollyal mondta: — Ne öregítsük! S kijavította: — Kilencvenkettő! JANUÁRI. Nyilván sokakat fog érdekelni, hogy miért épen január elsejétől számítjuk az új évet? * Az új esztendőnek január elsejétől való számítását is a rómaiaktól örököltük. A rómaiaknál ugyan hosszú időn át március elsején, március Calendacján kezdődött az újév. Március elsején léptek a konzulok hivatalba, akiknek a hivatali idejük egy évig, február utolsó napjáig tartott. Kr. e. 154-ben decemberben az a hír érkezett Rómába, hogy Hispániában lázadás tört ki. Rómát erős érdekszálak fűzték Hispániához s a szenátus azt határozta, hogy a konzulok utazzanak a hispániai légiókhoz a lázadás leverésére. Minthogy a hivatalban levő konzulok működési ideje már lejáróban van, az uj konzulokat pedig már megválasztották, az is határozatba ment, hogy az uj konzulokat küldik a harctérre s ezért, már január elsején kezdődjék meg az új esztendő. Az új év megváltoztatásához alkalmazkodott az üzleti élet is s amikor Julius Cézár életbe léptette a naptár reformot, január elsejét tette meg az év kezdetének. Minthogy a keresztény időszámítás is magáévá tette a Julius Cézár naptárát, 2007 év óta január 1-én ünnepeljük az új évet. Magyar Játékkártyák megérkeztek. 4 ipesó 50 cetavosért kaphatók a „Magyarság” -nál Napóleon hasonmása a győztes paraguayi hadvezér A budapesti “Az Est” írja ezeket az érdekes (bár tévedésektől nem mentes) sorokat. José Estigarribia, a paraguayi hadsereg főparancsnoka, aki döntő győzelmet aratott a bolíviai haderő felett, feltűnően hasonlít Napóleonhoz. Alacsony termetű, fekete haja kissé lecsüng nagy sápadt homlokára. Kora reggeltől késő estig talpon van, munkabírásáról, gyors elhatározó képességéről, lankadatlan cselekvési kedvéről csodákat beszélnek. Most negyvenötéves, Paraguayban, Chilében és Franciaországban végezte a katonai iskolákat. Mikor a Chacoi háború kitört, ezredes volt. Most ő a hadseregfőparancsnok. Mióta a parancsnokságot átvette, megfordult a háború sorsa. Paraguay, amelyet már egészen kimentett a hosszú háború és a teljes összeomlás előtt állott, hirtelen fölénybe került. Most pedig a délamerikai Napóleon teljesen legyőzte az ellenséget.