Délamerikai Magyarság, 1935. július-szeptember (7. évfolyam, 849-887. szám)

1935-07-02 / 849. szám

MOSOLYJ ORSZÁGA HAZAFELÉ . Egy békés kis uccában éjfél után két órakor szokatlan lárma, kiáltozás verte fel nemrég a csendet. Hat­­teljesen el­ázott polgár dülöngélt az egyik ház ka­puja előtt és szenvedélyesen vitatkoztak már több, mint félórája. A nagy zajra végre kinyílt az egyik­ első emeleti lakás ablaka és álmosarcú, hálókabátos idősebb hölgy dugta ki raj­ta mérgesen a fejét. A fenn álló hat­ár észrevette ezt és szinte egyszerre kiál­tott fel hozzá: — Halló, maga a Havlicsákné? — Igen... én vagyok! — kiáltott le­­ a hölgy. Az egyik úr, aki aránylag még a legszilárdabbban állt a lábán, vissza­szólt:­­. — Akkor le-le­gyen szives, jöjjön le, na-nagyság és ke-ke-keresse ki közü­lünk a fé­ férjét, mert a tö-tö többiek haza akarnak me-me-menni. Német jogászok Budapesten Magyar-német bajtársi barátkozó egy kongresszus után Budapest, június 20 (Havas­ ügynökség­ Négyszáz német jogásznak a magyar fővárosban való tartózkodása megfelelő alkalmat adott arra, hogy a rokonszenv és szívélyesség a legnagyobb mértékben megnyilvánul­­jon, s a magyar jogászvilág részéről va­lóban a legőszintéb­b bajtársi szellem volt tapasztalható a vendégekkel szem­ben. Mielőtt a kongresszusi tagok vissza­tértek Németországba, vezetőjük Raeke (?) nyilatkozatot tett a magyar sajtó munkásai előtt és kijelentette, hogy “a nemzeti szocialista Németország őszinte barátsággal viseltetik Magyarország iránt”, majd hozzátette: “­ Nem felejtettük el és sosem fog­juk elfelejteni azt a testvéri bajtársias­­ságot, amely bennünket a háború alatt összefűzött.” .A tiszta ember írta: Bibó Lajos Komjáti Balázsnak hívták. Nem emlékszem, hol ismer­kedtem­ meg vele Nem tudom, mi volt a foglalko­zása, vagy hogy űzött-e egyáltalán va­lamilyen mesterséget, annyit tudok csu­pán, hogy megpróbál­kozott ezen a vilá­­gon mindennel, soha nem vitte semmira — de az arca mindig tüzelt, a szeme lángolt és valahányszor találkoztunk, mindig kész tervvel állott elő hogy meg­változtassa a világrendet. — No, hogy hajt a Száli — tettem föl legutóbb a kérdést, mikor átestünk a viszontlátás örömein. Megölelt, megcsókolt, aztán lehúzott maga mellé a kávéház divánjára. — Kérlek — kezdte. — Hidd el, a nők az okai mindennek. Mosolyogtam. Fonák szerelmes ez a kedves, jó fiú. — Hm! — hunyorítottam rá. —­ A barnákra gondolsz, vagy a szőkékre? Megvetően legyintett: — Ugyan, csak nem gondolod, hogy érdekből beszélek. Nem, barátom. Nem vagyok szerelmes... én nem tartozom azok közé az emberek közé, akik a min­denkori helyzetük szerint építik meg a maguk világnézetét. — Mi bajod van akkor a nőkkel? Fölhorkant. — Mi bajom van ? Hát majd meg­magyarázom. Kérlek szépen, nincs pénz, k­íncs hitel, nincs élet­, az ember, vagyis a homo sapiens szédületes iramban ro­­hat a teljes megsemmisülés felé. — A férfi nem feladta a küzdelmet. Nézz kö­rül. Nő és női mindenütt. Nő a kölcsöné­, nő a sírnál. Nők dolgoznak a műhelyek­ben, gyárakban, irodákban, hivatalok­ban Az orvosoknak fele, az ügyvédek­nek negyed­észe a nő. Külföldön már kezükbe kaparintották a bíráskodást is. Két év óta csak nő repülte át az óceánt, nők vezetnek mindenütt és mindenben, irod­alomban, művészetben, közéletben, politikában, nők állnak mindenütt, még a háttérben a kulisszák mögött is, a nők döntik el: háború-e, vagy béke. Megállítottam. — Hát, hát, tudod, nem egészen így van. De ha így volna is, mindez átme­net. Nem tudom, mi veszélyt rejt ma­gában a nőknek az a látszólagos előre-­­ vonuulása a férfinemre nézve? — Mit? Hát éppen ez az. Ma már nincs többé férfinem. Hímnemű lények ugyan lézengenek még a já­tekén, de az a halálraítélt zaj, amit te férfi révvel illetsz, már csak nyomorult rabszolga­­had, eszköz csupán a mindent hatalmá­ba kerítő, fölfaló, magába olvasztó női nemmel szemben. Mi, himnemü nyomo­rultak, már csupán azért vagyunk, hogy közvetve, vagy közvetlenül szolgáljuk a nőket. Csupán a biológiai szükségnek és kényszernek köszönhetjük, hogy még a világon vagyunk, hogy még megtűrnek bennünket Gondolj a méhekre, vagy gondolj az afrikai óriáspókra, amelyik a megtermékenyül­és után rögtön föl­falja a­­ himjét. Ez történik velünk is, csupán a forma más, csupán a folyamat lassúbb. Minden a nőkért van, minden a nőké, amit mi férfiak produkálunk. — minden tevékenységünk őket táplálja, erősíti, szépíti, az ő hatalmukat r­öveti, minden gondolatunk, minden érzésünk, minden lélegzésünk, minden önfeláldo­­zásunk, minden hatalmas hőstettünk — hódolat, fegyver­letétel, feltétlen fag­­adás. Nem szóltam. Eltűnődtem. Mond va­lamit ez a drága kamasz. Néhány perc­g hallgattunk, akkor a zsebébe nyúlt. — Fizetek — szólt a röpb­eérnek. — Hová Erdii­z ? A pénzét olvasta. — A fene egye meg, mindössze öt pengőm van. Nem tudom, elég lesz-e. Rátekintettem. — Mire kell a pénz? Arca egyszerre átszellemült. Gyerme­kes pk­ öntötte el: — Kell... — csillogott a szeme. — Moziba megyünk Judittal. Te... — ra­gadta meg a karomat. — Micsoda győ­ri. Maga a szépség, ifjúság, maga az álombéli szleség, csodálatos, szent élet. Istenem, talán meg is halok érte. Meg­­halok, úgy szeretem... Elrohant. Utánatekintettem. — Balázs... Balázs, de tiszta vagy. Te vagy a tiszta ember. S boldog voltam ezen az estén. Délamerikai „Magyarság" ,1935. július hó 2. ". 50 fontért visszaadtak ír egy vagyont érő kincset ! A maharadzsa elveszett gyémántja­ i Londonból jelentik ! Az angol király jubileumára az indiai nábobok is felvonultak, hogy hódolatu­kat bemutassák az uralkodónak. Patiala maharadzsája is megjelent Londonban és már a felvonulás alkalmával is fel­tűnt a menetben. Káprázatos­ drágakö­vek díszítették turbánját, vagyont érő gyöngyök villogtak a ruháján és kard­ján A maharadzsa ugyan a múlt évben is hosszabb időt töltött Londonban, de a mostani ünnepségeket is felhasználta, hogy átrándulhasson Angliába. Az in­diai fejedelem nagyszerűen mulatott.­ Színházakban, mozikban, előkelő étter­mekben, ahol csak szórakozás kínálko­zott, mindenütt látható volt. Senkin­ek sem tűnt fel, mikor az egyik bárban is megjelent titkárja kíséretében és ott táncolt is. A maharadzsa ékszerei kö­zül most csak egyet viselt nyakkendő­jében, platinafoglalatban tündöklött a NADIR néven ismeretes, ritka szép tüzű, hatalmas gyémánt. Mulatozás közben a titkár egyszerre csak észrevette, hogy a Nadir nincs a nyakkendőben. Egy pillanat alatt, mint a futótűz terjedt el a megdöbbentő hír, hogy a vagyont érő kincs eltűnt. A bár tulajdonosa reszketve sietett a telefonhoz, értesítette a Scotland Yar­dot és az összes kijáratokat lezáratta- Kezeit tördelve biztosította a maharad­­zsát, hogy a kincsnek elő kell kerülnie. A bár vendégei mind rendkívül izga­tottak voltak, csak Patiala ura és tit­kára viselkedtek egész nyugodtan. Mint­ha mi sem történt volna. A titkár azután így szólt a vendégek­hez: — Hölgyeim és uraim, ne zavartas­sák magukat. Táncoljanak, mulassanak tovább. A Nadir nem veszett el. India urai ugyanis nagyértékű kincseikről ki­tűnően sikerült másolatokat készíttet­nek és ha a nyilvánosság előtt mutat­koznak, ezeket a hamisítványokat veszik fel. Az a kő, amely őfensége nyakkendő­jéből elveszett, ugyancsak ilyen utánzat volt. Az általános megkönnyebbülés­ sóhaja hallatszott.­­ Hogy azonban a kő megtalálója mégis kárpótoltassék, őfensége ötven font jutalomban fogja részesíteni. Pár perc múlva már megkerült a kő. Egy pincér “találta” meg. Boldogan vette át a titkártól az ötven fontot. A­­maharadzsa elégedetten csólongatott és nyilván azt gondolta magában: — Nem olyan könnyű dolog egy keleti kenyur ravaszságán túljárni. A kő ugyanis az IGAZI Nadir volt, a világ legszebb gyémántjának egyike. Beküldött fairek: — Az egyesületek által közlés végett hozzánk jutatott hírek, jelentések stb. formájáért és tartalmáért azok beküldői tar­toznak kizárólagos felelőséggel. Szeretettel értesítjük az evangélikus és református testvéreinket, hogy To­­monkó László prédikátor testvérünk Paraguayból visszaérkezett s igy újból megkezdjük a rendes istentiszteleteink megtartását. Az első istentiszteletünk julius 7-én, vasárnap délután lesz meg­tartva az Avenida Forest 2000 szám alatti templomunkban fél 4 órai kezdet­tel. Szeretettel kérjük úgy az evangéli­kus, mint a református testvéreinket, hogy az istentiszteleteken teljes szám­ban jelenjenek meg. A további istentisz­­teleteink sorrendjéről a “Magyarság” útján fogjuk értesíteni hittestvéreinket. Frakk Demeter A Hungária Sportklub ezúton értesíti tagjait és a 1. magyar kolóniát, hogy minden vasárnap délután táncmulatsá­got rendez, melyre tisztelettel meghívja a szórakozni akaró magyar kolónia tag­jait. A zenét kitűnő zenekarunk szolgál­ latja. Belépti díj: 30 d­rs. A Rákóczi Sport Club tisztelettel meg­hívja az egész magyar kolóniát a július 6-án, este 9 órai kezdettel a Germania összes termeiben (calle Alsina 2513 sz.) tartandó, tánccal egybekötött nagysza­bású szinielőadásra. Szinre kerül “Este kis senki” 3 felvonásos vígjáték első­rendű szereposztásban és magán­szá­mok. Bővebbet a “Magyarság” legkö­zelebbi számában. — Titkár. A Santa Fé-i Első Magyar Kör jú­nus 6-án ünnepli meg diszközgyűlés és tánch­­alátság formájában hatéves fenn­állásé­, életképességének bizonyságát, a­melyre ezúton is m­eghívja a helyi koló­niát a vezetőség. A Rákóczi L. K. műsoros naptára. (A Germania-teremben tartandó összejövetelek) Julius 6-án: Nagy műsoros bál. Színre kerül :‘Eg­y kis senki”. Vígjáték 3 fel­vonásban. Julius 21-én: Tánccal egybekötött m­ű­­soro­s lea­ délután. Augusztus 3-án: Nagy­ műsoros bál egy operetté előadásával. A LYRA-Dalkör hírei. A Lyra-Dalkör július hó 6-án, szombaton este 9 órakor­­ Dock Ludan, a Cosmos Bar összes he­­lyiségeiben calle Facundo Quiroga 1465 s­zám alatt (CHADEval szemben) tánc­cal és tombolával egybekötött dalestélyt rendez. Tekintettel arra, hogy meghí­vókat nem bocsájtunk ki, ezúton hívjuk meg dalestélyünkre az egész magyar ko­lóniát, hogy mindenki részese legyen egy ismét kellemesen eltöltött Lyra-estnek. Belépőjegyek árai: Uraknak $ 1. Höl­gyek nem fizetnek. Közlekedések: A bocai és barracasi hídtól a 7. és 9. sz. omnibuszok. A CHADE-ig villamos a bocai hídtól. A Dalkör minden héten szerdán este fél héll­ig tartja dalóráit Birkner András karnagy vezetése mellett a Dal­kör helyiségében, Rivera 1999 szám­a. Felkérünk minden dalkedvelőt, akik ez­­ideig nem tagjai a dalárdának (tekin­tet nélkül arra, hogy működtek már da­lárdában, vagy nem), hogy mielőbb je­­­­lentkezzenek a fent említett dalórákon, mivel dalkörünk célja az összes dalosok és dalkedvelők egy dalárdában való

Next