Délamerikai Magyarság, 1935. október-december (7. évfolyam, 888-926. szám)

1935-10-01 / 888. szám

Délamerikai „Magyarság" 1935, október hó 1. Lindbergh mutatja meg az utat az inkák legendás kincseihez ? Repül oszol gálát ókori városok és az inkák birodalma felkutatására Buenos Aires, szeptember hó. Több, mint két évtizede annak, hogy lezárult a repülőtechnika első hősi kor­szaka, amikor minden egyes felszállás még regényes, vakmerő vállalkozás volt. Az ember megtanult repülni. Azonban a repülésnek annak a reáli­san száraz elipariasodásából, amely a nyilvános légiforgalmi társaságok üzlet­szerű üzembiztonságában nyilvánul me*, újabb romantika bontakozik ki, mert a repülés nemcsak technikailag nagyszerű teljesítmény, hanem egyben minden idők emberileg legfenköltebb vívmányainál; egyike is- Fentről való szabad tekintet, madártávlat, — valósággá vált Ikarus- álom az arra fogékonyban a külső lát­határral a belső horizontot is tágítja- Egyik megnyilvánulása ennek: uj ter­mészettudományos meglátásoknak és ku­tató módszereknek a felbukkanása. — Madártávlat. Köztudomású, milyen nagy szolgálatot tett a repülőgép a térkép- készitésnek, a fö'.dfelület kartográfiájá­nak, ahol a felmérendő területeknek a magasból, több nézőpontból való le­fényképezése és a fényképeknek projek- tivgeometriai utón való feldolgozása az áttekintés gyorsaságát és nagyvonalú­ságát, a mérési eljárások leegyszerűsí­tését és pontosságát eddig, ismeretlen tökélyre emelte. Még tanulságosabb az, amit a repü­lőgépek váratlanul a régészeti tudo­mány számára hoztak. Nehány évvel ez­előtt két pilóta, kik tudtukon. kívül egy régészeti nevezetességű terület fölött re­pültek, odalent a talajnak szinárnyalat- különbségekbeli rajzait látták, melyek az árnyalatelérések halványsága dacá­ra magukra vonták a figyelmet egye* nesvonalszerüségeikkel és szabályossá­gaikkal és a gabonaföldeket is kérész tezve, a meglepett szemlélődőkre föld alá került, kiterjedt építkezéseknek alap- Tajzszerü benyomását tették. S va’óban. ennek a megfigyelésnek alapján sike riilt is ókori építkezéseket feltárni. Azóta a régészeti kutatás többizben átütő sikerrel alkalmazta ezt a sajátsá­gos és elegáns módszert- A csak fentről látható jelek révén sokszor el lehet ke­rülni hosszadalmas, költséges és fáradt ságos e’őásatásokat. Észak-Afrika és Elő-Ázsia pusztaságain nagyon sok ho­mok alá temetett régi várost sikerült ilyen módon felfedezni és napfényre hozni. Angol katonai repülők Mezopo­támiában egy 27 kilométer hosszú sán­cot fedeztek fel, amely a Tigris folyó­tól egészen Bagdadig vezetett és a mé- dek idejéből származik, kik itt a perzsa korszak elején, Krisztus előtt 550 évvel, uralkodtak. Az angol Norvich melletti árpaföl­deken egy katonai repülő szabályos vo­nalakat vett észre, amelyek mentén az árpa keskeny sávok formájában csene- vészesen nőtt. A talaj régészeti feltá­rása azt mutatta, hogy a repülő terv­rajza egy ókori romváros uccáinak fe­lel meg, a régi római várost felépítő mészkövek anyaga a talajtól elvonta a nedvességet, ez és egyéb körülmények okozták ezeket a gabonaföldeket keresz­tező vonalszerű árnyalatokat, amelyek a magúik egységében csak fentről voltak felismerhetők. Francia repülők meg Szíriában vet­tek észre homoktól eltemetett régi asszír táborokat és építészeti emlékeket akkor, tősége elhatározta, hogy repülőgépekkel amikor kora reggel, vagy késő este a ta-1 kísérli meg azt, ami eddig lehetetlennek lajra ferdén eső napsugarak a felszín _ bizonyult. Az Amazon melletti őserdők- legkisebb egyenetlenségénél is hosszú árnyékot vetettek. — Az angol Caton- Thompson-expedició, amikor a líbiai pusztában a Kharga-oázist kutatta, re­pülőgépen végzett megfigyelések alkal mával egész sereg régi erődítést és templomot fedezett fel, amelyeket kü­lönben sohasem találtak volna meg és amelyek a görög-római korszakból, — Krisztus előtt nehány száz évvel va'ó időből származnak­Lindbergh ezredes, az Atlanti Óceán népszerű első legyőzője a középamerikai áthatolhatatlan dzsungelek fölötti repü­lései alkalmával az őserdők mélyén fel­csillanó aranykupolákat vett észre, el­rejtett város- és templomromokat, a régi maya-kultuira r építményeit, az amerikai ezredes filmjein tizenöt ilyen kupola­felvétel volt felismerhető. A megnagyi- tott filmeken a kupolák környékén óriá­si oszlopokat látni heverni szerteszét, gránitkockák és kifaragott bálvány­pofák tűnnek elő. Az inkák kincséről és városairól való százados legendáknak, ugylátszik, alapjuk van. Ezeket az őser­dőket gyalogszerrel még ma sem lehet bejárni, mert a kúszónövények, karvas­tagságul indák, állatevő növények fé’el metes rengetegében kicsorbul minden bárd és fejsze és a vörösbőrü benszü- löttek, az inkák népeinek késői utódai a fák koronáiban elhelyezkedve, hosszú bamburzcsőből borzalmas biztonsággá; és némasággal fújják halálos kígyómé - reggel ihatott nyilaikat. Az U. io régészeti intézetének veze­ben ugyanis egész sereg kisebb-nagyobb tó van, amelyek hidroplánok számára le­szállási és starthelyül alkalmasak- Rö vidhullámui dróttalan adó-vevő biztosít­hatja a civilizált világgal való állandó összeköttetést- Az antropológusok és ku­tatók azt hiszik, hogy a félelmetes in dián törzsek csak az őserdő szélén ta­nyáznak és igy könnyebb lesz hátuk mö gött az inka templom- és városromokat megtalálni. Úgy vélik továbbá, hogy ha az expedíció mégis színesekre akadna, akkor ezek, akik még sohasem láthat­tak fehér embereket, bizonyára köny nyebben kezelhetők és barátságosabbak lesznek, mint állandóan zaklatott fajro konaik kint az őserdők szélén. így tehát remélhető, hogy a repülőgép segélyével a közeljövőben fény derül az inkák korára s életére. Nyaralás Erdélyben Székelyudvarhelyről jelentik: Száva Albert budapesti főgimnáziumi tanár az udvarhelymegyei Nagygalamb- falva községben lakó szüleinél töltötte a nyarat. Szabályosan jelentkezett érke­zésekor a csendőrségen és a napokban bejelentette, hogy visszautazik Buda­pestre. Zogu csendőrőrmester váratlanul meg­jelent Száva szüleinél, házkutatást tar­tott és mindent felkutatott a lakásban. Miután semmi gyanúsat nem talált, ki- csomagoltatta Száva Albert utrakéss bőröndjeit. Végül egyéb hiányában har­minc darab fényképnegativot foglalt !e és bejelentette, hogy megindítja az el­járást Száva ellen. A fényképek részben családi felvételek, részben tájfelvételek voltak. Száva bejelentette, hogy a budapesti román követségen panaszt emel a csen­dőr eljárása miatt. a „MAGYARSÁG”-ban HIRDESSEN MAGYAR SORS A FELVIDÉKEN A cseh cenzor engedélyezte a cikket, az ügyész mégis elkobozta a lapot Prágából jelentik: A magyar keresztényszocialista párt hetilapjának, a ‘‘Magyar Néplapénak egyik multheti számát a pozsonyi ügyészség elkoboztatta. Az elkobzásra a lapnak “A Dunamedence’’ cimü cikke adott ürügyet. I Annál furcsább és feltűnőbb az elkob­zás, mert a kifogásolt cikk legnagyobb részét a sajtóellenőrző hivatal törölte. Ami a cikkből megmaradhatott, azt a cenzúra engedélyezte, az elkobzó ügyész tehát a cenzúrázó ügyészt is dezavuálta. Az erkölcs őre Irta: NŐRE BRUNEL A férfi jó félórája járt fel s alá a ház előtt, egyre dühösebben nézve fel a leeresztett függönyü ablakokra. Fejét behúzta feltört gallérjába, kalapját a hom’okára nyomta, de az éles, hideg szél igy is belesüvitett az arcába- — Piszok egy mesterség! — dünnyög- te. Végre felnyílt a kis hotel garni ajta­ja. A rendes szokástól eltérően, nem az asszony, hanem a férfi jött ki elsőnek. Nem baj! Az asszony sem fog sokáig késni... Csakugyan, — két-három perc múlva az ajtó újra felnyílt és kijött az asszony. Hogy hazasiessen a férjéhez, akinek majd hosszas vásárlással, vagy földalattira, autóbuszra várakozással fogja a késést megmagyarázni. Magas, elegáns asszony volt. De a leselkedő fér­fit íz nem érdekelte. Az asszony után sietett és kellő közelségben köhintett. — Az asszony visszafordult, meglátta és meggyorsította lépéseit. A férfi is. Az asszony befordult jobbra a második uc- cába. A férfi utána és újra köhintett. Az asszony most már szinte szaladt, lát­szott, hogy fél. A legközelebbi földalatti állomáson belevegyült a várakozók tö­megébe, de a férfi nem mozdult a sar­kából. A harmadik állomáson az asszony hirtelen, ügyesen végigkigyózott az ál­lók csoportján és kiszállt. A férfi utána. Most már nem is mögötte, hanem mel­lette haladt és le nem vette tekinteti! az asszonyról, mig végül az asszony le­mondóan a további küzdelemről, várat­lanul megállt és izgalomtól reszkető hangon sziszegte: — Milyen gyalázatos foglalkozás!... — nem szégye’.i? Nem birom tovább a hajszát... Mennyit kap a férjemtől?... ezért? — Az hivatalos titok — felelte a férfi — szabad a kedvesének a nevét tud­nom? Az asszony nem látszott meglepettnek Csak összecsukló térddel, elgyengülten ismételte: — Mennyit Ígért a férjem? — Miért akarja tudni? — Mert... ha már ez a mestersége, úgy gondoltam, hogy... — Hogy megvásárol? — Nem önt. Csak a hallgatását... Mennyit kér? — Hát komolyan azt hiszi, hogy be­csapom a klienseimet? Nem gondolja, hogy ez gyalázatosság volna? — Gyermekem van — felelte az asz- szony, sírástól elcsukló, könyörgő han­gon — mi lesz szegénykémnek a sorsa, ha a férjem elkerget!... Könyörgöm, uram!... nem vagyok gazdag, de... A férfi, mintha hirtelen megszánta volna, közbevágott: —A férje ötszáz frankot Ígért. — Ötszázat! Oh... ennyi pénzem né­kem nincsen. A férfi megérintette a karját: — Hát igazán... gyereke van? — Igen, egy ötéves kis fiam. Ha a férjem elkerget. — Mennyit adhat? — Százötven frankot most rögtön és ugyanennyit egy hét múlva... Ennél többet nem. Könyörgöm, szánjon meg... A férfi nehány pillanatig erősen gon­dolkozott, az asszony szép, sötét szemét tágranyiva leste a válaszát. — Hát jó... Rendben van. Kétszáz frankot veszitek az üzleten. De hát » gyerek kedvéért... Az asszony kinyitotta a retiküljét, odr adta az összes pénzét, százötven franko' és közben hálásan dadogta: — Köszönöm... köszönöm.. ¥ Nehány hét múlva egyik áldozatának a kedvese feljelentette a zsarolót. — Nem szégyeli ezt a gyalázatos mes­terséget? — szólt rá a vizsgálóbíró. — Mióta űzi? — Három év óta — felelte tökéletes nyugalommal a kérdezett. — S mennyit jövedelmezett ez a zsa­rolás? — Három-négyszáz frankot naponta. — Tehát soha egyetlen férj sem bízta meg a felesége megfigyelésével? — Nem, biró ur. Ez csak trükk volt. A magam kieszelése. — Amiért ugyan pirulhat! A vádlott sértődötten kiegyenesedett. — Nem tudnám, miért piruljak?... . Hacsak azért nem, mert három év óta az erkölcs őre voltam. Igen... Igen... Hát nem tetszik érteni... akiket meg­zsaroltam, azok többé nem merték újra kezdeni, erről jót állok’

Next

/
Thumbnails
Contents