Délamerikai Magyarság, 1936. január-március (8. évfolyam, 927-963. szám)

1936-01-04 / 927. szám

1936. január hó 4. Délamerikai „Magyarság”* OLVASÓINKHOZ! Ezzel a lapszámmal nyolca­dik évfolyamába lép a “Délame­rikai Magyarság”. Az újév, amelyet ezzel megkez­dettünk, nemcsak világviszonylat­ban súlyos, gondterhelt, nemcsak béke, vagy háború dől el benne, hanem igen komoly és nagy problé­mákat tartogat a mi szűkebb kolo­­niális életünk részére is. Ebben az esztendőben sok olyan régi és új problémát kell megoldani, amit ed­dig — Pató Pálok módjára, hogy: ráérünk arra még — egyik eszten­dőről a másikra halogattunk, de a­melyek most olyan súllyal nehe­zednek már jelenünkre, olyan sötét árnyakat vetnek jönvendőnk titokza­tos útjai elé, hogy azokat tovább takargatni, megoldásukat halogat­ni­ nem lehet. A “Délamerikai Magyarság”, a­mely megjelenése óta — közel hét betöltött esztendeje — a koloniális érdekekért küzd és minden szem­pontot félretéve csakis az összes­ség célkitűzéseit szolgálja: az év­fordulón erre a nagy feladatra fi­gyelmeztet és szeretettel hív min­denkit, hogy­ jöjjenek velünk to­vábbra is az eddigi utón és folytas­suk — közös erőfeszítéssel — a munkát a kolónia, valamennyiünk, jövendője érdekében A “Délamerikai Magyarság”-nak szép és tiszta múltja felmentést ad azalól, hogy most, az évfordulóra új programmot tűzzön:­­ a legtisz­tább nemzeti eszmét hirdeti, küzd a kivándorolt magyaroknak nem­zeti érzésében való megtartásáért és minden eszközzel szolgálja is azt, mert meggyőződésünk, hogy a tá­vol külföldre sodort magyarságnak önmagával és az óhazával szemben fenálló kötelességei csak ezen az uton róhatók le és küzd az idegen­ben élő magyar tömegek megbecsü­léséért s ezzel jobb gazdasági hely­zetük eléréséért is. Ez volt a célkitűzésünk a tízezrek a tanúink, hogy ettől soha egyetlen pillanatra el nem tántorodtunk, te­hát hittel és nyugalommal mond­hatjuk el, hogy azok vagyunk, akik voltunk! A “Délamerikai Magyarság”-nak ezek a becsületes célkitűzései é­s azok maradéknélküli megvalósítá­­­­sa, sokszoros nagy feladatot ró rel­­ánk úgy ezeken a hasábokon, mint ezeken kívül. Vállaltuk ezeket és­ teljesítjük nap, mint nap, ameddig csak anyagi viszonyaink ezt meg­engedik. Az újév küszöbén új előfizetést is nyitunk lapunkra. Ez azt jelenti, hogy azoknak az olvasóinknak is, akik eddig még nem előfizetőink, felajánljuk lapunk szolgálatait és kérjük tőlük, hogy adják cserébe azt a ragaszkodást, amit olyan sok­ezer magyar testvérünktől élve­zünk már évek óta. Ismételjük: nagy feladatok vár­nak megoldásra. Ezeknek a szolgá­lata még fokozottabb munkát igé­nyel tőlünk s nekünk is kérnünk kell magyar testvéreink fokozot­tabb támogatását. Nem anyagiak vezérelnek ben­nünket, hanem eszmék, de ezeknek az eszméknek a szolgálata ter­heket jelent, amelyeket meg kell, hogy osszanak velünk azok, akik átérzik egy koloniális magyar saj­tóorgánum hivatását és rendelteté­sét és akik velünk együtt érzik a jövő iránti felelősségteljes köteles­séget ! A mi zászlónk fennen lobog és büszkén áll a déli nap tűző hevé­ben; aki magyar, az zárt sorokban csatlakozik e zászló alá, mert küz­delmünk célja nem egy felekezet, vagy egy osztály szolgálása, hanem az itt élő összmagyarság egységének­­ és nagyságának megteremtése,­­­ hogy önmagát megerősítse és szük­ség esetén az óhazát is segítse! Ehez a küzdelemhez testvéri se­gítségre hívunk mindenkit, aki ugyanúgy érzi annak szükségét, mint mi. Ebben a jelben köszöntjük az új­évet és indulunk az új küzdelembe! ­ A HÁZBÉREN SZEREZZEN MAGÁNAK. SAJÁT HÁZAT! Ezt a gyönyörű házat is meg­szerezheti magának, ha egy kamatmentes kölcsönt kér, amelyet letörleszthet annyival, amennyit ma házbérben kifizet. Felvilágosítással szolgál: — “CAPE­L” -COOPERATIVA LTDA. Maipu 71. U. T. 37 Riv. 1615- de kísérletez­z­ék és győződjék meg a , hogy MA INKÁBB MINT­­­ AHA fontos érdeke, hogy az ó-hazába Szál PÉNZÁTUTALÁSÁT hogy jól kamatozó TAKARÉK PÉNZTÁRI BETÉ­T továbbá a legjobb hajókra szóló, le­­bb HAJÓ HIVŐ ÉS MENET JEGYt­­ kizárólag a­z igazi jó barát által közölje BANCO HOLAN­­­S UNIDO Magyar osztály CANGALLO 360 (25 de Mayo és Reconquista közt ) Nagyszabású magyar sporttelep létesül több egyesület és magánosok bevonásé­r­t ? Hatalmas telket vásároltak a kezdeményező Rákóczisták Buenos Aires, január 3 Tudvalevő hogy a provinciál kormány rendelkezése folytán a legrégibb s leg­nagyobb magyar sporttelepe egyikét, a Rákóczi Club telepét át kell adni a sa­­platai egyetemi ifjúság egyik alakula­tának. Ilyen körülmények között a Rákóczi új telepet kénytelen magának keresni és a vezetőség körében felmerült a gon­dolat, hogy ne kérjenek, hanem vegye­nek egy sportelepnek megfelelő terü­letet, ahol azután zavartalanul fejleszt­hetik az intézményt. A felmevült és nagy rokonszenvel fogadott terv megvalósulásához szinte segítségül jött egy telek­árverés, ame­lyet az elmúlt vasárnap tartottak s amelyen épen a folyamnak legforgal­masabb részéhez közel eső telkeket ár­vereztek el-Az árverésen — mint magánemberek — részt vett a Rákóczi Sportklub veze­tőségének néhány tagja is, akik a ked­vező alkalmat felhasználva négy egymás mellett fekvő és két uccára szóló telekre kezdtek árve­rezni és azt meg is vettek. A vétel — mint értesülünk — bizo­nyos fentartással történt, amennyiben azt a Rákóczi Club vezetőségi gyűlése elé fogják terjeszteni, azonban ennek határozatától függetlenül is már meg­indultak a kombinációk arra, hogy ezen a telektömbön, amely alig néhány cua­­dernyire van a Las Barrancas állomás­tól és ténylegesen egy cuaderre a fo­lyamparttól : egy nagyszabású magyar sportte­­lepet létesítsenek sportbarát magánosok és esetige több magyar egyesület bevonásával is. A telkek mintegy száz méter hosz­­szúságban és 12 méter szélességben , ideálisan kihasználható terepet nyújta­nak úgy klubház mint sporto­s játék­terek elhelyezésére és úgy fekvésénél, mint megközelíthe­tőségénél fogva ki­­lóan alkalmasnak látszik arra, hogy egy igazi sporttelep létesüljön rajta abban a biztos tudatban, hogy onnan senki el nem parancsolhatja annak tagjait. Minthogy egy ilyen telepí­tése valóban jelentős anya­­kát igényel, a tervet — a részéről — csak úgy tartja lithatónak, ha tényleg töle nyújtja hozzá segítségét és a tervnek a tehetősebb és sportbarátokat is. A terv megvalósulása elé­­ szűk — az egész magyar kel­lődéssel tekint, a tesi- i tto-i ink neg ala­- ,-t ■ ulet rik - i -sz ! IS»r nap alai jól és elegáns i Prof. LEVITI a kezdők mest a nehány napon összes moder táncokban­­ képezi ki. Mini beli tanítvány­i ponta 10—24 c fogad. Leckék ki 1z m- ■' re. San Marim 418 - UT. 3 6 t°$ Ambas sad Av. Centenario 3< irs 3. Fiestas de NAVIDAD Y AÑO con la actuación de los artista Cía. del TEATRO CASIé ííran Reveillon. — llenarte de l t •

Next