Délamerikai Magyarság, 1938. július-szeptember (10. évfolyam, 1300-1337. szám)

1938-07-02 / 1300. szám

2 Károlyi Gyula gróf a parancs-uralom ellen Budapest, június 25 — Repülőpostával érkezett tudósítás — A felsőház megkezdte a költségvetés vi­táját. . Károlyi Gyula gróf volt miniszterelnök a költségvetéshez hozzászólva, rámuta­tott a nemzetközi bizonytalan helyzetre, amely a békeszerződések alapvető hibái­ra vezethető vissza.­­ Végzetes hibának mondotta, hogy a Népszövetségbe fel­vették a szovjetet, mely mindenütt az el­lentétek kiélezésére törekszik és végered­ményben világforradalmat akar elérni. A nemzeti összefogás szükségéről szól­va kifejtette, hogy ez csak az ezeréves alkotmány keretében s kiépítésével le­hetséges. Egypárt­rendszer és parlamen­tarizmus: ellentmondó fogalmak. Egész­séges parlamentáris kormányzat nem le­het meg ellenzéki ellenőrzés és bírálat nélkül. — Vannak — folytatta — akik az ösz­­szefogást valamely parancsuralmi rend­szerrel vélik elérhetőnek. — Kijelentem, hogy én a parancsuralmi elgondolást ma­gyar szempontból teljesen elhibázott­­nak tartom. — Nálunk a parancsuralmi rendszer nem képzelhető el máskép, mint erősza­kos puccs útján. Híve vagyok a tekin­tély-kormánynak, de kell, hogy ezt a te­kintélyt az ország közvéleménye elismer­je részben az illetők szellemi és erkölcsi kvalitásai, részben pedig végzett mun­kásságuk alapján. . — Az ország józan közvéleménye — folytatta — nem fogadhatja el tekin­télynek az ismeretlenség homályából pil­lanatnyilag felbukkanó egyéniséget, aki csupán nevének állandó reklámozásával akarja magát tekintélynek és országos vezérnek feltüntetni. Befejezésül a rend fentartásának szük­ségéről szólt és hangoztatta, hogy az or­szág egész közvéleménye teljes bizalom­mal van e tekintetben a kormány és a belügyminiszter iránt. Rendelje meg a “Magyarság”-ot. Havonta 1 pesó az ára! TÚL A RÁCSON Írta: JAMES RILEY Cannes-ban, a hegyoldal felé las­san emelkedő úton haladt a nagy luxusautó, benne Sir Cavington Henry, a szép felesége és arany­szőke négyéves kisleánya. Mentő­­neka igyekeztek látogatóba Sir Henry egyik barátjához. A kirán­dulást két napra tervezték s er­re az időre Agathe, a kislány ne­velőnője, egyedül maradt a közép­kori várra emlékeztető óriási vil­lában.­ Előre örült a két csendes napnak. Reggeltől estig körüljár­hatta az óriási parkot, amelyik dél felől a tengerpartig ér le és a gyö­nyörűen berendezett termeket. — Elnézheti újra a mesterműveket, festményeket, szobrokat. Kétszer huszonnégy óráig nem lesz a kis négyéves zsarnok rabszolgája, nem a “kisasszony” lesz, az alig em­berszámba vett nevelőnő, hanem saját gondolataival foglalkozhatik és nem tartozik számot adni ar­ról, hogy miért szomorú, vagy mi­ért mosolyog. A cselédségnek is szabadságot adott Sir Henry erre a két napra. — Kisasszony, érezze jól ma­gát és pihenjen — mondotta az öreg házvezetőnő, amikor kezében kis táskájával elindult. Elköszönt a szakácsnő is, az inas is, a szobalány és Lady Cavington komornája. Még a kocsimosó is bezárta a garázst és elment kétna­­pi kirándulásra. A szakácsnő két napra kikészí­tette a konyhába a “kisasszony” számára mindazt, amiből saját­magának főzhet, ezenkívül a nagy jégszekrény tele volt hideg ételek­kel. Nem kellett attól tartani hogy éhenhal. Amikor Agathe magára maradt, könyvet vett elő és olvasni kez­dett. Hamarosan félrelökte. Nem volt az olvasáshoz türelme. Elgon­dolkozott azon, milyen boldogan szaladt szét az egész kiszolgáló személyzet, hogy két napig saját világukban éljenek. A milliomos nagyúri család házatája számukra örökké idegen világ marad, ami­vel alig van lelki közösségük. Bár­milyen szegényesen is, szívesen töltenek egy-két napot saját vilá­gukban, a hozzájuk hasonlók kö­rében. Csak Agathe maradt itt, nem volt hová mennie. A családja na­gyon messze élt valahol az angol keleti partvidéken. Elindult a parkba. Odakinn for­rón sütött a március végi nap, a tenger tükre vakítón verte vissza a sugarakat. De a park óriási fái közé a napfény csak gyengén ha­tolt be. Ebben a főúri villában még a nap is korlátok közé volt szorítva. Agatha lézengve, szóra­kozottan eljutott a park főkapujá­hoz. A vakítón megvilágított hó­fehér út ellenállhatatlanul von­zotta. Visszament a park túlsó vé­gében álló garázshoz, amelynek a kulcsa az ajtó mellett a szokott helyen volt felakasztva. Agathe bement a garázsba. Két autó állt ott. A nagy­városi autó és Lady Cavington kétüléses sportautója. Agathe jól tudott vezetni. Felsza­ladt a szobájába, felvette az autó­­utakra Lady Cavingtontól kapott sportköpenyét, sportsapkáját, a szemüveget, kivezette a kétüléses kocsit az útra és bezárta maga után a főkaput. Végtelenül élvezte a meleg ri­­véziai tavaszt. Most ő is függet­len fiatal leány volt, mint azok a gazdag, előkelő leányok, akik az autójukon végigröpülnek a csodá­san szép tengerparti után.­­ Más autókkal találkozott, azokon is elegáns férfiak, divatos dámák vol­tak. Agathe lassan beleélte ma­gát az álomszerű hangulatba, a képzelete repült vele, ő is gazdag, ünnepelt fiatal leány volt. Gyö­nyörrel szívta magába a tenger il­latát. .i ii— —! Egy fordulónál valami árnyék bukkant fel. Mire Agathe tudatá­ra ébredt­, hogy ember ugrik fél­re a kilencvenkilométeres sebes­séggel repülő gép elől, már késő volt. A sárhányó elkapta az útjába kerülő emberi alakot és félredob­ta. Agathe dermedt rémülettel ál­lította meg a gépkocsit s leugrott, odaszaladt az útszélen fekvő em­berhez. Fiatal férfi volt. Mialatt a lány rémült arccal ránézett, a bo­káját dörzsölgette a kezével s mo­solyogva mondta: — Bocsásson meg az ügyetlen­ségemért . .. örülök, hogy nem okoztam bajt. — Hisz én vagyok a hibás.. . Nagyon megsebesült? — kérdez­te Agathe és letérdelt a férfi mel­lé az aszfaltos útra. —Nem történt komolyabb baj. A jobblábam kissé megrán­dult. — Kérem, üljön be mellém, ha­zaviszem és erősen bekötöm a lá­bát, hogy meg ne dagadjon. Rövid tiltakozás után a férfi há­lásan mosolygott és beült az autó­ba. A fejedelmi külsejű villa előtt szemmel láthatólag meghökkent, de nem fordult vissza. Agathe erős kötéssel bepólyálta a lábát. A fiatal, rokonszenves külsejű fiatalember hálásan fog 'Délamerikai Magyarság'' 1938. július hó 2 A Sárga folyam mellett újból súlyosan megverték a kínai csapatokat Hankon felé haladnak a japán hadtestek - Franciák tevékenysége Indo-Kinában (Táviratok kivonata) Matung közelé­ben a japán csapatoknak sikerült át­­­­kelniök a Sárga folyón s repülőgépeik se­gítségével áttörték a kinaiak megerősí­tett pozícióit, egy borzalmas, több napig tartó küzdelem árán. A harcban a Yang­­tzé­n felfelé haladó japán flotta kisebb egységei is tevékeny részt vettek és az ágyúikkal óriási pusztítást vittek végbe a partmelléki erődítményekben. A kínai csapatok elkeseredetten véde­keztek a technikailag jobban felszerelt támadóik ellen. Repülőgépeik öt japán torpedórombolót és ágyúnaszádot süllyesz­tettek el a véres küzdelem folyamán. Chang-Kai-Shek haderői egészen Ho­­kon városáig vonultak vissza, ahol a Sár­ga folyó még épen maradt gátjainak fel­­robbantásával fenyegetik a Hankow felé előnyomuló japánokat. Hankow városát­­ máris tömegesen hagyják el az idegenek, hogy a déli fővárosban, Kantonban, vagy pedig az angol fenhatóság alatt levő­­ Honkongban keressenek védelmet az in- I­vázió elől.Miután a német—japán közreműködés egyre szorosabbá válik, Hitler táviratilag hívta vissza Falkenhausen tábornokot, a Kínában működő német katonai misz­­szió főnökét, úgyszintén annak összes tagjait is. A Hankowból érkező távirati jelentések szerint Falkenhausen máris elhagyta az ország területét, azonban a német katonai misszió többi tagjait C­hang-Kai-Shek marsall fogságba ve­tette. A francia fenhatóság alatt levő Indo-Kina északi határán nagyszabású ka­tonai előkészületek folynak, miután a ja­pán repülők több izben bombázták a Kan­ton felé haladó vasútvonalat,­ amelyen keresztül naponta 500 tonnányi hadi­anyag megy a kínai csapatok számára. ANILINAS COLIBRI Regalan con compras de cajas grandes MAPAS completos grandes modernisimos de la REP. ARGENTINA A csodatevő ember A csodatevő ember egy álom elgondolása, még­pedig az emberi tökéletes­ség és boldogság lehetőségeiről.­­ A negatív eredmény ne aggassza az olvasót, mert amíg eddig a befejezésig eljut, addig egy zseniális agyvelő erőfeszítéseit élvezheti, ahogyan az emberiségért küzd, ahogy minden lehetőt elkövet ahhoz, hogy valami kiutat találjon az emberek millióinak leromlott lelkiségéből ke­letkezett zűrzavarból. Egy új korszak akarna, szeretne, próbálkozik megszület­ni, de végre, kicsinyes, kapzsi, önzőlelkű szűkreméretezett agyvelőnk sehogyan sem engedi ezt az “emberiség új aranykorát” világra jönni. A nagy vajúdások­ból mindig csak egerek születnek és ezen Wells sem tud segíteni. Ezredszer is konstatálja, amit előtte annyian és annyiszor állapítottak meg: az ember nem Isten és az isteni szikra benne talán csak az, hogy az igazit szereti és a hami­sat gyűlöli. Wells-nek ez a regénye is, a fantasztikum mellett, mélységesen humanista irányú. Az emberi gyarlóságok felett elnéző sóhajjal fejezi be könyvét.­­— Meg­veheti három pesó hatvan centavosért Barna könyvkereskedésében, Lavalle háromszázhetvenkilenc szám alatt. Z­E­JT­E Italo Montemezzi: “A Három Király szerelme” Montemezzi “L’amore dei tre­re” című operája, az új romantikus irányzathoz tartozik. Benne csak a háború előtti ve­rizmusnak folytatását látjuk, de sem esz­tétikai, sem pedig zene-történetfejlődési szempontból nem tulajdoníthatunk en­nek a műnek nagyobb jelentőséget. Re­­ményt keltőeknek számíthattak a mű ke­letkezésekor (1913.) igen szép, kifejező­teljes kórusai és szenvedélytől áthatott, meleg Erikája, mely utóbbi azonban Wag­ner Trisztánja nélkül sohasem jött volna létre. Mindamellett az operaprodukció mai terméketlen korszakában ezt az opuszt is — az operarepertoár gazdagítá­sa érdekében — szívesen kell fogadnunk. Régi, elavult díszletek keretében Pinza, a vak király, ragyogtatta magas művészetét és kivételesen szomorúan csengő, óriási hangját. Mellette Elisabeth Rethberg hó­dított poezistől áthatott, a kulturáltság szuperlativistát jelentő énekével. Galeffi bár énekében már nélkülöznünk kell a nyugodt vonalvezetést, szimpatikus fel­lépésével nyerte meg a közönsget. Jagel, korrekt, muzikálisan éneklő Avitot állított elénk. A dirigáló Serafin erősen húzta alá a partitúra szenvedélyes részeit, de vesz­ni hagyta a lila finomságait. I. H. K.

Next