Délamerikai Magyarság, 1942. július-szeptember (14. évfolyam, 1909-1947. szám)

1942-07-02 / 1909. szám

XIV. évfolyam 1909. szám Csütörtök, 1942. július hó 2. oocaooooa)Boacoooooaooooooec( BREMA német kikötőváros ellen ked­den ismét repülőtámadást vezettek az an­golok, akik 300 gépről mintegy százezer gyújtóbombát dobtak le. CEBU fü­löpszigeti várost a japánok — a benszülöttek ellenséges magatartása miatt — teljesen lerombolták. A városnak 140.000 lakosa volt és egyetlen háza sem maradt épségben. CHILE fővárosát és környékét kisebb földrengés rázta meg. A rengésnek egy halottia és 19 sebesültje volt, az anyagi kár nem túlságosan nagy. COLOMBIA elnökválasztá­snak ered­ményét most számlálták össze. A többsé­get — közel kétszázezer szavazattal — Dr. Alfonso Lopez volt köztársasági elnök nyerte el. ELZÁSZ-LOTHARINGIA német pa­rancsnoka felhívta a terület "'ária"-szár­­mazású polgárait, akik most másutt tar­tózkodnak, hogy július 31-éig térjenek vissza szülőföldjükre, mert különben tör­lik őket az­ “őslakók" jegyzékéből és va­gyonukat elkobozzák. FENTI.­ Leslie, ismert angol filmszí­nész, Ann Dvorak férje, aki a haditen­­gerészetben teljesít szolgálatot, egy leg­utóbbi akció során könnyebben megsebe­sült. GÖRÖGORSZÁG fővárosában október és január hónapok alatt 40.000 személy halt éhen s azóta is havonként 500 főre­­ leszik azoknak a számát, akik éhhalált Italnak. JAPÁN átlatlag tartós semlegességi szer­ződés kötését ajánlotta fel nagykövete útján Oroszországnak, azonban Molotov külügyi népbiztos kitért az ajánlat elől. PANAMA félszigetén elkészült az új országút, amely Colon­tól Panama váro­sáig vezet és különösen katonai szempont­ból rendkívüli jelentőségű. Az útépítésnél több, most 1000 munkás dolgozott és a költségek négy millió dollárra rúgtak. PARAGUAY kormánya rendeletet adott ki, amely szerint a vállalatok munkásai­nak 90, tisztviselőinek pedig 95 százaléka csakis paraguayi állampolgár lehet. Ki­mondja a rendelet, hogy a bel- és külföldi alkalmazottak egyenlő fizetést kell, hogy kapjanak. PÉTER szerb király meglátogatta egy hajóépítési vállalat északamer­ikai üze­meit és azt a kijelentést tette, hogy ha a németek tudnák, hogy milyen felkészült­séggel rendelkezik az Unió, nyomban bé­két kérnének. ROOSEVELT elnök meglátogatta az északamerikai Lee fürdőhelyen tartózko­dó Vilma holland királynőt, aki Julianna trónörökö­snő társaságában foga ál a ven­dégét. SVÉDORSZÁG terv idén ismét nazi­­ellenes tüntetés zajlott le.­ .Mintegy szer ember támadt a nazik gyűlésére, azt szét­szórta és egy nazi­lap példányaiból gyúj­tott máglya fénye mellett a svéd nemzeti himnusz éneklésével tüntetett. |MB|mm D­ÉLAMIRIKAI­­n SÍ CONCESION No. 409­ Tarifa Reducida okGANO DEMOCRATICO DE L A COLECTIVIDAD HUNGARA Megjelenik : kedden, csütörtökön és szombaton 0­15 FRANQUEO A PAGAR Cuente No. 112 Szerkesztőség és kiadóhivatal: U. X. 31, Retiro 2819 BUENOS AIRES - Calle Lavalle 361 Levélcím: ,J agyar s á g Casilla Correo 1483 Rueños Aires Főszerkesztő Faragó Rezső Registro Nacional de la Propiedad ________Intelectual -Vo. 102070________ JJrcdedo* de 250*000 hfingitron viven cd América del Sár Ej periódico democrático „Délamerikai Magyarság” -s el órgano lari'* difundido cn csín numerosa colectividad, de la cual defiende sus intereses y » ln ve* lucha por una HUNGRIA GRANDE Y UBRE Dirección: BUENOS AIRES — LAVADLE 3GJ U. T. 31 (Retiro) 2S19 CASILLA CORREO 14S3 Ara 15 centavos Előfizetési árak: 1 hónapra 1.50 argentínai pesó (Külföldön 35 északanierikai dollárcent) Hirdetések dija: hasábcentimétcrenként 1 S 20 Alexandria felé törnek már a nazík Ritchie angol tábornokot elmozdították míenos Aires, julius 1 Az angol közvélemény példás fegyelme­zettséggel vette tudomást Churchill ki­jelentését, hogy nem hajlandó az afrikai eseményekről jelenleg beszámolni, mert ezzel az ellenségnek értékes adatokat nyúj­tana és sok belpolitikai izgalmat és nyug­talanságot idézne elő. A tengely tank és mechanikai osztagai gyors menetben törnek Alexandria felé. A legújabb jelentések szerint két fontos re­pülőteret kerítettek kézre. Az angolok elmozdították Ritchie tá­bornokot, aki határozatlanságával kedve­ző alkalmakat mulasztott el Rommel tá­madásainak meghiúsítására és nem tanú­sított megfelelő szakértelmet. A parancs­nokságot Auchinleck tábornok vette át, aki nagymennyiségű erősítést von össze, hogy kedvező terepen felvegye a harcot Rommel­ csapataival szemben. Az angolok biztosították az egyptomi kormányt, hogy védeni fogják Egypto­­mot. Angol jelentések cáfolják az ola­szok híreit, amelyek szerint Mersa Matruh-ot bekerítették volna és hogy ott hatezer embert és bőséges hadianyagot fogtak volna el. A hírek szerint ezt az erődöt teljesen veszteség nélkül ürítették ki,­­ hogy könnyebben védhető vonalra vonul­janak vissza. o6o»&sccoe«ot>sosQaoeoo<sí>s<>s«os«ooee«G090&a>6aeeQC«CQOoeesiPdx»oo9e9>Boeoisouo!x»eoeoos>«»8^ Náci hóhérok magyar áldozatai Hogy bánnak Hitler kopói az elhurcolt magyar polgárokkal? Rémségek egy hazai levélből a „Déla­merikai Magyarság’ ’szombati számában osooosooooa^eeoitfoeeosoQQ'seoseoscttSosoeeGOseoo't! A németek ketté akarják vágni az oroszok ukrajnai frontját Kezd kibontakozni a nagy német offenzíva, de eddig nem ért jelentősebb sikert . Szebasztopol még mindig védi magát 4 Buenos Aires, július 1 A nácik most már teljesen kifejlesztet­ték offenzívájukat úgy Ukrajnában, mint Szebasztopolnál és a legnagyobb erőfeszí­téseket teszik itt is, ott is, hogy döntő eredményeket érjenek el. Ukrajnai offenzívájuk fő célja kétség­telenül az orosz front ketté vágása és a­ déli és északi frontok különválasztása. — Rengeteg tankkal és nagy légi erőkkel folytatott támadásaik azonban csak je­lentéktelen eredményeket érnek el, arány­talanan nagy emberáldozatok árán. — A szovjet hadvezetőség taktikája a hagyo­mányos: nem törekedni mutatós sikerek­re, hanem a lehető legnagyobb áldozato­kat okozni az ellenfélnek a legkisebb sa­ját veszteség nélkül. A szovjet jelentések szerint a nácik ékei­nek hegyét formáló tankalakulatokat be­kerítik és tankok százait semmisítik meg az oroszok. A támadó náci csapatokat, a­melyek között — mint sajnálattal kell megállapítanunk — ismét nagy számban szerepelnek a magyar csapatok, súlyos vér­veszteségek mellett űzik vissza a hősie­sen védekező és számbelileg kisebbségben levő szovjet erők. Míg a nácik Leningrád és Moszkva el­leni offenzívákat jelentenek be a közeljö­vőre, addig a szövetségesek esteket üres fenyegetéseknek minősítik, amelyek célja a szovjet erők lekötése más frontszakaszo­kon. A finn csapatok egy részét Mannerheim tábornagy mezőgazdasági munkára küld B^>90M6Qcoe««»s«so9ooe«o96«c«sows>9s«e«eeQe99oeeos»soe90oeoe6e6oe<»OMOOOOo»9sosoo6(» tengeri csatából: a japán "Mogami”-osztály egyik páncé­­losa súlyosan megrongálva és magára hagyva hánykolódik a tengeren, amely később elnyelte a hatalmas hadihajót.

Next