Délamerikai Magyarság, 1961 (34. évfolyam, 4019-4065. szám)
1961-01-05 / 4019. szám
Latinamerikai diplomáciai akció Kuba ellen Január 3.-án éjszaka Washington megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Kubával. Eisenhower elnök bejelentette, hogy “betelt a mérték”, az USA nem tűrheti, tovább a kubai provokációt. A kubai forradalom második évfordulóján Fidel Castro kijelentette, hogy tizenegy személyen kívül 48 órán belül el kell hagynia Kubát az amerikai nagykövetség tagjainak. A perui kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Kubával. Az argentin sajtó hírei szerint az uruguayi kormány is elhatározta, hogy megszünteti Kubával a diplomáciai viszonyt, de a megszakítás időpontjára vonatkozólag megoszlanak az uruguayi minisztertanács tagjainak véleménye. Benito Nardone, a minisztertanács jelenlegi elnöke az azonnali megszakítás mellett van, más tagok viszont azt javasolják, hogy várják meg egy közös Kuba-elleni latinamerikai diplomáciai akció megszervezését. A hírek szerint a közeljövőben az amerikai államok külügyminiszterei újabb konferenciát tartanak — valószínűleg márciusban Quitoban — és ez alkalommal elhatározzák a diplomáciai viszony megszüntetését a kubai kommunista-csatlós kormánnyal. CINZANO Ára: 10.a peso. Délamérikai MAIIVA RIAG OTARD DUPUY FRONDIZI elnök és CAGGIANO bíboros újévi üzenetei az argentin helyzetről és a kommunizmusról Dr. Arturo Frondizi, az Argentin Köztársaság elnöke Szilveszter éjszakáján rádióbeszédet intézett az argentin néphez. — Megállapítom, hogy népünk szellemi erőtartalékai kimeríthetetlenek — mondta az elnök. — Erre alapítom azt a meggyőződésemet, hogy hazánk kiemelkedik a nehézségekből. 1960 legnagyobb eredménye az volt, hogy a nép megértette a realitás lehetőségeit. 1960 problémákkal telt esztendő vott. Büszkék lehetünk arra, hogy a súlyos helyzeteket mindig megoldották. Több izben próbálták az alkotmányos rendet megdönteni, de a nép mindig ellenük foglalt állást. A fegyveres erők is minden alkalommal az alkotmányos rendet védték, példamutató formában. Hazánk a szabadság szilárd földje lesz. Beszéde végén azt mondta dr. Frondizi, hogy a törvényes rendet a kormány méginkább megszilárdítja s ugyanakkor tárgyalásokat folytat a politikai pártokkal. Mint ismeretes, január 8-a körül fogadja az elnök a politikai pártok vezetőinek delegációit s velük tárgyalja le a legfontosabb problémákat.* December folyamán az elnök már egy izben rádióbeszédben fordult az argentin néphez, a Petroleum Napján. Az argentínai petroleum felfedezésének ötvenharmadik évfordulóján bejelentette dr. Frondizi, hogy Argentina már 1960 végére, egy évvel korábban, mint ahogyan az eredeti tervek jelezték, elérte az önellátást az olajtermelés terén. Az elmúlt tíz évben Argentína külkereskedelmi mérlege mindig kb. háromszázmillió dollárral volt passzív, mert külföldről kellett olajat vásárolni. Most az YPF és a külföldi magántársaságok termelési eredménye optimális s nemsokára nem csak a jelenlegi szükségletet tudja biztosítani az országnak, hanem az iparosodás fejlődésével járó, későbbi években szükséges nagyobb mennyiséget is. * Alvaro Alsogaray mérnök, a kormány gazdasági minisztere is beszédet mondott. Ebben jelezte, hogy a külkereskedelmi mérleg 39 millió dollárral negatív, ami kb. 12 százaléka csak a két év előtti deficitnek, s ez sem reáldeficit, mert az öszszeg nagymennyiségű ipari gép importálásából adódik. Alsogaray miniszter lemondott a munkaügyi tárcáról s Frondizi elnök kinevezte az új munkaügyi minisztert, Acuña Anzorenát, aki a belügyminisztérium államtitkára volt. Acuña Anzorena Spanyolnyelvű testvérlapunknak, a Frente Comunnak újév alkalmából excluzív interjút adott Antonio Caggiano bíboros, Buenos Aires érseke. Caggiano bíboros újévkor két buenosairesi lapnak adott nyilatkozatot: az egyik legtekintélyesebb argentin napilapnak, a La Naciónnak a szociális megkezdte a tárgyalásokat a szakszervezetek vezetőivel, problémákról nyilatkozott s a Frente Comunnak a kommunizmusról beszélt. Caggiano bíboros nyilatkozata így hangzik: — Köszönöm a Frente Común szívességét és a kérdésekre válaszolva leszöge■ nem álláspontunkat az Egyház ellenségeivel szemben, különösképpen az ateista kommunizmussal szemben. — Ez, a kommunizmus, nemcsak Istent nem ismeri el, hanem arra törekszik, hogy lerombolja az emberekben a realitást, az Istenbe vetett hitet, minden gondolkodás és igazság forrását, az erkölcsi kötelezettséget és a természetes jogot, melyeknek alapja az emberi lelkiismeret. — Divini Redemptoris című enciklikájában XI. Fius pápa “lényegében perverznek nevezte a ateista kommunizmust, s hozzátette, hogy “nem kollaborálhatnak vele semmiféle téren azok, akik meg akarják menteni a keresztény civilizációt”. ’ — A mi álláspontunk tehát a kommmunizmussal szemben világos. Ez az ideológia az Egyház antitézise. E veszély előtt sohasem hallgatott és nem némul el az Egyház. — Nem olyan perceket élünk, hogy belső hasadása keletkezzék honfitársak és baráti népek között,nem olyan időket élünk, hogy bárki gazdagodjék a munkások kárára s nem lehet elodázni a problémákat, amelyek népünket és munkásaink hatalmas tömegeit érintik, azért, mert az egoizmus nem kívánja a nyereségeit csökkenteni s a javakat megosztani. Súlyos percek ezek, közvetlen és közös veszélylyel teltek, amelyek mindenkit arra köteleznek, hogy szükségképpen egyesítsük erőinket a kommunizmussal szemben, amely készen áll arra, hogy végső csapást mérjen a világra. — Tragikus az, hogy míg a kommunizmus inváziós programját és az univerzális rombolást a teorikus ateizmusra alapítja, a mi országainkban is terjesztik a praktikus ateizmust; tragikus, hogy a kommunizmus univerzális támadás és veszély, amely életünk és civilizációnk lerombolásával fenyeget s mégis, a népek intézményei, amelyek nincsenek az imperializmus hatalmában, mégsem tudnak egységbe tömörülni a közös védelem érdekében. — Áldja meg Isten, a mi Urunk a mi népünket és kérjük, hogy végtelen könyörületességében adja meg Amerikának és a Világnak az igazságot és az óhajtott békességet.S Így fejeződik be az argentin bíboros üzenete, amelyben a Frente Common, testvérlapunkon, Argentina egyetlen antikommunista és demokratikus, antitotalitárius lapján keresztül fordult az argentin néphez és az argentínai külföldi kolóniákhoz. A kommunizmus lényegében perverz fi döntő becsíjét: aPolarist Néhány nappal ezelőtt a nagy világlapok beszámoltak arról, hogy Északamerika keleti partján, az Atlanti óceán mélyéből, Florida félsziget közelében, sikerrel kilőttek egy Polaris rakétát. A rakétát a “Robert Lee” nevű atomhajtásos tengeralattjáróról, 15 méter mélységből a víz szintje alatt lőtték ki és a rakéta pontosan eltalálta a kilövéstől kétezer kilométerre fekvő tengeri célpontot. A rakéta az atombombához hasonló töltettel van ellátva és romboló ereje negyvenszer nagyobb, mint a Hiroshimára és Nagasakira ledobott atombombáké. A Polaris rakéta hadászati jelentőségéről és pszíchtológiai hatásáról, sir Philip Joubert angol légügyi marsall érdekes cikket írt egy angol légi szaklapban. Az illusztris cikkíró véleménye szerint a múltban a hadiflotta háborúkat tudott valamely ország javára eldönteni. De már az első világáborúban és méginkább a másodikban a légiflotta fontossága domborodott ki. Az atomerővel hajtott és rakétákkal felszerelt tengeralattjárók feltűnése újból a hadiflottának nyújt döntő szerepet a háborúban. A modern hadiflotta működési területe már nem korlátozódik kizárólag az ellenséges hajók elleni harcra sem pedig a tengerparti bázisok bombázására, hanem eléri a mélyen az ország belsejében lévő célpontokat is és olyan hadicselekményeket tud végrehajtani, amelyek eddig főleg a légiflotta hatáskörébe tartoztak. Nincs olyan célpont a Szovjetunió területén, amelyet egy víz alá merült tengeralattjáróról kilőtt Polaris rakétával el ne lehessen érni. A tengeralattjárók azzal a képességükkel, hogy heteken át működhetnek a víz alatt és legmodernebb hajózási felszerelésük súlyos dilemma elé állítja a kommunista hadvezetőséget. A nyugat eddig hat ilyen tengeralattjáróval rendelkezik. De már 1964-65 év között legalább negyven ilyen tengeralattjárója lesz. És ez a negyven tengeralattjáró tizenöt perc alatt 600 atomrakétát tud kilőni. Ez a megállapítás természetesen nem veszi figyelembe az esetleges ellenséges védekezési eszközöket. Néhány esztendeje példáulzovjet “halászhajók” járják be a világtengereket, amelyeknek nyilvánvalóan felderítési feladatuk van. Azt állítják, hogy ezeknek a halászhajóknak módjukban állna ellenséges tengeralattjárók helyét rögzíteni és azokat megsemmisíteni. A cikkíró szakvéleménye szerint, amelyet ő főleg a második világháborúban szerzett tapasztalatokra alapoz, egy víz alá merült tengeralattjárót nagyon nehéz felkutatni, még a legmodernebb kutatási műszerekkel felszerelt repülőgépek sem képesek erre. A kutatási terület ugyanis — a tenger — olyan kiterjedésű, hogy a tengeralattjáró megtalálásának nagyon kis valószínűsége van. A Szovjetunió védekezési lehetőségei a közvetlen szűk partvonalra korlátozódnak. A szovjet légiflotta bevetésének is korlátozott lehetőségei vannak, miután a Szovjetunió nem rendelkezik repülőgépanyahajókkal, amelyek a repülőgépek bevetését a parti bázisoktól függetlenítené.* Kruscher azon állítása, hogy a Szovjetunió is rendelkezik atomerővel meghajtott tengeralattjárókkal valószínűleg megfelel a valóságnak. De milyen formában és mértékben tudják a szovjet tengeralattjárók a nyugati hadiflottát semlegesíteni? Miután a Szovjetunió kizárólag csak a szárazföldön lévő hadászati célpontokat támadhatja meg, olyan helyzetben van, hogy még egy váratlan atombomba vagy rakéta támadás esetén sem tudna behozhatatlan előnyre szert tenni. Abban a pillanatban ugyanis, amikor a szárazföldi vagy tengeralattjáró támaszpontokról kilőtt szovjet rakéta vagy atombomba célbaérne, az összes szovjet nagyvárosokat egy láthatatlan ellenség részéről kivédhetetlen és megsemmisítő bombatámadás érné. Ha a nyugat tengeri fölényét teljesen kiépítette és elérte, gondolhat takarékosabb gazdálkodásra is. A legtöbb szárazföldi rakéta támaszpont feleslegessé válik és megszüntethető, annál is inkább, mert a támaszpontok létezése az illető ország lakosságában nyugtalanságot és ellenséges agitációt idéz elő. Ezáltal redukálódna egy esetleges lokális és konvencionális háború lehetősége is. Nem kellene a német hadsereg esetleges atom felfegyzerkezésről mendő vitákat folytatni, Franciaország pedig urán produkcióját békés és építő célokra használhatná fel. A cikkíró véleménye szerint ez a jelenlegi világhelyzet fordulópontja. A nyugat kezében van a döntő fegyver. A Szovjetuniót politikai eszközök igénybevételére kell kényszeríteni, ha célját — a világ kommunizálását — továbbra is erőlteti. Dr. Dominits László 1961. január 5.