Dunántúl, 1911. április (1. évfolyam, 6-30. szám)

1911-04-01 / 6. szám

I. évfolyam. 6. szám. Szombat Előfizetési ár: Egész évre . . . 24.— Félévre...................12.— Negyedévre . . . 6.— Egy hónapra . . . 2.— Egy szám ára 8 fillér. Kiadóhivatal: Lyceum utca 4. sz. Kiadó telefonja: 222. Megjelenik naponkint reggel. Pécs, 1911. április 1. Szerkesztőség: Szepessy­ utca 3. sz. Felelős szerkesztő: PERSZÁN ÁDÁ­m. Szerkesztőség telefonja: 650. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések díjszabás szerint.­ ­ A képviselőház ma népes volt. Nyü­zsögtek a folyosón az emberek. Nem az or­szág dolga, nem a komoly politika tette né­pessé a Házat, hanem a pletykázásra alkal­mas komédia. Az Ugron Zoltán esete. Mert hiába, nagy dolog az Magyarországon, ha valaki fél millió korona adósságot tud össze­teremteni a maga erejéből. Nekünk közönsé­ges filiszter embereknek még elgondolni is sok. A politikus úrnak, aki politika helyett adósságot csinált, melléje meg nagy vaklár­mát, mégis köszönhetünk valamit. Felrázta az alvókat. Érdeklődést keltett bennük, be­­csödítette őket a képviselőház folyosójára. Talán még olyan is akadt közülök, aki az ülésterembe is bekukkantott. No, ne tessék megijedni, nem biztos, de lehet. Egy fél mil­lió koronának nagy az ereje, kilenc pandúr sem bírna vele. Az Ugron-féle komédiából tanulhatunk: 1. Hogyan kell adósságot csi­nálni. 2. Hogyan kell országos érdeklődést kelteni. 3. Hogyan kell politikusainkat össze­­csődíteni. Hála legyen mindezért a tanulsá­gokért annak a rendőrnek, aki Ugrón kezé­ből kicsavarta a rozzant, hasznavehetetlen revolvert.­­ -- A komáromi tisztviselők végső el­keseredésükben egy kissé erélyes hangúak. Talán azt is mondhatnék, hogy durvák. De Szterényi és Tisza István urak is nagyon erélyesek voltak.Talán többek is ennél. Előb­bi a mai képviselőházi beszédével, utóbbi a mai közbeszólásával. Hogy a tisztelt Ház, a tisztviselőktől is megköveteli a tisztes han­got, az nem csak helyes, hanem kötelessége is. Viszont nem csodálkozhatunk a kétség­­beesettek merész segélykiabálásain sem, mert elvégre az ígéretektől ők sem lakhat­nak el. Már­pedig a tisztviselőkről való gon­doskodás a kormány és a Ház dolga. Ideje volna már ezt a dolgot is elvégezni, s akkor nem lesz alkalom merész hangú beadvá­nyokra. A gyémántok. Amerikai történet. Irta: Theo Greiner. John Miller az északi expresszel uta­zott haza. Ney­ Yorkban volt egy árverésen és ott óriási pénzen egy pár gyönyörű gyé­mántot vásárolt, melyeket kék selyemmel bélelt szekrénykében majdnem gyermekes örömmel vitt magával haza. Vele szemben ült hanyagul hátratá­maszkodva egy úr, az angol ember valódi típusa, aki majdnem naiv merészséggel vizs­­gálgatta útitársát. John Miller nem tudta magától az örö­met megtagadni, hogy nyugodtan megte­kintse gyémántjait és elővéve a szekrénykét felpattantotta fedelét. Ah! minő ragyogás szállt ki a szűk térből és betöltötte visszfé­nyével a kocsi­szakaszt! Az angol kissé előrehajolt. — Gyönyörű! — kiáltott fel elragad­tatva.. Szabad talán közelebbről megtekin­tenem ? Én ugyanis értek valamit a drága­kövekhez. Miller örömest nyújtotta neki oda a drága tartalmú szekrénykét. A hatás meg­lepő volt. Az angol a legnagyobb izgatottsággal ugrott fel és fejéhez kapva, majdnem vad elragadtatással kiáltotta: — Lehetséges ez ? Az én gyémántjaim! Az én gyémántjaim vannak önnél uram! És már kinyújtotta a kezét, hogy a szek­rénykét magához vegye, de Miller, aki az idegen viselkedését hirtelen félelemmel néz­Pécs, márc. 31. Pécs város középiskoláinak elismert hírneve, az egész társadalomnak, a maga­sabb iskoláztatás után való általánossá vált törekvése körülbelül egy évtized óta szűkké tettték a jelentkező középiskolai tanulók állapotok tarthatatlanságára hivatkozva. Ideig-óráig az egyes osztályok párhuzamo­sításával még lehetséges volt az intézetek befogadó képességét emelni, ez az intézke­dés­ azonban, főleg az állami főreáliskolánál, más, fontos követelmény rovására történhe­tett csupán. Mindenki ismeri a mai pécsi állami főreáliskolát, főleg annak fekvését, mely a két nagyon is szűk mellékutcában való el­helyezésénél fogva sem mondható iskolai célra alkalmasnak. Mert egyrészt nélkülöző eredeti megépítésében is az okszerű terjesz­kedés és bővítés lehetőségét másrészt szűk utcák által határolt volta sem a modern pe­dagógia, sem a hygiénia fejlődő követelmé­nyeinek kielégítésére nem alkalmas. De még így is mai helyén és állapotá­ban is, az ország vidéki főreáliskolái közül népesség tekintetében a legelső helyen áll. Tanulóinak száma hatszázon felüli, de ez a nagy létszám a szűknek bizonyult iskolá­­i­ban csak a tanítás és egészségügy rovására volt elhelyezhető már évek óta. De, hirtelen magához rántotta értékes tulaj­donát és ez a gyors, ijedt mozdulat úgy lát­szik kissé magához térítette az angolt. Még majdnem lihegett, de azért külső­leg nyugodt volt, leült és Millerhez fordulva, megszólalt olyan hangon, melyen erősen meg lehetett érezni az izgatottságot: — Ne féljen, uram. A váratlan látvány kissé kihozott sodromból. És ha megijesztet­tem volna, úgy bocsánatát kérem. De, uram, — tette hozzá szinte fáradt mosollyal, — ha­bár ezek az ön tulajdonát képezik, mégis az én gyémántjaim. John Miller egy kissé kényelmetlenül kezdte magát érezni, de a másik egyre nyu­­godtabb lett és folytatta: — Ezek az én gyémántjaim, melyeket pár évvel ezelőtt Londonban a City-hotelben elloptak tőlem és most tudja az Ég, hogyan, Amerikába kerültek. És mennyi áldozatot hoztam, hogy ismét visszaszerezzem azo­kat! A gyémántok értéke nem ér fel a pénz­zel és fáradsággal, melyet arra fordítottam, hogy a kövek ismét enyémek legyenek. Nem is annyira értékük sarkalt, hanem inkább a mód, ahogyan egykor birtokomba jutottak, tette fájdalmassá elvesztésüket. És hogy most ismét látom a köveket, mikor már nem is gondoltam reájuk! Megértheti tehát, hogy izgatott lettem. John Miller, ki most már maga is nyu­­godtabb lett, figyelmesen hallgatta az angolt és most így szólt: — Kérem szépen nem tesz semmit. Az angol ismét hátradült helyén és ki­bámult az ablakon, mintha rég múlt időkre gondolna vissza. Aztán ismét Millerhez for­dulva, madnem fájdalmas hangon szólt. Az intézet ma tulajdonképpen több épü­letben van elhelyezve. Bérházakat alakítot­tak át az intézet céljára, időszakonként hoz­zákapcsoltak egy-egy részt s így az egyes épületek emeleteinek szintje más és más. A tantermek, amelyek eredetileg lakó­helyiségül szolgáltak, általában szültek, és főleg alacsonyak, a folyosók keskenyek és sötétek, udvar vagy játszótér egyáltalán nincs. A szertárak roppant kicsinyek lévén, a szekrények, egyéb szükséges berendezések tanszerek a tanterembe szorultak, szóval minden helyisége túlzsúfolt. Ha emellett a túlzsúfoltság mellett az intézet mai kereté­ben el is tudta érni elismert magas nívóját, a mai pedagógiai és hygiénikus követelménye­ket kielégíteni nem képes. Az intézet vezetősége már évek óta sürgette az új épület emelését, a fent leírt Hosszabb idő után végre megindultak első­sorban a várossal az újonnan építendő intézet telkére vonatkozólag a tárgyalások. Ugyanis a mai reáliskola telke és épülete a városé és így a városra hárult a telek-adományozás kötelessége. A kiszemelt telkek közül, egy­részt az anyagi körülmények, másrészt a forgalmi és tanügyi követelmények alapos mérlegelése után az Irányi Dániel-tér lett immár véglegesen kijelölve. Ma már a fő­reáliskola ügye olyan stádiumba jutott, hogy biztosra vehető az új intézetnek az 1912. év szeptemberében való megnyitása. A főreáliskola jelenlegi vezető igaz­gatója Gallovich János még a múlt évben tett, hogy a német középiskolai épületeket megismerje. Az új intézet tervező és műve­zető építésze Pilch Andor is megtekintette a külföldi és hazai modern középiskolákat. — Szép idők voltak azok. Én ugyanis tiszt voltam az indiai hadseregben és mint vadonatúj hadnagyocska kerültem ebbe a csodálatos országba, ahol mindent titokza­tos fény vesz körül. Tulajdonképeni nyuga­lom soha sincsen ott. Mindig szükség van ki­­sebb-nagyobb expedíciókra, hogy valame­lyik india fejedelemnek, vagy falunak meg­mutassuk az angol fennhatóságot, vagy meg­büntessük a Hingokat. (Fojtogatok, egy in­diai szekta.) Különösen erre van sokszor szükség, mert ez a messze elágazó szekta mindig munkában van. — Még emlékszem az izgalomra, mely mindnyájunkat elfogott, midőn helyőrsé­günkbe egy titokzatos gyilkosság hire jutott el. Néhány mértfölddel észak felé, az egyik nábob székhelye közelében vitték végbe­­— fojtogatok sötét mesterségüket és másnap reggel már útban­ volt egy expedíció, hogy a gyilkosokat megbüntesse. Én is velük me­hettem, első ízben, és képzelhető mennyire vágytam arra, hogy kitüntessem magamat. Ha indiai szolgámat magammal vittem. Déltájban tartottunk egy folyó mellett a fő­város közelében. Erdei tiszáson csomóba rakták a fegyvereket és a legénység hozzá­látott a főzéshez. — Étkezés után ne­m tudtam ellene állni a kisértésnek, hogy a folyó partján sétára in­duljak és a fejedelem mesés kastélyát köze­lebbről szemügyre vegyem. Revolveremmel évemben egyre közelebb lopóztam a sűrű bokrok között, míg végre a folyó hajlásánál meglehetősen közelről láthattam. Elbűvölő látvány volt és én mintegy megkövülve ál­lottam .Hirtelen éreztem, hogy a földre rán­tanak. Éreztem, hogy nyakam köré kigyó­­szerűen hurok fonódik, éreztem a lájogatást. A pécsi főreáliskola.

Next