Dunántúl, 1920. május (10. évfolyam, 75-97. szám)

1920-05-23 / 92. szám

Vasárnap, május 23. fiMszeiMiSi árularpim rtaoaytársaság Pécs, május 18. Az alulírt alapítók elhatározták, hogy a Fű­­szerkereskedők Áruforgalmi Részvénytársaság cég elnevezés alatt részvénytársaságot alapí­tanak. A részvénytársaság tárgya azuknak és pedig első­sorban a fűszer- és gyarmatáru kereskedelem, valamint a rokonszakmák körébe tartozó áruknak vétele és eladása saját szám­lára, áruknak átvétele bizományban való el­adásra, ügynökségek és megbízások elvállalása, áruknak export-importja és általában az áru forgalom körébe vágó mindennemű vállalko­zás és üzlet és az azokban való részesedés. Az alaptőkét egyelőre 3 millió koronára terve­zik, amely 3000 drb. egyenkint 1000 K névér­tékű, bemutatóra szóló részvényre oszlik. Fenn­tartják maguknak az alapítók a jogot, hogy több jegyzés esetén az alaptőkét emelhessék, amikor is az alakuló közgyűlésnek az alap­szabályokba foglalandó oly indítványt terjesz­tenek elő, hogy az egyes részvények névérté­kének egyébként változatlanul hagyása mellett, az alaptőke 3 millió koronán felül, de legfel­jebb 5 millió koronáig az az összeg lesz, amit az alapszabályokban az alakuló közgyűlés el­fogad. Az alapítás, részvénynyomás illeték, stb. költségeinek fedezésére minden darab részvény után 25 korona költséget kell befizetni, mely­nek esetleg fennmaradó része a tartalékalap javára esik. A részvényjegyzés személyesen, vagy írásbelileg igazolt meghatalmazott útján a Pécsi Kereskedelmi és Iparbank rt. hivata­los helyiségében 1920. június 15-én déli 12 óráig eszközölhető. A részvényjegyzés alkal­mával a névérték 30°/6-a és részvényenként 25 korona költség a Pécsi Kereskedelmi és Ipar­bank rt.-nál befizetendő. További 3­ Pb­ befize­tésének határideje 1920. július 15. és augusz­tus 1. közötti idő ugyanott, m­íg a hátralékos 40°/o az igazgatóság által hirlapilag közzé­teendő helyen és időben fizetendő be. A hír­lapi felhívásnak a befizetés véghatáridejét leg­alább 15 nappal kell megelőznie. Az alakuló közgyűlést, amely a K. T. 154. és 156. §§-ban megjelölt tárgyak felett fog határozni, az ala­pítók a Pécsett megjelenő hírlapok útján leg­alább 8 nappal előzőleg fogják összehívni. Az alapítók fenntartják maguknak a jogot, hogy a saját belátásuk szerinti aláírásokat fogad­janak el és a tetszésük szerintit visszautasít­hassák, hogy továbbá a jegyzéseket szám- és összegszerűleg tetszésük szerint leszállíthassák, továbbá hogy az első igazgatóságot 3 év tar­tamára kinevezhessék. Figyelemmel ama, hogy az alapításban a Pécs-Baranyai Fűszerkeres­­kedők Egyesülete az egész testület erkölcsi sú­lyával vesz részt, az alapszabályokban is biz­tosítandó ezen egyesület azon joga, hogy míg ezen egyesület fennáll, az egyesület választ­mánya által megnevezett egyének részére egy felügyelőbizottsági tagság biztosítandó. Kelt Pécsett, 1920. május 16. A Pécs-Baranyai Fű­szer­kereskedők Egyesülete. Bokor Ármin ke­reskedő, Gebauer Tivadar kereskedő, Szt.­Lő­rinc, Klobucsár József kereskedő, Római Ró­bert kereskedő. Bolgár Tivadar a Pécsi Keresk. és Iparbank R­ f. vezérigazgatója, Geltsch Frigyes droguista és kereskedő, Lelkes János kereskedő, Straiser József kereskedő, Hirschler Mór kereskedő, Mondschein Béla a Barcsi Ke­reskedőim R. T igazgatója, Wimr József ke­reskedő. DUNÁSTÓL ol. ­t ”’-vamjr mrhiHMii i Kos i G naiL I vá­rsit ás. Mindazoknak, kik felejthetetten jó férjem Gaersetl József áll. elöljáró elhunyta alkalmából megjele­nésükkel vagy részvétüknek bármely módon való kifejezésével fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetet. Legmélyebb h­iámat fejezem ki drága jó férjem kartársai­nak, kik minden oldalon megnyilvánuló őszinte lélekkel vettek részt mélységes bánatomban. özv. Gyorsok József­né Újvári Gizella. Egy ügyes, egészséges erős ember ajánlkozik kon­veniens mindenesnek VZl szolgának falura vagy pusztára. Ugyanott egy középkorú nő ajánlkozik egy vagy két gyer­mek mellé falura vagy pusztán., esetleg ma­­gányos úrnő mellé, csinosan varr. Cim: Tóth György, Papnövelde­ utca 22. sz. 1865 Egy kis ház eladó, AAA keiyvrf, gyli. lürisfákkal. Indasszala.?sal. junius elsején átvehető. 130.000 K. Bővebbet Cihál György Katalin-u. lö. 1851 FíSíI fo 67 «» Karin mely megfelel üzletnek, ElitZ KSgaö, eltávozás miatt rögtön eladó. lóO.OO0 K. Bővebbet Ciaál György, Katalin-utca 6. sz. 1852 Férfi és női fehérnemű varrást blúz­ és alj készítését mérsékelt áron fogadja Dákánty Mária, Makár utca 45. szám. Ugyanott egy külön bejárat bútorozott kis szoba kiadó. 1767 Wlah­tgod­ íróasztal eladó. Siklósi­ utca 42. sz. alatt. 1857 Egy csinosan bútorozott szoba magányos úriember részére junius 1-re kiadó. Gizella­­u. 2. Schlauch villatelep. 1855 San ház eladó, pince, vízvezeték, húsfüstölő, istálló, mosókonyha és­­ egy gyermekhinta, 2 sertésszállás, és 2 sertésól, nagy ba­­i romból, gazdasági udvar, külön udvar gyümölcsfákkal,­­ egy nagy veteményes kert gyümölcsfákkal, összesen­­ 80 drb. Ezelőtt 12 évvel épült ház, még négy évig adó-­­ mentes, szilá­r anyagból. Az egész ház legkésőbb ju­­j­lius elsején átvehető A ház Szigeti országúton van. . . Ára 400.009 K. Bővebben tudható Gaál György Katalin­­u. 16. 1849­­................................. ............................................ Íríli, mely áll két lakásba 81 mellékhelyiségekkel, nagy udvar gyümölcsfákkal, sürgősen 170.600 K. eladó. Bővebbet Gaál György Katalin­ u. 16. sz. 1850 Vaskapuk, vasrácsok, Takaréktűzhelyek épület vasalási munkákat és vízvezeték bevezetést készít FILLER IDÁN lakatos mester Zsolnai Vilmos­ utca 30. Telefon 652. sz. Tisztelettel értesítjük üzletfeleinket, hogy — Schuller és Tsa cég — felszámolás folytán megszűnt. Uj cégünket, mely gabona, fűszer és gyarmat­árucikkek export és inportál­sával foglalkozik, Schuller. Testvérek cég alatt Pécsett, Ferenciek­ utca 52. sz. alatt megnyi­tottuk. Tisztelt ügyfeleink további szives pártfogását kérve, tisztelettel Schuller Testvérek,­­ Kiskőszeg, Pél­monostor, Beremendtől­­ északra eső földbirtok megvételre­­ kerestetik. „B­itok“ jeligére a kiadóba ; kérek ajánlatot. 1818 .---------------------------------------------- ------------------------------------------------- ------­Házak eladók!­­ Város különböző részén több kisebb nagyobb­­ házak, szellők eladók, úgyszintén korcsmák,­­ kávémérés és több ehhez hasonló üzletek t örök áron bérbe adók Bővebbet PÁL ÉS­­ TÁRSA ingatlan forgalmi ügynökség Rákóczi­­út 15. Telefon 973. Franeiszvölgy 39/1. sz. alatt lakásn­ak könnyen ! """■ átalakítható kis épület nagy gyümölcsössel — Bővebbet a helyszínen vasárnap délutm 3—7-ig.­­ Pilisi HVáSI OS?EO ffl 1 | SikÜsi-uíCd 11­~JJ. B Művészet! vezetöz jj P Ojfípy PerDSB 1 ípZJjil­ÓÁ Jobst fs Fsnák ! j tarul j: B I Ssefuits Elemér "­­.v Fipigm! APOLLO Keddtől, május 25-étől kezdve az első előadás 3 órakor kezdődik. f. hó 20-ától kezdve na­ponként szenzációs családi műsor, a gyönyörűen átala­kított kerthelyiségben. KV*rPCPtk­ régiség (antik) berendezésű fa­nt­a­szobámba régi virágvázát egy-két régi festményt, lehetőleg női alakot továbbá egy szép bronz órát, jól megfizet­tem. Cim Rákóczi-ut 28. f., özv. Pajorné" 1837­­ Arc- és hónalj izzadás ellen a legbiztosabb szer a kellemes illatú MYRRHIN kapható elein, dr. Vámos Arthur drogériájában Vá­rosház-épület. Két darab kénaltötó aratógép Mitrovics Gyula Hírű. Használt kábitös­­ütegeket minden mennyiség­ben vesz NOTTER JENŐ Merkúr kereskedel­mi irodája, ügynöksége és áruraktára Pécs, Nagyflórián­ utca 16. Telefon 702. 1831 Árverés. 1920. év május hó 29-én a görcsönyi uradalom felügyelőségénél Görssönyben több m3 tűzifa kerül elárverezésre. 1851 4 szoba bútor, konyhaberen-­­­dezés, szőnyegek, dísztárgyak,­­ edények és csillárok. Farkas, Felsőmalom­­, utca 16. szám, 1859 Kéz - és lábizzadást meg­szünteti a Deiudorin rendszeres használata. — Kapható: d­em dr. Vámos Arthur drogériájában, Vá­rosház-épület. C|js||A­­ pár 39. sz. uj fehér keztyű bőrből készült betétes női fél cipő, 1 ágy uj sodronybetéttel, 1 gyer­mek­kocsi, 1 gyermek szék. Megtekinth­ető Felső Malom-utca 5. emelet 2 ajtó 1 i­, 2-3 Mit. Eladó több ház és szellő a város külön­böző részein. Értesítést ad Bod Károly ing. forg. iroda, Jókay-tér 7. Telefon 1154 Középkorú uriasszony, ki jó lélekkel bir, jó gazdaasszony, tisztaság­­szerető, komoly ismeretségét keresi hozzáillő úriembernek házasság céljából. Levelet kér „Boldogságot boldogságért“ jeligére a kiadó­ 1807 hivatalba. Eltávozás miatt sürgősen eladó egy sarok­ház, földszintes, a szigeti külváros közepén, villamos megálló közelében, egy lakás azon­nal átvehető vagy üzletnek átalakítható és fűszerüzlet berendezéssel átvehető. Villany- és vízvezeték, nagy udvar és kocsi bejárat­tal. Bővebbet Szakovits és Társa, Majláth­­utca 28. Eladó ir­odáknak erős, matt íróasztal, sok rekeszes iroda­szekrény, másoló gép egy uj kopir könyv, továbbá antik csészék, pásztorfara­gások, könyvállványok eladók. Szigeti országút 25. — Telefon 9­75. 1860 Keresek egy selyem paplant meg-­­ vételre. Fizetek érte zsírt , lisztet stb. élelmiszert. Ajánlatot kérek ! Zombor­y Sikihály, Kálvária­ u. 64. Eladó Issa Josiga at Csaknem telje­sen uj mob­el consoll tükörrel eladó. Bővebbet Teréz­ utca 17. sz. emelet. 1847 Daciát női sárga MAGAS CIP­ 2 drb. 6-10 éves gyermek részére való PIKIKÉ KABÁT és egy pár 38-as 10. Vörösmarty utca 4. ajtó 7 olcsón eladó, (.1 I c. Megtekinthe­ns»€.a.g.o . Vasárnap, május 23-án Válttá Ieruzsálemben. Modern filmdráma. Főszereplő: REGŐS MÁRIA. Hétfő, kedd, szerda, május 24—25—26 Ax­tanzi férfi. Dráma. Főszereplő: OLAF FONSS. Előadások: vasárnap hétfőn 3 órakor számozatlan, fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor számozott jegyekkel. Kedd, szerda az első előadás 6, fél 8 és 9 órakor. Szetti és zsák kötöző testülete zsineget, úgy bármilyen csomagoláshoz alkal­mas papírspárgát különféle minőségben és vastag­ságban, porfestéket, sósborszeszt, cipő fénymázt, cigaretta hüvelyt, teát, kétszersült,­ Rohitschi vi­zet, dörzspapírt, szilvátét, bőr és padló zsírt, cipő­krémet, baj, varró, gép és biztosító tűt, nagymeny­­nyiségű boros h­ordot, Apolló kávé fo­rtlet, minden­féle egyéb papír, gyarmat és rövidárut ajánl Malter Jenő Merkur kereskedelmi irodája, ügynöksége és áruraktára Pécs, Nagyflórián­ utca 16. szám. Telefon 702. 1832 Egy kisebb családi ház eladó, mely áll 1 szo­bai ______ _______ ha, konyha és egy ma­gános szobából. Mellékhelyiségek vannak. Azonnal át­­vehető. Ára 56.000 korona Bővebbet Gaál György Ka­­talin-u. lő. 1854 Kocsikenőcs, Gépolaj,, Fir­niss, Horgonyfehér, Ecetsav stb. fűszer és gyarmatáru kapható Bokor és Havi fűszer és gyarmatáru nagykereskedés Sörház­ u. 1. Telefon 857. Hasznait a fekete tő, Ferenciek­ utca 42., emelet, délelőtt és délután 4 órától. 1846 gg||? Ö3tÖ£SS farmi ruhát és egy pár új cipőt adok annak, aki nekem augusztus 1-re 3—4, esetleg 5 szobás lakást szerez. Lehetőleg a belvárosban, földszint vagy I. emeleten. Cim a kiadóban, 1853 Euron. Pathsphons No. 3. tölcsérnélküli ,eredeti amerikai gyárt­mány, hozzávaló lemezekkel és több pathephone eladó. Megtekinthető dél­előtt 9 től mindenkor. Kiskirály-u. 6. egy IL­­b iá11© ülő, több kovács i3fSr*¥äaj€ig szerszámmal együtt Fleischmann Mihálynál eladó. Bányatelepi-ut 12. 1821 Permetezőgéphez Reithoffer-féle guffuiti alkatrészek kaphatók igerth Antal vaskereskedőnél Siklóso­n, Szén, homok, mész, agAffimnel továbbá tégla és cserép stb o£,lltlllllok, helyi és vidéki könnyű fuvart vállal KASZA fuvarvál­lalat. Telefon 618. Iroda Rákóczi­ út 65. szám. bejárattól balra. Árak megegyezés szerint. Nagybani szállításnál árengedmény. Kladó egy 10Hgte oltOflV S­zépmagas nyúlánk fataiember részére, továbbá egy uj Havelock (fekete lódenből) Ugyanott díszes dobozban 12 ezüst kiskanál is eladó. Dischka Gyürő-utca U. sz. 1848 Vennnek 1 pár 36 calos használt, de jókar­ban levő malomkövet. Ajánlatok Kollár Ferenc, Deák- és Zrinyi-u. sarok, I. em. Kezeli szöson­sn­é nyéri lám, egy szoba esetleg konyhával kiadó. Kazincz­­y utca 6. Ugyanott egy pár uj női cipő és egy­­ fali óra eladó. 1809 MEGHIVO. Kertészek ..Flóra Asztal­ársaságai, meghívja folyó hó 23-án Pünkösd napján délután 4 órára az összes tagjait, valamint az összes önálló és segéd­kertészeket az alakítandó Kérészek Szövetségének megbeszélése tárgyában Majláth-tér 3. szám, volt Erdélyi-féle vendéglő külön helyis­gében. Szives megje­lenést kér tisztelettel az Elnökség. L­eg­­naffasíitote­orban veszünk bármily használt gőzgépet, kazánt, motort, szerszám­gépet, teljes gyár-, malom-, műhely berendezéseket. Haszná­lt vasat, fémet, rezet, ólmot stb. stb. Kovács és Negele gépipar vállalat és gépműhely Pécs, Rákóczi-út 76. Littke-kaszárnya, Telefon 995. Érdresités Tisztelettel értesítem üzletfeleimet, hogy Berkovics és Salzberger cégtől a mai napon megváltam. Nem mulaszthatom el, hogy irántam való­ bizalmukért és szíves támogatás­ért köszönetet mondjak és kérem to­vábbra is jóindulatukat megtartani. Üzleti tevékenységem bizonytalan ideig szünetelni fog, újbóli megkezdé­sét annak idején tudatni fogom. Tisztelettel Salzberger­ Béla nagykereskedő Pécs. Telefon 699. egy családi jégszekrény, egy nagy zománcozott üst, férfi ruhák és felöltő. — Jókai-tér 9. szám alatt Tovotta zsír, gépolaj kociikenfics. fedéllemez legolcsóbban kapható Spitzer Sándornál, Pécs Szigeti-országút Szépen és olcsón öltözködhetik, ha a Divatotthonban vásárol. Irgalmasrend épület — Egy tanonc felvétetik. Árpa- és kukszica dara, zab, szemes kukorica, takarmányliszt, széna kicsinyben és nagyban olcsón eladó. Brogli, Irányi Dániel­­tér 16. Buza téri mozi mellett. UJ HIRMONIUMOK kaphatók Engster József és Fia Bégnél. Egy eufon eladó tölcsérnélküli 19 lemezzel. Reáliskola­ u. . I. lépcső, I. e. 3. ajtó. Eladó tér nélküli Lantig­ni­um és egy tizenkét kötetből álló Esméretek tára (lexikon) a Mária­ utca 4. sz. alatt. 50 hl. príma BOROSHORDÓ eladó (10 darab). Megtekinthető a Magyar király szálloda udvarán. Keresek egy aszta­lety Megye-utca 20. h­sdn. Egy hat lóerős nyers olajmotor eladó« Cim a kiadóban. ápritott tűzifa kapható Qünsberger szeszgyár-utca 12. Lipót fatelepén Lég- Telefon 194. se. A Hatóságilag engedélye­zett, vegyvizsgált és ajánlott „Apollo“ kávépótló mindenütt kaph­ató. Ittodern ékéül® és plüs­­­ion bútorok, szőnyegek eladók. — Cim a kiadóhivatalban, két ügyes, megbíz­hat­ó felvétetik. Jelentkezés a Casinó­­ban naponkint du. 3—4-ig. 1841 A Pécsi Nemzeti Kaszinóban $ £ 2$ § % a ________ Egöps szapíllils­zei kerestetik. Cim: Szigets­or-eladó házak A város felsőbb pinAtutuc U­ív eladó hű­re­szén egy szép cicicica udt irom la.. kással, baromfi udvarral, szép kerttel megegyezi* szerint esetleg 2 szobás lakással a mely átvehető lesz. El- K­Jc.«Uh Uár a város legszebb rá­adó egy MbCUU UcSZ. szén- szoba konyhá­vá! megegyezés szerint átvehető lakással ár 55.006 korona Azonkívül több szőlő és ház eladások vannak. Bővebbet özv. Polgárnő és Társa Bitbe i­ntc­­ 4. szagu£16. sz. 1835 Rosenberg Adol­ ÍJIi SSfa. Rákóci-ut 50. Tele on 939. Ajánlja n.-i­y vá­lasztékben saját készitésű, modern szoba, ebédlő berendezéseit, valam­ i.int kár­pitos munkáit, fésű­i terveket és rei-f s. .. ai butorokat

Next