Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1922-01-01 / 1. szám

2. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1922. a karácsony az utolsó a megpróbáltatások rettenetes kálvária járásában, hozzon reánk, siró-bánatos magya­­rokra boldog új­ esztendőt, a feltámadásnak dicső esztendejét. Lelkemben ezek a gondolatok élnek, ezek a vágyódások erősödnek és hiszem is, hogy a jóságos Isten nem engedi megcsúfolni mélységes hitemet. Ebben a tudatban lévén, nem tudok lemondani a viszontlátás és viszonttalálkozás édes örömeiről. Hiszem, hogy az én jó istenem megengedi érnem kötelesen azt a napot, midőn a boldog viszontlátás örömei után megkezdhetjük újból építő munkánkat és helyrehoz­hatjuk az elmulasztottakat. E hitem törhetetlen és nem alap nélkül való, éppen azért is, mély fájdalommal érintett a barsi ref. egyházmegye nt. Esperesének e hó 10-én kelt, hozzám intézett levele, melyben közli velem az egyházmegyének a lévai ref. lelkészi állás betöltésére vonatkozó határozatát. „A lévai ref. egyház presbitériumának határo­zata és kérése alapján — írja a nt. Esperes úr — meghozta az egyházmegye a határozatát, hogy lelkészi állását december 31-ig elfoglalni méltóztassék, ellen­kező esetben az állás megüresedettnek fog tekintetni és betöltése iránt a szükséges intézkedések megtétetni.“ Rendkívül fájó és bántó rám nézve a vett hatá­rozat. Fájó és bántó elsősorban és kétszeresen azért, hogy ez a határozathozatal az egyház presbitériumá­nak kezdeményezésére történt. Annak a presbitérium­nak kezdeményezésére, mellyel én 18 évig teljes egyetértésben együtt dolgoztam, melyhez a szeretet­nek, a hűségnek erős szálai fűznek még ma is! Most ezeket az összekötő szálakat szét akarják erőszakkal tépni, akaratom ellenére, meggondolatlanul, törvényes jogalap és jogcím nélkül, a kétes és nemzetellenes idegen hatalom fegyverére támaszkodva, nem gon­dolva a cselekedetnek veszedelmes, nagyon is kényes következményeivel. Kérdem: tud-e a lévai gyülekezet az egyház presbitériumának ismertetett felterjesztéséről, belegye­zésével történt-e a felterjesztés az egyházmegyéhez, hogy a lelkészi állás betöltése iránt haladéktalanul megtétessék a lépés?! Ha igen, számot vetett-e a gyülekezet a lépés nagy és veszedelmes következ­ményeivel? Számot vetett-e azzal, hogy a lévai ref. egyház lelkésze nem saját önszántából hagyta el a gyülekezetet, szakította meg az összekötő kapcsot, hanem hazafias magatartása miatt, az idegen hatalom életére törő fegyvere elöl volt kénytelen elmenekülni ? ! Tudja-e a gyülekezet, hogy elfogató parancs adatott ki a lévai református lelkész ellen, amely még ma is fennáll, életére törő leselkedéssel. — Tudja-e azt a gyülekezet, hogy a lévai református lelkész családját az idegen hatalom védtelenségében üldözte, majd végzéssel saját lakóhelyéből, Léva városából ki­költöztette. Tudja-e ezt a gyülekezet, mert a presbi­térium és az egyházmegye már úgy látszik nem tudja, vagy ha tudta, elfelejtette, hogy a lelkészük életére törő leselkedés az idegen hatalom részéről ma is fokozott mértékben megvan, az elfogató parancs ma is érvény­ben van és a lelkész családját kitiltó barbár rendelet kezeim közt van?! Tudja-e azt az igen tisztelt gyüle­kezet, hogy ezen, a lelkész életére törő idegen beavat­kozás, családját száműző végzés felfüggesztése iránt sem a presbitérium, sem az egyházmegye eredményes lépést nem tudott tenni, tehát — sajnos — a haza­menetel akadályai ma is fennforognak, elhárítva nem lettek?! Miképpen lehet tehát, ezeket tudva, olyan határozatot hozni, mint az egyházmegye tette?! Mi­képen lehet kívánni egy ilyen határozat hozatalát egy presbitériumnak akkor, mikor ennek a hazatérésnek megkísérlése egyenesen végzetes lenne az önök lelké­szére?! Ez, szeretett gyülekezet, nem keresztyéni, nem humánus kívánság, határozat. Ez a határozat, a fenn­forgó akadályok, veszélyek mellett, halálát, pusztulását jelenti az önök lelkészének, családjának. Halálát, pusz­tulását a hazatérés megkísérlése esetén; halálát, pusz­tulását az ittmaradás mellett, mert állásától fosztatik meg a határozat értelmében. Én még­sem tehetek eleget — nagy sajnálatomra bár — a nz. egyház­megye határozatának. Nem foglalom el állásomat december 31-én, mert nem foglalhatom el. Töltsék bár be meg nem üresedett állásomat jogtalanul, tör­vénytelenül, ez a betöltés csak addig lehet érvényben, míg a nz. egyházmegye az idegen hatalom fegyverére támaszkodik; de törvényes jogcímmel élek azonnal, mihelyt a nemzeti erő fellüktet szabadon Léva városában. Kijelentem azért határozottan és nyomatékosan: a lévai ref. lelkészi állásról le nem mondok, arra összes jogaimat fenntartom, s kijelentem — hazafiasan, egyházi törvényeink szellemében érző és gondolkodó egyházi és világi férfiainkkal történt megbeszéléseim alapján, hogy a barsi ref. egyházmegye határozata jogtalan, törvénytelen és csakis a cseh szuronyokra való támaszkodással hajtható végre. A lévai ref. egyház lelkészi állására parochiális és nemzeti jogaim vannak. Mindkettő módot fog nyújtani arra, mihelyt az Úr elhozza a szabadulás napjait, hogy vele éljek és ha akad, ki állásomba beülni merészkedik, azt nemzeti, parochiális jogaim­mal állásomból azonnal kitudjam. A gyülekezettől távollétem nem önkényes; az akadályok hazamenetelem útjából és családom díjá­ból elhárítva nincsenek; távollétem sem erkölcsi, se vallási, se anyagi hátránnyal a gyülekezetre nincsen. Hiszen megfelelő és lelkiismeretes helyettesem van, ki odaadó gondoskodással viseli szívén a gyülekezet erkölcsi, vallási és anyagi ügyeit, életét. Ha pedig meg nem felelő lenne a helyettes, módjában van a nt. esperes úrnak önöknek megfelelő embert küldeni. Nincs hátránnyal a gyülekezetre anyagi szempontból sem a lelkész távolléte. Két éve egy fillért se kértem, nem kaptam fizetésemből. Úgy tudom, a helyettes tartásra, nemhogy nem fizet rá, sőt, megtakarítást végez, mivel fizetésemet nem adja ki egészben a helyettesnek. Mindezek súlyos okok és megérdemelnék a meg­hallgatást. Sajnálnám, ha eldugott fülekre és érzéket­len szívekre találnának. Ebből csakis a gyülekezetnek lenne a jövőben veszedelmes hátránya, ítéljenek tehát szeretett híveim bölcsen, keresztyéni türelemmel és hazafias bölcsességgel és cselekedjenek jó belátásuk szerint . . . Midőn mindezeket becses tudomásokra hozom, egyúttal kifejezem azon óhajomat is, hogy jelen soraim olvastassanak fel a presbiteri és közgyűlésben is és erre hozott presbiteri, valamint közgyűlési határo­zatot méltóztassanak velem közölni. Az Isten áldó és megszentelő kegyelme és irgalma maradjon a gyülekezet minden egyes tagjá­val, ki tegy­e áldásossá, boldoggá a ránk jövő esz­tendőt, hozza meg a magyar feltámadás dicső eszten­dejét. —* Budapest, 1921. évi december hó 18-án. Lelkészi szeretettel Birtha József lévai ref. lelkész, magyar nemzetgyűlési képviselő és kormánybiztos.

Next