Dunántúli Protestáns Lap, 1945 (56. évfolyam, 1-11. szám)

1945-01-07 / 1. szám

1945. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 3. oldal. Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a *ce házadnépe!« (Csel. 16:31). Ezért kell a szövetség vérét halálosan komolyan venni! Ámen. Ólé Sándor, a legtöbb keresztyén pogány szívvel gondolja. Isten ■élőlény, személyiség, éltető erő, lélek, kiben élünk,, mozgunk és vagyunk. Isten nem gondolat, nem­­eszme, nem világelv, nem princípium, nem ősok, nem termé­szeti erő, hanem élő személyiség. Egyetlen hatalom, Aki ül a világ trónján, Kinek szemöldöke ronthat s teremthet száz világ­ot s a nagy idők folyamit kiméri. És ez az Isten szövetségesünk. Ha csak ennyit mond­hatnánk: talán hinnénk, talán nem. De Isten vér által szövetségesünk. Ha csak kosok és bárányok vére által volna is szövetségesünk, akkor nem sok ereje volna ránk nézve, s talán hinnénk benne, talán i­­em. De Isten a Krisztus vére által szövetségesünk, az ő egyszülött Fiának vére által szövetségesünk! A szövetségnek vére, az Isten­'s ember vére! Ha nem hinnéd ezt, ellened mondana az egész történet, ellened mondana az anyaszentegy­­ház, a vértanúk serege, őseid bizonyságtétele, apád hite, anyád utolsó sóhaja: Jézus ne hagyj engemet, vedd magadhoz lelkemet. Ha nem hinnéd ezt, bol­dogtalan volnál, mert nem volna erőd a mostani szen­vedések elviselésére, és nem volna vígasztalásod, ha a földön minden elveszett. II. Elérkezett az edz idő, akkor ezt a beszédet ha­lálos komolyan­ kell vennünk. Idáig nem vettük túl­ságos komolyan az igehirdetést. Úgy gondoltuk, hogy pap dolga, azért fizetjük, hogy beszéljen. Ezért aztán­­ nagy hazugság volt az életünk. Két arcunk volt. Az ■£gyik a vallásos orca: ez volt az álorca; másik a val­lástalan orca: ez volt az igazi orcánk. Nem vettük ko­molyan az Isten beszédét. Az ünnep sem arra való volt, hogy Istenhez térjünk, hanem arra való volt, hogy­­jobban éljünk, ünnepi ételekben dúskáljunk, moziba menjünk és szórakozzunk, így aztán a meg­­­­télés mindig elmaradt. És amint nem vettük komo­­­­lyan az Istent, ,nem vettük komolyan a másik drága, szent eszményünket, földi hazánkat sem. Először csak a mennyországban nem hittünk, azután már a földi hazában sem. Ki vette itt komolyan a Szózatot: »A­­ nagy világon­­ kívül nincsen számodra hely, Áldjon,­­ vagy verjen sorskeze: Itt élned, halnod kell«. De most mindenki érezheti, hogy halálosan ko­­­­moly ez a beszéd. Komollyá teszi először is a­ mai­­ helyzetünk, másodszor pedig a vér, amely által köt­tetett az újszövetség. Erről a vérről azt mondja az evangélium, azt mondja maga Jézus, hogy bűneink bocsánatára ontatott ki. Egy utolérhetetlen, utánoz­hatatlan és megismételhetetlen áldozat ment végbe a golgotai kereszten, mikor Jézus vére kiontatott. Eb­ben az áldozatban az történt, ami sohasem történt sem azelőtt, sem azóta, amit legörbedve néznek az an­gyalok, hogy Isten fia halt meg, érettünk halt meg, bűneink bocsánatáért halt meg. Ez neked nem komoly dolog, kedves atyámfia? Akkor neked szegezem a kérdést, amit egy hónappal ezelőtt egy budapesti plakáton olvastam: »Hol töltöd az örökkévalóságot? Mert ez a 7 te legfőbb kérdésed!« Nem lehet olyan szörnyű helyzet, hogy ez ne lenne a legfőbb kérdésed. Sőt minél szörnyűbb a helyzet, annál nagyobb lesz­­ez a kérdés, mert annál közelebb jön hozzád a halál. A­ szörnyűségek növekedésével arányban növekedik­­ennek a kérdésnek a nagysága is. Egyszer csak akkora lesz, mint maga a gólgotai kereszt: hol töltöd az örökkévalóságot? Ha nem hiszesz a Krisztusban,, ha megveted Őt, akkor az lesz veled, amit Jézus mond: »Aki te kőre esik, szétzúzatik, akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt« (Máté 21:44). Üdvösség vagy kárhozat rejtőzik a szövetség vérében. Azért azt mon­dom a szörnyűségek újév reggelén: »Higyj az Úr Csak az Igét! Pál apostol mindig időszerű tanácsa: „Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan idő­ben .. .“ (2. Tim. 4:2), ez az igehirdetőknek szóló, állandóan érvényes hadparancs, ma különösen idő­szerűnek tűnik fel előttem. Az Ige leghívebb szolgái számára mindig roskasztó feladatot jelentett az a meg­bízatás, mely ex mandato Christi szállott reájuk s velük szemben olyan igénnyel lépett fel, hogy emberi szavuk Isten beszédének tolmácsa legyen. Ma azonban egye­nesen a próféták, apostolok és reformátorok szent kül­detésére emlékeztető elhivatás az Ige hirdetőjének tiszte. Máskor is az volt az igaz egyház egyik fő ismer­tetőjele, hogy szolgái elegyítetlenül hirdették-e az Igét? Most azonban annyira életbevágó problémájává lett az egyháznak az igehirdetés, hogy annak valóban igehir­detés, vagy szánalmas emberi bölcselkedés, frázis­puffogtatás, nem egyszer bántó sopánkodás volta nem csupán ismertetőjel, de egyenesen az életnek vagy a halálnak illatja jövendő egyházi létünk szempontjából. Ezért nem végzünk felesleges munkát, ha meg­vizsgáljuk : 1. Várjon mi az igehirdetés mindenkori fel­adata? Melyek a mai igehirdetés kísértései? Hol ke­ressük igehirdetésünk megújulásának útjait ? 1. Az igehirdetés mindenkori feladata akkor áll tisztán előttünk, ha abból a meggondolásból indulunk ki, hogy az igehirdetés útján Isten végzi munkáját a gyülekezetben. Az egyház Isten kiválasztott gyülekezete, melyet Isten Igéje és Szentlelke által gyűjt egybe. Ige nélkül tehát nincs egyház. S ha van is olyan intéz­mény, mely magát egyháznak álcázza, az bizonyos, hogy Isten nem munkálkodik benne. Az Ige teremtő szó. Munkája nyomán élet támad. A világ általa lett. De az Isten beszéde által teremtett világ mellett az ige teremtő hatalma mellett bizonyko­dik az új teremtés is . A testté lett Ige minden csodá­jával, újjászülő munkájának évezredek óta diadalmasan, lelket és életet fakasztó megnyilatkozásaival. Ahol ez a teremtő, újjászülő, életfakasztó hatalom munkálkodik, nem maradhat el a betegek gyógyulása, pokrosok tissz­­i­tulása,­ holtak feltámadása. Ahol valóban hangzik az ige, ott mindig csodák történnek. Ma is. Az igehirdetés feladata tehát mindenkor az Ige megszólaltatása. A lelkek megérintése Isten teremtő beszédével, az újjászülő Igével. A hívő igehirdető tudatában van, hogy neki nem áll hatalmában az Igét szólni, de alázatosan vallja, hogy az Igének hatalmában van az ő erőtlenségét is felhasz­­nálni. S csakugyan fel is használja Isten azt, akit szol­gálatára Szentlélekkel és hittel eljegyzett. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. Ezért fontos, hogy hirdettessék az Isten beszéde. Hitből-hitbe, lélekről lélekre száll a munkáját emberek erőtlensége által végző Erő. Ez az Erő nem annyira személytelen áramlás, valami misztikus, mágikus erőátvitel útján hat, hanem a személyes megszólítás és a megszólítás személyes, hittel való elfogadása által — csodaképpen szüli újjá, teszi új teremtménnyé a bűnben holtakat, az önmaguk érdeme szerint elveszetteket. Ennek a csodatevő megszólításnak tolmácsa csak olyan igehirdető lehet, aki nem akar másról tudni, hanem csak a Krisztusról, a megfeszítettről. Az ilyen igehirdető

Next