Hadak Útján, 1978 (30. évfolyam, 337-341. szám)

1978-03-01 / 337. szám

_L volt felkészülve s kijelentette, hogy beleegyezése nélkül senki nevét nem adhatja ki. Verdet erre elbocsájtotta Királyt azzal, ha hajlandó megnevezni társait, akkor jöjjön vissza. Király erre egyenesen Jon Gheorghe Maurer volt miniszterelnökhöz sietett, aki közismert a kisebbségekkel szembeni liberálisabb magatartásáról. Maurer, aki jelenleg is a Központi Bizottság tagja, felhatalmazta Királyt, benyújtandó lis­táján első helyre az ö nevét tegye. Ezután egyi nem ellenőrzött telefonon sorra fel­hívta a magyarság ama vezető tagjait, akik ismerték és helyeselték levelét. Heten közülük hajlandónak nyilatkoztak nevüket Maureré után helyezni. Ezek: Domokos Géza a bukaresti Kriterion kiadó igazgatója. Puskás György egyetemi tanár Ma­rosvásárhelyt, Sylvester Gyula a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója, Dr. Be­nedek Géza főorvos Kovásznán, Huszár Sándor,’ a Bukaresten megjelenő „Hét“ cí­mű magyar hetilap főszerkesztője, Takács Lajos, a kolozsvári magyar Munkásta­nács tagja és Balogh Edgár, író, publicista és kolozsvári egyetemi tanár. Király Károly még aznap átadta a listát Verdetnek. Egy hét múlva Verdet is­mét magához rendelte és nyolc órán át valóságos rendőri kihallgatásnak vetette alá, de eredmény nélkül. Visszatérve Marosvásárhelyre, a titkos rendőrség szaka­datlanul zaklatta, majd kerülő úton megtudta, hogyi a titkos rendőrség az 6 esetét „a második világháború óta legveszedelmesebb nacionalista összeesküvésnek“ te­kinti. Ezután hamis vádakkal kezdték illetni, mire látva, hogy a román legfelső po­litikai vezetésnél eredményt nem érhet el, hozzájárult ahhoz, hogy leveleit a Belg- rád-i helsinki utókonferenciához s általa a világsajtóhoz juttassák. Letartóztatásá­val minden pillanatban számolni kell. Eddig a levelek története. Megírásuk és megjelenésük a világsajtóban része annak az egyre átfogóbb folyamatnak melynek során az egész szovjet orbitusban hithű kommunisták fordulnak szembe a rendszerrel. Egyfelől innen a levelek átütő si­kere a nyugati szerkesztőségekben, másfelől azonban onnan, hogy hitelesek, nyugodt hanguak és megírásukkor valamint Nyugatra juttatásukkor szerzőjük tisztában volt azzal, hogy életével játszik, mindazokkal együtt, akik nyiltan mellé állottak. A levelek a Nyugaton élő magyarság számára is új helyzetet teremtettek, s új feladatok elé állítottak, örömmel és hálával könyvelhetjük el, hogy az új felada­tok legelsőjét, a publicitás megszerzését egy egészen fiatal magyarokból álló New York-i csoport, a Committee for Human Rights in Rumania hajtotta kitünően vég­re, amikor a leveleket angolra fordítva és megfelelő bevezetővel ellátva terjeszti a sajtóban és amerikai illetékes körökben és intézményeknél. Ugyanez első feladata az egész magyar emigrációnak, hogy miután a napisajtó már foglalkozott vele, a teljes anyagot a megfelelő nyelven eljuttassa mindenüvé, ahol az akár publicisztikai, akár politikai, akár tudományos munkásságnál érdeklődésre tarthat számot. Különös tekintettel arra, hogy Király Károly munkája feltétlenül hiteles, adatai megtá- madhatatlanok és politikailag is a realitások alapján állanak. És itt engedtessék meg egy rövid pillantás ... hátrafelé. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, miért nem sikerült harminc esztendő alatt a világsajtó figyelmét ilyen hatásfokkal a magyar kisebbségek sorsára terelni? A válasz meglehetősen egyszerű: mert a nyugati világ ugyanúgy, mint a Szovjet vi­lága, a második világháború után „megoldottnak“ jelentette ki a nemzetiségi kér­dést. Aki mégis meg merte említeni, az a „fennálló rend“ ellen lázadt. A második ok, hogy emigránsok, sőt „volt ellenségek“ voltunk és vagyunk. Hozzá „fasiszták“ „reakciósok“, „demokráciaellenesek“, „revizionisták“ stb., stb. Az emigráns a nyu­gati közfelfogás szerint elszakadt népétől és hazájától, nem érti és nem is értheti meg a „fejlődés“ menetét, elfogult, szemellenzővel és különböző színű pápaszem­mel nézi a dolgokat. Egyszóval használhatatlan minden jó szándéka ellenére is. Csak nagyon kevesen és kevés helyen értették meg, hogy az emigráns milyen ér­téket jelent a befogadó ország számára is, akár együttműködik vele, vagy más utat keres. Sajnos kevés azoknak az emigráns gondolkodóknak a száma, akiknek a szám- kivetettségben valóban kitágult a horizontja, viszont nagy azoké, akik még min­dig nem tudtak elszakadni ama annyit bírált „magyar glóbusz“ szemléletétől. Ezek­nek a tevékenysége rendkívüli mértékben rontja a nagy összefüggésekben dol­gozó magyarok hitelét és fegyvert ad az ellenfél, vagy éppen ellenség kezébe, apolitikus voltával, diplomáciai járatlanságával, kifelé hangoztatott és jelenleg tel­jesíthetetlen követeléseivel, át nem gondolt „megoldási“ tereivel, téves információival, túlzásaival stb. Király Károly levelei új hivatkozási bázist adnak az emigráció számára és iga­zolják azoknak a tevékenységét, akik nehéz körülmények között hosszú évtizedeken át helyesen küzdöttek Erdély magyarjaiért. Ezt s az ilyen munkát kell és lehet most fokozott mértékben és méretekben folytatni. i

Next

/
Thumbnails
Contents