Hadak Útján, 1987 (39. évfolyam, 390-395. szám)
1987-01-01 / 390. szám
Rendkívül nehéz, ha egyáltalában lehetséges a témához szólni. Azt sem tudhatjuk kicsoda valójában • Mihail Gorbacsov. Annyit tudunk felőle, hogy hívő kommunista, leninista, Andropov neveltje és protezséja. Műveit, jómodorú, jólöltözött ember. Ne ismerné saját lehetőségeinek határait? Ez szinte kizárt. Tehát tudja meddig mehet el. És eddig valóban a lehető határok között maradt. Fellépett az alkoholizmus és korrupció ellen, „pártdemokráciát“ hirdetett meg az alsó szinteken, tehát a „káderek“ több jelölt között választhatnak, de a jelölteket a párt állítja. A magasabb funkcionáriusokat a párt nevezi ki. Kiengedte Szaharovot és feleségét s még néhány társát a deportációból. Tudva, hogy ettől nem omolhat össze a Szovjetunió. Meghirdette a leszerelést az atomfegyverkezés terén is. De folytatja Afganisztánban a népgyilkosságot. Meg nem engedett fegyverekkel is. Csökkentette a nyugati rádióadók zavarását. A sajtónak megengedte, hogy olyan témákról írjanak, amelyeket eddig említeni sem volt szabad. Szóval valamelyes nyitást hajtott végre a sajtószabadság terén. Mindent egybevetve csak kis, bármikor visszavonható engedmények történtek eddig. De nem mondott le a proletár diktatúra világuralmáról. Nem változtathat ugyanennek belső uralmáról. Folytatja az oroszosítást. Változatlanul nem tartja be a nemzetközi szerződéseket és egyezményeket. Reykjavikban messzemenő leszerelési javaslatokat tett a lefegyverkezés terén Reagannek. Ennek fejében az SDI kísérletek beszüntetését követelte, holott a Szovjetunió hosszú évek óta dolgozik hasonló terven, az atomrakéták elpusztításán a világűrben. Nyugati kengyeltartóit Európában bíztatja, lépjenek ki a NATO- ból, forduljanak szembe Amerikával. Atommentes övezetet javasol az Atlantitól az Uralig. De mit tesz a Uralon túl, ami szintén „az ő háza?“ Bécsben sem esik szó a rövidtávú atomrakéták visszavonásáról a csatlósállamokból, holott azok ezrei vannak Nyugat-Európára irányítva. A Szovjetunióban műsorra tűztek egy nagy filmet, „Pokajanie“ (Bűnbánat) címmel. A sztálini diktatúráról és minden diktatúra ellen szól. Emlékeztet Szolzsenyicin „Iván Deniszovics egy napja“ című novellájára. A nézők sírnak előadás közben. De a pártvonal áthághatatlan, a nomenklatúra Gorbacsov ellen van, mert félti a kisebb-nagyobb húsosfazekakat, és melyik hadsereg kívánja a leszerelését? A nép, ,az istenadta nép“ némán fogad mindent. Századokon át megszokta az elnyomást. A tatárok idején, a cárok alatt, és most. A Szovjetunió minden téren súlyos krízisben van. Behozatalra van szüksége, még búzában is. A technológia terén messze a Nyugat mögött maradt. A szellemi élet változatlanul béna. A diktatúra, ha kevésbé látványosan is, de tovább él. Kazahsztánban nyílt lázadás tört ki az oroszosítás miatt. Hogy valójában mi a helyezet, nem tudjuk, csak néhány ilyen kiszivárgott hír alapján. De ezek is elegendők, hogy a nyugati baloldaliak tapsoljanak Gorbacsovnak, hogy általa szabaduljanak meg Reagan nyomása alól. Egy régi mondás szerint, ha Isten valakit el akar pusztítani, annak elveszi az eszét. De mi történik valójában mégis? A szabadság ereje nagyobb, mint bármily hatalmas elnyomásé. Olyan, mint a kőre csepegő víz. Idők folyamán kivájja a követ, melyből a végén homok, majd föld lesz. Minél brutálisabb a szabadság elnyomása, annál nagyobb az ellenállás. Aztán már nem is áll ellen, hanem alkot és hat. Az apró szabadságokból egyetemes emberi szabadság születik. Mert a szabadság szabadságot szül. Terjed és növekszik, ha az embernek sikerül lelke legmélyén szabadnak lenni. És ez sikerülhet a legembertelenebb elnyomásban, a börtönben, a kényszermunkatáborban, az őrültek házában, vagy a deportációban is. A szenvedésben vagy elpusztul az ember, vagy erősebben és bátrabban éled újra. Lehet sokáig kell tűrnie és hallgatnia, de a lángot, ami benne él tovább adja. Lázadásokat, felkeléseket, szabadságharcokat le lehet verni fegyverekkel. De a lelket megölni nem lehet. Az tovább él az utódokban. És egyszer eljön a pillanat, amikor győz! A nyugati világ mindezt nem veszi, vagy nem akarja észrevenni. Pedig vannak jelzések! A franciák minden bizonnyal észrevették ezen a télen, amikor a kommunista, moszkvabarát CGT szakszervezet sztrájkja során megszűnt a közlekedés, a fűtés és világítás. Amikor Nyugat-Németországban súlyos vereség érte a parlamenti választások során a szociáldemokrata párt balszárnyát. Amikor Svédország tehetetlen a fenségvizeiben cirkáló szovjet tengeralattjárókkal szemben. Amikor a demokratikus többséggel rendelkező amerikai kongresszusban állva tapsolták meg Reagan elnököt a nemzet helyzetéről szóló beszámolója során. Amikor a krízisek - zázta Fülöp-szigeteken Aquino elnökasszony új alkotmányát a népszavazás több mint 80 százalékos többséggel fogadta el. És ide tartozik, hogy az éhínséggel küszködő Romániában, a fővárosban tömegek tüntettek Ceausescu ellen és röplapokon azonnali leváltását követelték. A hetente politikájának nyilvánvalóan vége! Gorbacsov varázspalackjából csordogál a szabadság diktatúrákat ölő mérge. El tudja zárni, vagy ömleni kezd? Nem tudhatjuk. Még nem tudhatjuk! 2