Hadak Útján, 1987 (39. évfolyam, 390-395. szám)

1987-01-01 / 390. szám

Rendkívül nehéz, ha egyáltalában lehetséges a témához szólni. Azt sem tud­hatjuk kicsoda valójában • Mihail­ Gorbacsov. Annyit tudunk felőle, hogy hívő kommunista, leninista, Andropov neveltje és protezséja. Műveit, jómodorú, jólöltö­­zött ember. Ne ismerné saját lehetőségeinek határait? Ez szinte kizárt. Tehát tudja meddig mehet el. És eddig valóban a lehető határok között maradt. Fellé­pett az alkoholizmus és korrupció ellen, „pártdemokráciát“ hirdetett meg az alsó szinteken, tehát a „káderek“ több jelölt között választhatnak, de a jelölteket a párt állítja. A magasabb funkcionáriusokat a párt nevezi ki. Kiengedte Szaharovot és feleségét s még néhány társát a deportációból. Tudva, hogy ettől nem omolhat össze a Szovjetunió. Meghirdette a leszerelést az atomfegyverkezés terén is. De folytatja Afganisztánban a népgyilkosságot. Meg nem engedett fegyverekkel is. Csökkentette a nyugati rádióadók zavarását. A sajtónak megengedte, hogy olyan témákról írjanak, amelyeket eddig említeni sem volt szabad. Szóval valamelyes nyitást hajtott végre a sajtószabadság terén. Mindent egybevetve csak kis, bármi­kor visszavonható engedmények történtek eddig. De nem mondott le a proletár diktatúra világuralmáról. Nem változtathat ugyanennek belső uralmáról. Folytatja az oroszosítást. Változatlanul nem tartja be a nemzetközi szerződéseket és egyez­ményeket. Reykjavikban messzemenő leszerelési javaslatokat tett a lefegyverkezés terén Reagannek. Ennek fejében az SDI kísérletek beszüntetését követelte, holott a Szovjetunió hosszú évek óta dolgozik hasonló terven, az atomrakéták elpusztí­tásán a világűrben. Nyugati kengyeltartóit Európában bíztatja, lépjenek ki a NATO- ból, forduljanak szembe Amerikával. Atommentes övezetet javasol az Atlantitól az Uralig. De mit tesz a Uralon túl, ami szintén „az ő háza?“ Bécsben sem esik szó a rövidtávú atomrakéták visszavonásáról a csatlósállamokból, holott azok ezrei vannak Nyugat-Európára irányítva. A Szovjetunióban műsorra tűztek egy nagy filmet, „Pokajanie“ (Bűnbánat) címmel. A sztálini diktatúráról és minden diktatúra ellen szól. Emlékeztet Szolzsenyicin „Iván Deniszovics egy napja“ című novellájára. A nézők sírnak előadás közben. De a pártvonal áthághatatlan, a nomenklatúra Gorbacsov ellen van, mert félti a kisebb-nagyobb húsosfazekakat, és melyik had­sereg kívánja a leszerelését? A nép, ,az istenadta nép“ némán fogad mindent. Szá­zadokon át megszokta az elnyomást. A tatárok idején, a cárok alatt, és most. A Szovjetunió minden téren súlyos krízisben van. Behozatalra van szüksége, még búzában is. A technológia terén messze a Nyugat mögött maradt. A szellemi élet változatlanul béna. A diktatúra, ha kevésbé látványosan is, de tovább él. Kazahsz­­tánban nyílt lázadás tört ki az oroszosítás miatt. Hogy valójában mi a helyezet, nem tudjuk, csak néhány ilyen kiszivárgott hír alapján. De ezek is elegendők, hogy a nyugati baloldaliak tapsoljanak Gorbacsovnak, hogy általa szabaduljanak meg Reagan nyomása alól. Egy régi mondás szerint, ha Isten valakit el akar pusztí­tani, annak elveszi az eszét. De mi történik valójában mégis? A szabadság ereje nagyobb, mint bármily hatalmas elnyomásé. Olyan, mint a kőre csepegő víz. Idők folyamán kivájja a követ, melyből a végén homok, majd föld lesz. Minél brutálisabb a szabadság el­nyomása, annál nagyobb az ellenállás. Aztán már nem is áll ellen, hanem al­kot és hat. Az apró szabadságokból egyetemes emberi szabadság születik. Mert a szabadság szabadságot szül. Terjed és növekszik, ha az embernek sikerül lelke leg­mélyén szabadnak lenni. És ez sikerülhet a legembertelenebb elnyomásban, a bör­tönben, a kényszermunkatáborban, az őrültek házában, vagy a deportációban is. A szenvedésben vagy elpusztul az ember, vagy erősebben és bátrabban éled újra. Lehet sokáig kell tűrnie és hallgatnia, de a lángot, ami benne él tovább adja. Lá­zadásokat, felkeléseket, szabadságharcokat le lehet verni fegyverekkel. De a lelket megölni nem lehet. Az tovább él az utódokban. És egyszer eljön a pillanat, ami­kor győz! A nyugati világ mindezt nem veszi, vagy nem akarja észrevenni. Pedig vannak jelzések! A franciák minden bizonnyal észrevették ezen a télen, amikor a kom­munista, moszkvabarát CGT szakszervezet sztrájkja során megszűnt a közlekedés, a fűtés és világítás. Amikor Nyugat-Németországban súlyos vereség érte a parla­menti választások során a szociáldemokrata párt balszárnyát. Amikor Svédország tehetetlen a fenségvizeiben cirkáló szovjet tengeralattjárókkal szemben. Amikor a demokratikus többséggel rendelkező amerikai kongresszusban állva tapsolták meg Reagan elnököt a nemzet helyzetéről szóló beszámolója során. Amikor a krízisek - zázta Fülöp-szigeteken Aquino elnökasszony új alkotmányát a népszavazás több mint 80 százalékos többséggel fogadta el. És ide tartozik, hogy az éhínséggel küsz­ködő Romániában, a fővárosban tömegek tüntettek Ceausescu ellen és röplapokon azonnali leváltását követelték. A hetente politikájának nyilvánvalóan vége! Gor­bacsov varázspalackjából csordogál a szabadság diktatúrákat ölő mérge. El tudja zárni, vagy ömleni kezd? Nem tudhatjuk. Még nem tudhatjuk! 2

Next