Hadak Útján, 1989 (41. évfolyam, 402-407. szám)

1989-01-01 / 402. szám

BAJTÁRSI HÍRADÓ A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA XLI. évfolyam 1989. JANUÁR—FEBRUÁR 402. szám ÖTVENKÉT NAP — ÉS AMI ELŐTTE TÖRTÉNT 1944. december 24-én, amikor Malinovszkij szovjet tábornok csapatai Budapesttől északnyugatra össze­találkoztak Tolbuhin marsall 3. ukrán hadseregcsoportjának páncélosaival, Budapest körülzárása befe­jeződött. Ötvenkét nap keserves, de dicsőséges — véres, de hősies nap reménytelen küzdelme a fennmaradásért — versenyfutás az időért — arany betűkkel írta be a magyar katonaszellem minden áldozatra kész honvédő harcát a történetem topjaira. Az egyre erőtlenebbül és egyre szaggatottabban­ szóló budavári csendőr­rádión még felhangzott utoljára a Hunyadi páncélgránátosok lelkesítő indulója, a halálba indulók himnusza: „Pajtás, ma még tán öt perc az élet, öt perc, de győzni muszáj...”, majd beleveszett a szakadatlan légitámadások, a csörömpölő T34-es harckocsik szűnni nem akaró ágyútüzébe s azután minden elcsendesedett. Ma már történelmi távlatból nézhetjük azokat az időket, melyeknek fájdalmas veszteseként mindannyian részesei voltunk. A II. világháború utolsó szakaszával számos külföldi, angol, amerikai, orosz, német és magyar polgári és katonai író által írt könyv foglalkozik, s ha ezeket összehasonlítjuk a német és a magyar feljegyzésekkel és emlékiratokkal, sok olyan kérdésre kapunk választ, melyek akkor ismeretlenek voltak számunkra. A történelmi és politikai háttér sok mindent megmagyaráz, mikor feleletet keresünk arra, hogy mi indokolta ezt a szokatlanul súlyos, mindenre elszánt összecsapását a II. világháborúnak. ] A háború fordulópontját a keleti fronton kétségtelenül Sztálingrád eleste (szovjet visszafoglalása) jelentette, mely után mozgásba lendült az egész keleti arcvonal. Nyugati irányban, naponta 25-30 km tért nyerve. Tél-tábornok, a felerősödött amerikai hadianyagszállítás, a hatalmas megszállott területek ellenséges lakossága egész partizán hadseregekkel az egyik oldalon, míg a másik oldalon a hosszú utánpótlási vonalak, a fegyverzet elhasználódása, s nem utolsó sorban a rossz német politikai irányvezetés. A két arcvonalon viselt és a szövetségesek részéről összehangoltan vezetett háború csakhamar éreztette hatását. Nyugat hatalmas érintetlen és kimeríthetetlen hadiipara ismét megnyerte a maga számára idő­tábornokot, melynek áldozatául esett minden egyéni hősiesség és küzdeni akarás. Az európai védelmi bástya leggyengébb pontja esett áldozatul először. Az olasz nép hagyományosan pacifista megalkuvási készsége elsőnek hagyta cserben a német szövetségest, aki a megelőző évek során nem egyszer adta tudtára (igen sokszor lealázó módon), hogy milyen alacsonyra értékeli az olasz katona harci felhasználhatóságát, így számukra a háború már 1943-ban véget ért Szicíliában, mikor az első nyugati csapatok partra szállottak, s az elkövetkező évek harcai olasz földön nem volt egyéb, mint a német hadsereg halogató visszavonulása, félig ellenséges, félig semleges, de semmi esetre sem barátságos területen. Bizonyos, hogy a németek említett politikai vonalvezetése nagyban hozzájárult a feladott területek lakossá­gának hangulatához, de elismerően kell említeni, hogy a legsúlyosabb körülmények ellenére a vissza­vonulás sohasem fajult pánikszerű felbomlássá.

Next