Hídfő, 1973 (26. évfolyam, 632-655. szám)

1973-01-10 / 632. szám

A TARTALOMBÓL 1973: Nehéz jóslatokba bocsátkozni Tízperces Petőfi-breviárium Szitnyai Zoltán: A láthatatlan ember Medve a Malignon palotában Emlékezés csúnya napokra ... Honnét fúj a szél az Emberi Jogokat Védő Ligában? 632. SZÁM XXVI. ÉVFOLYAM LONDON, 1973 JANUÁR 10 A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI HETILAP HUNGARIAN WEEK Az ellopott Petőfi (F. F.) Odahaza a most kezdődő 1973-as évet a hivatalos Magyarország Petőfi évnek nyilvánította a nagy költő születésének 150. évfordulója alkalmá­ból. Pontosan olyan előjelekkel indul, ahogyan azt a két év előtti Szent István évben tették, melyet az egyszerűség kedvéért odahaza István évnek, a kül­földi magyarság előtt pedig Szent István évnek ne­veztek — ezáltal is kiemelvén, vagy eltitkolni óhajt­ván — a határon túli és a határon inneni magyar­ság közötti különbséget. Petőfi bélyeget adtak ki és a csökkenő közönségű szemináriumi előadásokon és gyorstalpaló kurzusokon átesett előadók ismertetik a nagy költő életét, munkásságát, kiemelvén, hogy Petőfi Kossuth mellett a mai magyar rendszer elő­futára, illetve annak ideológiai megalapozója volt. Gyúrják, formálják a magyar múlt nagy alakjait, hogy történelmi hátteret adjanak annak a negatív valaminek, ami a rendszer és a magyarság viszo­nyát illeti. Nehéz és nem sok eredményt kecsegtető vállal­kozás Lenint egy nevezőre hozni Kossuth Lajossal és a kozák pikáktól átdöfött Petőfit olyan ravatalra helyezni, ami mellett szovjetorosz katonák állnak díszőrséget és a vörösen lobogó kandelláberek tüzét moszkvai olajjal táplálják. El akarják feledtetni, hogy amint 1849-ben éppen úgy 1945-ben is orosz csizma tiporta el Petőfi népének szabadságát. Akkor a cárok, ma a Kreml kancsukája veri az országot és tiporja a magyar vetést. Valami butasággal pá­rosult gonoszsággal úgy állítják be a dolgokat, hogy 1956 véres őszén Petőfi — ha élt volna — vörös­csillagos tankkal rohamozta volna a Mária Terézia kaszárnya forradalmi védőit és Kádárral parolázva szavazta volna meg a legendás hírű 15—16 éves pesti srácok akasztását. A kiskőrösi parasztházból elindult magyar üstököst nem magyar, hanem a vi­lágforradalom hősévé formálják, kihámozván költé­szetéből mindazon sorokat, amelyek nemcsak ma­gyar fájdalomról szólnak. Költészetének 99 száza­léka pedig csakis magyar vonatkozású, ami annyit jelent, hogy Petőfi minden „világforradalmi” elkép­zelésen túl is elsősorban­ magyar költő volt, legalább is annyira, mint ahogyan Schiller német, Kipling pedig angol volt és elsősorban saját népük és nem­zetük sorsa vezette tollukat. Az iskolai tankönyvekből kihagyják Petőfi azon verseit, melyek egy nagy lélek örök vallomásai ma­gyarsága mellett. Hogyan is írt? Nagy volt hajdan a magyar, / Nagy volt hatalma, birtoka, / Magyar tenger vizében hunyt el, / Észak, kelet s dél hulló csillaga... Soviniszta vers: Ki vele a magyar iro­dalomból. És egy másik vers: Járjatok be minden földet / Melyet Isten megteremtett, / S nem akad­tok bizonyára, / A magyar nemzet párjára... Lát­szik, hogy sohasem járt a nagy szovjet birodalom­ban­­—• mondják a Moszkva szuronyaira támaszkodó vörös pedagógusok. Ki tehát ezzel is. Hát még ezek a sorok: Ha nem születtem volna is magyarnak, / E néphez állnék ezennel én... Reakciós, álmodozó, aki még nem ismerte a nagy lenini forradalom hő­seit. És utolsó verseinek egyike, amit akkor írt, amikor Paskievics cári tábornok seregei átlépték az északi Kárpátokat: Itt a próba, az utolsó / Nagy próba: Jön az orosz, jön az orosz, / Itt is van már valóba’... a versnek egyik közbenső szakasza erősen emlékeztet a majd száz év utáni idők orosz látogatására: Ne féljetek, gyermekeink, ne / Félje­tek, Nem szúr áltál dárdájával / A vad kozák tite­ket: / Feleségink, kedveseink, ne / Sírjatok, Idegenek ölelése / Nem tesz csúfot rajtatok... Pedig bizony csúfot tett, akkor is 1849-ben, mint majd száz év­vel később, 1945-ben. Petőfit éppen úgy ellopják és elsikkasztják a ma­gyar szellemiségből, mint ahogyan minden más ma­gyar író is csak megrostálva, kiselejtezve kerülhet az olvasó elé. Legutóbb Babits Mihály „összes ver­sei” jelent meg a piacon, kihagyván az „összes vers”-ből a nagy költő magyar vonatkozású költe­ményeit. Sajnos a verseket a jelenleg élő legna­gyobb magyar író , Illyés Gyula rendezte sajtó alá. Ne csodálkozzunk, ha Petőfit is megcenzúrázva, átformálva adják. Új magyar ifjúságunk csakis az emigráns sajtó egy részében találhat igaz képet és méltatást Petőfi munkásságáról. A Hadak Útjában Szitnyai Zoltán így ír: „Petőfi és Ady, kora magyarságát szerette vol­na európaiabbá tenni. És hogy ez az európaiasodás a magyar társadalom életigényévé vált, abban nagy része volt e két szellemóriás sugalmazó hatásának. Rokonlelkű, forradalmi lelkületű költők, azzal az ellentéttel, hogy a magyarságára büszke, négy év­százados nemességével szinte kérkedő Ady nem ej­tette ki kezéből a korbácsot, ha múltúnk vagy je­lenünk mulasztásairól szólt, míg Petőfi a jelent bí­rálva ,dicső apánknak, bajnok oroszlánnak’ nevezi az elődöket­ .Addig ostromollak nemzetem, míg végre fölcsobog szíved, vagy szívem megszakad.’... Petőfi újítani csak a magyarságért akart, ak­kor is, ha világszabadságért kiáltott. Iskolai iroda­lomkutatásunk elkövette azt a hibát, hogy népda­laival, hazafias szólamaival fedte be azokat a ver­seit, amelyekben a társadalmi állapotokat, a nép sor­sát tárva fel, nemzetéhez kiált. Egy új kor új em­bere szólal meg e versekben olyan eszmékkel, ame-

Next