Hídfő, 1980 (33. évfolyam, 800-824. szám)

1980-01-01 / 800-801. szám

HÍDFŐ HUNGARIAN WEEK A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ emigraciOs politikai lap 800—801. SZÁM XXXIV. ÉVFOLYAM LONDON, 1980 JANUÁR HÓ Miért nem engedték közölni Illyés Gyula válaszát a román hazugságokra? Ismeretes, hogy 1977 decemberében és 1978 januárjában Illyés Gyula folytatásos cikket írt a Buda­pesten megjelenő Magyar Nemzet című lapban. Az írásokban Illyés az európai nemzeti kisebbségek hely­zetével, köztük a Magyarországon kívül élő magyar kisebbség nyelvi és kulturális kérdéseivel foglalkozott. Illyés mérsékelt és európai hangú cikkére válaszként a Román írószövetség lapjában, a„Lucea­­farul“-ban, támadó hangú írás jelent meg Mihnea Gheorghiu író tollából. Erre a részben személyes tá­madásra Illyés Gyula válaszolt, írását közlésre ismét a Magyar Nemzetnek nyújtotta be, amely azonban — felsőbb utasításra — azt nem közölte Illyés Gyula válaszcikke kikerült Nyugatra és annak teljes szövegét az alábbiakban közöljük. A cikk címe: „FEGYELMEZETTEN“. Tartozásfélét érzek a Magyar Nemzetnek azok iránt az olvasói iránt, akik az év fordulóján itt meg­jelent írásomnak figyelmet szenteltek. Ehhez volna hozzátenni valóm, írásom visszhangot vett túl a határainkon is, keltve itt-ott sajnálatos félre-, azaz belemagyarázásokat is. Főképp cikkem második fele Akik még azzal is megtiszteltek, hogy az újság­példányt megtartották, kérem, vegyék elő, terítsék maguk elé, megegyszerűsítik feladatomat. Fejtegetéseim alapja népünk történelmi teher­bírása volt. Hadd világítsam meg ezt tüzetesebben. Magyarország lakossága a 16. század elején még annyi, mint Angliáé. Az ozmán betörés nyugat felé nem egy nemzetet gázolt le, átrohant rajtuk. Ezek mindegyike méltán tekinti magát Európa védőpaj­zsának. Az ország százötven évig lett olyasféle had­színtér, mint az első világháborúban Verdun vidéke. A síkságnak — a Nagy Magyar Alföldnek —lakos­ságát szinte maradéktalanul elsöpörte a százötven éves állandóan mozgó háború. A nemzet ellenállása a határmenti hegyekbe húzódott, a Felvidékre és különösen Erdélybe: az utóbbiban élt tovább a ma­gyar civilizáció, egy európai rangú író szerint itt vert a meggyötört magyarság szíve. A néppusztulás oly fokú volt, hogy a 18. század végén a nagy német filozófus, Herder, nem egészen alaptalanul írta le baljós mondatát: úgy lehet, a magyar anyanyelvű nép évei meg vannak számlálva. Ez nem következett be. A magyar nemzet bámulatosan gyorsan talpra állt, az Európában testvérietlen — mert csak a finnek­kel rokon nyelv — rendkívülien megújhodott. Ez volt az alap, amelyre fejtegetésem épült. A további mondandó az volt, miképp őrizte meg élet­erejét és hitét ez a nép a 20. század folyamán. Ez ugyanis csaknem olyan mostoha volt hozzá, akár a 16. és 17. század. Az első világháború, illetve az 1919-es Tanácsköztársaság leverése után — hogy csak a summáját idézzük emlékezetbe — a magyar anya­nyelvűek egyharmada, számszerint mintegy három­millió lélek, azaz minden harmadik magyar más anyanyelvű államok keretébe került. Ez a korszak egyben a nemzeti vetélkedések pá­ratlanul heveny ideje. A túlzott nemzeti büszkeség és a nemzeti kisebbségek mind erősebb érzékeny­sége baljós ellentétbe került világszerte. Fejtegetésem záróköve, hogy súlyos körülményei között is a magyar nép anyagilag, szellemileg meg­ingathatatlan biztonsággal halad történelmi útján. A jólét emelése nem propaganda, a demokrácia nem szólam. Szellemi életünk higgadtan és valóság­­ismerően vizsgálja a történelemből még ittmaradt é­s egy nemzedék által meg sem oldható nehézségeket. Nyelvünket és népünket tehát mégsem fenye­geti a herderi jóslat. Ezt azonban meg kell értetnünk azokkal is, akik mintha nem figyelnék meg az idők szavát. Herder, mint tudjuk, nyomósan visszavonta téves tűnődését. De mintha volnának még idült vé­­lemény-csökevények, melyek nem azt vallják, hogy nemcsak a puszta élethez, hanem a virágzáshoz is joga van minden nyelvnek, mindenütt. Ennek meg­értése nem könnyű feladat. Előmunkálata minden országban, de főleg a történelem folyamán fájdalmas ellentétbe sodort országokban a szellemi, kiváltképp az irodalmi életre várt. Hiszen szerfölött összeku­

Next