Egyenlőség, 1928. január-június (48. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-07 / 1. szám

A ..MAGTÁR׳'"׳ ZSIDÓSÁG POLITIKAI HETILAPJA * MGGJELMIK HETEIKÉIT EGYSZER SZERKESZTETTE 1886-1915 SZABOLCSI MIKSA SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VI. TERÉZ-KURUT 25. SZÁM TELEFONSZAMOK: 144-30. NYOMDA 9A­TÖ­KÉLETRE 10 Pu­ffA SZERKESZTI Dk SZABOLCSI LAJOS Hogyan temették kedden a Tórákat? (Tudósítás a harmadik oldalon) KAPDIS írta: Dr. Dész Géza országgyűlési képviselő. Elszóró be-Tévész napján... . . . Most, amikor e sorokat rovom, temetnek az én szülőföldemen, Nagy­­váradon, Tórákat temetnek. Nem le­­hetek jelen, de mint anyaföldemnek időn és távolságon túl is hűséges fia, Kaddist mondok. Az én halottaimat temetik. Azokat a Tórákat az én atyáim öl­­töztették bíborba és bársonyba, ők díszítették fel ragyogó ezüsttel, di­­csőítették, amikor a frigyszekrény­­ből kiemelték, ״ boruch senoszán tauro leámau Jiszroél bikdusoszau — ‘ áldva legyen, aki szentségében ,Tórát adott Izrael népének.“ Magasz­­talták, amikor felmutatták, ״ éc chá­­jim hi lámád­zikim­bo — az élet fája azoknak, akik megtartják.“ Majd boldogan hirdették: ״ haudau ál eree vesomojim... — fénye egy­­aránt ragyog a földön és az égen...“ Ebből a Tórából olvastam én elő­­ször másu­tt, amikor egy sabbosz fuvó napján az ״ öreg templomban“ felavattak s ־­ ehhez a Tórához járul­­tam­ én ünnepi alkalmakkor, azok­­ban a boldog időkben, amikor még magyar földön állott a templom és magyar nap fénye világított és m­a­­gyar erkölcs és igazság uralkodott. Akkor a Tóra is élt és ragyogott, most pedig elpanaszolhatjuk a C­ia­­nuka-imával: ״ jevonim nikbecu oldj“ összeálltak ellenem és áttörték erős tornyaim falát, megszentségtelenítet­­ték­ minden olajamat.. .“ Elzokog­­hatjuk: ״ bajokkal telt meg a lelkem a­­nyomorúságban, erőm felőrlődött ״ Magam előtt látom a nagyváradi ז temetőt. Régtől fogva ismerem ezt a„ ״ jó helyet“, ott pihen minden nem­­zetségem és barátom, szinte hallom a halottas zsoltárt: ״ jausév beszészer eljaunut s a szivembe markol a káddis szava. Mi zsidók, nem rajongunk és nem panaszkodunk a temetésnél, de azt hirdetjük, hogy a jóság erősebb, mint a halál, dicsőítjük az igazságos bírót: ״ jiszgádál vejiszkádás .. 111 ״ a­­g­asztaljuk és szenteljük meg az Ő nagy Nevét, minden dicsérés, hála, magasztalás és vigasztalás felett, amit ezen a világon mondhatunk.“ Mégis, úgy érzem, hogy ezen a te­­metésen sírnak a lelkek s nemcsak Nagyváradon és Kolozsvárt, de min­­denütt, ahol Izraelnek széjjelszórt gyermekei élnek. Szomorú temetés, amikor fiatal embert tesznek sírba, amikor a tavasz virágát dermeszti halálra a fagy, gyászol az egész ter­­mészet, mert a kikelet halála az ő legelemibb igazságait forgatja fel. De még gyászosabb és megrendülőbb tragédia, amikor a világosságot és az igazságot temetik. Ilyenkor megren­­dül az Ég is, mert meginognak a vi­­lág oszlopai és összeomlás fenyegeti a mindenséget, összeszorulnak a szívek és a sírgödör szélén az az aggodalom­­dermeszti meg a lelkeket, hogy visszatértek elmúlt gyászos időknek rémségei, hiábavalónak bi­­zonyult az emberi jóságba és hala­­dásba vetett életadó hit, rohanunk visszafelé a sötétségbe, a tudatlan­­ságba és a barbárságba, megszűnik az életnek biztonsága és a jog uralma, a pogromok véres világa ül újra tort. Megszaggatjuk ruhánkat és hamut szórunk fejünkre, elénk járulnak a múlt emlékei és szenvedései, emlé­­kezünk ״ jizkaur esz nismasz köl keranváj ultrainauszáj hén micád ovi hén micád immi... megboldogult rokonaimról, úgy atyai mint anyai ágról, akiket megöltek, agyonvertek, felkoncoltak, megégettek, vízbe ful­­lasztottak, kivégeztek, a Szentséghez való hűségükért.“ És siratjuk a jö­­vendőt is, remegünk a holnapért, szeretteink életéért, gyermekeink sorsáért. Elénk meredezik az örökös vértanúság kétségbeejtő látomása, csupa szenvedés, megaláztatás, ver­­gődés és halál, éppúgy, mint a régi­ múltban, örökös fekete körforgás­*­ban, megszámlálhatatlanul és szaka­kadatlanul. Tórákat temetnek! Megcsufolták és meggyalázták az igazságok ״ igazságát“, meghurcolták és sárba tiporták, gyű­levész, felsza­­badult rabszolga ivadékok törtek a királyok Királyának szentélyébe, el-* rabolták kincseit. Ez az ő erkölcsük* ez az ő életcéljuk s ilyen hitvány ele-­­mek tapossák szentségeinket, ezek’ lettek urrá felettünk. * ... Tórákat temetünk. De lehet-e a' Tórát eltemetni? Átadhatjuk a per­­gamentet a földnek, az enyészet porrá' málasztja azt, ami rajta emberi ere­­detű, de nem lehet eltemetni azt, ami halhatatlan, ami Isten lehelete, ami­­nek sohasem lehet vége, mert nincsen kezdete s nem lehet a földdel egyen­­lővé tenni őt, a mindenség Alkotóját. Ez az élet, az igazság és a törvény­ kezdete s nem lesz vége sohasem, ez van és lesz s nem léphet helyébe más

Next