Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)

1960-01-02 / 1. szám

ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1960. JANUÁR 4. ;ARA 50 FILLÉR EÖTVÖS LORÁND .^/WWVVWVVWWWW" Maradt nekem egy Sanyi bácsim a kö­zépiskolából, aki jó­ságos, cinikus (nálam ez is előny), és min­dent tud. Engem azért szeret, mert én is jóságos vagyok, és nem tudok semmit. A karácsonyi ünne­pek alatt őt is meg­látogattam. — Nagyon örülök, hogy eljöttél — fo­gadott —, úgyis ré­gen beszéltem már egy művelt emberrel. Hát mi újság az egyetemen? — Tessék elképzel­ni — szellemesked­­tem —, az ember nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba. — Ez már kétezer­négyszáz évvel ezelőtt is újság volt ■—, je­gyezte meg. — De csak most tanultuk filozófiából. — Igen? Filozofál­tok? Es­te mi vagy, idealista vagy mate­rialista? És hogy fog sikerülni a vizsgád? — Hogy idealista vagyok-e, vagy ma­terialista, az attól függ, hogy a vizsgám hogy fog sikerülni! — Szóval idealista vagy! — mert külön­ben azt felelted vol­na: „materialista va­gyok, tehát jól fo­gok vizsgázni!” — Tetszik tudni, ez úgy van, hogy én akarok materialista lenni, de néhány do­logban kételyeim vannak. A világ vég­telenségéről szóló el­méletet meg egyene­sen megdöntöttem! — És ezt csak most mondod? Döntsd meg nekem is, légy szíves! — Kérem, készség­gel! — válaszoltam és nekikezdtem: —■ Az egész nagyon egy­szerű! Ugyanis miért mondják az embe­rek, hogy a világ végtelen? Mert any­­nyira nagy, hogy azt már nem is tudják elképzelni. De bizo­nyíték ez? Nem! Ez egyszerűen azért van, mert parányi porszemek vagyunk, akik nem tudják fel­emelni a fejüket, mert a szemükbe süt a nap. — A por, szemünk­be? — kérdezte Sa­nyi bácsi. — Még nem fejez­tem be! —■ Óh, pardon, fiam. Tessék csak, tessék. — Most én negatív irányban bizonyítok. Ha azt mondják, hogy a világ végte­len, én kijelentem ugyanezen az alapon, hogy az ember is végtelen, mondjuk a­­ hangya szempont­jából. Mert olyan na­gyok vagyunk. — Mi, a parányi porszemek? — szólt közbe megint taná­rom. — Igen, mi! Ez a relativitás, Sanyi bá­csi. — Szóval már Einstein megdöntöt­te a világ végtelen­ségéről szóló elméle­tet? — Nem! Ő csak kitalált egy nagyon ügyes te­óriát, amit én most alkalmazok. Tehát olyan nagyok vagyunk, hogy azt a hangya el sem tudja képzelni, hanem... — Hanem felmá­szik ránk — fejezte be a mondatot az öreg. Iszol feketét? — Köszönöm, ké­rek! Kitöltötte a kávét, aztán rám emelte szemét: „Mondjál még valami okosat, fiam! Hogy állsz a nőkkel ?” — Ajaj, Sanyi bá­csi! El vagyok kese­redve. No, csak nem? Hiszen még meg sem nősültél! — Éppen ez az —, öntöttem ki a szí­vem. Nem találok egy őszinte nőt, az egész egyetemen. — Nézted már a bölcsészkaron is? — Miért, ott őszin­tébbek?­­—• érdek­lődtem. — Mit vársz te a nőktől? Szerelmet, vagy őszinteséget? Tudod milyen kelle­metlen volna, ha az emberek mindig őszinték lennének egymáshoz? Neked például hogy esne, ha azt mondanám, hogy éppen eleget voltál itt, kedves fiam, menj a fenébe! Kínosan vigyorog­tam, ő folytatta: „Vagy ha megemlíteném, hogy te mindig eszek­­­szél nálam, de még soha nem hoztál egy száraz zsemlét sem marmaládéval.” Vérigsértve álltam fel. — Köszönöm az őszinteségét Sanyi bácsi! öreg tanárom han­gosan felkacagott és így szólt: „Szeretném tudni, hogy most mit kívánsz nekem!” — Megmondtam, Sanyi bácsi? — Csak őszintén! — Boldog új évet kívánok! .Irás:« A tanár úr «•hiWNIWII Őrjárat a lánykollégiumban 1959—60 fordulóján VIZSGÁK UTÁN - ÚJ ESZTENDŐ ÉS ÚJ VIZSGÁK ELŐTT Sötétkék kosztümben, hó­fehér blúzban jött velem szembe a folyosón Ipacs Ka­talin elsőéves biológia-földrajz szakos hallgató. Vizsgázni megy. Élete első kollokviuma lesz az állattan. Szép, értelmes arcáról a jó tanulók, a szorgalmas diá­kok szerény mosolya, az ala­pos tudás, és az izgalom tükröződik. — Nem félek a vizsgától. Két hétig rendszeresen tanul­tam az anyagot. Bár ez tulaj­donképpen csak ismétlés volt. Év közben is tanultam. Gyermekes büszkeséggel fe­lel, mikor gyakorlati jegyei­ről érdeklődöm. — Öt jeles gyakorlati jegyem van. A vizsgákat is szeretném ilyen eredménnyel befejezni. Nem fél. Izgul kicsit. Mi­előtt elindul vizsgázni, besza­lad barátnőjéhez, hogy erőt merítsen, hogy több legyen mersze. „Sajnos befejezem az egyetemet" Négy évig laktam az egyik sarokszobában. Kíváncsiság­ból benézek. Az emlékek, a kedves epizódok percek alatt elhelyezkednek itt, ahol most Li Du-zso ötödéves vegyész, kínai ösztöndíjas, az utolsó vizsgájára készül. Igen, itt volt az én ágyam is, itt volt a szekrény, a könyvespolc. Most fehér az ágy, szépek a szőnyegek, de a rossz padló, amit olyan so­kat felsoroltam, nem olyan fényes. Leülök, körülnézek. Li Du­­­zso-val beszélgetek és otthon érzem magam itt, a régi szo­bámban. Íróasztalán kézzel jegyzetek, könyvek. — Munkavédelem-vizsgára­­ készülök és ezzel befejezem£ az egyetemet — mondja Du-3- zso. És úgy látom, ő is saj-3 nálja ezt, sajnálja a diákott- § hont és ezt a szobát. ff A pokrócosok§ A folyosók sarkában kupo- ff rog néhány lány. Ők a pokró- •? cosok társaságát képviselik. § Csak a fejük meg a kezüké látszik ki a meleg pokróc- fr­ból. Ügyesen bebugyolálják­­ magukat és tanulnak. Ez a § tanulójuk. ^ Nem zavarja őket a jövés-ff menés, úgy bújnak bele a? jegyzetbe, mint a pokrócukba. 5 Az egyik ilyen pokrócos lány § Rompos Mária, másodéves ff matematika-fizika szakos hall­ í­gató. Társa, akivel együtt ta- 3 nul, Szombati Piroska, almát § majszol. A geometria nehéz ff útvesztőjéből így könnyebben S kijut. § Mária már vizsgázott az § idén, dialektikus materializ- S musból jelesre. Amint mondja r erre is itt a sarokban készült J fel. Úgy látszik ez „kabala” § sarok. Bízunk benne, hogy a ff többi hat vizsgája is jelesre­­­­sikerül, hiszen azokra is itt 3 készül!­­ A folyosó másik végén is­­ ülnek pokrócosok. Nagy üveg ff víz áll az asztalon, a sok­­ könyvnek, füzetnek ez a „víz- 3 választója”. A vacsorát is ma-­a­guk mellé készítették, hogy ne is kelljen megszakítaniuk a­ tanulást. 3 Szorgalmasak most a lányok , és találékonyak. Minden tál-­­palatnyi csendes zugot tanuló- ff nak léptetnek elő. Év közben s pedig üresek voltak a tanú-3 lók is?! | Ahol nem tanulnak ! Megdöbbenve látom, hogy ff a második emelet 47-es szó­­s lábán, eltérően a többitől, 3 nem tanulnak. Nyitva van az § ajtó, ablak. Felfordítva áll itt is minden. s Szendrő Katalin és Szabó­­ Júlia takarítanak. § — Most jöttünk meg ott- § honról, meglátszott a szobán- fo­kon, hogy nem gondoztuk —­­• — milyen háziasszonyi öntu- 3 dattal mondja ezt Kata — § rendbeszedjük. ^ A parkett ragyog.­­ — Lábbal keféljük fel, mert­­ úgy fényesebb — mondja­­ Júlia. — És a vizsgák? — kérdem. 3 (Folytatás a 2.^ oldalon.) ^ § ­ K­öszöntünk és üdvözlünk, kedves új esztendő, aki ezerkilencszázhatvanas számmal homlokodon ko­pogtattál be hozzánk. S mint olyannak, aki szó szerint máról holnapra csep­pentél közibénk, hadd mondjuk el, hogy mi is történik majd, míg elperegnek napjaid és belőled is — hiába, ez az élet rendje — bizony óesztendő lesz, kedves fiatal új év! Furcsállod, hogy mi mondjuk el helyetted, mit hozol majd életünkbe, mivel gazdagítasz bennünket? De lásd: a te háromszáz­hatvanötnyni huszonnégy órád tulajdonképpen semmi más, mint egyszerű keret. Forma, amelyet mi töl­tünk meg majd tartalommal és, hogy milyen tartalommal — ez kizárólag mirajtunk múlik v­alamikor — nem is olyan nagyon régen — sokan foglalkoztak ebben az országban jóslással. És fő­leg az új esztendő hajnalán volt nagy keletje ennek a „szakmának”. Alkalmi és hivatásos jósok serege jósolt boldogtalannak boldogságot és annak a kevés boldognak még több szerencsét. Hamuból, tenyérből, kávézaccból és ólomból. Csakhogy ezek a jóslatok — kevés kivétellel — soha­sem váltak be az új esztendő során. S erről sohasem a jó­sok tehettek... Persze, még ma is akadnak, akik a forró ólom kacs­karingóiból vagy a tenyér életvonalából akarják kiolvasni, hogy mit hoz a jövő. De az ilyenek nincsenek már sokan és egyre kevesebben lesznek. A nagy többség tudatosan tekint a jövőbe és sorsát nem fürkészi hanem formálja. És ez ugye nagy különbség, kedves új esztendő? Igen, tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Tudtuk eddig is, de még inkább tudjuk, amióta tanácskozott pártunk kong­resszusa. És ebben nincsen semmi rejtély vagy boszor­kányság. Gazdák vagyunk ebben az országban, s éppen az ezerkilencszázhatvanas esztendőben ünnepeljük tizenötöd­ször, hogy azok lehetünk. A gazda pedig reális számve­tésekre képes és nem szorul jóslatokra. M­i az tehát, amit már most is biztosan tudunk az új esztendőről? Tudjuk — és ez a legfontosabb —, hogy az út, me­lyen járunk, helyes, hogy politikánkra milliók mondtak és mondanak őszinte igent. Tudjuk, hogy reális alapokon terveztük meg a jö­vőnket. Számba vettük: íme ez az, ami már van, ezek a meglevő adottságaink. Kimondhattuk — olyan biztosan, mint ahogyan január után február következik —, hogy ha tisztességesen megfogjuk a munka végét, akkor az év vé­gére ez meg ez l­e­s­z. És nemcsak egy esztendőre látunk előre. Kimondhatjuk például, hogy öt év múlva mezőgaz­daságunk szocialista és nagyüzemi lesz, az iparban végre­hajtjuk a dieselesítést és minőségben és mennyiségben is versenyképesek leszünk a világpiacon, lakosságunk 25—30 százalékkal jobban él majd, mint jelenleg. Tudjuk, hogy 1960 a béke további szilárdulásának éve lesz. De azt is tudjuk, hogy ez nem az imperialisták valamiféle békeszeretetéből fakad, hanem sokkal inkább az erőviszonyok kedvező klalkulásából, a szocialista tábor legyőzhetetlen erejéből. Tudjuk azt is, hogy 1960 őszén is jönnek egyete­münkre a „gólyák” csakúgy, mint az 1959-es esztendőben. S hozzá többségükben olyanok, akik 1942-ben születtek és értelmük még csak nem nyiladozott, amikor mi már ma­gunk mögött tudtuk a szolgaság keserves esztendőit. A napokban az egyik ilyen fiatalember megkérdezte: Tessék mondani, mi az, hogy náci? És milyenek voltak azok a nyilasok, mert már csak tankönyvben olvasott róluk... Igen, szép és egyben nehéz feladatunk lesz megismertetni ezekkel a fiatalokkal a sötét esztendőket, hogy megtanul­ják becsülni és védelmezni az újat, a jobb életet hozókat. Megígérhetjük, hogy szép és gazdag esztendőt fara­gunk belőled, ezerkilencszázhatvanas. Hogy majd egy év múlva, amikor búcsúztatunk, ne csak annyit mondhassunk el: megint öregebbek lettünk egy esztendővel. Nem mindig volt ez így. ” Boldog új esztendőt és sikeres vizsgákat kívánunk minden kedves olvasónknak!

Next