Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1962 (4. évfolyam, 1-37. szám)
1962-01-06 / 1. szám
! ' “A VIZSGÁZUNK Keskeny papírcsíkok hasainak az íróasztalon. A fehér szeletek hátán gyöngén átütnek a gépelt sorok, az egyik szöveg alig egykét szó, a másik háromnégysoros. Jó lenne röntgenszemmel elolvasni őket. Az ujjak pár pillanatig rezzenve tétováznak, majd hirtelen elhatározással választanak. Tehát eldőlt. Az első világos gondolat: „végem van egy szót sem tudok az egészből!” A jegyzetpapíron az első percben csak a tétel címe díszeleg, egyébként üres, fehér, mint az érintetlen hótakaró. Aztán fokozatosan oszlani kezd a köd és feldereng azanyag”. A tetőtoll már száguld a papíron, alig győzi rögzíteni a gondolatokat. Mire vagy félóra múltán a diák tétován átül abba a másik székbe, már csak egészen kicsit remeg a hangja, ahogy elkezdi: „tételem első pontja a ...” — általában így fest a vizsga. Vizsga. Évtizedek, sőt évszázadok hagyományát lisztelik benne évente kétszer , egyetemistáink is. Liturgikus áhítattal, ünneplőbe öltözve, mintegy külsőségekben is fekészültve az öröm, vagy gyászhír tudomásulvételére. A lányok ugyan nem jöhetnek kisestélyiben vizsgázni, de a fiúk köztül biztosan akadtak, akik újév szerpentines, dudolós hajnalán el sem tették sötétkék ruhájukat, hiszen másnap már ismét használatba került. Hát persze van némi különbség a két alkalom között... 1962 első munkanapján az emberek már kialudták az óév-búcsúztatás zajos és vidám fáradalmait, tekintetükben is borong valami másragondolás. No, már úgy általában gondolom, mert például a diákok január 2-án már teljes koncentrálással egyetemisták ismét. Különösen így összeverődve a folyosókon hónuk alatt a jeles várandós fekete könyvecskékké (B) ___________ __________ Pártmunka és pártmunka A bölcsészkari hármas alapszervezet legutóbbi taggyűlésén sok szó esett a pártmunkáról. Már a beszámolóból is kitűnt, hogy a vezetőség nem a régi sablon szerint veti fel a kérdést, nem elégszik meg a „minden párttagnak pártmunkát” — elv érvényesítésével hanem ennél többet tűz ki célul. A helyzet ugyanis jelen- leg az, hogy bár a kommu- nisták többségének megvan a maga önként vállalt pártfel- adata, de jobbára külső szer- veknél, a budapesti, kerületi, pártbizottságon és egyéb in- tézményeknél. Anélkül, hogy lebecsülnénk az egyetemen kívül végzett] pártmunka jelentőségét, teljes ] mértékben helyeseljük a hár-, más alapszervezet vezetőségé- nek javaslatát, amely szerint: a párttagokat s lehetőség szerint a pártonkívülieket is személy szerint meg kell bízni egy-egy KISZ-csoport patronálásával. A kommunisták ismerjék meg a fiatalok problémáit, segítsék emberi és politikai fejlődésüket. Ebben az értelemben tehát különbséget kell tennünk pártmunka és pártmunka között. A bölcsészkari kommunisták pártmunkájának elsődleges területe a hallgatók körében végzett politikai felvilágosító és nevelőmunka. S úgy véljük, érdemes ebből a szempontból sorra venni a másik két kar kommunistáinak pártmegbízatását is. (A.) V. HATEZER FIATAL vesz részt Szombathelyen az Ifjúság a szocializmusért mozgalomban. A fiatalok eddig összesen 162 ezer óra társadalmi munkát végeztek. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! IV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. 1962. JAN. 6. ÁRA 50 FILLÉR — .. • .. . — ...... , AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LAPJA -------------------------------------------------9------------------------------- Nem igazi diák, aki nem készít „puskát”? A természettudományi kar első emeletén találomra odalépünk az ácsorgókhoz. Hárman vannak: egy ijedt tekintetű lány, egy fekete és egy tüskehajú fiú. Politikai gazdaságtanból merítenek éppen egy vizsgára való bátorságot. — Ne menj be! — állít meg az ijedt szemű, mint egy haragvó őrangyal — úgy is olyan gyalázatosan megy. Az újságírói érdeklődést persze, nem is lehetne jobban fokozni, mint az ilyenféle tiltakozással. Odabent nemcsak a fűtőtest melegíti a levegőt, hanem itt vibrál az enyhe vizsgadrukk is. A diákok jegyezgetnek, vázlatot készítenek, vagy tűnődve figyelik társukat, az éppen felelőt, hátha egy elvétett mondatával érinti az ő tételüket is. A vitágossárga kardigán gazdája háttal ül felém és gyorsan, halk szavakkal ecseteli a kapitalizmus általános válságát. A vizsgáztató nem is néz rá, időnként bólint. Hogy milyen jól tud esni a a tétel sivatagában botorkáló diáknak ez az oázisnyi biztatás, azt csak az tudja, aki maga is betöltött már egy indexet. — Úgy látom, a lényeggel tisztában van. Az első kérdésnél azonban mintha bizonytalanabb lett volna. Azért megkapja a jó jegyet. — A lány boldogan kotorja össze vázlatait, ceruzáját és adja át helyét a következőnek. — Ha megengedi, tanár úr, még bent maradnék, hogy megvárjam a Gizit, mi ugyanis ... — Értem — mosolyodik el a vizsgáztató — együtt tanultak, ugye? Lelkes bólintás a felelet. Gizi pedig bátran, erős hangon kezd beszélni. Szeme, haja, pulóvere egyaránt fekete. — A gyarmati rendszer válsága elkerülhetetlen... Közben nyílik az ajtó és lábujjhegyen beóvakodik a következő, a tüskehajú. Tételt húz ő is és letelepszik mellém. Megfordítja papírszeletjét, olvassa. Mai számunkból: Rojo és a szemellenzők (2. old.) Jelesek és elégtelenek (3. old.) Romantika, öt perccel később (4. old.) Embert tolláról... (5. old.) Férfi sztriptíz (6. old.) — Fog menni? — kérdezem súgva. — Meglátjuk — vonja meg a vállát mosolyogva, aztán ölébe veszi kis, perforált blokkfüzetét, kettécsavarja golyóstollát és összevont szemöldökkel gondolkozni kezd. Amikor újra rápillantok, magam is meglepődöm gyorsaságától. A blokk tetején kitépett papírlapon piros tintás, sűrű, apró betűs jegyzet hever, pedánsan aláhúzva benne a lényeges gondolatok. A legtetején gondosan bekarikázva a tétel száma. No, ez gyorsan ment. A tüskehajú nyilván végzett már, mert nem ír többet, zsebbe süllyeszti a blokkot és még egyszer átolvassa a jegyzetet. A tétel címét szórakozottan aláhúzza. Meglepődöm: golyóstollában kék tinta van. Egyszerre érthető már a gyors vázlatkészítés, a pontosan bekarikázott tételszám. Megsajnálom a tüskéshajút. A fekete lány beszél, elakad, a vizsgáztató kérdez, segít, áttérnek a második tételre. Nem tudni még, milyen lesz az elbírálás, de ez a lány mindenesetre megdolgozik érte. Úgy mondják, nem is igazi diák az, aki nem készít puskákat. No igen, biztosan nem tüskehajú kollégánk az egyetlen, aki ismér az apró betűs jegyzetek készítését és jelentőségét. Jóllehet az anyagot ismételni puskagyártás közben. Jó az a kellemes kis izgalom, amíg sikerül előcsempészni, a zseb mélyéből, füzetlapok közül. És talán a felelet is sikerül. Ha sikerül, a megérdemelt jegynél mindenesetre értékesebb osztályzat kerül az indexbe. A gyáva és a gyönge teljesítőképességű tanulók szokásos módszere. A tüskehajú azonban nem látszott gyávának, teljesen nyugodt volt. A feketehajú lány búsan csukta indexébe közepesét. Talán arra gondolt, hogy tulajdonképpen barbár ötlet január 2-án vizsgázni. Különösen ilyen logikát és alaposságot igénylő tantárgyból, mint a politikai gazdaságtan. Nem akartam tovább hallgatni a vizsgát, halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Lehet, hogy tüskehajú eléri célját és sikerül megtévesztenie a vizsgáztatót — friss diadalában biztosan nem fog arra gondolni, hogy elsősorban mégsem az oktató az, akit félrevezettek. Ha elvégzi az egyetemet, munkahelyén nem indexét, hanem tudását kérik majd számon tőle. A folyosón a feketehajú fiú még vár. — Már végeztem, sajnos, csak közepesre. Most a barátomat várom. Az előbb ment be, olyan kefefrizurás. Együtt tanultunk, és kiváncsi vagyok, hogy sikerül neki. — Nagyon gyönge tanuló a barátod? Kikerekedik a szeme a meglepetéstől. — Az? Honnan gondolod? Nagyon jófejű gyerek. Biztosan jobb jegyre megy, mint én. Akkor hát miért? Egyszerűen lustaságból? Hiszen egy „jófejű gyerek” amíg elkészíti a puskát, meg is tanulhatja az anyagot. Vagy talán csak vagányságból, virtuskodásból? Mindegy, hogy miért tetted, kedves tüsikehajú, kár volt. És talán felesleges is — de — 4 fyarátom, te fiatal vagy, alig fy il töltötted be a huszonfy egyedik évedet. Én is fiatal vagyok, és szintén huszonegy fy esztendős — háromszor haltszonegy esztendős. Barátom, fy ne mosolyogj ezen. Paul Vailly lant Couturier, ki a te születésed idején már régen halott fy volt, s akinek rövid élete harcival és háborúval telt el. Ő fy mondotta egyszer: „A kommunizmus a világ ifjúsága!” Úgy fy bizony, nem öregek azok a fy hatvanévesek, akiknek a pártija — a világ ifjúsága. y. Nemrég egy tizenhét éves fyszerző könyvet adott ki. Az iffú fú szerző könyvét a következő fy mondattal indítja: „Az élet fy kórház ...” Hozzám képest ez fy a kezdő ifjú — vén roncs. Kennedy amerikai elnök — sokkal fiatalabb Hruscsov fy szovjet miniszterelnöknél. De 4*— figyelj csak ide! — a béke fy aktív harcosa. Hruscsov — a fy negyvenéves szocializmus. A fy hanyatló rend képviselője, Kennedy — a negyvenszer idésesebb kapitalista világ. " Az ismét színtérre lépő náci fy tábornok egyidős a német mifylitarizmussal, ami bizony már fy túlhaladta a századik évét. fy Egy ember kora — a gondolfy kodása. És mivel mi egyforfy mán gondolkozunk, tehát fy mindketten húszévesek vagy gyünk, ez pedig a kommunizfymus kora. Köztünk csupán fy annyi a különbség, hogy én — fy sajnos — már régen olyan kofy fú vagyok, mint te most. fy A földön sokan vannak véglünk egyidős fiatalok. A kommymunizmus eszméje, a mi eszménk, egy rövid század leforgása alatt elterjedt az egész világon. A magot elvetették, mindenfelé kisarjadt, és az eszme oly mélyen hatolt az emberek tudatába, hogy sok üldözött, harcban megviselt kommunista párt új erővel tért vissza az életbe. Nézd meg olasz testvéreinket, nézd meg a spanyol testvéreinket, nézd francia testvéreidet. Sokan nem értik, honnan meríti a párt ezt az elpusztíthatatlan erőt. Ennek első és legfőbb forrása az, hogy igazunk van. Amikor a kereszténység a görög-római vallásokat eltakarította az útból, ezek örökre eltűntek. Jupiter és Venus soha többé nem tudtak hamvaikból feltámadni. A „Tőkét" és a többi kommunista könyvet elégethetik, de a kommunizmus eszméjét nem semmisíthetik meg. A kapitalizmusban ez az eszme nem semmisíthető meg, mert még fennállnak azok a feltételek, amelyek az eszmét életre hívták. Az új világban pedig még pompásabban virágzik, mert az ember béke- és boldogságvágyának megtestesítője, s mert valósággá válva, mindig újra igazolódik. A földön ma nincs szentebb harc a békéért folytatott harcnál. Minden nép harcol érte. Annak a ténynek, hogy e harc élén a kommunisták, a világ ifjúsága áll, mélyebb jelentősége van. Néhány hónappal az 1940-es vereség előtt a francia kormány a falakra plakátokat ragasztatott a következő hazug, közönséges és buta szöveggel: „Győzni fogunk, mert mi vagyunk a legerősebbek.” A kommunistákat egy másik, helyes és nemes gondolatra alapozzák: „Győzni fogunk, mert igazunk van.” Én azt hiszem, hogy erőnk még abban is áll, hogy az emberben a \S\\\\\\\\\\Ä\V\\\\^^ André Wurmser francia író levele egy szovjet ifjúhoz :\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ legjobbra építünk. Senki sem tagadja a kommunisták nemes önzetlenségét, páratlan bátorságát a békés életért, az ember boldogságáért folytatott harcban. És csakugyan, nehéz elképzelni, hogy például egy karrierista, az a típus, amely Stendhal és Balzac regényeiben oly gyakran szerepel, a kommunista párt tagja legyen. Az az ember, aki embertársában ellenséget lát, olyan társadalom terméke, amely a konkurrencián alapszik, olyan társadalomé, amelyben mindenki harcol mindenki ellen. De őrá, erre a megrontott, megcsalt, közönséges emberre is gondolt Gorkij, amikor azt mondotta: „Ember! — ez büszkén hangzik!” Ma ez az ember is békét akar. Neki is vannak érzései, amelyeket tiszteletben tartunk. Benne is él a szerelem, a barátság, a szorgalom, a szolidaritás, a becsület érzése, ha elfojtottan is. És a kommunisták éppen ezekre az érzésekre építenek. Ez az oka annak, hogy az ilyesfajta ember máris a miénk, vagy előbb-utóbb a miénk lesz. Múlt vasárnap új egyetem ünnepélyes megnyitásán vettem részt, Párizst marxista népegyetemünkön. Három központja van Párizsban az egyetemnek, de vidéken is vannak diákjai. A megnyitásra néhány száz ember jött el, nagyobb részt fiatal munkások. Az orosz és francia nyelv és irodalom, a filozófia, a tudománytörténet óráira iratkoztak fel. Egy kommunista szenátor, a párizsi egyetem doktorátusának megfelelő akadémiai ranggal, az erkölcsről tartott előadást. S engedj meg nekem egy váratlan, tan sematikusan ható kitérőt. A munkásosztály politikai pártjára gondoltam, amelynek szellemi fórumán egy szenátor arról beszélt, ami a polgári értelmiséginek a legnevetségesebb — az erkölcsről. És én azt mondtam magamban: „A kapitalizmusnak befellegzett.’’ Igen, az idők változnak. Még ellenségeink fejében is nagy változások mennek végbe. A szovjetellenes hazugságok és előítéletek meginognak, a hamisított, mintegy mérték után készült fogalmak összes varrataikban felpattannak. Az abszolút tagadás helyét a kétely foglalja el. Ma már az antikommunizmus sem az, ami mai ellenségeink atyái idején. A szocializmus nem kísérlet többé, hanem olyan rendszer, amellyel számolni kell, amelyen át kell mennünk, még akkor is, ha bizonyos emberek számára nem oly kívánatos, mint az a rendszer, amelyben ma élnek, és amely már kiöregedett. Elmúltak azok az idők, amikor a Szovjetunió bizonyos országok számára távoli, közömbös ország volt, amely nem befolyásolta embermilliók életét. Fiatal barátom! A kommunisták ma fiatalok! Mint mindig! Beismerem, nem tölt el valami nagy boldogsággal, hogy a gyűléstermekben gyakran én vagyok a legöregebb, hogy ma már az Humanté szerkesztőségében is én vagyok a legkorosabb. De ha a kommunista gyűléseken körülnézek, és olyan embereket látok, mint te, akik komoly tekintettel és tiszta lélekkel■ a békét védő és bolygónk jövőjét elénk vetítő kommunisták szavait lesik, akkor azt mondom magamnak: mire ezek az ifjak és lányok olyan idősek lesznek, mint én, addigra a mi ügyünket, a te ügyedet és az enyémet, régen siker fogja már koronázni. Te pedig, fiatal barátom, a XXII. kongresszusra úgy fogsz emlékezni, mint harcunk utolsó fázisának kezdetére, amely a kommunizmust — az ifjúság világát — győzelemre vezette. (Sz. A. fordítása) KI A FIATAL? BUDAPEST ^2 JAN 11 JELES!" (Riport a 5. oldalon) Umberto Albini, neves olasz műfordító a Kulturális Kapcsolatok Intézetének meghívására Budapestre érkezett. A Magyar Pen Club elnöksége és az Írók Szövetsége ünnepi ülésen nyújtja át Umberto Alibininek József Attila és Radnóti Miklós verseinek kiváló olasz nyelvű fordításáért a Magyar Pen Club emlékérmet.