Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1963 (5. évfolyam, 1-35. szám)
1963-01-05 / 1. szám
-------------- - Vizsgaborzalmak ,2. old.) Két „közepes“ (3. old.) A kislány keze (4. old.) A 79 éves doktor (5. old.) \____________________ VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLETEK, V. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1963. JANUÁR 5. ARA 50 MLLÉR EÖTVÖS DRAND TUDOMÁNYEGYETEM LAPJA — --------------- Egyetemi küldöttségünk Törökországban Az elmúlt év decemberében hrom tagú egyetemi küldöttig járt Törökországban, az atambuli, illetve az ankarai eyetem meghívására. Dr. Or-tay Gyula, az ELTE rektora, c. Tálasi István, a bölcsészettdományi kar dékánja, és dr. Ipp József, a rektori titkárig vezetője, héthónapos ottartózkodásukkal a tavasszal hazánkban járt három török rofesszor látogatását viszozták. Tárgyalásokat folytattak az ankarai, illetve isztambuli egyetemek vezetőivel. Megbeszéléseik célja az volt, hogy a három egyetem közötti kapcsolat tovább mélyüljön. A megegyezések értelmében a nevezett egyetemek vezetői különkülön kidolgozzák a maguk elképzeléseit, majd azokat később egyeztetve, elkészül a hivatalos jegyzék is, amely a tudományos folyóiratok rendszeres cseréje mellett biztosítja az egyetemi oktatók, kutatók és hallgatók cserelátogatásának lehetőségeit is. A munkás- és pansztszármazású hallgatók érdekében Melyek azok a tennivalók, amelyek gyors és eredményes végrehajtást kívánnak? A származási kategóriák eltörlése óta erőteljes érdeklődés veszi körül ezt a kérdést. Nemcsak az egyetemeken s más szerveknél folyik a vita, ezen túlmenően minden gondolkodó ember kifejti róla a véleményét. Társadalmi ügy lett az egyetemi hallgatók, ezen belül is a munkás-paraszt hallgatók sorsa. A megbeszéléseket, ankétokat — melyeket ennek a kérdésnek a megvitatására szerveznek — nem szűkítik le csak az, egyr t°m. problematikájára, s megbeszélik a középiskolások , helyzetét is, így válik lehetővé a probléma komplex vizsgálata: mi az a jó, s mi az a rossz a középiskolai képzésben, ami kedvező, illetve nem kedvező az egyetemi oktatás számára, melyek a középiskolai oktatásnak azok a vonásai, melyeket változtatni kell. A középiskolás szakkörökre gyakranjellemző, hogy „ki egyetem” akarnak lenni. A nagyon tudományoskodó, felnőtes póz nem a kívánt hátát eredményezi a tanulókná. . Több színt kell bevinni a szakkörökbe, ez fokozná a népszerűségüket. Több eőt kellene áldozni a tehetséges fiatalok serkentésére. A jó, eredményes szakkörmunka jelentős bázisává válhatna az összefüggő világnézeti nevelésnek — sajnos, ma még nem mondhatjuk el, hogy ez meghiúsult a középiskolákban, ugyan gyakori, hogy a pályaeiasztás előtt álló középiskolsok távolról sem tájékozotik az egyetemeket illetően,incsenek tisztában az egyes gyetemek profiljával, a lehetőségekkel, nem ismerik a körlményeket. (Különösen pobléma ez a közgazdaságtuományi egyetemen, ahová ke- és munkás-paraszt hallgató légy, jórészt azért, mert sem ő, sem szüleik nem tudják, mit tanítanak az egyetemen, milyen képzettséget lehet ott ígérni. Ezért helyes, ha az egyetemek agitációs „körutakra” indulnak. De nem úgy, hittit például Szegeden, arról eleve eredménytelenségre ítélték a szervezést, mivel teljesen gépies és lélektelen volt. Nyolc órától kilenc óráig a tanárképző főiskola küldöttei beszéltek a diákokhoz, 9—10-ig a tiszti iskola emberei szállták meg az épületet, s bizonyították be, hogy az választ legjobban, aki náluk tanul tovább.) A Szolnok megyei tanács életrevaló kezdeményezést valósított meg a kedvezőtlen helyzetben levő középiskolás diákok segítésére. A nyári hónapokban orosz nyelvi tanfolyamot szerveznek a leendő elsőosztályosok számára, akik eddig tanyán éltek. Az eredmény — örömmel mondják — óriási, a négy hét alatt behozzák a négy év elmaradását, utolérik a legjobbakat is. A kollégiumokba addig nem vesznek fel diákot, míg van elhelyezetten tanyai gyerek. Körültekintően járnak el a társadalmi ösztöndíjjal is. Más, ehhez hasonló módszerekkel sokat tehetnek a középiskolák és az illetékes szervek a munkás-paraszt származásúak képzése érdekében. Az egyetemi hallgatókról beszélve, egyik sokat vitatott kérdés a társadalmi ösztöndíj. A leggyakoribb vélemények a következők: A társadalmi ösztöndíj jelenlegi formája nem jó, mert nem serkenti a tanulókat. Ha valaki egyszer megkapja, attól nem voják meg, még az esetben sem, ha eredményei közben rosszak lesznek. "A társadalmi ösztöndíjasok további sorsával nem törődnek az üzemek és az egyéb szervek. A vélemények mögött ott áll kimondva is: a hibák forrása az, hogy az egyetemnek nincs beleszólása, ki kapjon társadalmi ösztöndíjat, az egyetem nincs ott a díjak kiadásakor. Fokozza a bajokat az is —ha így van —, hogy a társadalmi ösztöndíjak odaítélésekor dühöng a szubjektivizmus, és jelentékeny százalékban nem az arra legérdemesebbek, a legjobban rászorulók kapjákmeg. Megfogalmazódik tehát a végső következtetés: az egyetemen kell kiadni a társadalmi ösztöndíjat a II. vagy a III. éven. Mutasson fel valamilyen eredményt a hallgató — hangzik az érvelés —, mielőtt társadalmi ösztöndíjas tesz. Ezzel az intézkedéssel a társadalmi ösztöndíj elvesztené az alapvető, a „társadalmi” jellegét. A társadalmi ösztöndíjrendszert azért létesítették, hogy olyan munkásparaszt hallgatókat hozzanak vele az egyetemre, akik enélkül nem tudnák vállalni az öt év tanulást. A segítés módja az lehet, hogy biztosítani kell a legigazságosabb döntést a díjak kiadásakor. Nagyon fontos, hogy ebbe beleszóljon a KISZ, és törődjenek vele a pártszervezetek is, hogy ne néhány ember döntsön, önkényesen. A társadalmi ösztöndíj-rendszer életre való kezdeményezés, s fontos szerepe tehet abban, hogy nagyobb „felhozatalt” érjünk el az egyetemeken a munkás paraszt hallgatókból. Sok a tennivaló a származási kategóriák eltörlése után. Itt csak néhány problémát vetettünk fel. Befejezésül még egyről szólunk: a felvételi vizsgáról. Az egyetemi felvételi vizsgán ne a pillanatnyi felkészültség alapján döntsenek, hanem a képességet vizsgálják. így lehet biztosítani, hogy igazságosak legyenek a felvételi vizsgabizottságok döntései. Petrik István Több pénzért — rosszabbat? Emelkedtek az árak a bölcsészmenzán. (Valószíűnek tartjuk, hogy a többi menzán is.) A reggeli ebédvacsora régi ára 393 forint volt, az új ára 475 forint. Az ebédvacsoráért régebben 331 forintot kellett fizetni, ma 407 forintot. Az ebéd a régebbi 183 helyett 338 forintba kerül. Az egyetemi hallgatókat — szorosan vett érdekeik szemszögéből nézve — nem érintette kellemetlenül az áremelkedés. Nem, pedig azért, mert legtöbbjük ingyen jut a menzajegyekhez, s jelentéktelen azok száma, akik pénzért vásárolják meg a jegyeket. Az árak emelkedését azonban nem követte a menzakoszt minőségének emelkedése — ez már kellemetlenül érintette a menzán étkezőket. Furcsa még leírni is, de az árak emelkedése a minőség romlását vonta maga után. Nem látnák a menza vezetői ezt az ellentmondást? Vagy véleményük szerint az igazi művészet ez: több pénzért rosszabbat adni? Ha ez a helyzet, úgy rá kell mutatni ennek a „művészetfelfogásnak” a helytelenségére. Persze, a hallgatók nem művészetet várnak a menzától, hanem ízletes, jó ételt. Nem látjuk, miért nem lehet ezt az igényt kielégíteni ilyen tetemes pénzösszegek mellett. Nincs olyan üzemi konyha, ahol annyit kellene fizetni, mint az egyetemi menzákon. Mégis, az itt adott étel időnként szinte kibírhatatlanul gyenge. (Például: vacsorára vaníliás metélt és kakaó.) Jó lenne, ha ezen nemcsak azok gondolkodnának el, akik kapják ezt az ételt, hanem azok is, akik adják. (P) EZ AZ ÉV IS JÓL KEZDŐDÖTT... Szilveszterkor kezdődött az egész... Inni, inni, inni, keveset enni is, nem csoda, ha az ember kicsit... szóval, illuminált állapotban kerül haza, aztán mint egy tuskó dől bele az ágyba. Nem éppen jóleső érzéssel gondol a másnapi vizsgára, az anyagból még csak húsz oldalt nézett át, hátra van még háromszáz. Ezt a nyomasztó érzést a vizsga utáni két... három vagy négy, szilveszterkor megbeszélt, randevú sem tudja feledtetni. Bár ... lehet, hogy kevesebben vannak, és csak alkoholos állapotban látszottak olyan soknak? Majd eldől... —!— — Már éjfél van, ilyenkor mindenkivel koccintani kell... hű de sokan lettetek egyszerre! Kinek van kedve ilyenkor tanulni? Persze, hogy kirúgott, mit kell ezen úgy csodálkozni? — Már fél hat és még egyik annyira be lettem volna rúgva?