Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1963 (5. évfolyam, 1-35. szám)

1963-01-05 / 1. szám

-------------- - Vizsgaborzalmak ,2. old.) Két „közepes“ (3. old.) A kislány keze (4. old.) A 79 éves doktor (5. old.) \____________________ VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜL­ETEK, V. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1963. JANUÁR 5. ARA 50 MLLÉR EÖTVÖS DRAND TUDOMÁNYEGYETEM LAPJA — ---------------­ Egyetemi küldöttségünk Törökországban Az elmúlt év decemberében hrom tagú egyetemi küldött­ig járt Törökországban, az atambuli, illetve az ankarai eyetem meghívására. Dr. Or-­­­tay Gyula, az ELTE rektora, c. Tálasi István, a bölcsészet­­tdományi kar dékánja, és dr. Ipp József, a rektori titkár­ig vezetője, héthónapos ott­­artózkodásukkal a tavasszal hazánkban járt három török rofesszor látogatását viszo­­­zták. Tárgyalásokat folytattak az ankarai, illetve isztambuli egyetemek vezetőivel. Megbe­széléseik célja az volt, hogy a három egyetem közötti kapcso­lat tovább mélyüljön. A meg­egyezések értelmében a neve­zett egyetemek vezetői külön­­külön kidolgozzák a maguk el­képzeléseit, majd azokat ké­sőbb egyeztetve, elkészül a hi­vatalos jegyzék is, amely a tu­dományos folyóiratok rendsze­res cseréje mellett biztosítja az egyetemi oktatók, kutatók és hallgatók cserelátogatásá­nak lehetőségeit is. A munkás- és pansztszármazású hallgatók érdekében Melyek azok a tennivalók, amelyek gyors és eredményes végrehajtást kívánnak? A származási kategóriák eltörlé­se óta erőteljes érdeklődés ve­szi körül ezt a kérdést. Nem­csak az egyetemeken s más szerveknél folyik a vita, ezen túlmenően minden gondolkodó ember kifejti róla a vélemé­nyét. Társadalmi ügy lett az egyetemi hallgatók, ezen belül is a munkás-paraszt hallgatók sorsa. A megbeszéléseket, ankéto­­kat — melyeket ennek a kér­désnek a megvitatására szer­veznek — nem szűkítik le csak az, egyr t°m. problematikájára, s megbeszélik a középiskolások , helyzetét is, így válik lehetővé­­ a probléma komplex vizsgála­­­­ta: mi az a jó, s mi az a rossz a középiskolai képzésben, ami kedvező, illetve nem kedvező az egyetemi oktatás számára, melyek a középiskolai oktatás­nak azok a vonásai, melyeket változtatni kell. A középiskolás szakkörökre gyakran­­jellemző, hogy „ki egyetem” akarnak lenni. A na­­­gyon tudományoskodó, felnő­­tes póz nem a kívánt hátát eredményezi a tanulókná. . Több színt kell bevinni a szakkörökbe, ez fokozná­­ a népszerűségüket. Több eőt kellene áldozni a tehetséges fiatalok serkentésére. A jó, eredményes szakkör­munka jelentős bázisává válhatna az összefüggő vi­lágnézeti nevelésnek — sajnos, ma még nem mondhatjuk el, hogy ez meg­hiúsult a középiskolákban, ugyan gyakori, hogy a pálya­­eiasztás előtt álló középisko­­lsok távolról sem tájékozot­­ik az egyetemeket illetően,­incsenek tisztában az egyes gyetemek profiljával, a lehet­őségekkel, nem ismerik a kö­­rlményeket. (Különösen pobléma ez a közgazdaságtu­­ományi egyetemen, ahová ke- és munkás-paraszt hallgató légy, jórészt azért, mert sem ő, sem szüleik nem tudják, mit tanítanak az egyetemen, milyen képzettséget lehet ott ígérni. Ezért helyes, ha az egyetemek agitációs „körutak­­ra” indulnak. De nem úgy, hittit például Szegeden,­ arról eleve eredménytelenségre ítél­ték a szervezést, mivel telje­sen gépies és lélektelen volt. Nyolc órától kilenc óráig a ta­nárképző főiskola küldöttei be­széltek a diákokhoz, 9—10-ig a tiszti iskola emberei száll­ták meg az épületet, s bizonyí­­tották be, hogy az választ leg­jobban, aki náluk tanul to­vább.) A Szolnok megyei tanács életrevaló kezdeményezést va­lósított meg a kedvezőtlen helyzetben levő középiskolás diákok segítésére. A nyári hó­napokban orosz nyelvi tanfo­lyamot szerveznek a leendő el­sőosztályosok számára, akik­ eddig tanyán éltek. Az ered­mény — örömmel mondj­ák — óriási, a négy hét alatt behozzák a négy év elmaradását, utolérik a legjobbakat is. A kollégiumokba addig nem vesznek fel diákot, míg van el­helyezetten tanyai gyerek. Kö­rültekintően járnak el a társa­dalmi ösztöndíjjal is. Más, eh­hez hasonló módszerekkel so­kat tehetnek a középiskolák és az illetékes szervek a mun­kás-paraszt származásúak kép­zése érdekében. Az egyetemi hallgatókról be­szélve, egyik sokat vitatott kérdés a társadalmi ösztöndíj. A leggyakoribb vélemények a következők: A társadalmi ösz­töndíj jelenlegi formája nem jó, mert nem serkenti a tanu­lókat. Ha valaki egyszer meg­kapja, attól nem vo­­ják meg, még az esetben sem, ha ered­ményei közben rosszak lesz­nek. "A társadalmi ösztöndíja­sok további sorsával nem tö­rődnek az üzemek és az egyéb szervek. A vélemények mögött ott áll kimondva is: a hibák forrása az, hogy az egyetemnek nincs bele­szólása, ki kapjon társa­dalmi ösztöndíjat, az egye­tem nincs ott a díjak ki­adásakor. Fokozza a bajokat az is —ha így van —, hogy a társadalmi ösztöndíjak odaítélésekor dü­höng a szubjektivizmus, és je­lentékeny százalékban nem az arra legérdemesebbek, a legjobban rászorulók kapják­­meg. Megfogalmazódik tehát a végső következtetés: az egye­temen kell kiadni a társadal­mi ösztöndíjat a II. vagy a III. éven. Mutasson fel valamilyen eredményt a hallgató — hang­zik az érvelés —, mielőtt tár­sadalmi ösztöndíjas tesz. Ezzel az intézkedéssel a tár­sadalmi ösztöndíj elvesztené az alapvető, a „társadalmi” jellegét. A társadalmi ösztöndíj­­rendszert azért létesítet­ték, hogy olyan munkás­paraszt hallgatókat hozza­nak vele az egyetemre, akik enélkül nem tudnák vállalni az öt év tanulást. A segítés módja az lehet, hogy biztosítani kell a legigazságo­sabb döntést a díjak kiadása­kor. Nagyon fontos, hogy eb­be beleszóljon­ a KISZ, és tö­rődjenek vele a pártszerveze­tek is, hogy ne néhány ember döntsön, önkényesen. A társa­dalmi ösztöndíj-rendszer élet­re való kezdeményezés, s fon­tos szerepe tehet abban, hogy nagyobb „felhozatalt” érjünk el az egyetemeken a munkás paraszt hallgatókból. Sok a tennivaló a származá­si kategóriák eltörlése után. Itt csak néhány problémát ve­tettünk fel. Befejezésül még egyről szólunk: a felvételi vizsgáról. Az egyetemi felvételi vizs­gán ne a pillanatnyi fel­­készültség alapján döntse­nek, hanem a képességet vizsgál­ják. így lehet biztosítani, hogy igazságosak legyenek a felvé­teli vizsga­bizottságok dönté­sei. Petrik István Több pénzért — rosszabbat? Emelkedtek az árak a bölcsészmenzán. (V­alószí­­­­űnek tartjuk, hogy a többi menzán is.) A reggeli­ ebéd­­vacsora régi ára 393 forint volt, az új ára 475 forint. Az ebéd­vacsoráért régeb­ben 331 forintot kellett fi­zetni, ma 407 forintot. Az ebéd a régebbi 183 helyett 338 forintba kerül. Az egyetemi hallgatókat — szorosan vett érdekeik szemszögéből nézve — nem érintette kellemetlenül az áremelkedés. Nem, pedig azért, mert legtöbbjük in­gyen jut a menzajegyekhez, s jelentéktelen azok száma, akik pénzért vásárolják meg a jegyeket. Az árak emelkedését azonban nem követte a menzakoszt minőségének emelkedése — ez már kel­lemetlenül érintette a men­zán étkezőket. Furcsa még leírni is, de az árak emel­kedése a minőség romlását vonta maga után. Nem lát­nák a menza vezetői ezt az ellentmondást? Vagy véle­ményük szerint az igazi művészet ez: több pénzért rosszabbat adni? Ha ez a helyzet, úgy rá kell mutat­ni ennek a „művészetfelfo­gásnak” a helytelenségére. Persze, a hallgatók nem művészetet várnak a men­zától, hanem ízletes, jó ételt. Nem látjuk, miért nem lehet ezt az igényt ki­elégíteni ilyen tetemes pénzösszegek mellett. Nincs olyan üzemi konyha, ahol annyit kellene fizetni, mint az egyetemi menzákon. Mégis, az itt adott étel időnként szinte kibírhatat­lanul gyenge. (Például: va­csorára vaníliás metélt és kakaó.) Jó lenne, ha ezen nem­csak azok gondolkodnának el, akik kapják ezt az ételt, hanem azok is, akik adják. (P) EZ AZ ÉV IS JÓL KEZDŐDÖTT... Szilveszterkor kezdődött az egész... Inni, inni, inni, ke­veset enni is, nem csoda, ha az ember kicsit... szóval, il­­luminált állapotban kerül ha­za, aztán mint egy tuskó dől bele az ágyba. Nem éppen jól­eső érzéssel gondol a másna­pi vizsgára, az anyagból még csak húsz oldalt nézett át, hát­ra van még háromszáz. Ezt a nyomasztó érzést a vizsga utá­ni két... három vagy négy, szilveszterkor megbeszélt, ran­devú sem tudja feledtetni. Bár ... lehet, hogy kevesebben vannak, és csak alkoholos ál­lapotban látszottak olyan sok­nak? Majd eldől... —!— — Már éjfél van, ilyenkor mindenkivel koccintani kell... hű de sokan lettetek egyszerre! Kinek van kedve ilyenkor tanulni? Persze, hogy kirúgott, mit kell ezen úgy cso­­dálkozni? — Már fél hat és még egyik annyira be lettem volna rúgva?

Next