Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1987 (29. évfolyam, 1-18. szám)

1987-02-02 / 1. szám

LAPOK • • •• AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LAPJA 1987 xxix. évfolyam, X. SZÁM 1987. FEBRUÁR 2. ÁRA: 1,80 FORINT DIALÓGUSOK Vendégeink voltak 1986-ban 1985-ben többek közt Willy Brandt és Mieczyslaw­ Ra­­kowski volt az El­TE vendége. Ez a szép hagyomány folytató­dott, az elmúlt esztendőben is rangos politikusok jártak egye­temünkön. Cikkünkben röviden visszatekintünk ezekre a talál­kozásokra. '86 TAVASZ Tavasszal három ismert ho­ni politikussal találkozhattak az érdeklődő oktatók és hall­gatók. Február 26-án a nyitott pártnapon BERECZ JÁNOS, az MSZMP KB titkára tartott előadást a magyar gazdaság főbb feladatairól. A tájékozta­tást követően Berecz János interjút adott az EL-nek. A KB titkára elmondta, hogy „a társadalomnak meg kell te­remtenie a lehetőséget a fia­talokban felhalmozott korsze­rű tudás alkalmazására”. An­nak a meggyőződésének adott hangot, mi­szerint „elengedhe­tetlen a társadalom segítsége az egyik alapvető létfeltétel, a lakáskérdés megoldásában”. Egy kérdésre válaszolva így fogalmazott: „Ma a társadal­mi-gazdasági továbblépés le­hetőségeinek kutatása és ki­munkálása folyik. A holnapot kell megalapozni, s a holnap a fiataloké. Tisztában vagyunk azzal, hogy a társadalmi újra­termelési folyamatban a szel­lemi munka aránya egyre nő. A szellemi munkásokat — le­gyen szabad így mondanom — az egyetemek, főiskolák képzik. Úgy gondolom, hogy az ott tanuló fiatalok életét még jobban meg kell ismer­nünk, rájuk folyamatosan fi­gyelnünk kell és segíteni őket az eligazodás érdekében.” Ennek a megismerési folya­matnak volt része a Budapes­ti Pártbizottság első titkárá­nak április 25-i látogatása is. GRÓSZ KÁROLY részletesen elemezte hazánk gazdasági helyzetét. A kudarcok lénye­ges okát a „vezetés gyengeke­­zűségében” látta, és úgy ítélte meg, hogy „az irányítási rend­szer következetes szigorítása szükséges”. Határozottan le­szögezte: „A megoldást pedig nem a bérek megszorításában, hanem a szervezőmunka haté­konyságának emelésében, konkrétan pedig a vgmk-k ta­pasztalatainak felhasználásá­val kell keresnünk!” Berecz János és Grósz Ká­roly az útkeresésről beszélt 1986 tavaszán. Azóta tudjuk, hogy sajnos a bérek megszo­rítását a vezetés nem tudta megkerülni, és a lakáskérdés sem kapott megnyugtató vá­laszt az elmúlt hónapokban. Ezeket a „mulasztásokat” el­sősorban az ország második félévi gyönge gazdasági telje­sítményével lehet magyaráz­ni. Mindezektől függetlenül egyetemünkön általánosnak mondható az a vélemény, hogy a hasonló nyílt és őszinte be­szélgetések a problémák, az esetleges félreértések tisztázá­sában jelentősen segíthetnek, így lehet értékelni a Haza­fias Népfront Országos Taná­csa főtitkárának májusi ven­dégeskedését is a Jogász Szak­­kollégiumban. POZSGAY IM­RE a Ménesi úti eszmecserén nyomatékosan húzta alá, hogy a mai magyar társadalom lét­fontosságú problémái csakis a demokrácia intenzívebb fej­lesztésével oldhatók meg. A demokratikus politikai kultú­ra bázisaként az önkormány­zatok hatáskörének kiterjesz­tését, a helyi szervek demok­ratizmusának megteremtését, az öntevékeny és a valódi köz­életi felelősség kialakításának szükségességét említette. Ta­láló megjegyzése egyöntetű tetszést váltott ki a hallgató­ságban: „Óva intek minden forrófejű fiatalt! Ne legyünk még oly akceptálható indula­taink rabjai sem.” '86 ŐSZ Az ősz eseményeiből három külföldi politikusnak (köztük két nagykövetnek) a­­látogatá­sát lehet kiemelni. Október 14-én RICHARD VON WEIZSÄCKER, a Német Szövetségi Köztársaság szövet­ségi elnöke volt egyetemünk vendége. Az ünnepélyes fogad­tatás után az államelnök ta­lálkozott az egyetem hallga­tóival. A beszélgetés során szóba kerültek a hivatalos kapcsolatok, a külföldi tanul­mányok és nyelvi kurzusok problémái. Felmerült az a kérdés is, hogy az NSZK ön­­fenntartás céljából esetleg le­gális munkalehetőséget bizto­síthatna a kint tanuló magyar diákok számára. Von Wei­zsäcker szerint ezt az egész Európában uralkodó munka­nélküliség miatt nem lehet megoldani. Amíg felnőtt, csa­ládos embereknek nem tud­nak munkát adni, addig nem legalizálhatják a külföldi hall­gatók munkavállalását. Novemberben tovább foly­tatódott a politikus vendégek látogatásának sorozata. 25-én BORISZ IVANOVICS SZTU­­KALIN, a Szovjetunió ma­gyarországi rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete tartott előadást az aulában. A nagy­követ részletesen beszélt a szovjetunióbeli változásokról. Kiemelte a szocialista demok­rácia fejlesztésének szoros összefügését az önigazgatás ki­­szélesítésével. Sztukalin hang­súlyozta, hogy a jövőben bát­rabban kell építeni az embe­rek kezdeményezőkészségére és felelősségvállalására. Arról is szólt, hogy az országban dolgozó 4,5 millió tudományos kutató munkája nem eléggé hatékony, és ezért a dolgozó­kat érdekeltebbé kell tenni a hatékonyság növelésében. Élénk visszhangot váltott ki a hallgatóság­ soraiban a­­ nagy­követnek az a megállapítása is, miszerint a KGST-országok közötti közvetlen árucseréről szükséges lesz áttérni a multi­laterális elszámolásra. Sztuka­lin derűlátóan jegyezte meg: „Reméljük, hogy a közös koo­perációk segítségével Magyar­­ország képes lesz megbirkózni számos, ma még komolynak látszó nehézségével.” Decemberben pedig a finn nagykövet tett eleget az ELTE Finnugor Nyelvtudományi Tanszék Kalevala Baráti Köre meghívásának. ARTO MAN­­SALA „Finnország a mai vi­lágban” címmel tartott elő­adást a bölcsészkar tanácster­mében. A nagykövet kiemel­te, hogy „a finn gazdasági si­ker nem kis mértékben a kü­lönböző állampolgári körök egymás közti viszonyában ér­vényesülő konszenzuselvnek köszönheti létét”. Arto Man­­sala szerint „a finn politikai gyakorlatot a lehetséges mű­vészetének — Kunst des Mög­liches — igen előrehaladott válfajaként jellemezhetjük”. Sereg András ). SZÁZÉVES NYELV, HÚSZÉVES SZAK Eszperantó az ELTE-n Dr. Szerdahelyi István docens, az ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén tanít. Kutatási területe az alkalmazott nyelvészet, az idegennyelv-oktatás módszer­tana, az interlingvisztika és az eszperantológia. Az Eszperan­­tista Tanárok Nemzetközi Szövetségének (ILES) elnöke, a Magyar Eszperantó Szövetség alelnöke, az Eszperantó Akadé­mia tagja, az egész világon használt tankönyvek szerzője, akinek neve száznál is több tanulmánya révén széles körben ismert az eszperantó világban. Mi most mint az eszperantó nyelv és irodalom szak vezetőjét kerestük meg. — Beszélgetésünk aktualitá­sát két évforduló adja: az eszperantó szak , idén lett húszéves, a nyelv maga pedig jövőre ünnepli centenáriumát. Az eszperantó tehát nyelvnek, egyetemi szaknak egyaránt fiatal. — Valóban, a nyelvek éle­tében száz év általában nem nagy idő. Figyelembe véve azonban az eszperantónak azt a sajátosságát, hogy ez az egyetlen ún. „mesterséges” nyelv, amely megérte a szá­zadik születésnapját, azt kell mondanunk, hogy fiatalságán times semmi szégyellni való. A nyelv fiatalos dinamikájára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy míg más nyelvek eseté­ben a közösség nyelvteremtő erejéről beszélünk, addig az eszperantó a nyelv erejével teremtett közösséget és kultú­rát, olyan „mikrotársadal­­mat”, mely, ha csak diaszpó­raként is, de az egész világra kiterjed. Ennek ellenére mi az egyetemen kísérleti stádium­ban lévőnek tekintjük a nyel­vet. Ez azonban — ha már így fogalmaztam — rendkívül elterjedt kísérlet, s az eszpe­rantó mindenképpen megér­demli, hogy a nyelvtudomány komolyan foglalkozzék vele. — Ezt más nyelvészek is így gondolják? — Bár a nyelvet alapjában egy laikus, Zamenhof lengyel­­országi szemorvos alkotta meg, tíz-húsz év kellett csak, hogy a hivatásos nyelvészek is fel­figyeljenek rá. A húszas évek­ben Meillet ezt írta A világ nyelvei c. híres munkájában „Minden elméleti vita fölösle­ges, az eszperantó működik” A nyelvészek viszonyulását persze mindig a kor uralkodó tudományos iskolái szabták meg: míg az újgrammatiku­sok, akik ragaszkodtak a nyelv „természetes” fejlődésé­­nek elméletéhez, vajmi kevés rokonszenvet mutattak iránta, addig az ő bírálóik — mint Meillet, Bréal, Baudouin de Courtenay, majd Jespersen és Sapir — már korántsem tar­tották életképtelen „homuncu­ (Folytatás a 3. oldalon) ­­LL „KÖTELESSÉGÜNKET TELJESÍTETTÜK, bár mások is ezt cselekedték volna!” Dobó István Dr. Földesi Tamás, az Állam- és Jogtudományi Kar dé­kánja röviden tájékoztatta szerkesztőségünket a felvételikkel kapcsolatos visszaélések ügyének újabb — kari — fejlemé­nyeiről. A PKKB-hoz benyújtott vádirat ténymegállapításaira tá­maszkodva az egyetem vezetése saját hatáskörben — fegyel­mi eljárás keretében — úgy határozott, hogy tizenhárom (hét előfelvételis katona, négy elsős és két másodéves) jogellenes úton a jogi karra bejutott személy felvételijét visszamenőle­ges hatállyal semmisnek tekinti, illetve a beiratkozott hall­gatókat a karról elbocsátja. Az érintettek maguk is méltá­nyosnak és enyhének tartják helytelen magatartásuk ilyetén szankcióját, mivel továbbra sincs akadálya annak, hogy akár már ’87 nyarán újra felvételizzenek bármely hazai felsőok­tatási intézménybe. Egyetemünk a művelődési miniszter tá­mogatásával — a méltányosság elvének szem előtt tartásá­val — eljárt a Honvédelmi Minisztérium illetékeseinél, an­nak érdekében, hogy a jelenleg katonai szolgálatot teljesítők is kellően felkészülhessenek az újabb felvételi erőspróbákra. Dr. Földesi Tamás aláhúzta, hogy fiatalemberekről lévén szó, mindenekelőtt a nevelési szempontok érvényesülését tar­tották szem előtt, és — adott viszonyok között — nem lett volna célszerű — a megtévedt vétkesek sorsának megpecsé­­telése. Dékánunk elmondta, hogy Köpeczi Béla miniszter is helyeselte az ELTE eljárását, és úgy nyilatkozott, a többi egyetem és főiskola számára is precedensül szolgálhat az el­járás. Egyetemünk, mely példamutató következetességgel — és sajnos követők nélkül — működött közre a visszaélések le­leplezésében, a Legfőbb Ügyészség szignalizációja alapján öt jogász oktató ellen indított fegyelmi eljárást, akik többszöri, kifejezett tilalom ellenére tartottak felvételi előkészítő ma­­gántanfolyamot saját karukra jelentkezők számára. (Rektori határozat már 1980-ban, majd 1983-ban is állást foglalt az el­len, hogy egyetemi oktatók felkészítést vállaljanak az össze­férhetetlenség szabályának áthágásával. A minisztériumban épp most készül egy olyan ajánlás, mely szerint az említett etikai norma szolgáljon zsinórmértékül a többi felsőoktatási intézmény számára is.) Az alábbiakban közöljük a kari vezetőség levelét, melyet a vizsgálat lezárultával intéztek a Képes 7 című hetilap szer­kesztőségéhez. A Képes 7 1986. szeptember 20-án megjelent számában „Megvételi” címen egy cikket közölt az ELTE jogi karán fel­­tárt korrupciós jelenségekről, amely, noha zömmel a valóban megtörtént visszásságokról írt, az egyetemen és különösen a Jogi Karon ellenérzéseket váltott ki. Szeretnénk a lap hasábjain kifejezni azt a véleményünket, hogy miért tartjuk jogosnak a megütközést, és en­nek kapcsán szeretnénk egy-két sajtóetikai problémát is érin­teni. Ennek megvilágításához abból kell kiindulni, hogy mi jellemezte a helyzetet a jogi karon, szeptember közepén a cikk megjelenésekor. Ebben az időszakban az oktatói közvélemény igen felzaklatott állapotban volt, és igen érzékenyen reagált minden új mozzanatra. Az oktatói gárda megdöbbenésére ki­derült, hogy két oktatót súlyos felvételi visszaélések miatt le­tartóztattak, és egyikük, aki saját lábán távozott a karról a nyomozókkal, néhány nap múlva váratlanul meghalt. Súlyos árnyék borult a jogi karra, azokra a túlnyomó többséget ki­tevő oktatókra is, akik éveken, sőt évtizedeken keresztül tisz­tességesen felvételiztettek és vizsgáztattak, nem voltak megvá­sárolhatók, akik meghallgatták ugyan a protekciós kéréseket — hiszen Magyarországon élünk —, de utána ugyanolyan ered­ménnyel vizsgáztattak, mintha semmi sem történt volna. A vá­rosban, sőt a város határain túl szivárgó hírek nyomán kérdé­sessé vált, hogy mekkorák ennek a korrupciónak méretei, bizo­nyos fokig maga a kar és oktatói stábja is gyanússá vált. Ha ehhez hozzávesszük, hogy olyan karon történt ez meg, amely az átlagosnál nagyobb gondot fordított a felvételi vizsgák tisz­taságára, amelyen nyilvános volt a sorsolás a szóbeli vizsga reggelén, s így egyik bizottság tagjai sem tudhatták, kik kerül­nek a bizottsághoz, és fordítva, a jelöltek sem tudták a sorso­lásig, melyik bizottsághoz jutnak, ahol a bizottságok zöménél a vizsga idején ki volt húzva a telefondrót, ahol a ponthatár felett mindenkit felvettek, és a ponthatár alatt senkit (amíg voltak olyan karok, ahol a felvételi bizottságok a ponthatár felett is differenciáltak, alacsonyabb pontszámmal felvettek egyeseket, míg magasabbal nem), akkor még érthetőbbé válik, miért volt szinte általános a megdöbbenés. Ilyen körülmények között rendkívül szükséges lett volna a higgadt, tényszerű, objektív, az igazság viszonylagos teljes­ségét tartalmazó tájékoztatásra, amely már az ügy feltárásá­nak viszonylag korai stádiumában is­­ „helyére teszi a dol­­at”, amely valóságos képet tükröz a jogi kari oktatók és a kor­rupció viszonyáról. Sajnos, egy ilyen tájékoztatónak a kiadá­sára a Képes 7 cikkének megjelenése előtt nem, kerülhetett, és nem is került sor. Ennek alapvető oka az volt, hogy itt két lényeges érdek ütközött össze, egyrészt a szűkeb­b és szélesebb közvélemény jogos igénye, hogy kellő időben jussa­nak hozzá a szükséges információkhoz, másrészt a nyomozás érdeke, amely viszont az igazság felderítése cél­jából éppen az ellenkezőjét igényelte: a teljes hírzárlatot. Az utóbbival kapcsolatban tudnunk kell, hogy a korrupciós bűn­­cselekmények nyomozástechnikailag a legnehezebben feltár­ható bűnesetek közé tartoznak, itt rendszerint nincsenek tárgyi bizonyítékok, ujjlenyomatok és külsérelmi nyomok, itt szinte mindenki és mindig tagad, itt rendkívül nagy az összejátszás veszélye. Ezért az egyetem vezetése méltányolta a Legfőbb Ügyészség kérését, nem adott senkinek se interjút. És ezt az érdeket méltányolták a többi tömegkommunikációs intézmény munkatársai; megértették, hogy az egyetem, amely maga tárta fel a korrupciót, vállalva ezzel a jó hírének átmeneti megcsor­­bulását, nem azért zárkózik el, mert el akarja tussolni az ügyet — hanem éppen azért, mert abban érdekelt, hogy az ügy minél teljesebb feltárásával meg lehessen szüntetni a korrupciós fo­lyamatokat. (Folytatás a 2. oldalon.) GRATULÁLUNK! AZ ELNÖKI TANÁCS DR. FÜLÖP JÓZSEFNEK, AZ ELTE REKTORÁNAK — 1978. JANUÁR 76-ÁN­­ EREDMÉNYES TUDOMÁNYOS ÉS KÖZÉLETI MUN­KÁSSÁGÁNAK ELISMERÉSEKÉNT, 60. SZÜLETÉS­NAPJA ALKALMÁBÓL A SZOCIALISTA MAGYAR­­ORSZÁGÉRT ÉRDEMRENDET ADOMÁNYOZTA. A KITÜNTETÉST CSIKAI GYULA MŰVELŐDÉSI MI­NISZTERHELYETTES NYÚJTOTTA ÁT REKTO­RUNKNAK.

Next