Egyetértés, 1919. május-december (1. évfolyam, 1-199. szám)

1919-09-11 / 108. szám

A színházi helyáremelés kérdése. A városi tanács által a színházi helyárak fölemelésének kérdésében kiküldött ad hoc bi­zottság kedden délután folytatta ülését Komlóssy Dezső elnöklé­sével. A bizottság a Csokonai színház és a Vígszínház költség­vetését együttesen vette tárgyalás alá s a két színház közös költ­ségvetésének felét tekinti a Cso­konai színház 1919—20. évi költ­ségvetésének. Tételenként vizs­gálta át a bizottság a költségve­tést s javasolja, hogy a városi tanács az esti előadások árát 100 százalékkal emelje föl, ebből a bérlők részére 40 százalékos ked­vezményt engedélyezzen olyképen, hogy az évi 180 bérleti előadá­sok számát százötvenben álla­pítsa meg, a délutáni előadások helyárait 75 százalékkal, a pre­mierek helyárai az esti előadások mostani helyárainak 120 száza­lékával emelje föl, ilyen előadá­sokat azonban a színigazgató harmincnál többet nem számít­hat föl. Végül javasolja a bizott­ság, hogy az ifjúsági előadások helyárait változatlanul az eddigi árak mellett állapítsa meg a vá­rosi tanács. A városi tanács a csütörtöki ülésén fogja tárgyalni a bizottság javaslatait. Mennyi deficittel járt a film­ipar szocializálása ? A tanácsköz­társaság fennállása első napjaiban az egész magyar filmipart szocializálta, i­­letve egy központba egyesítette. A köz­pont a kommün­­ bukásával elszámolás alá került, melynek munkálatai javában folynak egy miniszteri biztos vezetésé­vel. Eddigi hírek szerint a filmközpont körülbelül 14—20 millió korona deficit­tel fejezte be működését, ami tetemes kárt jelent a magyar filmszakmának. Horváth Nusi nem jött meg. Horváth Nusi, aki ked­vence volt a debreczeni közön­ségnek, nem­ jött el. Horváth Nusi még a múlt év decemberében kötött egy megállapodást, amely őt Debreczenbe szólította. Közben azonban a helyzet itt is változott. Nevezetesen a szintársulat tagjait konzorciumra szerződtették. Hor­váth Nusi pedig egyre-másra kapta a fényesebbnél­ fényesebb ajánla­tokat, így a kolozsvári direktor még a nyár elején évi 40.000 ko­ronás szerződést kínált neki, amely sikeres vendégszereplése után még előnyösebbé vált. Valószínű­leg Kolozsvárra ment tehát Hor­váth Nusi, aki ma kétségkívül a legkapósabb szubrette a vidéken. Azzá teszi fiatalsága, egyéni ked­vessége s friss tehetsége. Kassay Károly Maros­­vásárhelyre szerződött. Kas­­say Károly, a debreczeni színház volt rendezője és komikusa, mint értesülünk, Marosvásárhelyre szer­ződött. Médi. (A színházi iroda jelenti.) Ma a Vígszínházban a Médi operett kerül színre. A címszerepet Honthy Hanna játsza, Borbély Lili fellépte. (A színházi iroda jelenti.) Borbély Lili, kit Heltai igazgató operett subrettnek szerződtetett, pénteken lép fel először a Stambul rózsája operettben, melyben Midilit játsza. A múlt szezon mérlege. A szín­házi helyáremelés megállapítására ki­küldött kis bizottságban történt bejelen­tés szerint Heltai igazgató üzleti köny­vei a múlt szezonról nem hetvenezer korona veszteséget, hanem hetvenezer korona nyereséget tüntetnek fel. A Csokonai színház megnyi­tása. (A színházi iroda jelenti.) Szom­baton nyílik meg a Csokonai színház. Az első előadásra Heltai igazgató a Ci­gánybáró operettet tűzte ki, amelyben O. Hilbert Janka és Ocskai Kornél fog­nak bemutatkozni. Vasárnap délután mérsékelt helyáratjiml a Névtelen asz­--'• _ _ .Sul­án-----------­szony, este a Cigánybáró operett kerül színre. Tavaszi ünnep. (A színházi iroda jelenti.) Szombaton kerül előszö­r szinre a Vígszínházban Gábor Andor drámája, a Tavaszi ünnep, melyben Bihari Ákos, Váradi Lajos, Szigeti Ida és Marsi Gizi játszák a főszerepeket. Mozi varieté. Fővárosi műsorral, elsőrangú attrak­ciók vasárnap az Aranybika moziban. A rejtély, bűnügyi dráma négy felvonásban, ma utoljára az Apollóban. EGT­EI E­RIES 1919 szeptember 11 A POLL­Ok Csütörtökön, szeptember hó 11-én A REJTÉLY. Bűnügy 4 felvonásban. — Előadások kezdete 5—7—9 órakor. Előleges jelentés. MOZI VARIETÉ. Arany-Bika moziban. Vasárnap nyílik meg, á­m A DEASE felkéri az I., II. csapat játékosait, hogy ma délután 4 órakor a tréningen pontosan megjelenni szíves­kedjenek. A DTE vasárnapi athletikai versenye. A vasárnapi sportesemények újból változatossá válnak a DTE­ athle­­tikai versenyével. A versenyre,­­ bár a nevezési zárlat holnap délben jár le, máris nagyszámú nevezést adtak le: a Budapesti Egyetemi Athletikai Club, Műegyetemi Athletikai és Football Club, Budapest, Debreczeni Egyetemi Athléti­­kai Club, Debreczeni Kereskedelmi Al­kalmazottak Sport Egylete és a rendező egyesület, úgy hogy a verseny minden tekintetben sikeresnek ígérkezik s a jó formában levő athléták részéről biztosra vehető több kerületi rekord megjavítása is. A verseny vasárnap délután 3 órakor kezdődik a DTE nagyerdei sporttelepén. Cenzúrát de Sublocote­­nentu! Horia. VILTTER.* Nyilatkozat. A Debreczeni Független Újság f. hó 9-iki számában olvasom, hogy a városi tanács »Pezsgő­készlet eltitkolásának következ­ménye e­gyanánt engem megbün­tetett, még­pedig úgy látom, hogy a büntetés kiszabásánál a pénz vásárló erejének csekély voltára is kellő figyelemmel volt. A meghallgatásom, tehát tár­gyalás nélkül eként elintézett ügy tényállását legyen szabad a kö­vetkezőkben ismertetnem: Üzletem 1918 augusztus 16-án vett a pozsonyi Palugyai-cégtől több láda bort a 9'— korona és néhány láda pezsgőt a 20.— ko­rona üvegenkénti vételárban, helyt Pozsony. Ebből az árúból eladtam 1919. évi március 12-én több árúval együtt Kahán Mór huszti cégnek 2 láda bort á 12'— ko­rona, mely azonban a vasúti szál­lítás lehetetlen volta miatt még mindég raktáramban volt. 1919 augusztus 26-án eladtam a »Nagyerdői fürdővendéglő-vál­­lalatnak“ a fenti Kahán-féle 120 üveg Palugyai bort a 12'50 ko­rona és 50 üveg szomorodni bort á 13'— korona. A Palugyai-féle borok kiszolgáltatásánál a raktár­­nok kiadta a Kahán-cégnek el ■nem szállított 2 láda bort, ame­lyért — mint mondottam — a vevő üvegenként 12 korona 50 fillért fizetett. . A múlt hónap 21-én voltak nálam a fogyasztási hivatal ki­küldöttjei és fölvették a pezsgő­állományt, mely tudtommal 20 üvegből állott és raktáram szor­gos megtekintése után többet nem is találtak. Majd f. hó 1-én jelent­keztek nálam ugyanezen urak és felhívtak, hogy mutassam meg a pezsgő­adóívet. Ezt megtettem, mire azon kérdést intézték hoz­zám, hogy a bejelentett 20 üve­gen kívül nem volt-e még pezs­gőm? Én azt válaszoltam: »nem volt, és a raktár és üzlet leg­szorgosabb átkutatása után meg­állapították, hogy egy üveg pezs­gőm sincs készletben. Ezután közölték velem, hogy én eladtam egy helybeli egyénnek 50 üveg be nem jelentett pezsgőt. Ezt én terü­­észetesen megtagadtam. Majd szó szót érve, megtudtam, hogy a Nagyerdei fürdővendéglő-vállalat az, akinek én ötven üveg pezsgőt eladtam. A kiküldötteket meg­győztem az eredeti számlák fel­mutatásával, hogy e vállalat mit vett tőlem és milyen árban, hogy én pezsgőt el nem adtam és ad­hattam, mert a Kahántól vissza­maradt két láda bor volt eladás tárgya, amit a Kahán-féle szám­lák és számlakönyvi adatok elő­­tárásával is igazoltam. Világos volt a kiküldöttek előtt, hogy itt a raktárnak egy régi tévedéséből egyik láda Palugyai bor helyett Palugyai-pezsgő került még már­ciusban a Kabán, most pedig ugyan­az a Fürdővállalat küldeményébe, s a magam súlyos károsodására. Megbotránkoztam afelett, hogy a Fürdővállalat, ha már pezsgő­vásárlásról beszélt, csak ötven üveget vallott be, holott a láda pezsgő 60 üveget tartalmaz s így a raktárnok régi tévedését nem­csak az áru faja, de mennyisége tekintetében is a maga jogtalan előnyére használja ki. Ezt a tényállást igazoltam, melyre vonatkozólag a kiküldöt­tek minden adatomat megvizsgál­ták, s figyelmembe ajánlották, hogy azokat teljes igazságom ér­dekében őrizzem meg. A tekintetes Tanács, mint elsőfokú kihágási bíróság azon-­­ban nem volt kíváncsi semmire, hanem ítélt. Nem teszem a kritika tárgyává az ítélet kétféle felfo­gását az eladó és a vevő szemé­lyét illetőleg, az magáért eléggé kiabál, csak annak a megállapí­tására szorítkozom, hogy egy év­vel ezelőtt üvegenként 20 koro­náért vett pezsgőt nem igen ad­hat el a legnagyobb altruista sem ma 12 korona 50 fillérért és ha ez megtörtént, úgy csak egy ma­gyarázat lehetséges, az, amit a tények igazolnak, hogy t. i. én és személyzetem a láda felcseré­léséről, annak pezsgő tartalmáról tudomással nem bírhattunk. A meghurcoltatás méltatlan volta nem újság előttem, jönnek idők, amidőn elfogulatlanul fog­nak ítélkezni a most történtek fölött. Ullmann Salamon. * E rovatban közlöttekért nem véll­al felelősséget a Szerkesztőség. sarok­ház, fűszerüzlet és nagy udvarral eladó. Dezső László irodája, Maróthy­ utca 19. Debreczen az­ idrő­város­i, a Tiszántúli református egyházkerület könyvnyomda-vállalata. Családi ház Eötvös-utcán 3 szobás modern lakással eladó. Dezső László irodája u.V.áttV Széchenyi - kertben, 4 szobás nyaraló, szóló, gyü­mölcsös, veteményessel, be­költözésre eladó. Dezső László irodája, Maróthy­ utca 19. sz. Eladó házi Cserepes-utczán egyszerű kis ház, 3 hold ondód­ föld­jével eladó. Dezső László irodája Eladó házi Timár-utcán 5 szobás lakás, külön nagy udvarral eladó. Dezső László irodája “«’1». J !'***'** L APROHIRDETESEK Hirdeti közönség szives figyelmét felhív­juk arra, hogy a lapunk részére szánt hirdetéseket déli 12 óráig szíveskedjék feladni, mert 12 óra után nem­ áll módunk­ban azt elhelyezni. Kiadóhivatal.J ~£›AJÁNLAT ›s› Mérleget, súlyokat javítok hitele­sítve. Bihary, mérlegkészítő, Miklós-utca 18. szám. 1608 Román nyelvre mindenféle kérvé­nyeket írok és fordítok egésznap. Hai­­movits, Szent Anna-utca 58.­­ 1568 Elvállalok parkettpucolást. Csurilla Gyula parkettázó mester, Nyíl-utca 119. szám. 1602 Román nyelvre írok és forditok bármiféle kérvényeket Ogonovsky, Kos­­suth­ utca 11., Dr. Ballay iroda, 1592 Lakást bútorozva vagy bútor nélkül, egy vagy két szobát, lehetőleg konyha­használattal keresek. Braun, Simonffy­­utca 43. 1594 Keresem azon malomtulajdonos szives megkeresését, kinek malomszere­­lőre szüksége volna, mint malomszerelő és­ főszerelő minőségben szerepeltem, ezenfelül a gyorsszita rendszert és készí­tését ismerem, vagyok bátor magam ajánlani: Süle Lajos malomszerelő,Késes­utca 50. 1612 Jó családból való fiu pincér­tanulónak felvétetik Nagyerdei fürdő vendéglőnél. 1612 ›£‹ ELADÁS ›s› Péterfia legszebb helyén egy ház, 1200 négyszögöl telekkel, eladó. Cím a kiadóhivatalban. Vaskonyha, kerti asztal, lócák, fa szőlő prés, kerti szerszámok eladók. Bercsényi-utcza 24. Eladó Piac melletti ház 2 úri lakás­sal, egyik beköltözhető. Belvárosi Taka­réknál, Piac-utca 51. 1608 Jó állapotban lévő külső-belső ajtók, ablakok, üvegezve, vaskályhák és nagy mangarló keményfa deszka eladó Török Bálint­ utca 1. szám. 1611 Eladó ház : 3 szoba, konyha, spájz, tengeri góré, jó vizű kút, istálló, 1100 E­­-ös föld, 95 drb gyümölcsfa, kemence,­oldogkert, Egyletkert­ utca 34. 1610 Felelős szerkesztő: Dr. SZATAI FERENC. Kiadja: Debreetu ixab. kir. város ás a fi szántait rstsk­B, sgyhfak­. kb^yjjyyfffflda-vállalata.

Next