Egyetértés, 1920. január-április (2. évfolyam, 1-99. szám)

1920-02-14 / 36. szám

3 — Az Egyetértés tudósítójától.— Mint ismeretes, az Egyetértés adott hangot a nagy múltú debreceni kollé­gium szomorú helyzetéről. És szerény cikkünk nyomán megkapóan szép áldo­zatkészség indult meg. Mindenki siet az ősi kollégium, a félr­­e féltett alma­­znáter támogatására Erről beszél az alábbi levél is: Méltóságos Márk Endre polgármester úrnak, a debreczeni reform kollégium gazda­sági Intéző Bizottságának elnöke Debreczen. Méltóságos Polgármester Úr ! Sajnálattal értesültünk Méltóságodnak a református kollégium érdekében Deb­reczen város közönségéhez intézett fel­hívásából azon szomorú körülményről, hogy az ős­kollégium anyagi za­varokkal küzd és külső segítségre van szüksége, hogy nemes és haza­fias hivatását továbbra is betölthesse. Teljesen á hatva annak tudatától, hogy a debreczeni kollégium évszázadokon át a hazafiasság fészke és kultúránk egyik kiapadhatatlan forrása volt, haza­fias készséggel sietünk mi is kivenni részünket a nemes aktióból és elsők­­között kívánunk lenni, akik az ős Alma Mater segítségére sietnek. Engedje meg Méltóságod, hogy mel­lékelten átnyújtsuk úgy magunk, mint­­ az általunk alapított debreczeni válla­latok, valamint vezetőségünk alant részletezett, összesen K 17,0000—, azaz Tizenhétezer koronát kitevő adományait azon biztos remény­ben, hogy Méltóságod nemes intenzióit Debreczen áldozatkész közönsége át­érezni, megérteni és az ős kollégium hazafias és kulturális tevékenységét továbbra is lehetővé tenni fogja. Fogadja Méltóságod nagyrabecsülé­sünk őszinte kifejezését és vagyunk kiváló tisztelettel az Általános Forgalmi Bank Részvény­társaság nevében: Létay, dr. Hegedűs Az Általános Forgalmi Bank r.-t. adománya..................... 5000 kor A debreczeni Faipar r.-t. ado­mánya ..................................... 2000 kor A Hungária Hengermalom r.-t. adománya............................. 2000 kor A M. szab. Patkógyár r.-t. ado­mánya ...................................... 1000 kor Az Első Élesdi Mészégető r.-t. adománya............................. 2000 kor A Csanak József kereskedelmi r.-t. adománya ...... 1000 kor Debreczeni Üvegkereskedelmi r.-t. adománya........................ 600 kor Továbbá Létay Lajos vezérigazgató ado­mánya . . . .......................... 1000 kor Ungár Jenő vezérigazgató ado­mánya ................................. . 1000 kor Kontsek Géza igazga­tóg ado­mánya . 500 kor dr. Magyar Simon jogtanácsos adománya................................ 500 kor dr. Hegedűs Jenő jogtanácsos 100,­ kor. adományának első évi részlete............................ 200 kor Emerich Zsigmond igazgató adománya......................... . 200 kor Összesen 17,000 kor Gyarmathy István, ez a nemesszivü emberbarát, az Egyetértés szerkesztősége útján 1­­00 koronát küldött a kollégium segítésére, amely összeget már Márk Endre főispán-polgármester kezeihez juttattunk. Itt említjük meg, hogy ugyancsak Gyarmathy István 200 koronát adomá­nyozott a magyar hadifoglyok hazaszál­lításának költségeire, amely összeget szintén Márk Endre főispán-polgármes­ternek küldöttünk el. * EGYETÉRTÉS 1920 február 14 Mss­gM Hu­SM &apa Egy debreczeni gazdálkodó! ismeretlen tet­tesek megfojtottak. — Az Egyetértés tudósitójától. — Tegnap kora délután jelentet­ték a debreczeni rendőrség köz­ponti ügyeletének, hogy a Hatvan­utca 68. szám alá holtan szállí­tották haza Ungvári József 37 éves gazdálkodót és hogy a holttesten fojtogatás nyomai láthatók. Az ügyeletes rendőrkapitány dr. Balkányi Emil tisztiorvossal azon­nal kiment a jelzett házba és a tisztiorvos megvizsgálta a hullát. A hulla nyakán az orvos olyan foltokat talált, milyeneket a kéz­zel való fojtogatás idéz elő. Két oldalon három-négy ujjnak a nyoma volt látható. Ungvári József gyenge testalkatú ember, támadói könnyen végez­hettek vele. Az előzetes kihallgatások során kiderült, hogy miként került haza a Hatvan­ utcai házba Ungvári holtteste. A gazdálkodónak Nagy Szepes 15. szám alatt van a ta­­­­nyája. Ott is lakik a feleségével, míg szüleinek Debreczenben a Hatvan­ utca 68. szám alatt van házuk. Ungvári József még e hó kilencedikén, tehát négy nappal ezelőtt ment el hazulról. Hogy miért, arra nézve már ellentétes vallomások vannak. Felesége azt állítja, hogy Mikepércsre akart bemenni, míg az anyja, ki távo­zása napján kint volt a tanyán, azt állítja, hogy Ungvári a vá­rosba akart bejönni, hogy lefény­­képeztesse magát és kiváltsa az arcképes igazolványt. Bizonyos, hogy a felesége állítása a valódi, mert Ungvári holttestét a mike pércsi országúton találták meg Hogy Ungvári napokig nem jött vissza, felesége nyugtalankodni kezdett. Tegnapelőtt elküldte a kocsisukat, hogy nézzen be Mike­­pércsre, mit csinál olyan sokáig az ura. A kocsis az országúton ment, megdöbbentő fel­fedezésre jutott. A mike­­pércsi országút melletti kútnál holtan találta meg a gazdáját. Meg volt fojtva. Arca szederjessé vált. A hulla már egészen kihűlt állapotban fe­küdt. Valószínű, hogy még meg­előző napon este felé, vagy leg­alább is akkor reggel korán foj­tották meg eddig még ismeretlen tettesek. Rablógyilkosságról nem lehet szó, mert a zsebeiben megtalál­ták pénztárcáját 100 korona pénzzel. A felesége ugyan nem tudja, hogy­­ mennyi­­ pénz volt nála, de több nem lehetett. A holttest különben is olyan állapotban hevert a föl­dön, hogy első látásra meg lehe­tett állapítani: a tettes, vagy tettesek ruhájához nem is nyúl­tak, borzalmas munká­sok elvégzése után ott­hagyták a holttestet és elmenekültek. A csendőrség széleskörű nyo­mozást indított. A nyomozás ed­digi adatai szerint a gyilkosság bosszúból történt. Nincs kizárva az sem, hogy felbérelt emberek követték el a borzalmas tettet. Kovács azzal védekezik, hogy nem emlékszik semmire, mert te­jesen részeg volt. — Hát menny­it ivott ? — kérdi az elnök. — Csak amennyi jól esett —, felelt a vádlott. — Mennyi volt az mégis ? — Lehetett az négy liter is. A törvényszék a jótorkú Ková­csot három heti elzárásra mint fő és 200 korona, behajthatatlan­ság esetén tíz napi fogházra át­változtatható mellékbüntetésre ítélte. * Ismert alakot kísér be a tár­gyaló­terembe a szuronyos fogház­­őr, Jakab István a vádlott, aki mint a 16-os huszárok politikai megbízottja egyizben már négy évi börtön­büntetést kapott. Ezút­tal lazítással van vádolva, mert mint a sorozó bizottság tagja, a törvény engedelme nélkül, a ma­gyar állam területén csapatokat gyűjtött. A törvényszék bizonyítottnak vette a vádat és Jakabot lazítás bűntettében mondta ki bűnösnek s ezért két évi államfogházra és 100 korona pénzbírságra, mint mellékbüntetésre itélte. Jakab ügyeiben különben újabb tárgya­lás lesz, amelyen a két büntetést össze fogják vonni és összbünte­­tést rónak majd ki rá. — Az Egyetértés tudósítójától. —­Tegnap folytatta a törvényszék ötös tanácsa a kommunista világ tisztogatási munkáját Három ügy is került tárgya­ásra. Az első vádlott Nyíri József asztalos volt, akit zsarolás bűntettének kísérle­tével és orgazdaság vétségével vádolt az államügyészség Nyíri régi szocialista volt és a szociál­demokrata párt otthonának volt a gondnoka. A Károlyi rezsim bukása után lemondott állásáról és nem is vállalt újabb tisztséget, ennek dacára a direktórium ki­nevezte a szocializáló bizottság leltárbiztosává s mint ilyet kiren­delték a Killer-céghez ellenőrzésre Nyíri védekezése során hangoz­tatta, hogy soha sem volt kom­munista. Killer Ede elmondta, hogy a vádlottat régóta ismeri, mint szor­galmas munkásembert. Amíg a gyárban volt, mint szocializáló­­ biztos, nem okozott semmi nehéz­séget, segített a munkában, az árak megállapításába sem folyt bele. A biztosi fizetését a cég pénztárából vette fel. A tör­vényszék az enyhítő kö­rülmények figyelembe vételével, három havi fogházra és egy évi hivatal­vesztésre ítélte Nyírit. ♦ Közcsend háborítással vádolva került a vádlottak padjára Kovács Pál napszámos, volt vadőr. Ko­vács hatalmas termetű, robusztus alak, végig küzdötte a háborút, megszerezte az összes legénységi kitüntetéseket. Az ellene a vád, hogy a kommunizmus idején be­állított­ Tóth Sándorhoz s man licher fegyverét ráfogva, vörös­­katona igazolványát kérte. Tóth szabódott, hogy ő nem volt be­híva, de ha kell, majd be­áll, ha minden munkásnak be kell állani. — Na jó — mondta Kovács — holnapra meg legyen, mert külön­ben a puska csöve elé kerül. MA ESTE VAN A SZABÓ IFJAK REGGELIG TARTÓ Á­LARCOS BÁLJA A BIKÁBAN 16 koronás fürdőjegy nem árdrágítás. — Az Egyetértés tudósítójától. — Az árvizsgáló bizottság csütör­­tökön délután 4 órakor Kazinczy Gábor elnöklete alatt ülést tartott, amelyen több fontos ügyben hozott határozatot. A bizottság az ipar­­engedély megadását és 10 meg­tagadását javasolja.­­ Véleményt mondott három árdrágítási ügy­ben, amelyek közül egyben meg­állapította az árdrágítás tényét. Tudomásul vette a bizottság ama kiküldöttek jelentését, akik az Arany Bika fürdő árainak meg-­­ vizsgálásával bízattak meg. Az árvizsgáló bizottság megállapította, hogy a 16 koronás fürdőár nem árdrágítás, de annak további eme­lése az árvizsgáló bizottság enge- | délye nélkül már az lenne. A burgonyacukorra vonatkozóan megállapítást nyert, hogy a keres­kedőknek e cukornál csak 22° k­ hasznuk van s igy árdrágítást nem követtek el. Végül elfogadta a bizottság Zöld József tb. tanácsnok előter­jesztését arra, hogy maximálások helyett más módszer alkalmazásá­val törjék le az áruuzsorát. Megnyílt :: Központi korlátlan italmérás Hatvan­ utca 5. sz. (Püspöki bérpalota mellett.) Ajánl­ kitűnő minőségű ó- és újkorokat, úgyszintén mindenfé­l szeszes italokat a legolcsóbb napi árban. Viszonteladók­nak árengedmény. Pontos kiszolgálás!!! Cenzúrát de Sublocote­­nentui Horia.

Next