Egyetértés, 1920. szeptember-december (2. évfolyam, 199-299. szám)

1920-09-17 / 212. szám

!jjr*«*** ■ - i5£0. H. ÉVFOLYAM 3. 212. SZÁM. PÉNTEK, SZEPTEMBER 17 K­­K. rms SZÁM­ÁRA 1 K r.z­9mmxba 4»xim^«»*14M'tet»c4i «* Köffisii tons«Mfemái AJsMiebfvstal: 26..­­. am. (passage) MAferbwi. .. í* jháMfiffl — an ^íiTimft­^c. Íjjá a m%m vm i takiHnttt — Az Egyetértés tmicsitéjátél. — Debreczen város törvényható­sági bizottsága csütörtökön tartott folytatólagos közgyűléséből a kö­vetkező felirattal fordult Teleki­ Pál gróf miniszterelnökhöz: Nagyméltiségu Miniszterelnek Ur! Milliárdokra számítják azt a roppant veszteséget, amely nem­zetünket, hazánkat a közelmúlt­ban gyászosan sújtotta. A milli­árdos anyagi kárt azonban a munka, a szorgalan és takaré­kosság, ha nem is egy napról másnapra, de mégis visszahozza, kipótolja. Az erkölcsi veszteséget azon­ban nem pótolja sem szorgalom, sem takarékosság. — Az erkölcsi veszteség megbénítja az erőket, leveri az önbizalmat, megsemmi­­siti az ellenállási képességet, az élőhalottakhoz tesz hasonlókká. Magyar nemzetünknek voltak s vannak kincsei a múltból, ame­lyekre ha­naadósunk, pirulás lepi el arcunkéit azért, hogy azok nem a mieink, nincsenek birtokunk­ban, nem képezik nemzeti erőn­ket, nagy múnltunk dicsőségét. És ilyen kincsünk, történeti múltúnk számos ereklyéje fekszik reánk nézve immár idegen he­lyen. Ezekhez elévülhetetlen jo­gunk van. Ezeket vissza kell sze­reznünk, ezek a mieink, mert a magyar nemzet kincsei. Ha nem tesszük most, amikor alkalmunk van reá, amikor azo­kat a kincseket a velünk három­százados szövetségbe, de olyan sokszor ellenséges viszonyba ju­tott Ausztria akarja magáénak nyilvánítani s mint ilyet értéke­síteni : olyan erkölcsi szégyen, erkölcsi vereség ér, amelyet nem kárpótolhat semmi sem. Ezek alatt a kincsek alatt ért­jük azokat a történelmi tárgya­kat, amelyeket annak idején a császári hatalom elvett, elvitt Bécsbe, a császári kincstárba, köztük a dicső emlékezetű feje­delmünk, Bocskay Istvánnak a török szultán által 1607-ben aján­dékozott arany diadémot, törté­nelmünkben Bocskay István ko­ronája néven ismert emlékünket. Ezt kívánjuk, ezt követelnünk kell, hogy végre méltó helyére, Magyarország nemzeti múzeumába visszahelyeztessék, hogy szemeink­kel lássuk, lelkünkkel lelkesülhes­sünk szabadságharcaink első di­csőséges és győzedelmes hadve­­zérének emlékezetén. Kérjük azért Nagy Méltóságú Miniszterelnök Urat s személyében az önazminisztériumot, tegyenek lépést, ki vessenek el minden ló­hátot arra, hogy történelmi kin­­csüint, köztük a megjelölt feje­delmi korona hozzánk, a jogos­­tulajdonosokhoz visszakerüljön s a Magyar nemzeti múzeumban hir­dessék e nemzetünk múltja dicső­ségét és jövője édes reménységét. A feliratot megküldik a nemzet­gyűlésnek, az összes társtörvény­hatóságokhoz és Hajdú vármegye törvényhatóságához is pártolás végett. Mestzam­ilicsi taok mennek Belgrádija i K­hridék kérdésében. — Az Egystérice tadánitéján. — Bécs, szeptember 16. A Neue Freie Press» írja. A skuptsina elnökének kijelentése szerint a magyar nemzetgyűlés elnökétől azt az értesítést kapta, hogy a jövő héten pénteken 13 képviselő­társával látogatást óhajt tenni Bel­­grádban. A jugoszláv kormány, a­melyhez előzően fordultak, arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez a skupzsina belső ügye, tehát a magyar nemzetgyűlés elnöke odafordult. A látogatást — mondta az elnök — szívesen veszik. Magyar részről a látogatás célja, hogy a délvidék és Bácska ^^pV~THVi*rninTi 1 ’*“**“ I nyílt kérdésének megoldására a meg-­ felelő javaslatot dolgozzanak ki. A magyarok — írja a N. Fr. Pr. — azt szeretnék, hogy a délvidék és Bácska magyar-jugoszláv do­minum legyen külön autonómiá­val, mind a két állam garanciája mellett. A jugoszlávoknak pedig az az álláspontja, hogy ez a kérdés már nem vitatható, mert ennek a meg­oldása jugoszláv kompetenciába tartozik, miután a saint-germaini és trianoni békeszerződések a ha­tárokat már végleg megálla­pították. „Legyetek igazi magyarok, igazi keresztyének!“ A skót misszió tagjainak emlékezete. — Látogatás a kollégiumban. — Az elutazás. — Az „Egyetértés“ tudósítójától. — A skót egyházi misszió, vagyis teljesebben a Presbyteri Világ­­szövetség küldöttségének debreczeni­artózkodásáról már beszámol­unk. Most még a következő rész­eteket közölhetjük. A misszió tagjait szerdán dél­ben a tiszántúli református egy­­házkerület elnöksége látta ven­­dégül szűkkörű bankett keretében. Ezután a skót vendégek gróf Degenfeld József főgondnok, dr. Erdős József kollégiumi igazgató, dr. Erdöss Károly lelkészképzö­­ntézeti igazgató, dr. Révész Imre elkész és Viktor János buda­pesti lelkész, tolmács kíséretében meglátogatták a kollégiumot, hol k­­lönösen az anyakönyvtárban öltöttek sok időt. Itt dr. Varga Zsigmond könyvtárigazgató ka­­auzolta a vendégeket, kik kije­­entették, hogy irásban és képben lágyon jól ismerik a világhíres lem­eczeni kollégiumot, lejekben már sokszor voltak itt az ősma­­gyar református főiskola falai kö­zött. Legfőbbképpen az anya­­könyvtár gazdag bibliagyűjteménye iánt érdeklődtek. Csak­nem egy óráig foglalkoztak az értékes gyűj­temény megtekintésével. William H. Curtis, ki egyetemi tanár, a leg­teljesebb csodálatát fejezte ki, hogy ily gazdag gyűjteményt tu­dott megőrizni a kollégium, mi­kor pedig igazán zivataros idők vonultak el fölötte. William Curtis felvetette azt az eszmét is, hogy a könyvtárban meglévő duplikátumokkal lehetne cserélni. Az edinburghi egyetem könyvtárából rendelkezésre bocsáj­­tanának és Debreczenbe küldené­­nek olyan példányokat, melyek nem szerepelnek a debreczeni fő­iskolai könyvtárban és viszont. Éppen ezért sürgette, hogy nyo­masson a könyvtár igazgatója részletes katalógust és majd an­nak idején küldjék meg nekik, hogy a cserét meg lehessen ejteni. A skót vendégek beírták nevü­ket a látogatási könyvbe. Ugyan­csak megörökítették nevüket a Konfirmált Leány­egyesület emlék­könyvében is a következő mon­dattal : „Legyetek igazi nők, legyetek igazi magyarok , legyetek igazi keresztyének“. A kollégiumból kijövet megte­kintették a református főgimná­­ziumot, hol Karai Sándor igaz­­gazgató kalauzolta őket. Nagy ér­deklődéssel szemlélték Csokonai és Bocskay szobrát, a gályarabok emlékoszlopát, a Szombati- Vörös­marti emléket, a legendás lyceum­­fát és a Kossuth-szobrot törté­nelmi mellékalakjaival együtt. Majd kimentek a Nagyerdőre, hol az egyetemi építkezéseket tekin­tették meg. A skót vendégek általában a legnagyobb elismerés hangján nyi­latkoztak a debreczeni fogadta­tásról. Jólesően vették tudomásul, hogy a debreczeni református társada­lom értékelte nemes munkájukat és tudatában van missziójuk nagy­jelentőségéről. A sajtó iránt is érdeklődtek. Az „Egyetértés“ szerda esti kiadásának vezércikkét és a nagy­­templomi istentiszteletről szóló­udósítást szó szerint lefordították maguknak és azt jelentették ki, hogy igen örülnek annak, milyen erős kálvinista szellem hatja át a várost és hogy a sajtó egy része méltán ad kifejezést ennek a szellemnek. Az Egyetértés csütör­tök reggeli számát is meghozatták maguknak, sőt elviszik magukkal Angliába. Este a skót vendégek szűk kör­ben megvacsoráztak és korán nyugovóra tértek. Ma reggel már az erdélyi úthoz készülődtek. Aitken skót kapitány, ki útra­­készen már hosszabb idő óta Debreczenben tartózkodik, mint az antant képviselője, vállalkozott arra, hogy automobilján átviszi a skót vendégeket a demarkácionális vonalon. Gróf Degenfeld József egyházkerületi főgondnok búcsú­zik el az egyetemes konvent ne­vében a skót vendégektől és meg­köszönte nekik a magyar refor­­mátus egyház érdekei iránt tanú­sított nemes érdeklődésüket. Tíz óra után állott elő egy ha­talmas Mercedes autó a Bika­szálló elé és Aitken skót kapi­tány kíséretében elutaztak ven­dégeink Nagyvárad felé. Viktor János budapesti lelkész,­ az or­szágos Diák­szövetség titkára, ki eddig mint tolmács, kíséretükben volt, nem utazott velük a de­markációs vonalon át, hanem visszautazott Budapestre. A misszió hosszabb időt tölt Erdélyben, mert az ottani ma­gyar református egyház velünk való egységének biztosítására döntő lépéseket akarnak tenni. Erdélyből, illetve, ha szükség lesz rá, Budapestről, már a keleti expresszen utaznak vissza ha­zájukba.

Next