Elektrotechnika, 1930 (23. évfolyam, 1-24. szám)

1930-01-15 / 1-2. szám

ELEKTROTECHNIKA 1930. január hó 15. szempontjából sok esetben alkotóik maguk sem isme­rik föl és amelyekről gyakran csak az utókor kegye- letes búvárkodása állapítja meg, hogy szerves alkotó részei egy olyan pillérnek, amelyből az idők folya­mán korszakot alkotó hatalmas találmányok sora bontakozott ki. A tudós búvárkodók ezen utóbbi csoportjába tar­tozik a XIX. század magyar tudományos életének azon tiszteletreméltó remetéje is, akinek működését ebben a közleményben kívánjuk ismertetni és méltatni, meghajtva előtte a hódolat zászlóját. Korunk egyik kiváló természettudósa, Ramon Y. Cajal,^ öt olyan tulajdonságot jelöl meg, amellyel a tudomány művelőinek okvetlenül rendelkezniük kell, hogy munkásságukat siker koronázhassa. Ezek ; szel­lemi önállóság, intellektuális kíváncsiság, kitartás a munkában, hazaszeretet és dicsöségszomj. Jedlik Ányos István eredeti egyéniségében mindeme sajátságokat megtaláljuk, kivéve az utolsót, amelytől távol tartotta őt nemcsak veleszületett szerénysége, hanem szerzetesi mivoltának szelleme is, amely egész lényét betöltötte. „A félénk elzárkózottság — mondja emlékbeszédében báró Eötvös Lóránd — volt az az egy nagy hibája, amely akadályozta, hogy másokkal való érintkezés által tudományos látóköre bővüljön és viszont, hogy ő tudományával másokra éltető hatással legyen . ..“ „ .. . Jedlik magára hagyatva járt öncsinálta utján és mégis nem egyszer azon nagy fölfedezések nyomán, haladt, amelyek a múlt század dicsőségét teszik. O sokat keresett és sokat talált, de mert maga nem hirdette, honfitársai nem vették észre, a külföld nem látta az ő találmányait; azért a világ tudományos irodalmában neve alig fordul elő a XlX. század fölfedezőinek sorában.“ E szavaknál álljunk meg egy percre és súlyos mulasztásaink tudatában mondjunk „mea culpa“-t. Báró Eötvös Lóránd emlékbeszéde, amelyben a most élő nemzedék figyelmét fölhívta Jedlik találmányai­nak korszakot alkotó jelentőségére, hat nap hijján 31 esztendővel ezelőtt hangzott el a Magyar Tudo­mányos Akadémia falai között^ anélkül, hogy a magyar tudományos körökben kellő benyomást és visszhan­got keltett volna. Fizikai és elektrotechnikai szak- irodalmunk javarésze egyáltalában nem,, vagy csak futólag említi Jedlik nevét és — Heller Ágost kivé­telével — még azok a szerzők is, akik néhány sort szentelnek munkássága két legnagyobb termékének : a „villanydelejes forgony“-n&V. és az „egysarku villany- indító“-na\i, nyilvánvalóan csak báró Eötvös Lóránd rövid közlésére támaszkodnak. Azon emberöltőnyi idő alatt, amelyben a villamosság civilizációnk nélkü­lözhetetlen elemévé és eszközévé lett s amely a nagy műszaki alkotások méltó dicsőítésére Németország­ban születni látta a Deutsches Museum-ot, nálunk senki sem akadt, aki Jedlik úttörő készülékeit rész­letesebb ismertetéssel a feledés homályából kiemelte és ország-világ előtt az őket méltán megillető polcra helyezte volna. Ezt a mulasztást volt hivatva jóvátenni a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 1928 május 3-i emlék- ünnepélye, amelyre a Pannonhalma ősi apátságához * * S. Ramon Y. Cajal : Tudományos kutatásra vezérlő kalauz. Fordította : dr Salamon Henrik, Budapest, 1928. ® 1897 május 9-én. tartozó tanárképző főiskola és a Budapest-i Pázmány Péter Tudományegyetem I. sz. fizikai intézete szer­tárának muzeális szekrényeiből előhoztuk Jedlik rég pihenőre tért kis gépeit, hogy kézzelfogható tanú­ságot tegyenek mesterük alkotó szelleméről és hogy tanúi legyenek annak a kegyeletes tiszteletnek, amely- lyel a villamosságtan első magyar úttörője emléké­nek a magyar elektrotechnikai kar hódolni kíván. Non omnis moriar. * Jedlik Ányos (keresztnevén tulajdonképpen István, Ányos a szerzetesi neve) a természettudományok újjászületése nagy századának hajnalán, 1800 január 11-én született Komárom vármegyében, Szémőn, mint egyszerű szegény földművesszülők gyermeke. Közép­iskolai tanulmányait Nagyszombatban kezdte, majd a Pozsony-i gimnáziumban folytatta, amelynek elvég­zése után, 17 esztendős korában, szülői kivánságára és egyéni hajlamainak sugallatára, a bencés rend kötelékébe lépett. Szerzetesi és tudományos fölsőbb kiképeztetését a Pannonhalma-i apátság hírneves szemináriumában nyerte, ahol 1822-ben bölcsészeti tudorrá avatták, majd 1825-ben áldozó pappá szen­telték. Közvetlenül ezután megkezdi hosszú tanári pályafutását. Először Pannonhalmán, később Győrött tanítja a fizikát, majd 1830-ban a Pozsony-i akadé­miára kerül. 1840-ben a Pest-i egyetemre nevezik ki, ahol 38 éven keresztül tölti be a fizikai tanszéket, amelyről 1878-ban, életének hetvenkileneedik évében, 53 évi buzgó tanárkodás után, teljes szellemi frisse­ségben vonul vissza a jól megérdemelt nyugalomba. Munkakedvét és tudományszomját késő aggkoráig megtartotta. Győr-i visszavonultságában is szorgal­masan tovább dolgozgat s amidőn öregedő szerve­zetének lassan kialvó képességei már zavarják búvár­kodásaiban, elkeseredve szokta volt mondani az újonnan érkezett könyvekre mutatva ; „Csak időt is küldenének mindegyikkel“. Eletfölfogását tömören jellemzik azok a keresetlen szavak, amelyeket néhány nappal 1895 december 15-én bekövetkezett halála előtt mondott Acsay Győr-i igazgatónak: ,,Kedves rendtárs úr, életem hosszú volt, de a munka sohasem fárasztott; hová kellene lennünk, ha az Isten a munkára való képességet meg­vonná tőlünk“. Jedlik jellegzetesen búvárkodó szellem volt. Szere­tett otthona a csendes laboratórium, legnagyobb öröme a kísérletezés és minden boldogsága a ter­mészet titokzatos erőinek egy-egy magakigondolta kis készülékkel való megszólaltatása s a megnyilvá­nuló törvényszerűségek kibogozása. Szemében a fizika az életet teljesen kitöltő gyönyörűségek forrása. Ami­dőn egyszer késő öregkorában egyik fiatalabb rend­társa azt kérdezte tőle „miért választotta tanulmánya tárgyául éppen a fizikát s miért nem például a teológiát, amely a legmagasztosabb dolgokkal foglalkozik“, így válaszolt: ,,Minden tudományágban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok s egyszers­mind mulatok és gyönyörködöm is“. Majd egy más alkalommal: „Kedves öcsém, jobban megismertem Istent a fizikából, mint maga a teológiából“. Munkássága — Faraday-éhez hasonlóan — inkább gyakorlati jellegű volt, semmint elméleti. Az utóbbi­hoz nélkülözte a szükséges magasabb matematikai fölkészültséget. E hiányért azonban kárpótolta őt a

Next

/
Thumbnails
Contents