Elektrotechnika, 1930 (23. évfolyam, 1-24. szám)

1930-01-15 / 1-2. szám

1930. január hó 15. ELEKTROTECHNIKA vérbeli természettudós veleszületett kutatóösztöne, amely járatlan utakra is elvezette és lehetővé tette, hogy tudományszakának nem egy területén eredetit, sőt jelentését alkosson. Bár legnagyobb munkája, amelyért a Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban egyszerre rendes tagjává választotta és nagydíjával tüntette ki „A súlyos testek természettana“ (1850) volt, érdeklődését, az optikán kívül, elsősorban a múlt század elején sokatigérő gyermekkorát élő villamosságtan kötötte le. Optikai tanulmányai közül „A fénysugarak tüneményeiről és a fénysugarak hajlásáról különösen“ (1845), továbbá „A Fresnel és Pouillet-féle fénytalálkozási készüléknek módosításairól“ (1865) szóló értekezései és a külföldön is ismert igen finom optikai rácsai érdemelnek említést. A villamosságtan körébe vágó sokoldalú munkásságára különösen akadémiai székfoglalója : „A villanytelepek egész működésének meghatározása“ (1859), ,,Leydeni palackok láncolata eredetileg összeállítva“ (1863), „Csöves villámgyűjtőkről vagy villámszedőkről“ (1867) és ,,Csöves villámszedők láncolatáról“ (1879) című értekezései vetnek fényt. Ez utóbbi kettő egy külföldön is ismertté vált érdekes készülékére vonatkozott, amelyet az 1873-i Wien-i világkiállítás nemzetközi bíráló bizottsága a haladás érmével tüntetett ki. Mindezeknél azonban sokkal jelentősebb és Jedlik kutató lángelméjére sokkal erősebb fényt vető két szerkezet az említett „villanydelejes horgony“ és az ,,egysarkú villanyindító“, amelyek azonban sajnos ismeretlenek maradtak a kortársak előtt s amelyeknek a természettudomány fejlődése szempontjából való helyes értékelése ezért az utókor történetkutatójának a feladata. A villamdelejes forgony. A diadalmas elektrotechnika korszakában élő nemzedékünknek több mint száz esztendőt kell visszalapoznia a fizika történetében, hogy elérkezzék a csendes laboratóriumok ,,tiszta tudomány“-nak szentelt falai között meginduló ama lázas kutatásokhoz, amelyekkel ihletett tudósok buzgólkodtak behatolni az imponderabiliák azon csodás új világába, amelynek kapuit Galvani Luigi Bologna-i anatómusnak békacombokon 1789 augusztus hó 30-án tett véletlen megfigyelései, illetve Volta Alessandro Padova-i egyetemi tanár 1799 végén fölfedezett és 1800 június 26-án a London-i Royal Society előtt ismertetett villamos oszlopával tudományos mederbe terelt kísérletek eredményei tárták föl. Ezek között messze kiemelkedő, sarkalatos fontos^ Az értekezések a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésének munkálataiban jelentek meg. ^ Jedlik általános életrajzával foglalkozó tanulmányok : báró Eötvös Lóránd: Jedlik Ányos emlékezete. Akad. Értesítő 1897, 8. kötet, 173. old. Heller Ágost: A fizika története a XIX. században. II. kötet, 81—92 old., Budapest, 1902. dr Holenda Barnabás: Jedlik Ányos. Pannonhalmi szemle, 1928. 1., 2. szám. Zelovich Kornél: Jedlik Ányos, az elektrotechnika magyar úttörője. Budapesti Szemle, 1929. januári füzet, ságu Oersted Hans Christian, dán fizikus, kopenhágai egyetemi tanár 1820 július 21-ről kelt értekezésében ismertetett fölfedezése, amely a galvánáram mágnestűre gyakorolt hatásának kimutatásával, a két titokzatos távolbaható természeti erő, a villamosság és a mágnesség régóta sejtett kapcsolatára vetett fényt. Az új tudományág meggyújtott szövétnekét a Collège de France éleseszű tanára, Ampère André Marie viszi tovább, ki 1820 szeptember 18-án, csupán egy héttel Oersted fölfedezésének Arago által Parisban történt ismertetése után, újabb nagyjelentőségű fölfedezéssel lép a francia akadémia elé, amennyiben kimutatja a galvánáramoknak egymásra gyakorolt hatását és ezzel lerakja az elektrodinamika alapkövét. Néhány héttel később, 1820 november 10-én a sokoldalú Arago Dominique Francois Jean számol be ama megfigyeléséről, hogy az áramvezetőnek mágneses tulajdonságai vannak, amennyiben a vasreszeléket vonzza és hogy az Ampere által solenoidnak nevezett vezetőtekercs belsejébe helyezett lágyvas, vagy acéltű, az áram hatására ideiglenes, illetve állandó mágnessé válik. Az alapvető felfedezők sorát a könyvkötősegédből minden idők egyik legkiválóbb kísérletezőjévé emelkedett Faraday Michael zárja be, aki, mint a London-i Royal Institution laboratóriumának felügyelője, 1831 november 24-én tartott előadásában megállapítja, hogy az áram nemcsak mágnestűre és egy tőle független másik áramkörre hat, hanem valamely áramkör zárása, vagy nyitása minden közelében lévő, zárt vezetőkörben, tehát saját magában is, villamos áramot indít, amely azonban csak lökésszerű lefolyású. Ez a kölcsönös, illetve az önindukció jelensége, amelyből Faraday realitásokhoz vonzódó agyában az elektrotechnika legtermékenyebb munkahipotézisének alapeleme, az elektromágneses erővonalak képzete sarjadzott ki. A fizika e nagy fölfedezésektől hangos és új gondolatoktól pezsgő korszakában lép pályájára Jedlik Ányos, amidőn 1825 őszén, közvetlenül áldozópappá való szentelése után, rendjének Győri líceumába kerül, mint — egyebek között — a természettan tanára. Könnyen érthető, hogy a tárgykörének szeretetétől áthatott és búvárkodásra hajlamos fiatal szerzetes fogékony elméjének egész érdeklődésével azonnal a varázslatos távlatokat nyújtó új tudományág, a „villanydelejesség“ felé fordul. Miután külföldi folyóiratokból az alapjelenségeket és az azok bemutatására szolgáló készülékeket megismeri, maga is a kísérletezés terére lép és az áram mágnesre gyakorolt hatásának tanulmányozásánál a Schweigger-féle multiplikátorban, a hatás fokozása céljából, szerencsés eredeti ötlettel, mágnestű helyett erősebb elektromágnest helyez el. Bizonyára az így nyert nagyobb kitérítés keltette föl benne azt a gondolatot, hogy a taszítóerőt folytonos egyirányú forgás létesítésére is föl lehetne használni. Schweigger Johann Salamo Christoph, a fizika és kémia tanára az Erlangen-i, majd a Halle-i egyetemen, az áram mágnestűre gyakorolt hatásának fokozására, négyszögletes fakeretre fölcsérélt sokmenetű dróttekercset alkalmazott. Ezt a multiplikátornak nevezett készüléket röviddel Oersted fölfedezése után, 1820 szeptemberben mutatta be a Halle-i természettudományi társulatban.