Ellenőr, 1871. augusztus (3. évfolyam, 313-338. szám)

1871-08-01 / 313. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre 5 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 , 80 . Egyes szám ára 10 strajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A­ lapot illető reclamátiók­ Légrády testvéreit irodájába (nádor-utcza 6. sz.) Intézendők­. 313. szám. Kedd, augusztus 1. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt­ tér egy petit sora 80 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 30 . Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 11. szám. (Légrády testvérek irodájában) Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest két-sas utcza 14. sz. alá intézendők. ÜL évfolyam. A * „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre.........................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra ....­„ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) Százal­ék a könyváráés után történő meg­rendelése­k után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni p­o­s­t­a­i utalványozás által. Pest, jul. 31. s­z. - - A franczia nemzetgyűlés le­tárgyalta második, olvasásban a departe­­mentális tanácsokra vonatkozó törvényja­vaslatot, és valószínűleg jelen alakjában fog az elfogadtatni a harmadik olvasásban is; bár átalános azon aggodalom, hogy a kormány, mely oly nyugtalanító és baljós­latú magatartást tanúsított a tárgyalások alatt, végleges erőfeszítést fog megkísérleni a törvény megbuktatására. Reméljük, hogy e kísérlet nem fog si­kerülni és Francziaország valahára oly ta­pasztalatot fog nyújtani a világnak, hogy ott is lehetséges egy törvényt a kormány kezdeményezése és támogatása nélkül alkot­ni, és ha kell a kormány akarata ellenére életbe léptetni. A franczia parlamenti ma­joritások történetén vörös fonálként húzó­dik végig a vak engedelmesség és szolgai alárendelés érzete szemben a kormányokkal, és a rémületes katastróphák előidézésére jórészben befolyt a nemzetnek azon állan­dó hibája, hogy sohasem tanulta meg füg­getlenül és szabadon kezelni jogainak gya­korlatát, és nem tudott leszokni a jársza­­lag használatáról. Daczára a folytonos rendszerváltozásoknak és a forradalmi láz megújuló kitöréseinek, Francziaország soha­sem szűnt meg tekintélyeknek hódolni és egy önmaga által teremtett bálványnak maradt kész rabszolgája. A legnagyobb veszélyt látnók abban, ha a franczia nemzet egyedül Thiers böl­­cseségétől és államférfiv­eszélyétől várná üdvét és a politikai életben nagyon helyte­lenül alkalmazott elv által vezéreltetve, feltétlen bizalommal tenné le sorsának ve­zetését a jelen kormány kezeibe. Midőn te­hát a megelégedés érzetének engedünk keb­lünkben helyet, látva a nemzetgyűlés arány­­lagosan független és öntudatos magatartá­sát szemben a végrehajtó hatalommal, mé­lyen tudjuk sajnálni, hogy a nemzet válasz­tottjai nem tudták hasonló mértékben le­rázni a meggyökerezett balfogalmak és hazug sophismák jármát. Az új törvényben kevés jel tanúskodik a traditiók hatalmának le­jártáról. Egyike a legátkosabb intézményeknek, melyek terjedését és megerősödését a mű­velt világ Francziaországnak köszöni, a justice administrative behozatala. Justice administrative — nem gyalázat-e már ma­ga a szó is ? Mi ez egyéb, mint kijátszása a polgári szabadságnak, megtagadása a jog­­egyenlőségnek az államközegei irányában, és teljes lehetlenítése a törvények uralmá­nak ? Most a departementális törvény tár­gyalásakor nyílt volna a legszebb alkalom megszabadulni e vészes rendszer lidércznyo­­másától és ha már nem lehetne azt egész­ben megszüntetni, legalább utat kellene törni egy igazságosabb és felvilágosultabb elv érvé­nyesülésének a jövőben. Ámde ily értelmű reform érdekében a leggyengébb hang sem emelkedett a nemzetgyűlésben és a jobb belátásnak nyomát sem tudjuk felfedezni a törvényben. A községek fölötti felügyelet és gyám­kodás joga eddig kizárólag az állami ha­talom és a praefetek kezeiben nyugodott. A nemzetgyűlés a felügyelet e jogát pénz­ügyi tekintetben átruházta a departemen­­tek állandó bizottságaira, de a közigazga­tási és politikai viszonyokban továbbra is a praefet marad a jog birtokában. A praefet úgy mint a községek vagy egyesek, az ál­landó bizottságok oly intézkedéseit, melye­ket czélszerűtleneknek találnak, vagy me­lyekben a tények helytelen megítélése for­dul elő, felebbezhetik a conseil generálhoz, mely azok fölött végérvényesen határoz. De ha a törvények megsértése vagy az illeté­kességi kör átlépése miatt emeltetik vala­mely rendelet ellen kifogás, felebbezés csak az állami tanácshoz történhetik. Valamely per kezdésére a községeknek, jótékonysági intézeteknek, gyáraknak, kórházaknak és mindazon intézeteknek, melyekre nézve az új törvény az állandó bizottságnak felügye­­­eti jogot adományoz, az engedélyt az ál­landó bizottság adja meg. A bizottság vég­zései felebbezhetők a miniszterhez, ki azo­kat megsemmisítheti. A kormány ellenezte a felügyeleti jog­nak még csekély részben történő átruhá­zását is. A kereskedelemügyi miniszter Le­­franc Victor sophisticus ferdítésekben és hazug phrasisokban bővelkedő beszédével megszégyenítette Picardot, kivel együtt tartozik a republicánus elvek letéteménye­sei közé. Nézete szerint csak a község és az állam bírnak souverainitással, míg a de­­partement ilyennel­­nem bírhat, és ezért csak az állam van hivatva a községek fö­lött felügyeleti jogot gyakorolni. A balol­dal keh,­estette e felfogást, pedig nagyobb badarság ritkán mondatott el partementben. Mintha a departement más volna, mint a községek egyesülete, egy tágabb és nagyobb község ! És micsoda külön souverainitás illetheti meg az államot, ha a departe­ment avval nem bírhat! Az állam sem egyéb, mint a polgárok egyesülete bizonyos közös czélok elérésére és az oly­­an, mely az államnak külön személyiséget tulajdonít, saját czélokkal és érdekekkel, lényegében socialisticus és az egyéni szabadság merő tagadására vezet. Feltűnő lehetne, de adalék a franczia közvélemény érettségi fokának megítélésére, hogy a franczia hírlapok hanyag közönbös­­séggel kísérték a nemzetgyűlés vitáit e kér­dés felett és alig lehetett találni czikket, mely a tárgy komolyabb és érdemleges megvilágításával foglalkozott volna. Hála az égnek, daczára a számtalan vesztegető befolyásnak és a legújabban dühöngő cen­­tralistikus deliriumnak, a magyar nemzet­ben még nem halt ki az élénk érdekelt­ség az önkormányzati intézmények iránt, és mi kötelességünknek tartottuk szoros fi­gyelemmel kísérni a decentralisatió kérdé­sének fejlődési phasisait egy távolabb eső nemzet körében is. Az összehasonlítást a franczia departementális törvény és a mi megyeszervezési törvényünk közt, olvasó­inkra bízhatjuk. A valódi szabadelvűség bé­lyegét egyik törvény sem viseli magán, de a franczia nemzetnek előnyéül szolgál, hogy az egy csak most keletkezett mozgalom kez­detét, kiindulási pontját jelzi, és épen azért reményt nyújt, hogy idő és tapaszta­lat a most inaugurált elvnek tökéletes ér­vényesülést fognak szerezni, ellenben a ma­gyar kormány és törvényhozás a százado­kon át a nemzetiségnek és szabadságnak védfalul szolgált municipális intézménye­inket kárhoztatta meddő tehetetlenségre. A franczia legitimistáknak eszökbe sem jutott virilis szavazatok középkori intézményét tő­lünk átvenni, meghagyták ez önkormány­zati szörnyszülöttet, mint unicumot ne­künk.­­ Az új köl­csönt bécsi lapok pesti táviratai szerint szombaton este 11 órakor írták alá, és pedig: Lévay és Ullmann a magyar föld­hitel társaság, dr. Flesch a franko magyar bank, Koben igazgató a berliniek (Mendelsohn és társa, Magnus F. M., berlini keresk. társaság, Sch­ickler testvérek, Warschauer és társa), végül Kerkapoly pénzügyminiszter a magyar kormány nevében. Az itt nem nevezett, de korábban emlegetett c­égek csak indirekt vesznek részt, és pedig a frankfurti és londoni csoportok a földhitel társaságnál. Az egyezmény részleteiről, a­mennyiben még nincse­nek tudva, aligha fog valami köztudomásra hozatni. Pest, júl. 31. : Mint bizonyosat beszélik, hogy a német császár Vilmos és Ferencz József a jövő hó folyamában Gasteinban találkoznak. Hir szerint oda utaznak Bismarck és Beust államkanczellárok is, sőt Hohenwart és An­­drássy miniszterelnökök is jelen lesznek. A­mint nyilvánosságra jött e hír, Ausztriában rögtön a legkülönbözőbb com­­binatiókat kötötték hozzá, s e pillanatban az osztrák sajtó kizárólagosan Ferencz Jó­zsef és Vilmos császár találkozásáról majd e találkozás politikai következményeiről ve­­zérczikket. Vannak, kik a két uralkodó jelenlegi találkozásának semmi politikai czélt nem tulajdonítanak, tisztán az udvariasság szem­pontjából tekintik azt. A német császár egészségi tekintetből meglátogat egy osztrák fürdőt és az osztrák császár üdvözletére megy. A­mint üdvözletére ment a porosz király az orosz czárnak, midőn ez Stutt­gartiba vagy Darmstadtba utazott. A mel­lett a jelenlegi viszonyok nem is olyanok, hogy e találkozásra valamely mélyebb je­lentőségű politikai indokok vezessék az ille­tőket. Most épen semmi politikai kérdés nincs függőben. Vannak azonban mások, kik a találkozás­ból Ausztria nem kül- hanem belügyeire vo­natkozólag jelentékeny változásokat remél­nek. Meg vannak róla győződve, hogy a találkozás nem maradhat befolyás nélkül az osztrák belügyekre. Szerintük Vilmos német császár nem fogja elmulasztani megragadni az alkalmat, hogy Ferencz József császár előtt néhány pártfogó szót ne szóljon a most már annyira „elnyomott“ osztrák németek érdekében. Ez a gondolkodásmód a legjobban jel­lemzi a német centralistákat. Egyszer az orosz czár fenyegetését, másszor a német császár pártfogását várják és majd ettől, vagy amattól remélik a német uralom föntartását Ausztriában a többi né­pek fölött. — A bécsi világkiállítást illetőleg nehány nap előtt szólaltunk fel s örömmel olvas­suk a „P. N.“ban, hogy az ü­gy az általunk nyil­vánított nézeteknek megfelőleg dőlt el. A nevezett lap tudósítása igy hangzik: Azon hírek ellenében, melyek a bécsi világ­kiállítás közösségéről a kiállítási bizottság magyar tagjairól s ilynemű egyezkedésekről szállongtak, tudathatjuk, hogy báró Schwarcz kiállítási fő­biztos úr ittléte alkalmával, mind a miniszterel­nökségnél, mind a kereskedelmi minisztériumban kapott felvilágosítások folytán meggyőződött arról, hogy „Magyarország Bécsben nem fog osztozni a háziúr jogaiban és kötelességeiben, hanem csak mint meghívott vendég veend részt a kiállításban.“ Különben ez volt az osztrák kormánynak is intenziója már akkor, midőn a kész tervet ő fel­sége jóváhagyása alá terj­sztette s csak utólago­san s azon remény kifejezésével tudósította, hogy ez alkalommal kormányunk „gyáraplitó részvétére“ számot tart. Ez történt múlt évi junius hóban s az­zal Magyarország fentebbi álláspontja ki volt je­lölve s mai napig sem szenvedett változást, a mint is kormányunk részéről egy év óta e tárgyban semminemű tárgyalás nem indíttatott s a mit­ Bécs­­ből ez irányban közöltek, az csakis magánkörök kifolyása lehetett. Páris, jul. 26. (Saját levelezőnktől.) Miniszter válság napjait éljük. Itt is, mint nálunk, ha egy távozik, egész csoportnak nyitnak ajtót a sajtóban, mert szeretnék, ha kisétálna. Ju­mes Favre, Simon, Larcy a szárnyra kelők, Bro­glie herczeg, Barthélemy-Saint-Hilaire és Mathieu a letelepedendők. Broglie, angolországi követ, több fél ultramontán tartalmú munka szerzője. Mi-­­ nisztersége nagy reménység volna a clericalisok­­nak, ha nem Thiers volna az éltető szellem a kül­földi politikában is. Barthélemy Saint- Hilaire Thiers mindenható titkára és kegyencze, jobban mondva kedvencze. Mathieu Laoue et Loire kép­viselője, a Creuzoti gyár és bánya­telepek főmér­nöke. Egyik sem gyanús köztársasági érzelmeiért. Mintegy véletlenül a fogoly­kommunisták sorsa fölött tartott minisztertanács után Dufaure, igazságügyér lemondása jött szőnyegre. A szigor­tól való eltérés nem tetszik ő exjának. Vájjon hány életet kér kiengesztelő áldozatul Dufaure ur a kormánytól, hogy tárczáját megtartsa? Bizonyo­san lesz egy pár tuc­at, például a hány osztrigát napjában leszörpent. Nem is sok egy igazság ügyértől. Dufaure úr minden tapintatot nélkülöző rendeletei, körözvényei elég olajat öntöttek a for­radalom tüzére s most szeretne vért önteni a kié­gett parázsra. Hihető, hogy ily tömeges kilépés nem fog politikusnak tartatni, hanem mint a magyar mi­nisztérium s ócska szekér lassan fognak minden dücczenésnél egy-egy szöget elhullatni. Van-e nálunk miniszterválság, hogy rendesen uj párt­alakulás fölszinre kúszó híre ne kisérné, a miniszter aspiránsok pártja-e ? Itt is Cordier és Rampont csoportozat egyesült és balközépnek de­­clarálta magát, vagyis mérsékelt köztársaságinak, s mégegyszer vagyis, Thiers pártnak. Két tárczát zsebre tudnának tenni, ha kezükbe adnák. A megye­szervezésről szóló törvény az első felolvasás vitáján átesett szerencsésen. Alapelve a de­centralisatio. A kormány minden új pontnál új erőlködést kezdett, hogy a már meg nem dönthe­tett javaslatot kiforgassa eredeti alakjából, elüsse czéljától. Nem sikerült eddig soha. Most Thiers­­ben s egy ezután elmondandó nagy beszédjében minden reménységük, melyet hiszszük és kívánjuk is, nem koronázand siker. Mert főczélja az assem­­bléenak az államcsínyek és forradalmak lefegyver­zése volt a mindenütt élő hatalom, mozgékony erő teremtése által. Sőt annyira mentek némelyek e téren s e ezésért, hogy Tréveneux a képviselőház nem ülésezhetésének idejére a bitor hatalommal szemben egy politikai testet akart alkotni. A me­­gyegyűlések 60,000 lélekre számítva egyet, kül­­denének ezen testületbe kebelükből biztosokat. S e testület gyakorolná a törvényes hatalmat. Elvette­tett a bizar javaslat, de a tanulság megmaradt. A vám­felemelés, a hirlapbélyeg kérdésében Pouyer Queitier engedékenynek mutatkozott, Thi­ers egy lépést sem akar tágítani, daczára, hogy a ház többsége s a franczia tudósvilág egészen elle­ne fordult. Mi ez mind Thiers papának ? „Olvas­sák el önök Vauban bámulatos könyvét“ feleli. Meg kell adnunk, franczia közmondás, hogy­ az első szerelem soha sem öregedik meg, Vauban is mindig fiatal Titiersnek. Francziaország felderülő hadi dicsőségében két­kedhetnek önök ? A szakálak előírás szerint való leborotválása elrendeltetett. A porosz tábornokok leverhetik a francziákat, de ezek mindig diadal­maskodni fognak az oszrákok fölött. íme az első győzelem. Stoffel bárót, a volt berlini katonai követ­­ségi hivatalnokot általam ismertetett röpirata elő­szava miatt, melyet ma kezdenek a lapok itt figyelemre méltatni, fenyítő eljárás alá fogatta a minisztérium. Nem emlékeznek önök, hogy hívják, én feledtem, azt a grätzi ezredest, ki igazat szó­lott volt Sadova után? S mondhatják önök, hogy a militarismus különbözik az egyenruhán kívül egyébben is egymástól ? Nem. Egyik harmincz le­vonva ötöt s a másik huszonöt számlálatlan. Girardin Emiltől három kötet fog megjelen­ni, folytatása „Korkérdések általános czím alatt“ összegyűjtött 10 kötet munkájának. Ezen három kötet a három utolsó év kérdéseit tárgyalja. A párisi érsekség betöltésének kérdése — hir szerint — újabb stádiumba lépett. Vajha! A Bourgesi érseki lak leégett, a székesegy­házat csak erőfeszítéssel bírták megmenteni. Három jelölt van külföldi kisebb állomásokra. Csupán a portugáli követség fontosabb, melyre About-t emlegetik. A mint Favre szónoki művéhez diplomatiai jegyzékeket, About „darázsoka­t“ bocsátana szárnyra, s h­a kétkedni fog valamelyik diplomata igaz­mondóságában a „jegyző orrára“ fogna tapintani. Végül egy adoma. Hárman valának együtt s a júliusi forradalom évfordulati előestéjén termé­szetesen a két bourbon háznak emelkedő és szálló reménységéről folyt a társalgás. Mint rejtvényes kérdés állott előttük: mi a királyság? Egyik mondta: ugráncs; a másik: kétlaki, például vízi­ló. Nem — szólt a harmadik — madár, mely ágról ágra száll. Ebben az adomában csak az a hiba, hogy a negyedik nem jegyezte meg, de mely­ben is akad néha. U. G. Páris, jul. 27. (Saját levelezőnktől.) Itt a miniszter kicsit! kiáltanak a lapok. Bi­zonyos, hogy a demokrata ügyvéd, megválik a vö­rös karszéktől s vezére lesz egy uj baloldalnak, vége a miniszter válságnak, a lapok pedig írják: Favre Thiers kívánságára megmaradt. Dufaurenak, a Heródes kisasszonykodó mi­niszternek bizonyosan concedálnak egy kis kanibai pyramist és megnyugszik. Larcy meg azt mondja, hogy megvárja Favr­it, ennek több oka van kivet­kezni a méltóságból mint neki, s újból elzenghe­tik : soha sem volt erősebb a minisztériumban az összeta­rtás. Míg a különböző párti miniszterek egymás karszékébe gombostűket lopkodnak, a monarchi­kus hírlapok új dühvel rohannak Gambettának. A „Paris-Journal“ vádolja, hogy az Internationale tagja. Alapítja vádját az spanyol „Esperanza“ czikkére, melyben állítatik, hogy Gambetta Mad­ridban és St-Sébastienben fiók­intézeteket szervezett volna, melyek most nyugati Francziaországgal köztik a londoni körözvényeket. Mindezen hóbortos vádaskodások s a monar­­chisták nevetségeskedései nem akadályozzák Gam­­bettát, hogy Louis Blanc-kal a mérsékelt köztár­saságiak és radikálokból szervezendő s fegyelme­zendő nagy köztársasági párt alakításán ne mun­kálkodjék. E czélból holnapra nagy értekezlet van össszehíva a pálma­terembe. Lesz ennek valójá­ban eredménye, vagy úgy meg fog hiúsulni mint a Corbon, Naquet kísérlet? Kérdés, melyre nehéz válaszolni, oly nagy ez irányban a tájékozatlanság. Óhajtandó volna, hogy egy párt, és ne csupán a kényszerűség hatalma tartsa fen a köztársaságot bár ezt minden pártnál jobb, erősebb támasznak vélem. A szeptemberi kormány tényeit vizsgáló bi­zottság előtt Garnier Pagés bebizonyította, kézzel foghatólag bebizonyította : — Mit? Hogy a rendőrök csinálták a forradalmak Ha már mulat­ságos kivánt lenni, miért nem azt bizonyította be, hogy nem Eugenia rendezte a forradalmat. Duvernois vallomásának csak az a vége, hogy Napoleon miniszterei mind kitűnő polgárok s alatt­valók voltak, csak Trocha a forradalmár. Meglát­szik, hogy a császársági miniszter még e téren sem akart meghálálni a köztársasági kormány tagja előtt. A babért ítéljék önök oda a nyertes­nek. Lehet babért osztani ilyesmiért is, mióta nem csak a hősöket, hanem a nyulakat is babérral tálalják fel. Devienne­ur Beilanger Margittól tisztának találtatott a semmisítő szék által. Sőt kisült, hogy közreműködött a viszályt Césár 3 neje közt el­­enyésztetni, mely kitörendő volt, midőn Eugenia igen megharagudott vala, hogy Napoleon törvény­telen atyai örömének nem ő a törvényes anyja. Bourgesban az érseki palota leégett. Építé­szeti tekintetben nem jelentékeny a veszteség, mi­vel egy idomtalan XVI. Lajos kori stylban épült nagy tömeg. De fontos régészeti és történelmi szempontból, mivel a levéltárban igen sok és ér­tékes kézirat volt felhalmozva. A sok közt Krisz­tus kivégzésének rendelete eredetiben, mely a Tour d’Auvergne család tulajdona volt. A franczia fordítás után mag­azitva igy hang­zik ezen érdekes okmány, mely az emberiség tör­ténelmének örökbecsű ereklyéje: „Nazerethi Jézus Juda nemzetségéből elma­rasztalván Tiberius Augustus rómaiak császárának isteni hatalma ellen való ámítás és lázadásban, ezen szentségtörő tényért Herodes urunk a csá­szár judai helytartója vádja alapján Pontius Pi­latus biró parancsára kereszthalálra ítéltetett. A köz­vesztőhelyre holnap reggel márczius idusának 23-ik napján egy század praetorianus őr fedezete alatt fog kivitetni. Az úgynevezett királya a zsidóknak Strunea kapun fog kivezettetni.“ „A császár minden hivatalnokai s alattvalói felszólitatnak ezen rendelet foganatosítására segéd­kezet szolgáltatni.“ „Jeruzsálem, márczius idusának 22-ik nap­ján Róma építésének 783-ik évében.“ „Aláírva : C a p­e 1, köztisztviselő.“ ________U. G.­­ A M. Újság tegnapi számában Irányi Dániel egy czikksorozatot kezd meg a horvát kérdés tárgyában. Minthogy a Magyar és Horvátország közti testvéries egyetértés helyreállítását magunk is a legmelegebben óhajtjuk, tanácsosnak tartjuk e tárgy körül fölmerülő minden figyelemre méltó né­zetet — későbbi eshetőleges megvitatás végett is — megismertetni olvasóinkkal. Azon kérdésre, hogy mi okozhatta az el­lenszenvet és ingerültséget, mely alig két három év alatt lábra kapott drávántúli testvéreink között ellenünk, következőleg válaszol Irányi: „Az én véleményem szerint öt oka van a horvátok ellenséges indulatának a magyarok ellen. Az első az 1868-i egyezménynyel való elé­gedetlenség. Azt tartják ugyanis a horvátok, hogy ezen egyezmény túlságosan megszorította Horvát-Sla­­vonország önkormányzatát, és — a­mennyiben a pénzügyet illeti — nagyon kis összeget enged át a társország külön szükségeire. Ilyen alkut — mondják, csakis olyan országgyűlés köthetett s il­letőleg hagyhatott jóvá, amely a czélzatosan rosz és odtrogált választási törvény alapján s hozzá a báni kormány hivatalos nyomása alatt jött létre. A másik ok magának ezen egyezménynek a közös (pesti) kormány által több pontra nézve megszegése, illetőleg késedelmesen, vagy tökéletle­nül történt teljesítése, így a többi között sérelmesnek találják a horvátok, hogy a közös kormány a 68-i alaptör­vény azon rendelkezését nem tisztelte, mely sze­rint Slavon-Horvátországban hivatalos nyelvnek a horvát nyilváníttatott. Nevezetesen nem mind hor­­vát, hanem néha magyar, néha épen német nyel­ven küldözgetett Horvátországba iratokat, s ha hasábosan magyar, t. i. és horvát nyelven küldte is, a magyar s nem a horvát szöveget irta alá az illető miniszter mint pl. a posta és távírda, ma­gyar és német nyelvű nyugtákat adtak Horvátor­szágban, ahelyett hogy vagy tisztán horvát, vagy legalább horvát és magyar nyelvűeket adtak volna. Nem tisztelte továbbá azon rendelkezését sem az idézett alaptörvénynek, mely szerint Horvát- Szlavónországban, amennyire lehet csak bennszü­löttek alkalmaztassanak állami hivatalokra, igen sok cseh és osztrákot tartván meg az absolut kor­szakból s egy magyarországi születésűt nevezvén ki az ország legfőbb egyházi méltóságára a zág­rábi érsekségre. S nem tisztelte a 68-diki egyez­ményt eléggé, amennyiben csak ismételt sürgeté­sekre állította fel a közös minisztériumokban a horvát osztályokat stb. A harmadik oka a magyar kormány s köz­vetve a magyar nemzet elleni haragnak, báró Rauchnak bánná lett kinevezése s hivatalban meg­hagyása, daczára azon törvény- és igazságelleni erőszakos eljárásnak, melyet hivataloskodása alatt követett, s azon konokságnak, melylyel az absolu­­tismus idejéből fenmaradó alkotmányellenes állapo­tot több tekintetben fentartotta, mint például a megyei gyűlések betiltását s az osztrák sajtó­­törvényt. A negyedik ok a nemzeti pártnak Bécsből s a határőrvidék részéről támogatása. — Nyílt ti­tok ez, a­mely szájról szájra jár, idézésével nem­csak a bizonyító adatok, hanem a pártoló szemé­lyeknek is. Végre az ötödik ok, melyet talán mindjárt az első helyen, a 68-diki egyezménynyel való eléged­­­etlenség mellett kell vala említenem: a délszláv királyság eszméje. A­mit a gyakorlati emberek ábrándnak tekintenek, vagy legfeljebb a távol és kétesjövőbe utasítanak, az a tüzesebbeknek kivihe­tőnek látszik. Ezek tehát, igen természetesen min­dent elkövettek, hogy az uniót, ha már meg nem akadályoztathatták, legalább népszerűtlenné tegyék, bírálgatva az egyezmény egyes rendelkezéseit s a kormány tetteit, kisebbítve a jót és nagyítva a rosz­­szat, mely utóbbira, fájdalom, nem hiányzott az alkalom. Ezen okok összehatásának kell tulajdoníta­nunk azon ellenszéges indulatot, mely ellenünk Horvát-Slavonországban lábra kapott, s úgy a társadalmi életben, mint a sajtóban s legkézzel­foghatóbban az utolsó országgyűlési választások által nyilatkozott, a­mikor is 35 képviselő közül alig 10—12 kormánypárti illetőleg, unióbarát vá­lasztatott meg. Mely eredmény engem ugyan an­nál kevésbé lepett meg, mert folytonos figyelem­mel kísértem a horvát dolgokat, és mert — iga­zat szólva — azon urak, a­kiket a zágrábi or­szággyűlés Pestre küldött, bizony bizony nem so­kat tettek arra, hogy magukat a választók bizo­dalmára újból érdemesekké tegyék, úgy­szólván mindenben és mindenha pártolván a minisztériu­mot s alig szólalván fel saját országuk és nemze­­tek mellett, így állván a dolgok, az immár a kérdés: mit kell tennünk. A közös (budapesti) kormány ezen helyzet­ben egy expedienshez folyamodott, a­mely azon­kívül hogy a többséget felingerelte, az óhajtott czélhoz még sem fog vezetni. Elnapolta t. i. a horvát országgyűlést sept. 20 ig, ezalatt a két polgárosított határőrezredben is végrehajtani akar­ván a választásokat azon reményben, hogy az in­nen küldendő tíz képviselő a kormánypártot fogja nevelni. Ámde ha ezen számítás valósulna is, sőt ha a virilis szavazatok segítségével többséget szerez­ne is magának a kormány a zágrábbi országgyű­lésen, ez­által az ellenszenv nemcsak leküzdve nem, sőt inkább fokozva lenne, s a kérdés végleg megoldva teljességgel nem volna. Pedig ez a czél, a­melyre államférfinak törekednie kell. Nem értek ugyanis egyet azokkal, akik azt mondják: „Soha se keressük oly nagyon a horvá­tok barátságát, ha nem tetszik nekik az unió, ám váljanak el isten hírével, majd meglátják, ki bán­ja meg inkább, mi e vagy ők.“ — Magam is azt tartom ugyan, hogy Dráván túli atyánkfi­ainak még inkább, van reánk szükségük mint megfordít­va, de miután nekünk is érdekünkben áll a hor­­vátokkal való egyetértés . Szt. István birodalmá­nak épsége, nem kell a nyolcz százados kapcso­latot oly könnyen feláldozni, sőt inkább mindent el kell követni, hogy az fentartassék Hiszen há­zastársak közt is nem egyszer fordul elő viszálko­­dás, összeveszés, azért még­sem lenne tanácsos mindjárt válópert kezdeni. Próbáljuk tehát mi is meg, ha nem lehetne-e egymással megbékülnünk.­­ A pest-budai összekötő vasút ügyében a mi­nisztertanács már végleg megállapodott. Összesen négy terv feküdt a kormány előtt, s a dolog a közmunkatanács, a vasútépítészeti igazgatóság, a közlekedési minisztérium s az összes minisztérium­nak hónapok óta egyik tanácskozási tárgyát ké­pezte, míg végre a minisztertanács e négy terv egyikét elfogadta, s azt már most nagyobb változ­tatások nélkül az országgyűlés elé terjesztendő Mint a „P. N.“ magánforrásból értesül, a minisz­térium által elfogadott terv lényegesebb részei a következők: Az osztrák államvasut pest-czeglédi

Next