Ellenőr, 1871. szeptember (3. évfolyam, 339-363. szám)

1871-09-01 / 339. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre ... 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, néder-utcza 0. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 339. szít hl Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reklamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utca* 0. bb.) intézendő!*.. Péntek September 1. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri 1 A nyilt­ tér egy petit sora 80 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 80 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 2. szám. (Légrádji testvérek Irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két­ sas utcza 14. sz. ala intézendők. III. évfolyam. Pest, aug. 31. A jelenlegi országgyűlésnek, mely nem sokára ismét összejön, már kevés ideje van a munkálkodásra. Az 1869. ápril 20-ra egybehívott or­szággyűlés három évi időtartama 1872. áp­­ril 20-án véget ér s így leszámítva az ünne­pek s más egyéb körülmények által előidéz­hető szünnapokat, alig marad több öt hó­napnál a jelenlegi képviselőháznak ország­gyűlési működésére. Öt hónap alatt rendszeres és kitartó munkálkodás mellett sokat lehetne ugyan tenni, de ha országgyűlésünk eddig követett eljárását veszszük zsinórmértékül, úgy el le­hetünk készülve, hogy ezen öt hónap alatt még ama néhány főfontosságú kérdés sem kerül tárgyalás alá, melyeknek elintézése nélkül pedig lehetetlennek tartottuk a jelen or­szággyűlési idény befejezését. Nem soroljuk elő mindazon tárgyakat, melyeknek gyors elintézése égető szükség­gé vált viszony­aink között, (mint például a választási törvény, a bankügy, a polgári házas­ság behozatala, vagyis p, felekezeti viszonyok szabályozása, egyátalán az ipartörvény, stb.) csupán azon pénzügyi kérdéseket akarjuk itt megemlíteni, melyeket az országgyűlés­nek még ez év folytán el kellene intézni. Ez lesz az első esztendő öt évi nyomo­rúságos kormányzásunk alatt, melyben a költségvetés rendes időben megálla­­píttatik, költségvetéseink megállapításai ed­dig merő formalitások voltak minden tény­leges haszon és érték nélkül. A költségvetések országgyűlési tárgya­lásai sohasem kezdődhettek meg is,1055 időben­, m­ert vagy nem volt a delegációk által megállapítva a közös költség, vagy nem voltak készek a magyar államháztar­tás költségei, vagy hiányzott mind a kettő, minek következménye az jön, hogy a költ­ségvetés sohasem előre , hanem mindig azon év derekán állapíttatott csak, mely évnek már elejére is törvé­nyes határozatokul kellett volna szolgálni a költségvetés tételeinek. 1867-re egyátalában nem volt költség­­vetésünk; az 1868-iki költségvetés pedig csak ugyanazon év September végén állapi­­tatott meg: az 1869-iki minden előleges vizsgálat és érdemleges tárgyalás nélkül ik­­tattatott törvénynyé az idő rövidsége miatt; mig az 1870-iki ugyanazon év ápril végén, az 1871-iki pedig 1871 márczius végén jön megállapítva, tehát mind a kettő már csak az első évnegyed lejártával. Már pedig ha a költségvetésnek valóban hasznát akarjuk venni, úgy azt ideje korán, nem pedig ak­kor kell elkészíteni, midőn négy öt hónap már lefolyt azon évből, melynek számára a költségvetés készült. De nem csak hogy elkésve, ha­nem elhamarkodva is és tüze­tes bírálat nélkül készültek eddigi költségvetéseink, miért is az országgyűlés­nek épen most válik múlhatlan kötelessé­gévé: helyre hozni az eddigi hibát s egy oly költségvetést állítani össze, mely irány­adóul szolgáljon a jövendő évekre is. A közös budget meg van állapítva, a magyar miniszterek, mint halljuk, szintén elkészítették költségvetéseiket s az ország­gyűlésnek is van még elegendő ideje a tár­gyalásokra. Ha mindezek daczára jövő évi budgetlinket is csak amúgy nagyjából, felü­letesen állítanak össze, akkor egyúttal le­mondhatnánk a reményről is, hogy Magyar­­országnak valaha rendes és lelkiismerete­sen összeállított költségvetése lesz. Zárszámadás nélkül a költségvetés czél­­szerű megállapítása lehetetlen. Ha nem látjuk a múlt év tényleges eredményét zár­számadásban fölmutatva, képtelenség a jö­vő év költségvetését czélszerűen megálla­pítani. Az 1868-ki zárszámadás elveszett az országgyűlésre nézve. Nem vehette hasznát. Az 1869-ki zárszámadás kiadatott az állam­számvevőszéknek. Az államszámvevőszék kötelessége te­hát elkészíteni a zárszámadásokról a jelen­téseket, hogy azok az 1872-iki költségve­téssel egyidejűleg a képvise­lőház elé kerül­hessenek. Mennyire ment az államszámve­vőszék e jelentések elkészítésében — úgy az 1869 — mint az 1870-iki zárszámadá­sokat illetőleg — nem tudjuk, de azt tud­juk, hogy az államszámvevőszék tartozik évenkint szept. 1-éig a megelőző évre vo­natkozó zárszámadást elkészíteni s észrevé­teleivel együtt a miniszteri tanácscsal köz­leni, hogy igy a zárszámadás mind a mi­niszter­tanácsnak, mind magának az állam­számvevőszéknek észrevételeivel és jegyzetei­vel együtt az országgyűlés elé terjesztet­hessenek. A költségvetésen kívül az országgyű­lésnek a közelebbi napokban még két fon­tos pénzügyi kérdéssel lesz dolga. Egyik: a 30 millióra menő új kölcsön, mely, mint hírlik, a magyar pénzügyminiszter által már meg is köttetett; másik: a 15 millió kö­zös kölcsön, mely tavaly országgyűlési fel­hatalmazás nélkül vétetett föl s mely iránt az országgyűlésnek a legközelebbi ülések­ben okvetlenül határozni kell: megadja-e a fölmentést vagy nem ? XX. Nyáry Pál hagyatéka. Nyáry Pál végzetes tette fájdalmasan le­pett meg mindenkit, mély fájdalmat okozott bará­tainak, tiszteletteljes neheztelésre indított sokakat, s gyászba bob­ta a hazafi érzelmeket országszerte. A közrészvét találgatásai, nézetei, ítéletei változa­tosak voltak nagyon, de kegyeletesek m­edig. In­do­kait a sejtelmek és vélemények mérlegén fon­­tolgató mindenféle okoskodás, de becsületének hontálytalanságát nem vonta kétségbe soha, sehol, senki, s egyetlen szóval, a legtávolibb czélzással sem. Átalános volt a meggyőződés, hogy adóssá­gai, pénzzavara f­letti izgatottságból vetett végett életének saját vallomása szerint is, de a meggyő­ződés rögtöni, átalános és szilárd volt mégis, hogy e férfiú nem fog levonni semmit, nevének tiszta­ságára nem­ vethet utólagosan árnyékot még azon sajnos körülmény sem, mely sírjába rohantatá. A nemzet nemzet, Nyáry Pál hagyatéka rendezve van. Adóssága annyi maradt, a mennyit feljegyzett. Ezek fedezésére azonban annyi jött be ingó és ingatlan vagyonának elárvereztetéséből, hogy ro­konai is örökölnek tőle több, mint harminczezer forintot, s jószágának sirkerti része f­estmegyének juthatott. Mind e részleteket, a töme­ggondnok gr. Kegievich Bélától tudjuk, ki k­gyeletes buzgalom­mal sietteté az ügy tisztázását, mely után nyu­godtan, önéz­etesen élhete­t volna az is, ki nem él­hető túl lelkiismeretes töprenkedését és becsüle­tes szégyenérzetét a megkárosítás felett- melyet másoknak okozni vélt, Nyáry Pál büs­zke szelleme is nyugodt lehet i­már. Emléke fényes azon. Nyugodtan lehet immár Nyáry Pál büsz­ke szelleme is, mert nincs oka egyebet vetni ma­gának szemére, mint időelőtti távozását, melylyel nemzetét r megszomolttá. Pest, aug. 31. — 7.— Ritkán gyakorolt államférfi egy nép­képviseleti testület fölött oly irányadó a pár­toktól teljesen független és döntő befolyást, mint eddig Thiers a versaillesi kamarában. Esendes alkotmányos viszonyok ki is zárják a személyes hatalom s túlsúly kiváló mérté­­két, mely nehezen fér meg egy a törvé­­nyek s intézmények állandósága által szo­rosra szabott szereplési kör kész és mértéket tartó betöltésével. És azért a legtöbb par­lamentáris kormányformájú államban azt látjuk, hogy a miniszteri állásokat oly kö­zépszerű tehetségekkel felruházott és csekély initiatívával bíró férfiak foglalják el, kik nem jönnek kísértetbe magukat emancipálni a hátuk mögött álló párt sugalmai alól, vagy merész kezdeményezéshez fogni önálló és eredeti eszmék keresztülvitelében. Dictatori természetek nem tűrik meg a folytonos el­lenőrzést, nem alkalmazkodhatnak az alkot­mányos élet keretébe, és rendesen csak zak­latott, forradalmi időkben sikerül a népkép­viseletet oly teljes alárendeltségbe helyezni, hol egy nagy és kiváló egyéniség, ki legin­kább ad a tömeg háborgó szenvedélyeinek hangot és kifejezést, képessé válik kizáróla­gosan intézni nemzete sorsát. Ily állást foglalt el hazánk történelmében Kossuth Lajos a 49-ei függetlenségi harcz közepette, midőn egy perczig sem szűnt meg mellette működni a parlamenti ellenőrzés. Francziaország nincsen jelenleg forra­dalmi állapotban, de nincsenek intézményei sem. Az átalános pusztulás és romlás közepette, midőn a létezett anyagi és erkölcsi erők egyszerre összeomlottak, új alkotmányos alapok teremtése helyett Thiersnek kezeibe tétetett le a kormányzás vezetése, és ez egyértelmű volt a dictatura átruházásával. A legegyszerűbb logika kívánta volna a nemzetgyűlés feloszlatását, miután az a békeszerződést elfogadta volt, Francziaor­­ország egyedül Thiers bölcseségétől vár­ta üdvét és szü­séges lett volna őt egy képtelen majoritás akadékoskodásaitól föl­szabadítani. De Thiers máskép fogta fel ki­nevezésének értelmét és a kamarai határo­zatok egyszerű végrehajtójának jelentette ki magát, melynél fogva támadt a helyzet azon ellenmondásteljes jellege, hogy míg a té­nyek logikája folyton a dictaturát kívánta, alakilag Thiers csak a nemzetgyűlés köze­geinek szolgált. De Francziaország nyugal­mának sarkalatos követelménye maradt, hogy Thiers szemben a nemzetgyűléssel a situatió ura lehessen, ha külsől­eg a legtöké­letesebb függés képezi is viszonyát megbí­zóihoz. És Thiers bámulatos parlamentáris ügyességgel és államférfim belátással tudott eddig megfelelni oly nehéz feladatának. Meg­valósította a dictaturát a képviselet ellen­őrzése mellett, uralkodott minden párt fe­lett mint azok végrehajtó eszköze, és na­gyobb hatalmat tüntetett ki a vezérlete alatt álló testületben, mint akár Mirabeau az első Constituanteban, akár Robespierre­­ conventben. Nem tartozott egyik párthoz sem, de fékezte tekintélye által valameny­­nyinek szenvedélyeit, és mint maga mon­dotta, gondoskodott mindig, hogy a pártok ne vessék magukat egymáss­a. Mindennap új akadályt látott felmerülni maga előtt, és mindennap újra legyőzte azt. Páratlan és egyedüli látvány volt, tanúsko­dott a szó hatalmáról, mely mint az evan­gélium mondja, uralkodott kezdetben a h­aos fölött és teremte a világot. De a kezdetben elkövetet hiba megbo­­szulta magát. A szellemek, melyeket Thiers fölidézett, lassan kint Kje fölé nőttek, a nem­zetgyűlés tényleg constituáló hatalmat tu­lajdonított magának, és jelenben a helyzet már teljesen tarthatlanná vált. A legutóbbi napok jelenetei mély és végzetes szakadást jeleznek Thiers és a gyűlés jobboldali töre­déke között. Rivet javaslata, mely az el­nöki hatalomnak állandóságot és nagyobb függetlenséget kölcsönzendett, lehetne az egyedüli mód betemetni a tátongó ör­vényt, a­midőn biztosítja ideiglenesen a köztársaság fenállását, és kiveszi a nem­zetgyűlés kezéből a végleges sorsa fölötti eldöntést. De a pártok szenvedélyeinek vi­haros kitörése problematikussá tette az egyedül elfogadható megoldást, mely nem kívánja a nemzetgyűlés feloszlatását, az ör­vény még jobban kitágult és alapos az ag­godalom, hogy Thiers lesz kénytelen Cur­­tiusként magát áldozatul oda vetni, de azon vigasztalás nélkül, hogy mint a római hős megmenthetné hazáját. A nemzetőrség fel­oszlatása feletti vitában a jobboldal jófor­mán ki sem akarta hallgatni a kormány­fejét, úgy, hogy az elkeseredett aggastyán a legindulatosabb szavakban támadta meg ellenfeleit, és beszédő­i vé­geztével kinyilat­koztatva, hogy nincs több mondani­valója a nemzetgyűléshez, távozott megírni lemon­dását. A válság balfordulata ezúttal még el lett hárítva, az elnök barátai kiszakítot­ták lemondó iratát kezeiből, és a ház töb­­sége a kormány intenzióival egyező javas­atot fogadott el. De a görd­ülésbe hozott kő­­eltartóztathatlanul haladt már előre. Rivet javaslata fölötti vitában Thiers határozottan követelte érdemeinek elismerését és a ka­mara bizalmi nyilatkozatát. A parlamenti taktikának felülmúlhatlan mestere megelőz­ni szándékozott a royalisták készülő nyílt fellépését, kik már csak az alkalmat lesik, midőn megbuktathatják és saját jelöltjüket léptethetik helyébe. A Dufaure által Thiers nevében tett indítványnak nem lehet más czélja, mint fényes elégtételt szerezni a megbántott államférfiúnak és elleneire a teljes megaláztatás szégyenét hárítani. Jel­lemzi a kölcsönös elkeseredettséget, a roya­listák végletekre kész vakmerőségét, hogy Thiers Francziaország vég nélkül siralmas állapotában szükségesnek találja egy bizal­mi nyilatkozat erőszakolása által koc­káz­­tatni a nemzet nyugalmát, a polgárháború felidézését és Európa bizalmának tönkre­tételét. Mi lesz a kifejlett válság vége, nem igen lehet jósolásnak tárgya. Dufaure in­dítványa leirhatlan zűrzavart és átabotát keltett a gyűlés kebelében. Az önfeledt pártdüh és lelketlen korruptió szoros közel­ségbe hozták a polgárháború lehetőségét; a gyilkos testvérharcrok fúriái hallhatólag zörgetnek a gyűlés terem ajtaján. A jövő perez meghozhatja Thiers bukásának hírét, a feneketlen s forrongó zűrzavarból Auma­­le vagy Changarnier elnöksége emelkedhe­­tik ki, s azon pillanatban beállott volna már a vég kezdete. És ha győz is Thiers ! Rivet javaslata oly módosításokat szenve­dett, melyek a jelen körülmények közt Thiers helyzetét tű­rhetlenné tennék. A bor­­deauxi egyesség darabokra van tépve és a jobboldalon ezentúl Thiers csak engesztel­­hetlen ellenségekre fog találni. A baloldal támogatása nem tarthat fen kormányt, mert a nemzetgyűlés két majdnem tökéle­tesen egyenlő félre oszlik. Thiers kénytelen lesz pártfölötti szerepéről lemondani és teljesen a baloldal karjaiba vetni magát, de pártkormány fentartására egyöntetű, ál­landó és nagy majoritás volna szükséges. Ha Thiers elég bátorsággal bírna be­zárni a kárhozatot és romlást árasztó Pan­dóra szelenczét és feloszlatni e nemzetgyű­lést, még lehetne remélnünk, hogy el fél , múlni Francziaországtól az újabb megpró­báltatások keserű pohara. De ezt alighi­­ fogja tenni, miután eddig maga táplált: 3 a parlament hitét constituáló feladatában , ámbár Francziaország minden zugában vissz­­­hangzik most a kiáltás, mely a feloszlatás­­ követeli. A nemzet megunta már azon ré­­­mes s kísérteties látomány szemlélését - mint állják körül trónsorár, zsákmányéhe­s praetendensek a versaillesi assembléene­k nevezett boszorkányüstöt, várva a rész szel­­­leinek jósló varázsigéit, hogy meggyilko­ltassák a fájdalom ágyán szenvedő köztársa­ságot. A hivatalos lap mai száma a követ­­kező két közleményt hozza: A cs és kir. közös hadügyminisztériumnak 1871. évi aug. 10-én 4 ik oszt. 1449. szám alatt kelt átirata szerint, 1871 évi július 8 ától kelt leg­felsőbb elhatározás folytán a Budán, Nagy-Szeben­­­ben, Zágrábban és Temesvárott székelő országos katonai törvényszékek föloszt at««!», valamint a nagy-szombati rokkantak házának törvényszéke által polgári jogügyekben gyakorlott eddigi mű­ködésnek megszüntetése elrendeltetett, minélfogva ezen törvényszékek polgári jogügyekben gyakorlott hivatalos működésüknek 1871. évi sept­­­jével le­endő beszüntetésére utasittatnak. Budán, 1871. évi augusztus 28 án. A cs. és kir. főparancsnokságtól. Ő cs. és. Apost. kir. Felségének f. é. julius 8-án kelt legfelsőbb elhatározása folytán a budai, nagy-szebeni, temesvári és zágrábi katonai törvény­székek f. évi September 1­én feloszlattatnak és a nagy-szombati rokkantak házába ellátás végett fel­vett személyekre nézve az ottani katonai bíróság­nak polgári ügyekben való illetékessége ugyanaz napon megszüntetik. Az ekként megszüntetett bíróságok teendőit a rendes polgári bíróságok veendik át, a­melyek­hez mindazon ügyek is áttétetnek, a­melyek a fent­­nevezett katonai törvényszékek előtt folyamatba tétettek ugyan, de f. é. September hó 1-éig végkép el nem intéztettek. Ez oly hozzáadással tétetik közzé, hogy a most érintett ügyekben a katonai törvényszékek által kitűzött, de f. é. September­­­ig le nem járt határnapok az illető ügyeknek a polgári bíróságok által eszközlendő átvétele tapjától újra kezdődnek Pest, 1871. aug. 28 án. A m. kir. igazságügyminiszteriumtól. Páris, aug. 27. (Saját levelezőnktől.) Faidherbe lemondása képviselőségéről s an­nak indokolása képezik a nap eseményét. A kitűnő tábornok visszalép, mert, az assemblée oly tanács­kozási irányt vett, mely az alkotmányozó gyűlést illeti meg csak és ő erre magát felhatalmazva nem érzi. Ezen lépését Faidherbe a ház elnökéhez in­tézett levélben tudatja, melyet első fogalmazványá­ban az elnök több radical kérelmére egy napig nem hozott a ház elé. Ezen idő alatt a tábornok barátai megkísértették tervéről lemondatni s leve­lét visszavonatni. Csak az utóbbi sikerült s az első levél egy szelidebbet cseréltetett fel. Innen származik, hogy némely apok egészen más szöve­get hoz ak, mint a felolvasott. Különben elveszítené minden fontosságát Faid­herbe tenye, ha a ház feloszlatásának kérdése az országot nem a legélénkebben foglalkoztatná. Ly­­onból és a szomszédos megyékből 91 ezer aláíró­val ellátott kérelem küldetett be Tolainhez, mely­ben a ház felosz­­tását kérik. A „Liéele“, „Vérité“ és „Avenir national“ párisi lapokon kívül a lyoni „Progrés“ huszonnégy vidéki lapot sorol fel, me­lyek mind a feloszlatás mellett működnek. A mérsékelt bal is vitatta ezen kérdést, de a megmaradás mellett nyilatkozott. Faidherbenak tökéletes igaza van elvben s én még sem tartom helyesnek lépését, mert ellensége vagyok azon politikának, mely talpa alól kilöki a földet s az ellenőrzés, az activ törekvésről lemond, hogy a passivitas declaratiójával a jogi flottákat megvédje. A Rivet indítványát tárgyaló bizottság jelen­tését Vitez holnap fogja benyújtani. Fontos újság, hogy a megyegyűlésre való vá­lasztásokat a kormány September 17-re rendelte el. S ezt megelőzőleg 12-én a ház szünidőre megy. Az utóbbi nincs a jobb ínyére s Thiers kicsinyes borzujának tartja, fél, ha egy nap nincs Versailles­­ban, soha többé vissza nem jöhet. Soba Thury specimen jobban nem u­tózott a számot kérő vá­­asztóktól. A jobboldal még keresi magának mintegy­­ Diogenes az embert, azért úgy mint Diogenes , mert nem találja. Ducrot a hadü­gyér a loirei hadsereg (120,000 ember) fővezérségével kinálta meg s nem fogadta el, mivel a nemzetőrség feloszlatásának tárgyalá­sánál tett ígéretét, hogy a törvény végrehajtása fölött őrködni fog, különben nem volna képes meg­tartani. A ház egy javaslatot dolgoz ki a ház ülései­ről való tudósítások tárgyában. Eddig azon rend­szert hajlandó elfogadni, melyik a császárság alatt dívott. Kiadják a szöveget, melyhez a lapoknak sem hozzátenni sem elhagyni nem szabad. Ne neked szabadság! Szabad államban mi­lyennek kitűnően egy köztársaságnak lennie kell, nagyobb megtámadása a nyilvánosság ellenőrzési­­ jogának, mely a közvéleményt táplálja s megnyug­tatja, nem is képzelhető. Csak nem tudnak kibon­­­­takozni a valóság rovására teremtett hivatalos­­ igazság bilincseiből. Beszélik, hogy a dec­emberi száműzöttek­­ közül a képviselők egy indítványnyal akarnak a ház elé lépni, melyben kérik az őket elítélt vegyes bizottság tagjainak vád alá helyezését. Itt meg kell jegyeznem egy lap keserű ész­revételét : A Bastille lerombolásakor csak hat fogoly találtatott benne. Az ezután következett kormá­­­­nyok közt legszabadelvűbb volt a Lajos Fülöp­é, ki alatt óránkint a politikai foglyok száma 601­0 körül járt átlagosan. Jelenleg a Lajos­ Fülöpénél is a szabadelvűbb kormány van és 40 ezer politikai fogoly sínylik börtönben. Ez igen helyesen dom­borítja ki a mostani franczia szabadság jellemét, azt hiszem felesleges a magyarázat. A „Gymnase“ újsága „M a r c e 1 i u eu nem í­­­elelt meg a várakozásnak. Az érdekes mesét egy b. beszélyiró a maga módja szerint, t. i. beszélyiró !S módja szerint dolgozta fel. Sem élénkség, sem a , jellemek domborúsága, csupán pathos. Mindez izében meglátszik, hogy ujoncz iró legelső darab­ ** ja. Rom­at­ur irt ugyan egy pár regényt, de a mű­­­- az által veszített, drámai alkotás sajátságosságá­nak felfogásából, nem nyerte meg a nyelv gaz­dagságával, mert ez gyönge. A darabot játszák, bár az ítész világ elitél­te, azonban rövid lesz élete és ezt is Desclée k. a. művészi játékának köszönheti. A Folles-Marigny „Les libres penseu­­s e­s” újsága nincs semmi összeköttetésben sem a democrat elvekkel, sem Hiacynthe atyával, hanem barczot izén a férfinemnek szép ajkakról folyó da­lok közt és a barcz az édes békeség szent szö­vetségében végződése, melyet műnyelven házas­ságnak hivnak. A darab olyan „Kis-Faust“ féle víg operetté. A palais-Royal egy 1850-ben a „Gymnase“­­ban játszott darabot ásott ki régi sírboltjából a­­proposnak. „Le bourgois de Paris“ három felvonása, öt­ képlete mulatságos egy darab. Legel­­sőbben mulatságos, mint apropos, mert nem apropos. A darab két polgár körül mozog, egyik mindig leczkét akar adni a kormánynak s maga is megszeppen, midőn a tüntetésből forradalom lesz. A másik polgár mindig attól fél nehogy va­lamibe bonyolódjék. A leczkéző polgár végül pó­rul jár, elcsípik. A mindentől tartózkodó barátja meg akarja menteni s egy levelet ir egyik laphoz, hogy x. polgár, ki el van fogva nem veszedelmes, csak egy nagy szamár. A fogoly börtönében olvassa a kez­detet és örvend, hogy neve lapban van, tehát a történelemé. Végig olvassa, dühös, hogy ő nem veszedelmes. És kiszabadul. Nem apropos, mert most épen a nép csinált forradalmat a polgárság ellen. U. G. Közoktatásunk. A „Reform“ egyik közelebbi számában Bal­­lagi Mór úr „Közép tanodáink“ czim alatt fájda­lommal kiált fel látva az ez évi iskolai kimutatá­sokban az eredménytelenséget, és gyönyörűen festi azon rendezetlen állapotot­, melyben egyáta­­lán iskoláink nyugosznak, — de az okokat, me­lyek ezt előidézték — a hiányokat, távolról sem mutatja fel, csak a sikertelen eredményt, — pe­dig nézetem szerint annak, ki ily fontos ügyben ir, s egyátalában az írónak olyannak kell lennie, mint az orvosnak, föltalálni a sebeket, de a gyó­gyító itt is előírni s orvosolni a mint lehet. A „Hon“ban Kun Pál úr tüzetesebben foglalkozik ezzel, de ki végig olvassa az igen szép értekezést, elmondhatja azt, mit Boissier a franczia irodalom­ra, hogy „a mi nevelészeti irodalmunknak nincse­nek jelenleg eszméi, megvan az ügyesség, tudunk könyveket írni, de tudni kellene ebbe valami újat és határozott eszmét létesíteni“ — Kun Pál úr szép értekezése leginkább csak két fájdalmas tényt tüntet fel iskoláink silányságát: a kormány habo­zását és semmittevését. Csekély tehetségemmel én is előveszem e nagyfontosságu kérdést, melynek megvitatását leg­­czélszerűbbnek tartom most, midőn politikai moz­galmaink fáradtan pihennek s lapjaink alig hoznak elő valami izgalmast, kivéve a Gasteinból jövő fel­legeket. Ha igaz az angol „knowledge is power“ (a tudomány erő) példaszó, ha igazak Knigge szavai, hogy kiki csak annyit ér az emberek között, a mennyi erővé magát teszi, — ha igaz Széche­nyi szava, hogy a nemzetek valódi ereje fanatis­­muson vagy kiműveltségen épül, — amaz chimera, emez állandó, — ha végre igaz, hogy a nép az minden államban, melynek egyedül birtoka azon erő, hogy az állam szervezve és fentartva van és övé minden hatalom, úgy bizonyára a közoktatás a legégetőbb szükség az államban, úgy az alsó, mint felső helyen. Egyik mellőzéséről sem lehet szó, mert az egyik alapja a másiknak s alig le­hetne határozott válaszfalat venni, hogy melyiké a nagyobb előny? . . . Az átalános közoktatást bizonyos, hogy egyes ember nem igazgathatja, é­s valóban innét ered leginkább oktatásügyünk körül a reformhiány. Ha a közoktatásügyi tárc­a egészen el is lenne választva a vallásügyitől, még akkor is nagy teher egyes egyénre — annál jobban érezzük most a tétlenséget, midőn a vallás és közoktatásügy egy kézben, őszintén szólva ez utóbbi csak mint mellékes van egyesítve. Ez pedig, valljuk meg, a legna­gyobb hátrány. A nevelésügy soha sem bízható egyes egyénre, még­pedig olyanra, a­ki más ügyekkel is el van foglalva, kinek egy élet is kevés ahoz, hogy minden körülményt, igazgatást, vezetést, reformokat hozzon létre. De még na­gyobb hátrány is van ily stádiumban. Ott, hol az igazgatás s minden nevelésügy körüli reform egy minisztertől függ, rendesen az eredmény az, hogy akadhat ugyan egy miniszter, ki tanult ismerni mindent, s agyában megszületik egy határozott gondolat s lehet létesítéséhez is fog; de ennek elhunytával a következő utódnak mennyi idő kell csak arra, hogy elődének minden fáradozásait s czélját átértse, vagy ki tudja, ha fog e rokonszen­vezni előde terveivel s nem dönti-e azt halomra , hogy saját uj kedvencz eszméjét valósítsa? . . . S mi lesz az eredmény ily esetekben ? . . . Inga­dozás, változás mindig. Ily állapotban volt Francziaország is, midőn 1850-ben Fallaux felterjeszté a javaslatot az ok­tatás szabadságára nézve, mindenki határozott re­formoknak nézett elébe, a taofelügyelők a papok tiltakozása daczára kineveztetek, valamint az egyetemek fölvigyázására 86 rector. De egyszer­re előjött Fortoul, újra kezdte rendezni az isko­lákat, szétválasztá azokat; épen úgy mint Kun Pál úr kívánja. — Az átalános iskolai rendszer gépezet lett, s hátrány mutatkozik mindenütt. Fortoul elhalt, s utána Rouland és Duruy levon­ták az egész fenálló tervezetet s visszavezették az oktatást a régi elvekhez. — Íme ez az ered­mény, ha a közoktatás egy miniszterre van bizva. — Igen helyesen észrevette ezt Zedlitz miniszter II. Fridrik alatt, midőn bizalmasan mondá a ki­rálynak, hogy a vallás és közoktatásügyi minisz­ter egyedülisége alatt az oktatásügy másodrangu kérdéssé sülyed. Mi, kik közoktatásügyünkkel a Scylla s Char­­rybditek közt hánykódunk, kiknek annyi a meg­oldandó kérdés e téren s oly fontos, hogy minden év elmulasztása egy időszak vesztés, — mi, kik alig tudjuk még, az iskolák az államé-e vagy az egyházé . . ? . . Az egyetemmel hogy állunk­­ mindig csak opositiót s vitatkozásokat halmozunk

Next