Ellenőr, 1873. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1873-01-01 / 1. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 6 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1­9­80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 1. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. Budapest, szerda, január 1. 1873.­­ A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: P©isten, nádor­­utcza 6. szá­m. (Légrády testvéreit irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, bálvány-utcza 9. sz. alá intézendők. V. évfolyam. A tisztelt közönséghez. Eddigi előfizetőink kényelmére ismét szétküldtük a bérmentes postautal­ványokat, melyeket az „Ellenőr“ elő­fizetői bélyegmentesen használhatnak akár féléves, akár évnegyedes előfizetéseknél. A félévi előfizetések megtorlódása sok munkát adván a posta- és kiadó­hivatalok­nak, kérjük a t. közönséget, méltóztassék megrendeléseit, s illetőleg azoknak­­megújí­tását minél korábban tenni meg, nehogy az előfizetési késedelem fennakadást okozzon a lap vételében. Az „Ellenőr“ ára: egy évre........................................20 forint — ki félévre........................................10 „ — „ negyedévre.....................................5 „ — „ egy hóra.............................. 1­­ 80 „ Az előfizetést — postai útón vagy személyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, bálvány-utcza 9. sz.). Százalék a könyvárnál úton történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK. London, decz. 31. A .,Times“-nak Madridból az alph­onsisták felkelési szándékáról tesznek jelen­tést. A kormány mindent előkészített a lázadás elnyomására, mely Madrid lakosságánál sem talál rokonszenvre. Bern, decz. 31. A pápai nuntius viss­zahivá­­sáról szóló hír még ma alaptalan. Róma, decz. 31. Courcelles ide érkezett. A pápa ma fogadta az olasz hazai családokat s fran­­czia nyelven tartott beszédében jobb esztendőt kí­vánt valamenyinek. A hadügyminiszter a tartomá­nyi ő­rsereget tavaszra fegyver­gyakorlat végett egy külön erre szánt táborba szólítja be. Königsberg, decz. St. Jahnb E. A régi bank­ház fizetéseit beszüntette. Szenvedő vagyona néme­lyek szerint 600,000, mások szerint 3 millió tal­lérra rúg. New-York, decz. 30. A cubai felkelés növek­szik, a lázadók két ütközetben győztek. Boutwell elbocsájtását dementálják. Bérlet 197. sz. Nemzeti Színház Pest, szerdán jan. 1. Struensee. Eredeti trag­edia 5 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Meyerbeer hasonló czimü zenéjével. Kezdete 7 órakor. Miklósi színháza. Pest, szerdán, januárius 1-én Délután 4 órakor. Új évi üdvözlet. Allegorikus képlet több változatban színes tűzfények világítva, ezt követi: Az elátkozott herczeg vagy : Az elbűvölt csizmadia. Bohózatos vígjáték 3 felvonásban, irta Glötz, fordította Somosky. Esti 7 órakor. Rendes helyárak : A zsidó apácza és József császár. Látványos énekes szinmű, 3 szakazz 5 képletben irta Lu­­kácsy Sándor, zenéjét szerzette Káldy Gyula. Kezdete 7 órakor Boldog uj évet! (de.) Azon képzelt határvonalon, mely Ud ó-évet elválasztja az újtól, részint ösz­­tönszerűleg, részint szokásból visszapillan­tunk a­ lefolyt év eseményeire, számba vesz­­szü­k tetteinket és mulasztásainkat, megvon­juk az egyenleget a múlt eredményei és a jövő reményei közt. Pártunknak, a balközépnek, oka van megnyugvással tekinteni a lefolyt évre és e megnyugvást nem csupán a híven teljesí­tett kötelesség öntudatából meríti, hanem azon meggyőződésből is, hogy elveink mind mélyebb gyökeret vernek nemzetünk szívé­ben és biztos léptekkel közelegnek a meg­valósulás felé. A lefolyt év a súlyos küzdelmek éve volt, nem csupán a parlamentben, de or­szágszerte is. A kormánypárt az átalános választásoknál nagy, talán reá nézve is vá­ratlan győzelmet vívott ki, de az erkölcsi diadal az ellenzéké volt és a kormány ki­erőszakolt, pénzen, előléptetéseken, rendje­leken, nemesi­­diplomákon és be nem vál­tott ígéreteken megvásárolt győzelme oly elemekkel szaporítá pártját, melyek, mint megannyi ék, fúródtak az eddig oly megle­pően compact tömegbe és meglaziták a so­­lidaritás kötelékeit. A parlamenti vitákban három főmo­mentum érdemel különösebb megemlítést: a múltévi budget-tárgyalás, a választási tör­vényjavaslat és a válaszfelirat tárgya­lása. Azon pénzügyi politika, melylyel a kor­­­mány és pártja a nemzet­et öt év alatt a­­ financziális déroute szélére sodorta, folytonos­­ figyelemmel lett kísérve az ellenzék által,­­ melynek kebeléből minden költségvetés tár­­­­gyalása alkalmával emelkedtek hangok, fi­gyelmeztetvén a törvényhozási többséget a veszélyes játékra, melyet bár nem öntuda­tosan, de könnyelműen űz, és melyet a kor­mány erélyes ellenőrzése által eleinte még csírájában el lehetett volna fojtani. 1872-ben a pénzügyi bizottság ellenzéki tag­jai egy különvéleményben erélyes kifejezést adtak aggodalmaiknak, részletesen jelezték a pénzügyi politika irányának és a kezelés­nek hibáit, kijelölték az utat, melyen az erős elhatározás és szigorú következetesség még elháríthhatná a fenyegető veszélyt, — de a pénzügyminiszter, elődének példájára,­­ rózsaszínű alapra rózsás színekkel ecsetelte a pénzügyi állapotokat, nagyította a múlt évek eredményeit, (könyv is volt, hiszen 1869. óta még akkor egyetlen egy zárszám­adás se ment át — törvényszerű vizsgála­ton !) túlozta a jövő reményeit, kaszandrák­­nak nevezte azokat, kik jobban tudtak vagy akartak látni mint ő és elaltatta saját pártját, melynek különben is mint minden parlamenti majoritásnak, mely magát állásában és nagy többségében biztosnak érzi, jelentékeny hajlama volt az alvásra és a laisser faire politika követésére, sőt a jobboldal egyik financziális kapac­itása, Pest-Lipótváros érdemes képviselője egy­szerűen elüthetni vélte a dolgot néhány életétel, melyek inkább tanúskodtak rész ízléséről mint éleslátásáról, vagy pénzügyi ismereteinek mélységéről és jóhiszeműségé­ről — e három közül a választást reá bíz­zuk. A költségvetés meg lett szavazva, a törvényhozás többsége szentesítette az ed­digi politikát és maradt minden a réginél, vagyis inkább ment de mai en pire. A választási törvényjavaslat tárgyalá­sa, mely a budgettárgyalást nyomon kö­vette, szánandó episodot képez a magyar Parlamentarismus történetében. A törvény­­javaslat reactionarius szelleme, a volt kor­mányelnök Lónyay gr. erőszakoskodásai a többség jelentékenyebb szónokai által han­goztatott veszélyes elvek az ellenzéket aka­rata ellen kényszerítették oly eljárás köve­tésére, melyet igy csak végső esetekben szabad használni, mely azonban nem lépte át a kisebbségnek a fenálló házszabályok által engedett önvédelmi jogkörét. De ezen események, melyeknek kutforrása a korm.­­elnök menthetetlen erőszakoskodása és meg­foghatatlan tapintatlansága volt, oly elke­seredést szültek a pártok közt, melyen csak nevethetett Lónyay gróf azon alkotmány­­ellenes tette, hogy az országgyűlést bere­­kesztő trónbeszédben a koronát is beleavat­­koztatta a képviselőház belügyeibe. úgy látszik, hogy a volt miniszterelnök nélkü­lözi az alkotmányosság alapelveinek legkez­detlegesebb ismereteit is, vagy­ legalább nincs tudomása a Parlamentarismus bölcsőjében Angolországban soha kétségbe nem vont azon elvről, „hogy a törvényhozási kam­rákat megillető függetlenség­ megóvása érdekében, az alkotmányos kiváltságok meg­szegéséül tekintendő, ha a fejedelem a par­lament valamely határozatáról vagy eljárá­sáról, mely nem illeti a korona érdekeit, formaszerű tudomást venne, mielőtt az helybenhagyásának hozzájárulása miatt, a rendes után eléje terjesztet­ték.“ Ily előzmények után előrelátható volt, hogy az átalános választások a kormány és közegei, valamint párthívei által min­den törvényesség lábbal tapadása mellett fognak keresztülvitetni, ügy is történt. A törvényerőre nem emelkedett választási tör­vényjavaslat mindazon szakaszai, melyek a választási jog megszorítására voltak irányoz­­va, négy átalános országgyűlési választás által szentesített praecedensek mellőzésével, életbe lettek léptetve és az 1848-ki Y. t. czikknek csupán azon szakaszai tartottak érvényben a kormány által titkos utasítá­sokkal ellátott központi választmányok ál­tal, melyek zárt kaput nyitottak a veszte­getések, csalások és hamisítások előtt. A kor­mány azonban czélt ért. A kormánypárti többség nagyobb lett mint az 1869—72-ki országgyűlésen volt, de a választások sza­badságán, a nemzeti akarat szabad nyilvá­­nulási jogán és a törvényen elkövetett sé­relem magában hordá büntetését is, a kor­mánynak, mely czéljai elérésére minden árnyalattal a legreactionáriusabbtól a leg­­túlzóbb nemzetiségiig kész volt szövetkezni, látnia kellett mint bomlanak szét a kapcsok, melyek pártját két Országgyűlésen oly saj­nos, de csodálatra méltó szpdaritásban tar­tották össze, mint szajja­jozik a párt las­­sankint alkatelemeire és mint merülnek fel itt-ott egyes aspiratiók, melyek korántsem pengetik a köteles devotio és feltétlen di­csőítés ama húrjait, miknek pengése öt évest át oly kellemesen csiklandozta fülei­ket. Tapasztalható volt a megváltozott kö­rülmények által előidézett új, szokatlan han­gulat már a választ­ elny­ i­s az erre követ­kezett vitákban. A deákpárt új tagjainak nagy része leplezetlenebb­ül kezdett nyilat­kozni az országház folyosóin, a közhelye­ken, a klubban és bent a házban egy szó­nok, kiről mindenki tudta, hogy van múlt­ja, és mindenki érzi, hogy (ha neki tetszik) van fényes jövője is, elmondta a kormány­nak a caveant consulest az intés és jóslat ihletett hangján. Az ellenzék se maradt tétlen, eléje tartá a kormánynak mint kötelessége volt, — a bünlajstromot, mely sok tekintetben e nevet csakis Lónyay gróf miniszterelnök­sége óta érdemtette ; a kormány két oldal­ról is fenyegetve látván állását, kacsingatott jobbra is balra is, egy részről két tagja — szellemi tekintetben kétségkívül a leg­kiválóbbak — Lónyay gr. és Kerkápoly pénzügyminiszter által nagy ostentatióval magasztaltatta azt, a­kitől nemcsak megi­jedt, de folyvást félt is, másrészt nyílt ülésben elismerte az ellenzék kormányké­pességét és ezzel — dicséretére legyen mondva — letette kezéből azon nemtelen fegyvert, melylyel eddig az alkotmányosság gúnyjára oly lelkiismeretlenül visszaélt mind maga, mind pedig mindenrendü közegei és kortesei által, s melyen most már csak a quand-même kormánypárti journalistika né­mely erkölcsileg nem igen qualifikálható maradeurjei rágódnak. Hanem azon kormányban mely ily előzmé­nyek után ide juthatott, a deroute már gyógyit­­hatlan volt, hiányozván belőle a morális princípium, feloszlásnak kellett indulnia, mint feloszlásnak indul a test, ha megrom­lott tespedt vér kering ereiben. Nem kevés­sé elősegíthette ezt azon tudat is, hogy közeleg a budgettárgyalás, melyet egy 54 millióra rugó kölcsön megszavaztatásával kell megkezdeni, és mely ezenkívül is né­mely kellemetlen meglepetéseket szerzene a pártnak és az országnak. A kormány érezte, hogy így nem léphet a törvényho­zás elé, igaz hogy a tátongó örvénybe, mely a capituliumot is már-már elnyeléssel fe­nyegette, maga nem ugrott bele, fegyveres­­­től mindenestől mint Marcus Curtius, ha­nem belelökte Lónyay grófot, ez által vél­vén eleget tenni a történelmi igazságszol­gáltatásnak. Elismerjük, hogy Lónyay gróf bukása szükséges és üdvös volt, de azon pon­ton, hol most állunk, a személy­változás nem elég, hanem meg kell változnia az egész rendszernek, az egész belügyi politi­kának. Nem akarjuk praeoccupálni a költség­­vetés tárgyalását, mely e tekintetben vilá­gosságot és tájékozást fog nyújtani, és melytől az országra nagy és üdvös eredmé­nyeket várunk, fontos és nagy szerep ju­tott e tárgyalásban az ellenzéknek, mely kell hogy hivatása teljes átérzésével és meg­győződés szülte egyetértéssel lépjen e fela­dat elé, melynek megoldásánál szembe kell majd nézni a valósággal, mert a nemzet becsületéről, a fenyegető pénzügyi bukás elhárításáról leend szó. A jobboldali lapok szánandó rövidlátással most sem a leglényegesebb kérdéssel foglalkoz­nak,hanem látván a szakadást saját pártjukban a hatalomféltés előidézte kétségbeesések­­ben kapkodnak a szakmaszálhoz és az el­lenzék megszakadottságáról confabulálván, ebben vélik találhatni saját meghasonlásuk ellenmérgét. Igaz, hogy nálunk, kik nem szoktunk vakon esküdni in verba magistri és köte­lességünknek ismerjük minden tárgyat ala­posan megvitatni, merültek és merülendnek fel ezentúl is vélemény­különbségek, me­lyek a nézetek tisztázására szolgáló esz­­mesurlódást idéznek elő, de minthogy czél­­jaink öntudatosak és nem önző hatalom­­hajhászaton, hanem meggyőződés szülte el­veken alapulnak és mert mint eddig úgy ezentúl is főelvünk a haza java lesz, mely­nek minden egyéb párttekintetet aláren­delni készek vagyunk annál inkább, mivel tudjuk és érezzük, hogy a parlament súly­pontja jelenleg az ellenzéknél van; és végre mert ha országunk hitelének, jó hírnevé­nek és anyagi jóllétének megmentéséről van szó, tudni fogjuk elhallgattatni egyéb aspi­rálóinkat, hogy minden erőnket e legsürgőbb feladatnak szenteljük , a balközép meg­szakadásától nincs is félnünk nekünk és nincs mit remélniük ellenfeleinknek. Az egyetértés megvan és meglesz nálunk jövőben is és daczára azon aggasztó­­ állapotnak, melyet az 1867-ki kormány I hibái és mulasztásai és a törvényhozási­­ többség engedékenysége előidézett, hiszünk s és bízunk ügyeink jobbrafordultában és­­ ezen öntudatos hit és bizalom benyomása s alatt kívánunk elvrokonainknak széles e­s hazában boldog uj évet, melynek min­den napja közelebb vigyen bennünket ha­zánk felvirágzásához, elveink győzelméhez! 1872. Budapest, decz. 31. Az időknek ama nagy temetőjében, melyet múltnak nevezünk a ma lefolyó év a legélesebb ellentétben sorakozik közvetlen elődje mellé, úgy, hogy a különbség az 1871. és az 1872. év között teszi a mér­téket, mely az első áttekintésre az utóbbi­nak sajátlagos jelentőségét szemünkbe szök­teti. Benne teljesen hiányoznak ama világ­rázó események, melyek 1871-ben a kedé­lyeket felizgatták és a képzeletet a legtar­kább visiókkal betöltötték; sőt hiányzik az eszmék őserejű forrongása is, mely a fran­­czia-porosz háború és a commune borzal­mas explosiója után a komoly elméket a gondolkodás új irányaiba látszott terelni. Nem találjuk sem a hatalmas szenvedélye­ket, sem az erős elveket és merész terveze­teket, melyek a teremtés közvetlenségével nyúlnának a történelem külön kerékküllői­be. A nagy rázkódások után természetes lankadtság fogta el a népeket s a béke oly mélyen érzett szükséggé vált, hogy tökéle­tesen uralja az államférfiak és kormányok akaratát. Bismarck elég illetékesen mondt . hatzá, hogy nincsen kifogása az ellen, ha a világtörténelem szünetet tart, de az igazság talán nem szenvedett volna, ha hoz­záteszi, hogy neki is, ki a népek sorsát intéző gondviselés mindenható kegyenczének látszik, bajosan lehetne kifogást emelnie. Az átalános elernyedésnek és a­ szüksé­­gelt nyugalomnak megfelelő következménye, hogy a lefolyt évnek legnevezetesebb ese­ményei a nemzetközi diplomatia zárt ajtói mögött szülemlettek és sem a népek alkot­mányos élete, sem a tömegek százkaratö­­rekedése nem hozott létre kihatóbb mozza­natot. A diplomatáktól nem lehet megta­gadni, hogy néhány valóban jelentékeny, mondhatni ritka sikert mutathatnak föl; az év eredményeinek oroszlánrésze őket il­leti, de mint minden­mi az ő exclusiv körükből kikerül, úgy mostani alkotásaik sincsenek határozó befolyással a jövőre és legnagyobb érdemök az, hogy a népek mo­mentán szükségesnek szereztek kellő kielé­gítést. Nem oldottak meg egy politikai vagy társadalmi problémát sem, de a kor­nak is az a fe óhajtása, hogy egyelőre le­hetőleg kikerülje a válságokat, melyekkel a megoldást megvásárolnunk kellene. A diplomatia hűségesen járt el ez óhajtás szellemében. Egyátalában el kell ismerni azt, hogy a napóleoni czimboraság letünte óta na­gyobb lelkiismeret, becsületesebb jóakarat és a népek érdekeinek méltányosabb tekintet­be vétele hatja át a diplomatia tevékeny­séget. Ez új szellemnek leghatalmasabb bi­zonyítékát azon esemény képezte, mely kül­ső jelentőségre nézve is az első helyet foglalja el a lefolyt év c­rónikájában: ez a három császár találkozása Ber­linben. Németország, Ausztria-Magyar­­ország és Oroszország uralkodói September első felében személyesen és első tanács­adóik által kísértetve öszszejöttek, semmi más czélból, csakhogy államaik szívé­lyes viszonyát megerősítsék és a fenálló békét újabb biztosítékokkal vértezzék. Azok, kik az összejövettől egy támadó szövetség létesítését vagy az európai reactió felélesz­tését féltették, azóta az események folya­mából jobbadán teljes megnyugvást szerez­tek. A népek békeérzetének és a diplomatia józanságának másik diadalát, mely az előb­bit morális értékben még felülmúlja az A­l­abama-k­é­rd­és megol­d­á­sa képez­te. Amerikát és Angliát illeti a nagy dicső­ség, hogy nemzetközi vitás kérdés megol­dására a bírói lelkiismerethez folyamodtak és a számos közbejött félreértés és ügyet­lenség daczára a kardnak traditionális el­döntését kirekesztették. September 14-én ülte születése ünnepét egy nemzetközi elv, midőn Genfben a választott békebiróság ki­mondta Amerikának kedvező ítéletét.” Az eszme azóta már több esetben is érvénye­sült, mi mindenesetre a béke közös solida­­ritását bizonyítja, habár nevetség volna ab­ban a nemzetközi jog gyökeres átalakulását üdvözölni. Mint már mondottuk, az­­ álla­­mok belélete nem mutat fel egy döntő tér­nyeket, melyeknek egy új fejlődési fokozat horderejét lehetne tulaj­donítani. Meg kel Mai s­zálmunkhoz azonban jegyeznünk, hogy visszatekinté­sünkben szorosan a ma lefolyt év körére szorítkozunk, mert az 1872. év a franczia porosz háború örökségéből két korszakal­kotó vívmányt vett át hiányos befejezetlen­­ségben, a­nélkül, hogy azokat lényegesen tovább fejlesztette volna. Németország egy­ségét és Francziaországnak republikánus initiatíváját tartották már félszázaddal ez­előtt azon sark­pontoknak, melyeken föld­részünk szabadsága és culturája jövőben megfordulhat. A legjózanabb fők előtt is conjecturánál többnek látszott az, hogy e két történelmi momentumnak együttes be­következése Európában biztos alapokra fogja fektetni a demokratia és az önkormányzat elveinek uralmát és a civilisatiónak ellen­­állhatlan győzelmi utat fog nyitni a kelet­nek meghódítására. Sajátságos, a két tény beteljesedett, de hinni lehetne, hogy nem hozzák meg a politikusok és államférfiak legjobbjai által álmodott áldásokat. Mindkét államban a legfájdalmasabb vajúdásokat és kínos küszködéseket idézi fel, valahányszor a bevégzett tények ter­mészetes következményei igyekszenek fel­színre jutni. Francziaországban az óriási kölcsön­­műveletnek a képzeletet megszégyenítő si­kere tehetetlenségre látszott kárhoztatni Thiersnek és a köztársaságnak ellenségeit. A kölcsön eredményének kihirdetése után a kamara aug. 4-én elnapolta üléseit és az időközben oct. 7-én megejtett pótválasz­tások fényesen manifestálták az országnak republikánus érzületét. Az új ülésszakot nov. 13-án Thiers egy nevezetes üzenettel fogadta a köztársaság végleges megalapítá­sát követelvén és nov. 28-án a kamara többsége heves harcz után magáévá tette Thiers nézeteit. De a monarchistáknak si­került a fölényt újra magukhoz ragadniok és Thiers az utóbbi napokban oly enged­ményekre szánta el magát, melyek teljesen megingatták a helyzet mérlegét. Az esemé­nyek logikai és psichológiai viszonyaira, a dolgok és nézpontok emelkedési és sülyedési rendjére Németország feltűnő és párhuzamos hasonlatosságot tanúsít Francziaországhoz. Kezdetben nagy erélylyel indította meg a porosz kormány az ultramontanok leküzdé­sét ; februr­­■ s­zában az urakháza makacs ellenállás' -zára megteremtette az iskoláiér’'­myt és júniusban a biro­dalmi­t Itatta a jezsuiták ki­űzetés felé a kerületi rend val a feudális­ul« .5. t ' r az uj pairek kínévá­t biztosította, a küzdelem b­e a szabad­elvüség ügye e­ ilni. A beál­lott miniszterválság , a minisz­terelnökségről való lem en­­edményez­te és a kormány további actiója tökéletesen homályba borult. Mint mindig, úgy most is Anglia nyújt­ja a legkedvezőbb képet: lassan épít, de az anyag és munka mindig a legjobb és a júliusban a titkos szavazásról teremtett bili emléke az évnek, mely tanúskodik az an­gol törvényhozók bölcseségéről. Még meg­említjük a helvétiai és amerikai köztársa­ságokat, melyek ez évben újra kitüntették alkotmányaik természetes egyszerűségét és észszerű okadatoltságát. A souverani nép ráz­kódás és zavar nélkül határozta meg Svájczban az alkotmányt és választotta meg az Egyesült­ Államokban a köztársaság elnökét. Budapest, decz. 31. Mindig nagyszerű pillanat az, midőn a lélek levetkőzve a köznapiasság mezét, gondolataival a múlt emlékein mereng, sejtelmeivel a jövő ké­pein méláz. Ily emelkedett pillanat a mai, midőn hátunk megett a letűnt év eseményei, mint a láthatárra bucsucsókokat hintő nap, s előttünk a jövő év re­ményei, mint derengő hajnalok­ tűnnek föl. Nem csoda, ha ilyenkor a kedélyhangulat lágysága a „memento móri“ mélabus danáját kissé élénkebben visszhangozza, s a lelkiismeret magá­ba száll, hogy a történtek fonalán hibáit és eré­nyeit egyaránt felkutassa. Nincs nemzet, melynek múltja oly viharos nyomokat hagyott volna a történelem lapjain, s jövője oly sötét ecsettel lett volna a sors köny­vébe rajzolva, mint a magyar. És ellenségeinek boszúságára mégis mozog; s a miként múltja egy darab a civillisatió történelméből, úgy jövője missio a keleti népek culturája érdekében. Azonban, valamint az ősember kezében a fejsze eszköz volt a vad elemek lei­g­a­z­á - 8 á­r­a, de egyúttal fegyver, mely rokon vért on­tott , akként mi is hivatásukat csak akkor tölthetjük be becsülettel, ha egyéni, családi és pártérintkezésben, tervünk és tettünkben az er­­kölcsiség lesz az örök mozgató erő. Még egyszer hangsúlyozzunk:­­ az erköl­­csiséget, a polgári és egyéni erények koronáját értjük. Teszszük ezt azért, mert közel múltúnk az erkölcsi sülyedés lélekrázó jele­neteinek egész tárháza Míg reformok, a jólétet növelő törvények után kiáltoztunk , míg politikai rendszereink jósága fö­lélív melléklet van csatolva.

Next