Ellenőr, 1874. január (6. évfolyam, 1-31. szám)

1874-01-01 / 1. szám

Egész évre Félévre Előfizetési árak: . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . . . 10 „ — „ Egy hónapra . Egyes szám ára 10 ferajozár. Szerkesztési iroda: В nda.pos í о i* - nádor- utzca в. sж. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön.­­ Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 1. szám Budapest, csütörtök, január 1. 1874. 5 frt. — kr. 1 „ 80 „ POLITIKAI NAPILAP, Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Cségrády testvérele irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni h­elyben és posta utján: két sas-utcza 14. sz. a. Шр szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-nteza 6. sz) intézendők. VI. évfolyam A tisztelt közönséghez. Eddigi előfizetőink kényelmére ismét szétküldtük a bérmentes postautab­­­ártyokat, melyeket az „Ellenőr“ előfizetői bélyegreentesen használhatnak akár féléves akár évnegyedes előfizetéseknél. A félévi előfizetések megtorlódása sok munkát adván a posta- és kiadó­hivatalok­nak, kérjük a t. közönséget, méltóztassék megrendeléseit, s illetőleg azoknak megújí­tását minél korábban tenni meg, nehogy az előfizetési késedelem fennakadást okozzon a lap vételében. Az­­„Ellenőr“ ára, mint eddig: Егу évre.............................. 20 forint — kr. Félévre.......................................10 „ — kr. Negyedévre............................ 5 „ — kr. Egy hóra................................. 1­­­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, kétsas-utcza, 14. sz.) Százalék a kön­yvárusi úton történő ím rendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK­ Bécs, decz. 31. (Eredeti sürgöny.) A ,,N. Fr. Presse“ értesül, hogy a Pesten tartott miniszterta­nácsok eredményei mindkét részre kielégítek vol­nának ; a mindkét birodalom között évek óta fel­­lévő kérdésekre nézve a katonai elszállásolást és nyugdíjazást illetőleg, elvi megállapodás czéloztatott. — Gróf Paar, a pápa rendkívüli követe, Rómába utazott.. Bécs, decz. 31. A bankok osztalékai és zár­fizetései alkalmából az orsz. biztosok informáltat­­nak az iránt, hogy a társulatok igazgatóit tartók­, felelősségükre figyelmeztessék Bécs decz. 31. (Eredeti sürgöny.) Lembergből táviratozzék a „N. Fr. Presse“ enek: a tartomány­községekben a ruthenek és zsidók petitiót írtak alá az országgyűléshez, a kerületi képviseleteknek a T­ilitikas hetesárvok «14 leendő helyezése iránt. Zagrab, decz. 31. (Tartománygyülés.) Joano­­vic interpellate ad be: vájjon szándékában áll-e a kormánynak, Syrmia megyében előforduló aggo­dalmat gerjesztő tulajdonbiztonság veszélyeztetése ellen erélyes lépéseket tenni. — Zivkovic meg­nyugtatóig válaszolt. — Áttérve a napirendre, a bán és osztály­főnök felelősségéről szóló­­javaslat a második felolvasás után, a bizottság javaslata szerint elfogadtatott.­­ Végül a bírák hatásköré­ről szóló­­javaslat, első felolvasás után, elfo­gadtatott Prága, decz. 31. (Eredeti sürgöny.) Rieger és Palacky négy kerület által felhivatnak, hogy ma­gukat a Club többségének alávessék. — Pokrok erre válaszol, ha új választások által más többség alkottatnék, úgy Rieger és Placky mindenesetre alávetnék magukat, noha ők az országgyűlésen meg nem jelennének, hanem a politikai térről egé­szen visszavonulnának. Prága, decz. 31. (Eredeti sürgöny.) A „Bo­hemia“ jelenti, hogy Novikoff Konstantinápolyba, Ignatieff pedig Londonba megy, mint követ. Madrid, decz. 30. Egy utabbi értekezés Cas­ti­lar és Salmeron között a további tárgyalások vég­­képeni megszüntetését szülte. — A kormány elha­tározta, hogy a cortes előtt határozottsággal fel fog lépni — Az összes felkelők által okozott károkat 200 millió reálra teszik. — A Karlisták által csu­pán Navarra tartományban tett erőszakolások a 20 milliót meghaladják. Madrid, decz. 31. Castellar és Salmeron közti tárgyalás megszakadt. Berlin, decz. 31 A birodalmi tanács febr. 12 ére összehivatik ugyanaz egyidejűleg elnapol­­tatik. Haaga, decz. 30. Kelet nélküli hivatalos táv­iratok Singkel-ből jelentik, hogy a hollandi csapa­tok az erősen elsánczolt Kraton-t heves küzdelem után elfoglalták, mely alkalommal 8 halottat és 78 sebesültet vesztettek. — A csapatok erélyesen küzdöttek, az ellenség vesztesége jelentékeny. Van Swieten altábornagy, mint a távirat jelenti, a szul­tánhoz intézett iratára meg választ nem kapott. — A főparancsnok hadi élelem és szerek gyűjtésére eltávozott. — Az ellenséges vezérek részint meg-­verettek, részint ártalmatlanokká tétettek. — Az idő kedvező, a cholera szünőfélben van. Pulo-Pe­­nangból egy mai hivatalos távirat jelenti, hogy a 26-iki ütközet eredményteljes volt. A hollandi csapatok 16 halottat és 60 sebesültet vesztettek. — Pedir kormányzója Kratont 1500 emberrel meg­­erősité. — A főparancsnoktól a szultánhoz intézett levelekkel ellátott küldöncz elfogatott, és az iratok megsemmisittettek, mielőtt a szultán kezeibe ju­tottak volna. Páris, decz. 31. (Zárlat.) 3% járadék 58.37. 4 és­ já­radék 83.75. Olasz járadék 61.95. Credit mod. 321.— Lombard 375.—. Allamvasp. 757.—. Koronajószági zálog­levelek —. Ausztriai kötvények —.—. 1871-iki kölcsön 31.40. 1872-iki kölcsön 93.47. fék, hogy adminisztratív és pénzügyi függetlenséget nyerjen Eliasz-Lotharingia, s egyenrangúvá emel­tessék a többi szövetséges állammal; végül pedig, hogy a kerületi tanácsok által hangoztatott kívánalmak teljesedésbe menjenek. — Vil­mo­s­ csás­zár, orvosi tanács követ­keztében, nem fogad új év napján, s a szerencse kivánatokat a császárné fogja meghallgatni s vi­szonozni. — A pápa legközelebb egy katholikus kül­döttséget fogadott s egy belga szenátor ez alka­lommal 100,000 franknyi péterfillért tett le zsámo­lyához. A szent atya ennek folytán nagyon meg­dicsérte a Belgiumot, honnan ily takaros összeg ke­rült „Kristkindl”-re. — Párisból azt újságolják az „Ind. Beí­gérnek,hogy Thiers javasolta a baloldalnak: szavaz­zák meg inkább az excsászárnővel kötött szerződést, mert annak elvetése által a kormány két bonapar­­tista tagját kiszorítanák a cabinetből s utat nyit­nának belé d’Audiffret- Pasquiernek Ezt Thiers nagyobb bajnak tartaná.­­ A municzipális törvényjavaslattal szemben követendő ellenzéki eljárás megállapítása végett, ma estére nagy közös értekezlet volt ki­tűzve. Az értekezlet Th­iersnél volt megtartandó, s a baloldal minden árnyalatának képviselve kellett lennie. — A községi tanácsok rendezéséről szóló javaslatot most tárgyalja a franczia kabinet, s mint írják, vélemény­különbség merült fel tag­jai között a szavazati jog kiterjesztését ille­tőleg. — A német pénzverdékben sietve készítik az új birodalmi ezüst pénzeket, melyek legelőször is Dél-Németországban, s az éjszaki tartományok­ban jönnek forgalomba. — Fournier, Francziaország volt képvise­lője az olasz udvarnál, bemutatta visszahívó leve­lét az olasz királynak, külön kihallgatáson. — A franczia nemzetgyűlés elé törvény­­javaslatot terjesztett be a hadügyér, melynek ér­telmében az Orleans herczegek a franczia hadse­regbe végleg beiktattatnak.­­ A hollandiak sikeres ütközetet vívtak ismét az azsiai hadak ellen. sun­ii cg No­i» e­в l­i «ж i и 1» pak. Csütörtökön, jan. 1-én. NEMZETI SZÍNHÁZ. Z á n k-b­á n. Eredeti nagy opera 3 felvonásban. Irta Egressy Béni. Zenéjét szerzette Erkel Ferencz. VÁR - SZÍNHÁZ. A király házasodik. Eredeti vígjáték 3 felvonásban. Irta Tóth Kálmán. Utolsó posta. Elias­z-L­otharingiáb­an nagy tevé­kenységet fejt ki a német kormány apparátus által támogatott úgynevezett német-nemzeti párt, hogy a birodalmi gyűlésbe hívei választassanak meg. Reményük, hogy tevékenységüknek legalább némi sikere lesz, s még pedig annál több alappal, mert jelöltjeiket a liberális elvek nymbuszá­­val veszik körül, míg a franczia párt nem bírja a maga candidatusait az ultramontán-reactió keze­­szennyétől megtisztítani. Bergmann Gusztáv német párti jelölt igen fogós programmot adott­­. Sajnálko­zik a megtörtént annexio felett, jobb szeretne franczia lenni, de beletörődik a dolgok új rendjébe is. Ki­­ánya azonban, hogy a jelenlegi dictatura megszűn­ Boldog új évet! Ha valaha, úgy most kívánhatjuk ezt minden jó embernek s főleg a szegény ha­zának, mert hogy az elmúlt év a legboldog­talanabbak közé tartozott, melyek egy ál­lam életében, béke idején előfordulhatnak, azt keserűen érzi mindenki. S a viszonyos kívánságok teljesülése nem is lehetetlen, ha senki sem hanyagolja el kötelességét polgártársai és a közügy iránt. A becsületes akaratok erős munkássága és a tiszta szándékok csüggedetlen közremű­ködése előtt szétfoszolnak az akadályok, elenyésznek a veszélyek s újra éled az önbi­zalom, mely nélkül a legnemesebb czélt sem érhetni el soha. Tehát nem az összedugott kezek, hanem a lelkiismeretes tevékenység szerencséjét, kívánjuk ez ország minden szülöttének, hogy a magyar névnek ne csak múltjára legyünk büszkék, hanem jövőjének is biztosítsuk a haladó világ elismerését. Ez üdvös tevékenységre adjon áldást a gondviselés mindnyájunk hazaszeretetének s akkor nem hiába kívántunk egymásnak és nemzetünknek boldog uj évet. Egy év, 1873. „Journalismus! nagy szó. Annak a nagy órának, mit világnak nevezünk, sorsteljes mutatója, mint egy nagy tükör ég és föld között függő, melyben a világ képét, a­mint az naponkint változik, naponkint szemlél­jük.“ És annyival is inkább hű Szemere Bertalan e hasonlata, mert a kép, melyet valamely nemzet haladása vagy hanyatlá­sáról a hírlapi tükör naponkint felfog, el­mosódik az örökké változó képek egymás­utánja által. Csak a hírlapíró feladata egy és ugyanaz: nem búcsúzhatok el attól a 313 tükörlaptól, melyeket vaskos évfolyam alak­jában ad át a múltnak és vele a feledés­nek, szótalan hidegséggel, hanem megillető­­déssel veszi elő a krónikái jó tollat, hogy egy mély pillantást vessen a betűk ama néma életébe, hova lelkének hevét, szenve­délyeit, érzelmeit és gondolatait lefektette — egykor ő is. Hisz a mi velő, vér és hús volt az emberek sokadalmának ama lüktetésében, mit nemzeti életnek nevezünk, ma már a történelemé. Vésővel fog-e mű­ködni, hogy megörökítse az évet, mint az emelkedés egy hatalmas tényezőjét a nem­zeti nagyság és civilisatió felé; avagy a kritika pálczáját rántja elő, hogy a politi­kai és társadalmi rugók sekély­es egymásra hatásából ítéljen a közélet — elevenek és holtak fölött, az a részrehajlatlan történeti igazság dolga, nem a jelené. Mi csak össze­gezzük a nevezetesebb mozzanatokat, hogy saját lelkiismeretes meggyőződésünk szerint vonjuk ki belőle a Tanulságot a jövő év számára. Meddőbb törvényhozási évet aligha mutat fel Magyarország történelme, mint az 1873-ikit. Ha egy tényekben és az állami élet sokféle ágának fejlesztésében gazdag múlt állott volna a nemzet háta mögött, az országgyűlés terméketlenségének oda se néznénk. De a döczögős közigazgatás reform­jait a magánjogi törvénykezés codificatióját, a fő és középtanodák reformját a gyökeres adóreformokkal, a közmunkaügy szervezését, a katonai elszállásolás rendezését mind egy­től egyig buzgón sóvárogtatták a minden­napi élet kirívó bajai; a­nélkül, hogy a közóhaj részesült volna az ősz Simon sze­rencséjében és láthatta, megtapogathatta volna a végigért és várva várt üdvözítőt. De ha meddő és száraz volt a tör­vényhozói tevékenység, nem lehet ugyanazt mondani a parlamenti életére. Itt talán felettébb sok is volt az izgékonyság, az er­jedési hajlam, egyet azonban tagadni nem lehet, hogy voltak kimagasló, történelmi fontosságú mozzanatai. Az elkésett 1873-ik budget-vitákkal indult meg a parlamenti év, az 1874-ik évinek megszavazásával folyt és ugyancsak ennek utólagos revideálásá­­val végződött fel. Hosszas és beható tár­gyalások rostáján ment keresztül az 1873-ik évi költségvetés, s e január 18-ától már­­czius 11-éig tartó vitáknak meg volt azon szenvedőleges jótékonyságuk, hogy a nem­zet ijedezve jutott tudomására, mily vulca­­nikus pénzügyi helyzet fölött tánczol. A közvélemény lázas felháborodása a rosz rendszer változását s a lanyha kormány elejtését sürgette, mert csak egy egészséges pénzügyi programra erős kormányától várt radicális javulást fogyatékos hitelünk és szédülékeny államháztartásunk tekintetében. Azonban az 1874-iki budget újólagos át­vizsgálása is csak a régi rendszer régi em­bereit találta a kormányrúdon. Hogy e budget mégis nevezetes marad, azt nem a megtakarítások csekély összegének köszön­heti, hanem azon tüneménynek, hogy hé­zagos parlamenti életünkben ez az első budget, melyet nem az inderanyu­k száraz tarlójáról szedeget föl a képviselőház, ha­nem szabályszerű budget-szavazás útján. A pénzügyi sáfárkodás nyomorúságos voltát különben legkézzelfoghatóbbá tette azon két kölcsön, melyekkel a jövő nem­zedékek kezét is lebékázták. A januári 54 milliós kölcsön volt az első, mely világos lett a hazafias józanság előtt, hogy lejtőn gurulunk a bukás mélysége felé. Nem any­­nyira az összeg, mely fölvétetett és nem annyira a deficitek, melyeknek fedezésére fölvették, mint a szomorú felocsudás hite­lünk azon veresége folytán, hogy a londoni tőzsdén daczára a piac­ pénzbőségének és a kamatláb leszállításának, a magyar köl­csön megbukott, tette aggodalmas töpren­gés tárgyává egész állami életünket. A 154 milliós ezüstkölcsön igazi nevén, „kény­­szerkölcsön“ volt a második, mely java részben idézte elő azon forrongást a parla­ment összes pártjaiban, mely csaknem vál­ságra vezetett a jobboldalnál és volt oka némi részben azon Ghyczy-féle töredék alakulásának, mely uj jelszó, uj programm, uj párt, tehát csupa­ merő szakadár eszmék révén véli megvalósítani az egységes párto­­kat, nem e földre és legkevésbé a parla­ment keretébe való tanát, így tett Mózes­től kezdve, Jézus és Mohameden folytatva és az ó-katholikus Döllingeren végezve, va­lamennyi nagy és kis valláspróféta, és hála a gondviselésnek mai napság már legalább néhány ezer schismaticus és eretnek fele­kezetien válogathat a paradicsomra áhíto­­zók raja. A kényszerkölcsönnel és az ország pénzügyi nyomorúságával kapcsolatos viszo­nyok meghozták az év végével a kormány­­válságot is. Csakhogy éretlenebb alakban, mint a rendszerváltozás és erős kormány után eredő közvélemény óhajtotta. A kor­mányzat két bűnbakot dobott engesztelő áldozatul a nemzetnek, mintha bizony csak Kerkapoly és Tisza miniszterek személye iránt táplált különös ellenszenv lett volna oka az országszerte hangosan nyilvánuló panaszoknak és nem a végrehajtó hatalom rendszerellenségét és tehetetlenségét kár­hoztattuk volna halálra. Hogy az ország nyert volna ez inkább pogány korbeli, mint parlamenti szokás érvényesülésével, erre nézve szabad legyen a kétkedést áthárítani a jövő évre. Közügyeink hanyatlásában, a parla­menti és kormányválság izgatott hosszadal­masságában és a sokoldalú nyomor özöné­ben rejlik természetes nyitja, hogy a nép­­képviseleti rendszer iránt titkos elégedetlen­ség kapott lábra és a felelős kormányzat iránt is megingott a bizalom. Innen a kö­rülmény, hogy némelyek elérkezettnek hit­ték az időt aláaknázni a democrat eszmék­nek e roppant vérkeresztségben nyert meg­testesülését. De fellépésök túl korai volt, mert a népképviseleti kormányforma az ál­talános csüggedés és bomlás közepett is mu­tat fel oly jelenségeket, melyek kiállják az életrevalóság tűzpróbáját. A parlament ütötte az országon a pénzügyi sebeket, a többség ellenőrzési jogának hiányos teljesítése által, de ugyan a parlamenti többség, politikai rendszerének határain belül, magáévá tette a kisebbség éveken át hangsúlyozott taka­rékossági elveit, s megindult aztán a par­lament kebelében az üdvös mozgalom, hogy az önmaga által ütött sebeket behegessze. Nem mondjuk ezzel, hogy a takarékosság felé megtett a jobboldali elfogultság minden czélravezető lépést, mert az intézmények reformálása ferde előítélet és gyászos önzés legyőzését teszi még szükségessé, hanem igenis merjük állítani, hogy a Pulszky рёге által, Zsedényire czélozva, „agglegényi po­litikádnak csúfolt takarékosság olyféle ér­telmezése, mely a tősgyökeres és nemzeti létünket biztosító „kedvencz“ intézmények feláldozását tűzte ki, visszatetszést szült a nemzet magyar zömében. Az escompte-bank halvaszületett ügyének tárgyalása is megörökített egy mozzanatot parlamenti évkönyveinkben, mely bizonyságot fog tenni arról, hogy népképvi­seleti kormányformánál az elhintett mag nem hull sziklára, hogy mint az absolutismus bureauinál elhordja a szél, hanem lassú csírázás által ugyan, de mégis kikés előbb­­utóbb. Nem arra czélozunk, hogy e bank által Ausztriában keltett vihar ellen az or­szággyűlés egyhangúságában nyilvánult nép­felség öntött a kormány cselekvésébe erélyt , mert hisz nézetünk ma is az, mi akkor volt, hogy hasonló viharon keresztül átvitorlázhat­­tunk volna az önálló nemzeti bank ügyé­vel is. Mi e parlamenti mozzanatból az összeférhetetlenség elvének diadalát emeljük ki. Néhány évi szakadatlan erőlkö­désre volt szüksége az ellenzéknek, hogy a szédelgés korszakában meglazult közerkölcsi­­ség mételye ellen elfogadtassa a többséggel az incompatibilitást, legalább elvben. És e talaj mivelése a parlament tekintélyének szempontjából még­sem volt teljesen meddő, mert a „collisio officiorum“ felszólalásra bírta a parlamenti többség vezérét is, sőt többet annál, mert alkalmat nyújtott neki a „függetlenebb és józanabb“ politica szük­ségének bevallására. Elvi horderejét tekintve azonban, vala­mennyi között legszebb az 1873. év parla­menti aerájában azon jelenség, mely az állam és egyház közötti viszony szabadelvű rendezését hozta felszínre. A vallás­szabad­ság és polgári házasság behozataláról szóló Iványi-féle határozati javaslat elfogadásával tüntette ki a ház többsége azon szabadelvű irányt, melyben a kérdést megoldani óhajtja. A Schopper-féle csalhatatlansági viszketeg aztán ismét alkalmat szolgáltatott az ellen­zéknek, hogy Lükő Géza interpellációja által az állam és egyház közötti viszony alvásnak indult kérdését fölmelegítse. És Schoppernek főpapi botrányhajhászatáért hálával tartozik a magyar parlament, mert eredetileg neki köszönheti azon nagy szabású programmot, melyet Deák Ferencz június 28-án tartott beszéde rejt. Az „Ellenőr“ még akkor he­venyében jegyezte meg, hogy e beszéd „szel­lemi örökség gyanánt marad fel pártjának és az országnak, és hivatkozás fog történni hosszú éveken át.“ E programmot a képvi­­selőház pártkülönbség nélkül impozáns több­séggel vallotta sajátjának, s azóta oly visz­­hangra talált széles e hazában, hgy e kérdés elaltatása többé semmiféle szín alatt sem sikerülhet bármely pártnak is. Haynald po­­litikai színezetű halotti beszéde Bartakovics fölött, Simor kenetteljes közleveleinek állam­ellenes dörgedelme, az alpapság meghamisí­tott szavazatai mind megsemmisülnek e be­széd-programmal szemközt, melyet elfogadott a közvélemény — egyhangúlag. Látható tehát, hogy elvi mozzana­tokban nem volt szűk a tavalyi esztendő parlamentarizmusa. Annál soványabb volt aztán a tényleges eredményekben. A határőr­vidék polgárosításának és a h­o­r­v­át kérdés megoldásának tényén kí­vül semmi kézzelfogható. A határőrvidéki polgárosítás sikerét is nagyon kétségessé tette az ügyetlen kormányzat, mely eddigelé a nemzetiségi agyrém elmérgesedésén kívül egyebet nem igen képes felmutatni. A hor­vát kérdés megoldása fölött szintén korai volna az öröm. Ránk nézve csak az öntu­dat lehet megnyugtató, hogy a 2.200.000 forintnyi beligazgatási átalánytól való elté­réssel, súlyos anyagi áldozatok árán tettük meg tartalék gondolat nélkül a kibékülést. Tartós lesz-e a kiegyezés, az most rajtuk áll, egy azonban bizonyos, hogy mélyebben nem nyúlunk sem az elvi sem az anyagi­ áldoza­tok zsebébe.­­Általában a parlamenti siker hiányá­nak, a többség érdemleges részén kívül, legfőbb oka a gyönge kormány, mely sem elég erő, sem elég tapintattal, sem életké­pes programmal, sem helyes ügybeosztással nem bírt, hogy a parlamentet vezethette volna. Még a­mi a takarékosság érdekében is történt, nem a kormány kezdeményezése, hanem a pénzügyi bizottság bizalmatlansági zamatú határozatai által létesült. A városi főis­­pánság intézményének eltörlése ép úgy meg­lepte a kormányt, mint vidéki korteseit. Ez az egyetlen lépés, melyet a helyes közigazga­tás szempontjából előhaladásképen jegyez­hetünk föl, hacsak némi gúnynyal haladás­nak nem veszszük, hogy a merev centralisátió a virilis megyék, a híres választási törvény szabadalmazott talál­mányosát , Tóth Vil­most márczius 5-iki kelettel visszaadták a magánconcerteknek. A 21-es bizottság ki­küldése szintén bizalmatlanság a kormány­zat rendszere iránt. . Hogy mi n­e­m történt a kormány él­hetetlensége folytán, azt nem soroljuk el, mert még egy hasábba kerülne. Elég baj, hogy az adók igazságtalan rendszerének alapos átalakítása helyett, a szapora perleke­dés és takaros termés reményében rávette pártját a személyes kereseti, jövedelmi, ház, bélyeg és illetékadó fölemelésére. E jöve­delmi ágak fokozásának nem mindenike el­len lehet kifogást tenni rendes viszonyok közt, de a mi rendkívüli viszonyaink között sok szó fér azon oldalról, hogy ez adók fo­kozása nem combinative történt meg, s az adók rendszerének megváltoztatása által okvetlenül módosítást fog kelleni tenni ez adókban is, a­mi kérdésessé teszi a fo­kozás igazságos voltát vagy most, vagy jö­vőben. Leghatározottabb jelét adta kormányunk tehetetlenségének a bankkérdés körül. Annyi látás-futás, bankbiztosok felmálházása, jegy­zékváltás eredménye gyanánt mindössze néhány szegénységi bizonyít­vány­nyal pir­ta meg a nemzet arczulatát. Az osztrák nem­zeti bank 15 okmányból álló füzete január­ban és a közgyűlés határozata novemberben meggyalázták a nemzet souverainitását, de azért a Szlávy-kormány zsebre rakta mind­kettőt és Horn Ede interpellátiója csakúgy elhangzott a pusztában, mint Simonyi Ernőé. Nemzeti politikája a kormánynak ha­­lavány volt, mint általában a pártjé is, melynek tövén sarjadt. Előbb­ a fogarasvi­­déki, zarándmegyei és alsó-magyarországi botrányok iskoláját kellett átszenvednünk, hol megcsufolták zászlónkat, elvetették az állami nyelvet és pecséteket s csak akkor serkent tettekre a kormány. A vasutak magyarosodásával ott vagyunk, a hol vol­tunk s 1874-ben ismét csak írott malaszt­­nak bizonyul be a magyar nyelv hivatalos jellege. Készséggel elismerjük azonban Zichy József gr. miniszteri érdemeit a posták és távírdák magyarosodása tekintetében, vala­mint Szende Béla rendeletének azon magya­ros irányát is, hogy a magyar nyelvet tö­kéletesen nem bíró tiszteket a honvédségi előléptetések kedvezményéből kizárta. Igazságot szolgáltatott ez év azon köz­mondásnak is, hogy a baj soha sem jár egyedül. A kormányzat múlékonyabb ter­mészetű, mert egészséges parlementi élet által kiköszörülhető bajaihoz az elemi csa­pások sora járult. Kolera, rész­termés, váltóláz és az ezeket tetéző hitelinség, me­lyet a nemzetgazdászati válság jellegével biró krach idézett elő, mind ellenünk es­küdtek. S hogy a parlamenti, kormányzati, pénzügyi, nemzetgazdászati válságok és az elemi csapások együttes hatása, mily si­ralmas képet tud teremteni, tanúja az egész ország politikai, társadalmi és családi életét átömlő gyász. Az ínséges vidékek népe, a choleraárvák sokasága, az iparos nyugvó szerszámai, a kereskedő üres boltja és az őstermelő óriás adóhátralékai képezik jelen­leg azon sötét kép egyes mozaikdarabjait, melyet Magyarországnak hivunk. De hát végig nyargalt már rajtunk a tatárpusztí­­tások és töröksarczolások kora is, ne csüg­gedjünk, a magyarok istene majd csak meg­engedi kihevernünk 1874-ben mindazt, mi­vel 1873 és előző évei megvertek, úgy legyen ! Verhovay Gyula.

Next