Ellenőr, 1874. május (6. évfolyam, 119-148. szám)
1874-05-01 / 119. szám
Előfizetési árak: Egész év CB . . 20 írt. — kr. Évnegyedre . . 5 írt. — kr Félévre . , 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Irlgyen szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: B udapesten, ná(l«r-utcsíB «■ «*• Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak kármentes leveleket fogadunk el. 119. szám. POLITIKAI NAPILAP. Budapest, péntek május 1. 1874. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrády testvéreit irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. VI. évfolyam. TÁVIRATOK. Bécs, ápr. 30. A „Presse“ jelenti: Az ultimo a kézműipar osztálynál minden zavar nélkül lebonyolíttatott, úgy hogy egy említésre méltó fizetésképtelenségi eset sem állott be. Bécs, ápr. 30. A „N. Fr. Pr.“-nek távirják Londonból. A britt püspökök engedvén több nyugatindiai s amerikai püspök felhívásának, zsinatot szándékoznak egybe hivni, melyen a különböző anglikán egyházak szövetséggé alakulván, azok egymáshoz való viszonyai szabályoztassanak, esetleg a közös ügyek vezetésére egyházfő választassák. Konstantinápoly, ápr. 30. A szerb fejedelem ma délben ide érkezte után rögtön meglátogatta a sultánt, azután a magas porta felé indult, hol a nagyvezér s az összes miniszterek kitüntetéssel fogadták. Az udvarban díszőrség volt felállítva. London, ápr. 30. Az angol bank a kamatlábat 31/a°/o-ról 4 százalékra emelte. Nürnberg, ápr. 30. A helybeli sociáldemokrata munkásegylet feloszlattatott, több helyütt házmotozás vétetett foganatba; a munkások békésen viselik magukat. ______________________ Budapest, április 30. . Chambord gróf harmad nap óta ismét ,érdekes egyéniség.“ Harmadnap óta kutatják, keresik, tűvé teszi a reporteri élelmesség, hogy kifürkészsze hollétét, s politikai combinátioknak egész hálózata szövődik a kérdés körül: a „Republique Française“nak van-e igaza, mely a „roy“-t Versaillesban tudja, vagy a félhivatalos kijelentésnek, mely ezt tagadja ? Csak egy kis szeletbe nyílt levél, vagy egy kis csapatba alkudozó hiányzik, hogy a „roy“-ra vonja Francziaország minden figyelmét, s még a külföldi érdeklődésre nézve is egy újabb monda-kör központjává tegye a megviselt legenda-kört: avec la triste figure. De bizony bizony semmivel se kevésbbé ,,triste figure“-t mutat az ország állapota is, hol ilyen, márólholnapra „boldog fedezhető hiányon függ, vagy múlik a helyzet sorsa, hol egy scartba tett tarokkirály annyira uralja a játék esélyeit, hogy fektében is ütéssel ér fel, s ha kézbe jut, döntő lehet. Az egyesült közjogi reactio dicsőséges országlásának tizenegyedik, s a septennium nagy masearádéjának hatodik havában szerencsésen eljutott az ország abba a kivánatos kedélyhanguatba, hogy idegzetét lázas izgatottságban tartsa egy akkora jelentőségű kérdés is, mint az: hol méltóztatik Chambord grófnak a tavasz kellemeit élvezni; s nem méltóztatik-e a startban létei kényelmes nyugalmát, a kézenforgás koptató viszontagságaival felcserélnie! Két évvel ezelőtt Chambord gróf megjelenése Versaillesban, vagy Párisban, aligha keltett volna másféle érdekeltséget vagy feltűnést, mint aminől egy érdekes példány természeti vagy archeológiai ritkaság megjelenése ezen tudományok barátainál előidézni szokott. Ma mindenek szemei rajta függenek s szorongó figyelemmel keresik még a horizonton is a jeleket, melyekből megtudható volna: jön-e, vagy elmarad a félelmes ...“, melyet a két év előtti nullából ilyen jelentőségre pontozott fel az önérdek és a hóbort rancune-politikája. Mi megalázólag kicsinynek tűnik fel a gloire nagy nemzete e hamleti töprengésében a felett, Versaillesben van-e, vagy nincs ott szent Lajosnak még furcsább szentség hírére vergődött unokája ! S tán még kisebbnek fog látszani, ha hozzá vetjük, hogy a gloire-szülő hatalmas korszak otromba kezekkel megcsonkított vívmányaira nézve némileg valóban a lét vagy nemlét kérdését illeti e töprengés. Igen paradox szű állítás, de azért nem kevésbbé igaz, hogy ha e pillanatban képes még valami megállítani Francziaországot a visszaesés lejtőjén: a legitimitás türelmetlen hóbortja az. A „roy“ Versaillesben, actióba lépve, izgatva, rajongva, sokkal hathatósabb előmozdítója lenne a józan eszű, tisztességes emberek pártkülönbség nélkül való országos egyesülésének, mint a szabadelvű pártok összes tevékenysége s rizmákra menő nyomtatott ige a hírlapokban. Chambord gróf megjelenése az actió terén kézzelfoghatóvá tenné a helyzet tarthatatlan absurditását. Megadná a lökést azon jótékony rázkódáshoz, melyre némely megbomlott, s már semmi érv meggyőző erejével rendbe nem hozható agyrendszereknek okvetlenül szüksége, s ha ettől nem, nincs medicamen in hortis, amitől észre térjenek. A legitimistáknak Chambord által szított rakonczátlankodása térítheti észre egyedül a jobbközép hajdan szabadelvű, most vaksággal megvert elemeit. A restauratió megkísérlése, előzmények után, melyeknek szégyenpárjától még most is ég a tisztességes monarchisták arcza, múlhatatlanul felébresztené a solidaritás érzetét a modern Francziaország minden igaz barátjánál. És van ilyen sok a jobbközép soraiban is ; s a czentrumok fusióját, melyet most hónapok óta egy alapjában hibás politikai számítás akadályoz meg, létrehozná egy nap alatt a legitimisták részéről jövő külső lökés, felszakasztván a leplet, mely a számítási hibát eltakarja; és a septenatus épen akkor lesz igazén és komolyan szervezve, ha szervezésének a legitimisták szegülnek ellene, igazán és komolyan. Parodisticus helyzet lesz ez, de sajnos, hogy még ilyenül sem biztat kedvező kifejlődéssel. Francziaország valószínűleg meg lesz mentve az üdvös pizonságtól, hogy a balgatagság kegyelméből jutott józan eszéhez. Nem sok kilátás van erre sem. A számítóbb, higgadtabb legitimisták átlátják a helyzet veszélyeit, meg tudják becsülni a mostani se hús se hal kormányzat hasznos voltát, s érzik, hogy minden elhamarkodott lépés nekik, mint pártnak, életükbe kerülhetne, a septenniumnak pedig megadná az alkalmat a decretált életnél sokkal hosszabb időre elég, izmosító fejlesztő köztársasági életerőt szívni magába. Van rá gondjuk, hogy ez ne történhessék meg, s igen természetesnek találjuk megfeszített törekvésüket gátat vetni az áradat elé, melyet tulajdon oktalan pártfeleik akarnak felidézni a saját pártjuk elsöprésére. Még két hét választ el a nemzetgyűlés összejövetelétől, de a legitimisták seregestül Versaillesba gyűlnek már, és tanakodnak a teendők fölött, és keresik csinyát-binját, miként lehetne a Dahiiel, Brun, de la Rochette, s du Temple-féle szilajvérű legitimistákat megzabolázni, s olyan valami modus vivendit kitalálni, hogy Mac-Mahon értelmezése is jól lakjék legalább,amennyire Broglie herczeg szükségesnek látja, a septennatus káposztájából, s azért az ő practicus magyarázatuknak se kopjék fel az álla, meg a káposzta is megmaradjon annak, a minek ültették. S e tanakodásukban legelőször is megállapították azt, hogy a mostani kormány minden áron — ipsissima verba — fenntartandó. Meg kell adni, helyzetükben ez a leghelyesebb kiindulási pont, s innen minden bizonynyal elérik az alapot, melyen Broglie herczeggel a jó egyetértés ismét helyre állhat, vagy nagyon kellene az indicatív jelekben csalódnunk. Broglie herczeg nem az az ember, ki meg ne értse a szép szót. Meg hát, ha jól fenekére nézünk a dolognak, ő tulajdonképen soha sem tette magát a legitimistáknak kellemetlenné. A septenatus sérthetetlensége dolgában megeresztett flosculusai határozott értelemmel sohase bírtak abban az irányban, melyen esetleg a legitimisták érdekeibe lehetne botlani. Soha macska még nem kerülgette úgy a forró kását, mint Broglie ur az ilyen pontokat. Volt alkalmunk több ízben mutatványokat közölhetni, Broglie ur septenatus-értelmező nyilatkozataiból, de soha nem olyat, melyre rá lehetett volna fogni, hogy tojástáncza közben csak egyetlen legitimista érdek-petécskét is megsértett, vagy eltaposott volna. Volt is eszében. Amit Broglie úr mondott, mindössze oda megy ki, hogy a septenatust meg kell tartani, mert szükség van rá; meg kell szilárdítani alkotmánytörvényekkel, mert különben ineg az ő miniszteri széke is. Ez nyilatkozatainak valódi értelme, s ha Mac-Mahon privát diligencziából némi köztársasági zománczot vetett is reá, lényeges concessiót ő sem tett a köztársaságnak. A septenatust igen szépen meg lehet tartani és biztosítani is alkotmánytörvényekkel úgy, hogy — minden elnöki és miniszteri értelmezés daczára, annak maradjon, aminek készült: bűntakarónak a restaurationális üzelmekre ; és anélkül, hogy a köztársasági pártra az alkotmányos biztosítékokból valami haszon háromoljék. S ha nem így fog történni, csodát jegyzünk fel,minthogy a már mutatkozó tünetekből ítélve ördöngösség nélkül ez alig eshetnék meg. Foglaljuk össze e tüneteket, orvosi műszót használunk, mert bizony nyavalyáról van szó. A balközéppel pro forma, s a legitimisták megrettentésére folytatott alkudozások megszakadtak. Ez egy igen megszokott s gyakran ismétlődő tünet, de annyit most is bizonyít, hogy a köztársaságnak komoly elfogadása, még oly lágy meleg értelmezésben is, mint a Dufaureé, esze ágában sincs a kormánynak. Ebből legice következik, a másik tünet, hogy t. i. olvadozó hangok pendülnek meg a kormánylapok húrjain a legitimisták felé. A Broglie úrral igen benső viszonyban levő „Francais“ érzelmesen szavalja : ,,a jelenlegi helyzetben csak egyetlen egy kormány lehetséges, s e kormánynak a jobboldallal együtt kell haladnia.“ „Dufaure-ral combinálni minisztériumot, — mondja tovább — annyi volna, mint eldobni 150 szavazatot (a legitimistákét) 30-ért.“ „A hét évet — mondja ismét — fel kell használnunk, amint legjobban lehet ; ezt akarjuk mi, s mert akar — arra fordítjuk a főgondot, hogy a május 24- iki többség felbomlását megakadályozzuk.“ Ha mindez nem azt jelenti, hogy Broglie úr — tout qu’ il coute — kebelére akarja zárni kedves legitimistáit, akkor nem tudjuk, mit jelent. De jelent még egyebet is : azt, hogy Broglie úrra nézve május 24- ikinek és november 19-ikének műve se több se kevesebb, mint az ő becses személyének uralma Mac-Mahon cége alatt. A kabinet barátai szorosabban vett alkotmánykérdést nem látnak a dologban: egyszerű kormánykérdés az egész, s minden kombumézió, mely a mostani kormánynak biztosít, jó lesz, helyes lesz és hazafias. Ilyen felfogás alapján lehetetlen a jó hazafiaknak egymást meg nem érteni. A nagy hűhóval neki eresztett alkotmány lárma valószínűleg gyöngéd döngicsélésben fog elenyészni. A legitimisták fel fogják ésszel érni, hogy maradandónak kijelentett septennatus, egy olyan aranyemberrel mint Broglie, még köztársaságul is többet ér, mint Broglie nélkül élne mostani meghatározatlanságában, és e lehető legjobb miniszterek lehető legjavát, megtartják továbbra is a maguk hasznára és a ,,roy“ jóvoltáért, még ha ennek némi pillanatnyi kellemetlenséget is kénytenek volnának okozni, s például megakadályozni azt is, hogy Versaillesba menjen oktalankodni. Úgy halljuk, hogy az ismeretes zsidó-ügyben Trefort miniszter úr ígéretet teend a képviselőháznak a vitás intézkedésrevitójára. Lehet, hogy ezen ígéret által — mely a jegyzőkönyvbe is felvétetnék — a baj elsimul. — Nem ártana kitalálni valami orvoslatot a B 11-ügyre vonatkozólag is, mert hogy ebben sem járt el szabályszerüleg és higgadtan a különben tisztelt, de kissé puzdori miniszter úr, az bizonyos. Buffet. A fagy kérdése van napirenden s teszi komorrá a különben sem vidám helyzetet. Hogy mily terjedelemben és mennyi kárt tett ez a kegyetlen időjárás, az iránt eltérnek a nézetek az illető Optimismus vagy pessimiemus szemüvege szerint, de hogy nagy a kár, s sok vidéket ért, a felett nincs kétség. A jövőre vonatkozó aggodalmak tehát nem növekedőben vannak. Mit fognak tenni a delegáciok ezen súlyosbuló csapásokkal szemben? hangzik mindenfelé a kérdés. Vájjon az ország nyomorának meggondolása sem lesz még képes a hadügyi költségvetés telhetetlen követeléseit tetemesen leszállítani? Vigyázzanak, mert a milliókat megszavazhatják ugyan halomra, de az a haderő nem fog érni semmit a veszélyek idejében, ha fentartásának túlcsigázott igényei által tönkrejut előbb a sokféleképen szegényedő nemzet. Márpedig az anyagi bukás nem teszi elégedetté Magyarországot, akármennyit beszéljenek is neki az 1867-ki 12-ik t. czikkely áldásainak örökkévalóságáról; s hogy Magyarország elégedetlensége nem szolgál a monarchia erősítésére, arról tán Kuhn tábornok urat is meggyőzhették az 1859-ki és 1866 ki háborúk. A delegátusoknak — jegyzé meg valaki — figyelmeztetni kellene a hadügyért, hogy ezúttal nem az ő mesés számításaihoz hanem a thermo merum rideg pontozataihoz, fognak alkalmazkodni áldozatkészségükben. A hévmérő — két nap alatt — 20 foknyi melegségből öt foknyira esett a jég alá, ez tehát annyit tesz, hogy a hadügyi rendes és rendkívüli kiadások előirányzatát legalább is huszonöt millióval követeli megkönnyítendőnek a terhei alatt máris roskadozó ország békéje. * Ghyczy Kálmán gond teljesen jár, s másként nem is járhat az adott viszonyok közt; de hogy egészsége elhagyta volna a sok baj miatt, az csak czélzatos mendemonda. A Reform politikai Figarója mindegyre énekli ugyan, hogy „csak az ágyba! csak az ágyba! Jaj betápadt!“ hanem Ghyczy nem Bazilia, s a pénzügyőrség sem Rosina, akármit tervezzen is az Almaviva leleményes factotuma. A képviselőház tárgyalás alá vette a marhavész meggátlása iránti törvényjavaslatot, melyről sokan állítják, hogy rosz és zavaros, de senki sem meri állítani, hogy jó és világos. Bartal miniszter úr is csak annyit tudott mondani ajánlatára, hogy meg kellett csinálni a nyugati és keleti államok intézkedéseinek kapcsolata gyanánt. Egy szóval pre sso alatt készül s határszéli vidékeinkre nézve boszantó is, káros is de hát — „több is veszett Mohácsnál.“ * A hivatalos Közlöny mai számában egy választ nyertünk az „Ellenőr“ által tegnapelőtt, állami nyelvünk érdekében, közlött egyik felszólalásra. A választ adjuk odább, nem hagyva el még zársorait sem, hogy gyönyörködjék bennük a leckéztető miniszteriatismus ízlése még egyszer. S nem is feleselünk e válaszszal mert, őszinte tisztelettel viseltetünk a gr. Zichy József munkaképessége és hivatalos ügybuzgalma iránt. Csak arra kérjük a közlekedésügyér urat, hogy legyen kissé ridegebb azok irányában, akik nem respectálják a magyar kormányzat törvényszerű nyelvének igényeit s akkor nem lesz szüksége éles válaszokra azok ellen, akik a magyar nyelv állami igényeit respectáltatni akarják. Higgye el a miniszter úr, hogy a hazai sajtó szívesen mellőzne minden feljajdulást és minden zúgolódást, csak ne volna rá ok. Mert hogy van elég, azt bizony az odább megolvasható válasz is bizonyítja. Ugyan kísértse meg gr. Zichy József, hogy az a déli vasúttársaság nem találhat-e módot, miszerint a magyar király kormányához intézett minden — és bizonyára a saját érdekében fogalmazott — irományait a magyar királyság állami nyelvére fordíttatná ? Mi azt hiszszük, hogy a déli vasúttársulat találna arra módot csupa udvariasságból is,ha a magyar miniszter megkérné szépen s figyelmeztetné erélyesen. A Deákpárt ma esti 6 órakor tartott értekezletén, mindenek előtt megállapíttatott azon tagok névsora, kikből a szombaton választandó bányatörvényi bizottság lenne alakítandó. Ezután Ghyczy pénzügyminiszter szólalt fel, hogy jelezze a választ, melyet Solymossy képviselő interpellációjára a legközelebbi ülésben adni fog. Az interpellare lényegileg két pontból állott: először, várjon a miniszter az egész országban uralkodó pénzszükség és mindinkább risztító uzsora ellen egy magyar önálló nemzeti bank felállítására javaslatot szándékozik-e tenni. A pénzügyminiszter erre körülbelül a következőt feleli: Hogy Magyarországnak mint pusztán földmivelő országnak több egymásra következő rész aratás után nyomasztó pénzszükségbe kell jutnia, a dolog természetében fekszik, úgy mint más részről e pénzszükség a pénz drágulását is, az úgynevezett uzsorakamatokat idézi elő. E bajnak magától érthetőleg növekednie kell, ha e calamitásokkal még egy nagy pénz- és kereskedelmi válság jár együtt, amint ez most is történt. Az ily viszonyok közt minden vállalkozási szellem megbénul, a fogyasztás csökken, ezáltal a munka is kevesebb lesz, és az általános jólléten súlyos sebek ejtetnek. Ez utóbbi jelenségek még a legvirágzóbb államokban is előfordultak, és a pénzügyminiszternek be kell vallania, hogy ez ellen hatályos eszközöket javasolni nem képes, de legkevésbé ajánlhatja az uzsoratörvények ismért behozatalát. Mert e törvények épen azért szüntettetek meg, mivel a közvélemény azokban a hitelhiány okát látta. Jó aratásokat sem lehet elrendelni, és ha nem is lehet tagadni, hogy a kormánytevékenység különböző térein javítások léptethetők életbe, melyek az anyagi helyzet emelését eredményezik, — ez eszközök hatása, mégis csak időt kívánó, s az ez irányban tehető rendelkezések a többi miniszterek, s nem a pénzügyminiszter hatáskörébe tartoznak. A pénzügyminiszter mindazáltal nem fogadja, hogy a pénzügyminisztérium ressortjában is sok történhetett volna, mi legalább a jelen helyzet enyítéséhez járult és különösen Magyarország pénz- és bankügyét függetlenebbé tette volna. Ez vezérli őt az interpellatio második fontos pontjára, a bankkérdésre, melyet illetőleg nézetét nyíltan ki akarja fejezni. Erre nevezetesen két okból érzi magát kötelezettnek Először kötelessége ismert múltjánál fogva e kérdést illetőleg nyíltan beszélni, nehogy egy részen aggodalmakat, más részen reményeket keltsen, melyek nélkülöznék az alapot. Másodszor Magyarország azon helyzetben van, hogy a legközelebbi időben ismét kénytelen lesz az európai hitelhez folyamodni, és ezért a bankkérdéshez való állását illetőleg nem engedhet kételyeket felmerülni. Mert ha az, amit mondandó lesz, nem is fog tetszeni a szédelgőknek, a solid körök bizalmát mégis, ha emelni nem, de legalább szilárdítani fogja. Ennél fogva az interpellatio ezen részére válaszolja, hogy mindenesetre hajlandó lenne egy önálló nemzeti bank felállítása iránt indítványt tenni, de hogy ezen pillanatban ezen indítványt nemcsak megtenni, hanem sikeresen keresztül is vinni egyenesen lehetetlenségnek tartja. Az akadályokat csak röviden akarja érinteni. Eltekint attól, hogy jegybankok a legtávolabbról sem képezik ama varázseszközt válságok ellen, milyeneknek sok felől tartatnak. Anglia a maga kifejlődött bankügyével, vagy hogy közelebbi példát keressünk, Bécs a maga önálló bankjával, bizonyítjáa ezt legjobban, akinek nincsen hitele, vagy azt meg nem érdemli, ez azt egy jegybank felállítása által nem fogja megnyerni. Arra sem akar emlékeztetni, hogy viszonyaink a monarchia másik felével a bankkérdés ily rögtönzött megoldásának akadályát képezik, s azonban ki kell emelnie, hogy egy ilyen fontos lépés, mint a jegybank felállítása, csak a siker biztos kilátásával, s csak akkor tehető, ha minden előfeltétel meg van. Ezen előfeltételek elseje és legfontosabbja a valuta szabályozása, az államjegyek visszavonása, a szükséges alap megszerzése, és hogy mindez a mai viszonyok között nem teljesíthető, alig szorul bizonyításra. 1872-ben, midőn ő maga egy önnálló magyar nemzeti bank felállítását sürgősebben ajánlotta — a viszonyok legalább aránylag kedvezőbbek voltak; hitelünk a külföldön akkor még úgyszólván még érintetlen volt; csak két rész esztendőnk volt; a jólét az országban nagyobb volt, és a kilátás egy önnálló bank felállítására, megkívántató feltételek előállítására legalább bizonyos fokig létezett. Az országgyűlés akkor ama határozatot hozta, hogy a magyar minisztérium magát az osztrákkal a valuta szabályozása és a bankkérdés végleges megoldása czéljából érintkezésbe tegye, eközben azonban a pénz és hitelszükséglet fedezéséről Magyarországon gondoskodjék. A ház ezen határozatának a korábbi pénzügyminiszter eleget tett, s megállapítások egész sora következett, nem új osztrákbankkal, hanem az osztrák kormánnyal. Ezen tárgyalások részletei a jelen pillanatban elő nem terjeszthetők, részben azért, mert egyáltalán nem czélszerű egy még függőben levő tárgyalást parlamentáris vita tárgyává tenni, részben azért is, mert a jelenlegi kormány nézetei egyben másban talán eltérhetnek elődje nézeteitől. A pénzügyminiszter ennél fogva sajnálja, hogy sem az interpelláló kérdésének első részében óhajtott hatályos rendszabályokat a pénzszükség ellen javaslatba nem hozhatja, sem egy önálló magyar bank azonnali felállítását nem ajánlhatja. Mihelyt a tárgyalások az osztrák kormánynyal be vannak fejezve, az eredmény úgy is a parlament elé kerül, s ez azon helyzetben lesz, hogy ezen tárgyalások felett ítéletet mondjon. Ghyczy kijelentései általános helyesléssel találkoztak, s a párt elhatározza, az ezen értelemben tartott választ Solymossy interpellációjára, a házban tudomásul venni. Trefort kultuszminiszter ezután a Rill-féle ügyet hozza szóba. Vádolja Rill magatartását, ki a miniszter elnézése daczára rendeletei ellenében ismételve is fellépett, s így az elbocsátást elkerülhetlenné tette. Az ország, mondja a miniszter kedvezőtlen anyagi helyzete daczára, kulturális czélokra most is nem keveset áldoz; ennél fogva lelkiismeret dolga, afelől tenni, hogy az ez által szándékolt czél valóban el is éressék, ami lehetetlen, ha a tanítók között a fegyelem fel nem tartatik. Azt hiszi, hogy teljesen correct járt el, s hasonló esetben ismét épen így járna el, kéri ennél fogva, hogy a kérvényi bizottság javaslata — mely a Bill-ügyre vonatkozó kérvényt egyszerűen a miniszterhez utalja elintézés végett — fogadtassék el. A párt helyesli. A tanácskozás harmadik tárgyát a zsidó iskola alap kérdése képezi. Ovasóink ismerik a határozati javaslaot, melyet a kérv. bizottság a házban ajánlani fog, mely a minisztert arra hívja fel, hogy beható jelentést tegyen a kérdésről, és azon óhajt teszi hozzá, h«»ffv afblie’ a miniom- „észéről minden további rendelkezés felfüggesztessék. Trefort miniszter e határozatba megnyugszik. A jelentést még idejében elő fogja terjeszteni, hogy még ez ülésszak alatt tárgyalhassák, addig pedig az ügyben más ne történjen. Z eményi megnyugvással veszi tudomásul a miniszter nyilatkozatát, de azt hiszi, hogy ha a dolog érdemleges tárgyalását szombaton meg akarjuk előzni, úgy az óhaj kifejezése helyett egy a miniszterhez intézett határozott utasítás lenne teendő, mert egy részről ellenkezik a ház méltóságával a miniszterrel szemben csupán óhajtást kifejezni, ezt lehet a koronával vagy egy idegen hatalommal szemben tenni, míg a parlament saját miniszterének csak utasításokat adhat. Más részről szóló tudja, hogy az ellenzék e módosítást kívánni fogja, mi — ha a Deákpárt azt el nem fogadja —minden esetre hoszszab vitára adhatna alkalmat. Steiger Gyula egy nagy tetszéssel fogadott beszédben Zsidényi ellen fordul. Ő — Steiger — volt az, ki az utasításnak óhajta változtatását a bizottságban indítványozta és keresztülvitte hogy ezt indokolja, röviden vázolja az egész ügy sienesisét, és bizonyítja, hogy Ő Felsége úgy az alkotmányos aera előtt, mint azután is, ez ügyban határozott rendelkezéseket tett, melyek kifolyása volt a cultusminiszter eddigi eljárása. Ha már most a minisztert utasítani akarnák, hogy a dologban egyebet tegyen, úgy ez annyi lenne, mint ő Felségének egy rendelkezését megszüntetni. Ennél fogva ő eredetileg e záradék teljes elhagyása mellett volt, s elégségesnek tartotta, ha a miniszter jelentése mielőbbi beterjesztésére hivatik fel, ma is ragaszkodik e nézethez, s ha már egyáltalán kell záradék, úgy erre legalább a legenyhébb formát kívánná választani, és ez épen az óhajtás kifejezése. Wahrmann Mór mindenben csatlakozik Steiger nézeteihez; ma ő sem akar a dolog érdemébe bocsátkozni, amint hogy neki minden záradék, akár óhaj, akár utasítás, teljesen feleslegesnek látszik, de ha ez mégis kívántatnék, úgy semmi esetben sem mehetünk túl az óhajtás formáján. Hogy az ellenzék élesebb formulázást fog indítványozni, elhiszi, mert azért ellenzék. Nemcsak joga, de kötelessége is a miniszter szavai és ígéreteivel szemben bizalmatlanságot tanúsítani, s e bizalmatlanságnak bármely alakban kifejezést adni. De hogy a Deákpárt, melynek kebeléből a minisztérium, s az illető szakminiszter is való — ennek irányában szintén bizalmatlanságot tanúsítson az által, hogy ha minden más rendelkezés felfüggesztését igen, ezt ne vegye egyszerűen tudomásul, hanem még erre vonatkozó óhajt is határozatra emeljen vagy ez óhajt még utasítássá is változtassa, — ezt mégis minden parlamentáris fogalommal ellenkezőnek találja. Ő a házban nem fog a kérdésben érdemleges vitát provokálni, de ha más részről előidéztetnék, akkor fentartja magának az ügyet behatólag megbeszélni. Mindenek előtt óhajtja a záradék elhagyását, vagy ha a párt ezt nem fogadná el, legalább azon forma megtartását, mely az óhajtás kifejezését czélozza. Zichy Antal és Tavaszi Endre a miniszer ígéretében megnyugszanak. Vizsolyi Gusztáv motiválja a kérv. biz. határozati javaslatát. Szilágyi Dezső a kérv. bizottság indítványában két részt különböztet meg. Az első ellen, mely a minisztert jelentésre hívja fel, nincs semmi kifogása; a másodikat, mely minden további rendezés felfüggesztésére vonatkozik, semmikép el nem fogadhatja, sem óhaj, sem utasítás alakjában, a vita főleg a körül forog, várjon a zsidó iskolalap Ugye kizárólag a végrehajtó hatalom hatáskörébe tartozik-e, mint eddig tényleg, vagy pedig hogy a parlamentáris ellenőrzés körébe is vonható. Épen mert ez a vitás kérdés eddig eldöntetlen, kivántabb a minisztertől kimerítő jelentés, hogy annak alapján a ház az egyik, vagy másik nézet mellett nyilatkozhassék. Ha már előbb, mintsem e jelentés itt lesz, a miniszternek minden további intézkedés eltiltatik, úgy a tárgyilagos álláspont el van hagyva, s állás foglalva a végrehajtó hatalom ellen, ami nem észszerű, mert nem lehet egy részről közelebbi felvilágosításokat kívánni ítélet mondása czéljából, s más részről azonnal ítéletet mondani, mielőtt e felvilágosítások m meg vannak adva. Indítványozza tehát, hogy a határozati javaslat első része fogadtassék el, a második rész pedig egyszerűen hagyassák el. Csupán a minisztert illeti, későbbi határozatok praejudicálása nélkül, önkényt kijelenteni, hogy ez eldöntésig minden további lépéstől tartózkodni fog. Szilágyi beszédét a párt helyesléssel fogadta, s miután az elnök a kérdéseket formulázta, a párt egyhangúlag azt határozza, hogy a hat javaslat első részét elfogadja, azután azonban a miniszter jelentse ki, hogy nem csak az első részben kifejezett kívánatnak eleget tesz, hanem addig az ügyben minden intézkedéstől tartózkodni fog. Ezzel a javaslat második részét szükségtelennek tartja, s annak elhagyására fog szavazni a házban. Ezzel az értekezlet véget ért. A képviselőház IV-ik osztálya az ügyvédi rendtartás tárgyában elfogadta Vécsey Tamásnak azon módosítványát az átmeneti intézkedéseknél, hogy azon jogászok, kik 1873/4 őszén meg is kezdték a jogi tanfolyamot az eddigi szabályok szerint tehessék az ügyvédi vizsgát. .. Az incompatibilitási bizottság az első két ülésről szóló tudósításainkban már közlötteken kívül a következő vezérelvekben állapodott meg : A következő kategóriák alá esők nem lehetnek egyidejűleg országos képviselők: