Ellenőr, 1874. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1874-05-01 / 119. szám

Előfizetési árak: Egész év CB . . 20 írt. — kr. Évnegyedre . . 5 írt. — kr Félévre . , 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Irlgyen szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: B udapesten, ná(l«r-utcsíB «■ «*• Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak kármentes leveleket fogadunk el. 119. szám. POLITIKAI NAPILAP. Budapest, péntek május 1. 1874. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrády testvéreit irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. VI. évfolyam. TÁVIRATOK. Bécs, ápr. 30. A „Presse“ jelenti: Az ultimo a kézműipar osztálynál minden zavar nélkül lebo­­nyolíttatott, úgy hogy egy említésre méltó fizetés­képtelenségi eset sem állott be. Bécs, ápr. 30. A „N. Fr. Pr.“-nek távirják Londonból. A britt püspökök engedvén több nyugat­indiai s amerikai püspök felhívásának, zsinatot szándékoznak egybe hivni, melyen a különböző anglikán egyházak szövetséggé alakulván, azok egymáshoz való viszonyai szabályoztassanak, eset­leg a közös ügyek vezetésére egyházfő választassák. Konstantinápoly, ápr. 30. A szerb fejedelem ma délben ide érkezte után rögtön meglátogatta a sultánt, azután a magas porta felé indult, hol a nagyvezér s az összes miniszterek kitüntetéssel fogadták. Az udvarban díszőrség volt felállítva. London, ápr. 30. Az angol bank a kamatlábat 31/a°/o-ról 4 százalékra emelte. Nürnberg, ápr. 30. A helybeli sociáldemokrata munkásegylet feloszlattatott, több helyütt házmoto­zás vétetett foganatba; a munkások békésen vise­lik magukat. ______________________ Budapest, április 30. . Chambord gróf harmad nap óta ismét ,­érdekes egyéniség.“ Harmadnap óta kutat­ják, keresik, tűvé teszi a reporteri élelmes­ség, hogy kifürkészsze hollétét, s politikai combinátioknak egész hálózata szövődik a kérdés körül: a „Republique Française“­­nak van-e igaza, mely a „roy“-t Versailles­­ban tudja, vagy a félhivatalos kijelentésnek, mely ezt tagadja ? Csak egy kis szeletbe nyílt levél, vagy egy kis csapatba alkudozó hiányzik, hogy a „roy“-ra vonja Franczia­­ország minden figyelmét, s még a külföldi érdeklődésre nézve is egy újabb monda-kör­­ központjává tegye a megviselt legenda-kört: avec la triste figure. De bizony bizony semmivel se kevésbbé ,,triste figure“-t mu­tat az ország állapota is, hol ilyen, máról­­holnapra „boldog fedezhető hiányon függ, vagy múlik a helyzet sorsa, hol egy scartba tett tarokkirály annyira uralja a játék esélyeit, hogy fektében is ütéssel ér fel, s ha kézbe jut, döntő lehet. Az egyesült közjogi reac­­tio dicsőséges országlásának tizenegyedik, s a septennium nagy masearádéjának hatodik havában szerencsésen eljutott az ország abba a kivánatos kedélyhangu­atba, hogy idegzetét lázas izgatottságban tartsa egy akkora jelentőségű kérdés is, mint az: hol méltóztatik Chambord grófnak a tavasz kellemeit élvezni; s nem méltóztatik-e a startban létei kényelmes nyugalmát, a ké­­zenforgás koptató viszontagságaival felcse­rélnie! Két évvel ezelőtt Chambord gróf megjelenése Versaillesban, vagy Párisban, aligha keltett volna másféle érdekeltséget vagy feltűnést, mint aminől egy érdekes példány természeti vagy archeológiai rit­kaság megjelenése ezen tudományok bará­tainál előidézni szokott. Ma mindenek sze­mei rajta függenek s szorongó figyelemmel keresik még a horizonton is a jeleket, me­lyekből megtudható volna: jön-e, vagy el­marad a félelmes ...“, melyet a két év előtti nullából ilyen jelentőségre pontozott fel az önérdek és a hóbort rancune-politikája. Mi megalázólag kicsinynek tűnik fel a gloire nagy nemzete e hamleti töprengésé­ben a felett, Versaillesben van-e, vagy nincs ott szent Lajosnak még furcsább szentség hírére vergődött unokája ! S tán még ki­sebbnek fog látszani, ha hozzá vetjük, hogy a gloire-szülő hatalmas korszak otromba kezekkel megcsonkított vívmányaira nézve némileg valóban a lét vagy nemlét kérdé­sét illeti e töprengés. Igen paradox szű ál­lítás, de azért nem kevésbbé igaz, hogy ha e pillanatban képes még valami megállí­tani Francziaországot a visszaesés lejtőjén: a legitimitás türelmetlen hóbortja az. A „roy“ Versaillesben, actióba lépve, izgatva, rajongva, sokkal hathatósabb előmozdítója lenne a józan eszű, tisztességes emberek pártkülönbség nélkül való országos egyesü­lésének, mint a szabadelvű pártok összes tevékenysége s rizmákra menő nyomtatott ige a hírlapokban. Chambord gróf megjele­nése az actió terén kézzelfoghatóvá tenné a helyzet tarthatatlan absurditását. Meg­adná a lökést azon jótékony rázkódáshoz, melyre némely megbomlott, s már semmi érv meggyőző erejével rendbe nem hozható agyrendszereknek okvetlenül szüksége, s ha ettől nem, nincs medicamen in hortis, amitől észre térjenek. A legitimistáknak Chambord által szított rakonczátla­nkodása térítheti észre egyedül a jobbközép hajdan szabad­elvű, most vaksággal megvert elemeit. A restauratió megkísérlése, előzmények után, melyeknek szégyenpárjától még most is ég a tisztességes monarchisták arcza, múlhatat­lanul felébresztené a solidaritás érzetét a modern­­ Francziaország minden igaz barát­jánál. És van ilyen sok a jobbközép sorai­ban is ; s a czentrumok fusióját, melyet most hónapok óta egy alapjában hibás po­­litik­ai számítás akadályoz meg, létrehozná egy nap alatt a legitimisták részéről jövő külső lökés, felszakasztván a leplet, mely a számítási hibát eltakarja; és a septen­atus épen akkor lesz igazén és komolyan szer­vezve, ha szervezésének a legitimisták sze­gülnek ellene, igazán és komolyan. Parodisticus helyzet lesz ez, de sajnos,­­ hogy még ilyenül sem biztat kedvező kifej­lődéssel. Francziaország valószínűleg meg lesz mentve az üdvös pizonságtól, hogy a balgatagság kegyelméből jutott józan eszé­hez. Nem sok kilátás van erre sem. A szá­mítóbb, higgadtabb legitimisták átlátják a helyzet veszélyeit, meg tudják becsülni a mostani se hús se hal kormányzat hasznos voltát, s érzik, hogy minden elhamarkodott lépés nekik, mint pártnak, életükbe kerül­hetne, a septenniumnak pedig megadná az alkalmat a decretált életnél sokkal hosszabb időre elég, izmosító fejlesztő köztársasági életerőt szívni magába. Van rá gondjuk, hogy ez ne történhessék meg, s igen természetes­nek találjuk megfeszített törekvésüket gátat vetni az áradat elé, melyet tulajdon oktalan pártfeleik akarnak felidézni a saját pártjuk elsöprésére. Még két hét választ el a nemzetgyűlés összejövetelétől, de a legitimisták seregestül Versaillesba gyűlnek már, és tanakodnak a teendők fölött, és keresik csinyát-binját, mi­ként lehetne a Dahiiel, Brun, de la Ro­­chette, s du Temple-féle szilajvérű legitimis­tákat megzabolázni, s olyan valami modus vivendit kitalálni, hogy Mac-Mahon értelme­zése is jól lakjék legalább,amennyire Broglie herczeg szükségesnek látja, a septennatus káposztájából, s azért az ő practicus magya­rázatuknak se kopjék fel az álla, meg a káposzta is megmaradjon annak, a minek ültet­ték. S e tanakodásukban legelőször is megálla­pították azt, hogy a mostani kormány min­den áron — ipsissima verba — fenntartandó. Meg kell adni, helyzetükben ez a leghelyesebb kiindulási pont, s innen minden bizonynyal el­érik az alapot, melyen Broglie herczeggel a jó egyetértés ismét helyre állhat,­­ vagy na­gyon kellene az indicatív jelekben csalód­nunk. Broglie herczeg nem az az ember, ki meg ne értse a szép szót. Meg hát, ha jól fenekére nézünk a dolognak, ő tulajdonké­pen soha sem tette magát a legitimistáknak kellemetlenné. A septen­atus sérthetetlen­sége dolgában megeresztett flosculusai hatá­rozott értelemmel sohase bírtak abban az irányban, melyen esetleg a legitimisták ér­dekeibe lehetne botlani. Soha macska még nem kerülgette úgy a forró kását, mint Broglie ur az ilyen pontokat. Volt alkal­munk több ízben mutatványokat közölhet­ni, Broglie ur septen­atus-értelmező nyilat­kozataiból, de soha nem olyat, melyre rá lehetett volna fogni, hogy tojástáncza köz­ben csak egyetlen legitimista érdek-petécs­­két is megsértett, vagy eltaposott volna. Volt is eszében. Amit Broglie úr mondott, mindössze oda megy ki, hogy a septen­a­­tust meg kell tartani, mert szükség van rá; meg kell szilárdítani alkotmány­törvé­nyekkel, mert különben ineg az ő miniszteri széke is. Ez nyilatkozatainak valódi értelme, s ha Mac-Mahon privát diligencziából némi köztársasági zománczot vetett is reá, lénye­ges concessiót ő sem tett a köztársaságnak. A septen­atust igen szépen meg lehet tar­tani és biztosítani is alkotmánytörvények­kel úgy, hogy — minden elnöki és minisz­teri értelmezés daczára, annak maradjon, a­minek készült: bűntakarónak a restauratio­­nális üzelmekre ; és a­nélkül, hogy a köztársa­sági pártra az alkotmányos biztosítékokból valami haszon háromoljék. S ha nem így fog történni, csodát jegyzünk fel,mint­hogy a már mutatkozó tünetekből ítélve ördöngösség nélkül ez alig eshetnék meg. Foglaljuk össze e tüneteket, orvosi műszót használunk, mert bizony nyavalyáról van szó. A balközéppel pro forma, s a legiti­misták megrettentésére folytatott alkudo­zások megszakadtak. Ez egy igen megszo­kott s gyakran ismétlődő tünet, de annyit most is bizonyít, hogy a köztársaságnak ko­moly elfogadása, még oly lágy meleg értelme­zésben is, mint a Dufaureé, esze ágában sincs a kormánynak. Ebből legice követke­zik, a másik tünet, hogy t. i. olvadozó hangok pendülnek meg a kormány­lapok húrjain a legitimisták felé. A Broglie úrral igen benső viszonyban levő „Francais“ érzel­mesen szavalja : ,,a jelenlegi helyzetben csak egyetlen egy kormány lehetséges, s e kormánynak a jobboldallal együtt kell ha­ladnia.“ „Dufaure-ral combinálni miniszté­riumot, — mondja tovább — annyi volna, mint eldobni 150 szavazatot (a legitimis­tákét) 30-ért.“ „A hét évet — mondja is­mét — fel kell használnunk, amint legjob­ban lehet ; ezt akarjuk mi, s mert akar — arra fordítjuk a főgondot, hogy a május 24- iki többség felbomlását megakadályozzuk.“ Ha mind­ez nem azt jelenti, hogy Brog­lie úr — tout qu’ il coute — kebelére akarja zárni kedves legitimistáit, akkor nem tudjuk, mit jelent. De jelent még egyebet is : azt, hogy Broglie úrra nézve május 24- ikinek és november 19-ikének műve se több se kevesebb, mint az ő becses személyének uralma Mac-Mahon c­ége alatt. A kabinet barátai szorosabban vett alkotmány­kér­dést nem látnak a dologban: egyszerű kor­mány­kérdés az egész, s minden kombu­m­­ézió, mely a mostani kormánynak biztosít, jó lesz, helyes lesz és hazafias. Ilyen felfogás alapján lehetetlen a jó hazafiaknak egymást meg nem érteni. A nagy hűhóval neki eresztett alkotmány lár­ma valószínűleg gyöngéd döngicsélésben fog elenyészni. A legitimisták fel fogják ésszel érni, hogy maradandónak kijelentett septen­natus, egy olyan aranyemberrel mint Brog­lie, még köztársaságul is többet ér, mint Broglie nélkül élne mostani meghatározat­lanságában, és e lehető legjobb miniszterek lehető legjavát, megtartják továbbra is a maguk hasznára és a ,,roy“ jóvoltáért, még ha ennek némi pillanatnyi kellemetlen­séget is kénytenek volnának okozni, s pél­dául megakadályozni azt is, hogy Versail­lesba menjen oktalankodni. Úgy halljuk, hogy az ismeretes zsidó-ügyben T­re­fort miniszter úr ígéretet teend a képvise­lőháznak a vitás intézkedés­re­vi­t­­­ój­ára. Lehet, hogy ezen ígéret által — mely a jegyzőkönyvbe is felvétetnék — a baj elsimul. — Nem ártana kitalálni valami orvoslatot a B­­ 1­1-ügyre vonatko­zólag is, mert hogy ebben sem járt el szabály­sze­­rüleg és higgadtan a különben tisztelt, de kissé puzdori miniszter úr, az bizonyos.­ ­ Buffet. A fagy kérdése van napirenden s teszi ko­morrá a különben sem vidám helyzetet. Hogy mily terjedelemben és mennyi kárt tett ez a kegyetlen időjárás, az iránt eltérnek a nézetek az illető Op­timismus vagy pessimiemus szemüvege szerint, de hogy nagy a kár, s sok vidéket ért, a felett nincs kétség. A jövőre vonatkozó aggodalmak tehát nem növekedőben vannak. Mit fognak tenni a dele­­gá­ci­ok ezen súlyosbuló csapásokkal szemben? hangzik mindenfelé a kérdés. Vájjon az ország nyomorának meggondolása sem lesz még ké­pes a hadügyi költségvetés telhetetlen követe­léseit tetemesen leszállítani? Vigyázzanak, mert a milliókat megszavazhatják ugyan halomra, de az a haderő nem fog érni semmit a veszélyek idejében, ha fentartásának túlcsigázott igényei által tönkre­jut előbb a sokféleképen szegényedő nemzet. Már­pedig az anyagi bukás nem teszi elégedetté Ma­gyarországot, akár­mennyit beszéljenek is neki az 1867-ki 12-ik t. czikkely áldásainak örökkévaló­ságáról; s hogy Magyarország elégedetlensége nem szolgál a monarchia erősítésére, arról tán Kuhn tábornok urat is meggyőzhették az 1859-ki és 1866 ki háborúk. A del­egátusoknak — jegyzé meg va­laki — figyelmeztetni kellene a hadügyért, hogy ezúttal nem az ő mesés számításaihoz hanem a t­her­mo me­­­r­um rideg pontozataihoz, fognak al­kalmazkodni áldozatkészségükben. A hévmérő — két nap alatt — 20 foknyi melegségből öt fok­nyira esett a jég alá, ez tehát annyit tesz, hogy a hadügyi rendes és rendkívüli kiadások előirányzatát legalább is huszonöt millióval köve­teli megkönnyítendőnek a terhei alatt már­is ros­kadozó ország békéje. * Ghyczy Kálmán gond teljesen jár, s más­ként nem is járhat az adott viszonyok közt; de hogy egészsége elhagyta volna a sok baj miatt, az csak czélzatos mendemonda. A Reform politikai Figarója mindegyre énekli ugyan, hogy „csak az ágyba! csak az ágyba! Jaj be­tápadt!“ hanem Ghyczy nem Bazilia, s a pénzügyőrség sem Ro­­sina, akár­mit tervezzen is az Almaviva lelemé­nyes factotuma. A képviselőház tárgyalás alá vette a mar­havész meggátlása iránti törvényjavaslatot, melyről sokan állítják, hogy rosz és zavaros, de senki sem meri állítani, hogy jó és világos. Bartal minisz­ter úr is csak annyit tudott mondani ajánlatára, hogy meg kellett csinálni a nyugati és keleti álla­mok intézkedéseinek kapcsolata gyanánt. Egy szó­val p­r­e s­s­­­o alatt készül s határszéli vidékeink­re nézve boszantó is, káros is de hát — „több is veszett Mohácsnál.“ * A hivatalos Közl­öny mai számában egy választ nyertünk az „Ellenőr“ által tegnapelőtt, állami nyelvünk érdekében, közlött egyik felszóla­lásra. A választ adjuk odább, nem hagyva el még zársorait sem, hogy gyönyörködjék bennük a lec­kéztető miniszteriatismus ízlése még egyszer. S nem is feleselünk e válaszszal mert, őszinte tiszte­lettel viseltetünk a gr. Zichy József munkaképes­sége és hivatalos ügybuzgalma iránt. Csak arra kérjük a közlekedésü­gyér urat, hogy legyen kissé ridegebb azok irányában, a­kik nem respectálják a magyar kormányzat törvényszerű nyelvének igé­nyeit s akkor nem lesz szüksége éles válaszokra azok ellen, a­kik a magyar nyelv állami igényeit respectáltatni akarják. Higgye el a miniszter úr, hogy a hazai sajtó szívesen mellőzne minden fel­­jajdulást és minden zúgolódást, csak ne volna rá ok. Mert hogy van elég, azt bizony az odább meg­olvasható válasz is bizonyítja. Ugyan kísértse meg gr. Zichy József, hogy az a déli vasúttársaság nem találhat-e módot, miszerint a magyar király kormá­nyához intézett minden — és bizonyára a saját érdekében fogalmazott — irományait a magyar királyság állami nyelvére fordíttatná ? Mi azt hisz­­szük, hogy a déli vasúttársulat találna arra módot csupa udvariasságból is,­­ha a magyar miniszter megkérné szépen s figyelmeztetné erélyesen.­­ A Deákpárt ma esti 6 órakor tartott értekezletén, mindenek előtt megállapíttatott azon tagok névsora, kikből a szombaton választandó bányatörvényi bizottság lenne alakítandó. Ezután Ghyczy pénzügyminiszter szólalt fel, hogy jelezze a választ, melyet Solymossy képviselő interpellációjára a legközelebbi ülésben adni fog. Az interpellare lényegileg két pontból állott: először, várjon a miniszter az egész országban uralkodó pénzszükség és mindinkább risztító uzsora ellen egy magyar önálló nemzeti bank fel­állítására javaslatot szándékozik-e tenni. A pénzügyminiszter erre körülbelül a követ­kezőt feleli: Hogy Magyarországnak mint pusz­tán földmivelő országnak több egymásra következő rész aratás után nyomasztó pénzszükségbe kell jutnia, a dolog természetében fekszik, úgy mint más részről e pénzszükség a pénz drágulását is, az úgy­nevezett uzsora­kamatokat idézi elő. E bajnak ma­gától érthetőleg növekednie kell, ha e calamitá­­sokkal még egy nagy pénz- és kereskedelmi vál­ság jár együtt, a­mint ez most is történt. Az ily viszonyok közt minden vállalkozási szellem meg­bénul, a fogyasztás csökken, ez­által a munka is kevesebb lesz, és az általános jólléten súlyos sebek ejtetnek. Ez utóbbi jelenségek még a legvirágzóbb államokban is előfordultak, és a pénzügyminiszternek be kell vallania, hogy ez ellen hatályos eszközöket javasolni nem képes, de legkevésbé ajánlhatja az uzsoratörvények ismért behozatalát. Mert e törvé­nyek épen azért szüntettetek meg, mivel a közvé­lemény azokban a hitelhiány okát látta. Jó aratá­sokat sem lehet elrendelni, és ha nem is lehet tagadni, hogy a kormánytevékenység különböző térein javítások léptethetők életbe, melyek az anyagi helyzet emelését eredményezik, — ez eszközök ha­tása, mégis csak időt kívánó, s az ez irányban te­hető rendelkezések a többi miniszterek, s nem a pénzügyminiszter hatáskörébe tartoznak. A pénzügy­­miniszter mindazáltal nem fogadja, hogy a pénz­ügyminisztérium ressortjában is sok történhetett volna, mi legalább a jelen helyzet enyítéséhez já­rult és különösen Magyarország pénz- és bankügyét függetlenebbé tette volna. Ez vezérli őt az interpellatio második fontos pontjára, a bankkérdésre, melyet illetőleg nézetét nyíltan ki akarja fejezni. Erre nevezetesen két ok­ból érzi magát kötelezettnek Először kötelessége ismert múltjánál fogva e kérdést illetőleg nyíltan beszélni, nehogy egy részen aggodalmakat, más részen reményeket keltsen, melyek nélkülöznék az alapot. Másodszor Magyarország azon helyzetben van, hogy a legközelebbi időben ismét kénytelen lesz az európai hitelhez folyamodni, és ezért a bankkérdéshez való állását illetőleg nem engedhet kételyeket felmerülni. Mert ha az, a­mit mondandó lesz, nem is fog tetszeni a szédelgőknek, a solid körök bizalmát mégis, ha emelni nem, de legalább szilárdítani fogja. Ennél fogva az interpellatio ezen részére válaszolja, hogy mindenesetre hajlandó lenne egy önálló nemzeti bank felállítása iránt indítványt tenni, de hogy ezen pillanatban ezen indítványt nem­csak megtenni, hanem sikeresen keresztül is vinni egye­nesen lehetetlenségnek tartja. Az akadályokat csak röviden akarja érinteni. Eltekint attól, hogy jegy­bankok a legtávolabbról sem képezik ama varázs­eszközt válságok ellen, milyeneknek sok felől tar­tatnak. Anglia a maga kifejlődött bankügyével, vagy hogy közelebbi példát keressünk, Bécs a maga önálló bankjával, bizonyítjáa ezt legjobban, a­kinek nincsen hitele, vagy azt meg nem érdemli, ez azt egy jegybank felállítása által nem fogja megnyerni. Arra sem akar emlékeztetni, hogy viszonyaink a monarchia másik felével a bankkérdés ily rög­tönzött megoldásának akadályát képezik, s azonban ki kell emelnie, hogy egy ilyen fon­tos lépés, mint a jegybank felállítása, csak a siker biztos kilátásával, s csak akkor tehető, ha minden előfeltétel meg van. Ezen előfeltételek elseje és legfontosabbja a valuta szabályozása, az államjegyek visszavonása, a szükséges alap meg­szerzése, és hogy mindez a mai viszonyok között nem teljesíthető, alig szorul bizonyításra. 1872-ben, midőn ő maga egy önnálló magyar nemzeti bank felállítását sürgősebben ajánlotta — a viszonyok legalább aránylag kedvezőbbek voltak; hitelünk a külföldön akkor még úgy­szólván még érintetlen volt; csak két rész esztendőnk volt; a jólét az országban nagyobb volt, és a kilátás egy önnálló bank felállítására, megkívántató feltételek előállítá­sára legalább bizonyos fokig létezett. Az ország­gyűlés akkor ama határozatot hozta, hogy a magyar minisztérium magát az osztrákkal a va­luta szabályozása és a bankkérdés végleges meg­oldása czéljából érintkezésbe tegye, eközben azon­ban a pénz és hitelszükséglet fedezéséről Magyar­­országon gondoskodjék. A ház ezen határozatának a korábbi pénzügyminiszter eleget tett, s megálla­pítások egész sora következett, nem új osztrák­bankkal, hanem az osztrák kormánnyal. Ezen tár­gyalások részletei a jelen pillanatban elő nem ter­jeszthetők, részben azért, mert egyáltalán nem czél­­szerű egy még függőben levő tárgyalást parlamen­táris vita tárgyává tenni, részben azért is, mert a jelenlegi kormány nézetei egyben másban talán el­térhetnek elődje nézeteitől. A pénzügyminiszter ennél fogva sajnálja, hogy sem az interpelláló kérdésének első részében óhajtott hatályos rendszabályokat a pénzszükség ellen javaslatba nem hozhatja, sem egy önálló ma­gyar bank azonnali felállítását nem ajánlhatja. Mihelyt a tárgyalások az osztrák kormánynyal be vannak fejezve, az eredmény úgy is a parlament elé kerül, s ez azon helyzetben lesz, hogy ezen tárgyalások felett ítéletet mondjon. Ghyczy kijelentései általános helyesléssel találkoztak, s a párt elhatározza, az ezen értelem­ben tartott választ Solymossy interpellációjára, a házban tudomásul venni. Trefort kultuszminiszter ezután a Rill-féle ügyet hozza szóba. Vádolja Rill magatartását, ki a miniszter elnézése daczára rendeletei ellenében is­mételve is fellépett, s így az elbocsátást elkerü­l­­hetlenné tette. Az ország, mondja a miniszter ked­vezőtlen anyagi helyzete daczára, kulturális czélokra most is nem keveset áldoz; ennél fogva lelkiisme­ret dolga, a­felől tenni, hogy az ez által szándé­kolt czél valóban el is éressék, a­mi lehetetlen, ha a tanítók között a fegyelem fel nem tartatik. Azt hiszi, hogy teljesen correct járt el, s hasonló eset­ben ismét épen így járna el, kéri ennél fogva, hogy a kérvényi bizottság javaslata — mely a Bill-ügyre vonatkozó kérvényt egyszerűen a mi­niszterhez utalja elintézés végett — fogadtassék el. A párt helyesli. A tanácskozás harmadik tárgyát a zsidó iskola alap kérdése képezi. O­vasóink ismerik a határozati javasla­ot, melyet a kérv. bizottság a házban ajánlani fog, mely a minisztert arra hívja fel, hogy beható jelentést tegyen a kérdésről, és azon óhajt teszi hozzá, h«»ffv afblie’ a miniom­- „é­­széről minden további rendelkezés felfüggesztessék. Trefort miniszter e határozatba megnyug­szik. A jelentést még idejében elő fogja terjeszteni, hogy még ez ülésszak alatt tárgyalhassák, addig pedig az ügyben más ne történjen. Z e­m­é­n­y­i megnyugvással veszi tudomásul a miniszter nyilatkozatát, de azt hiszi, hogy ha a do­log érdemleges tárgyalását szombaton meg akarjuk előzni, úgy az óhaj kifejezése helyett egy a mi­niszterhez intézett határozott utasítás lenne teendő, mert egy részről ellenkezik a ház méltóságával a mi­niszterrel szemben csupán óhajtást kifejezni, ezt lehet a koronával vagy egy idegen hatalommal szemben tenni, míg a parlament saját miniszterének csak utasításokat adhat. Más részről szóló tudja, hogy az ellenzék e módosítást kívánni fogja, mi — ha a Deákpárt azt el nem fogadja —minden esetre hosz­­szab vitára adhatna alkalmat. Steiger Gyula egy nagy tetszéssel foga­dott beszédben Zsidényi ellen fordul. Ő — Steiger — volt az, ki az utasításnak óhajta változtatását a bizottságban indítványozta és keresztülvitte hogy ezt indokolja, röviden vázolja az egész ügy sienesisét, és bizonyítja, hogy Ő Felsége úgy az alkotmányos aera előtt, mint azután is, ez ügyban határozott rendelkezéseket tett, melyek kifolyása volt a cultusminiszter eddigi eljárása. Ha már most a minisztert utasítani akarnák, hogy a dologban egyebet tegyen, úgy ez annyi lenne, mint ő Fel­ségének egy rendelkezését megszüntetni. Ennél fogva ő eredetileg e záradék teljes elhagyása mellett volt, s elégségesnek tartotta, ha a minisz­ter jelentése mielőbbi beterjesztésére hivatik fel, ma is ragaszkodik e nézethez, s ha már egyáltalán kell záradék, úgy erre legalább a legenyhébb for­mát kívánná választani, és ez épen az óhajtás ki­fejezése. Wahrmann Mór mindenben csatlakozik Steiger nézeteihez; ma ő sem akar a dolog érde­mébe bocsátkozni, a­mint hogy neki minden zá­radék, akár óhaj, akár utasítás, teljesen felesle­gesnek látszik, de ha ez mégis kívántatnék, úgy semmi esetben sem mehetünk túl az óhajtás for­máján. Hogy az ellenzék élesebb formulázást fog indítványozni, elhiszi, mert azért ellenzék. Nem­csak joga, de kötelessége is a miniszter szavai és ígéreteivel szemben bizalmatlanságot tanúsítani, s e bizalmatlanságnak bármely alakban kifejezést adni. De hogy a Deákpárt, melynek kebeléből a minisztérium, s az illető szakminiszter is való — ennek irányában szintén bizalmatlanságot tanú­sítson az által, hogy ha minden más rendelkezés felfüggesztését igen, ezt ne vegye egyszerűen tudo­másul, hanem még erre vonatkozó óhajt is határo­zatra emeljen vagy ez óhajt még utasítássá is változtassa, — ezt mégis minden parlamentáris fogalommal ellenkezőnek találja. Ő a házban nem fog a kérdésben érdemleges vitát provokálni, de ha más részről előidéztetnék, akkor fentartja ma­gának az ügyet behatólag megbeszélni. Mindenek előtt óhajtja a záradék elhagyását, vagy ha a párt ezt nem fogadná el, legalább azon forma megtar­tását, mely az óhajtás kifejezését czélozza. Zichy Antal és Tavaszi Endre a minis­zer ígéretében megnyugszanak. Vizsoly­i Gusztáv motiválja a kérv. biz. határozati javaslatát. Szilágyi Dezső a kérv. bizottság indítvá­nyában két részt különböztet meg. Az első ellen, mely a minisztert jelentésre hívja fel, nincs semmi kifogása; a másodikat, mely minden további ren­­dezés felfüggesztésére vonatkozik, semmikép el nem fogadhatja, sem óhaj, sem utasítás alakjában, a vita főleg a körül forog, várjon a zsidó iskolalap Ugye kizárólag a végrehajtó hatalom hatáskörébe tartozik-e, mint eddig tényleg, vagy pedig hogy a parlamen­táris ellenőrzés körébe is vonható. Épen mert ez a vitás kérdés eddig eldöntetlen, kivántab­b a miniszter­től kimerítő jelentés, hogy annak alapján a ház az egyik, vagy másik nézet mellett nyilatkozhassék. Ha már előbb, mintsem e jelentés itt lesz, a mi­niszternek minden további intézkedés eltiltatik, úgy a tárgyilagos álláspont el van hagyva, s állás fog­lalva a végrehajtó hatalom ellen, a­mi nem ész­szerű, mert nem lehet egy részről közelebbi felvi­lágosításokat kívánni ítélet mondása czéljából, s más részről azonnal ítéletet mondani, mielőtt e felvilágosítások m meg vannak adva. Indítványozza tehát, hogy a határozati javaslat első része fogad­tassék el, a második rész pedig egyszerűen ha­gyassák el. Csupán a minisztert illeti, későbbi ha­tározatok praejudicálása nélkül, önkényt kijelen­teni, hogy ez eldöntésig minden további lépéstől tartózkodni fog. Szilágyi beszédét a párt helyesléssel fogadta, s miután az elnök a kérdéseket formulázta, a párt egyhangúlag azt határozza, hogy a hat­ javaslat első részét elfogadja, azután azonban a miniszter jelentse ki, hogy nem csak az első részben kifeje­zett kívánatnak eleget tesz, hanem addig az ügy­ben minden intézkedéstől tartózkodni fog. Ezzel a javaslat második részét szükségtelennek tartja, s annak elhagyására fog szavazni a házban.­­ Ez­zel az értekezlet véget ért. A képviselőház IV-ik osztálya az ügyvédi rendtartás tárgyában elfogadta Vécsey Tamás­nak azon módosítványát az átmeneti intézkedések­nél, hogy azon jogászok, kik 1873/4 őszén meg i­s kezdték a jogi tanfolyamot az eddigi szabályok szerint tehessék az ügyvédi vizsgát. .. A­z i­nc­omp­a­ti­bi­lit­á­si b­i­zott­s­ág az első két ülésről szóló tudósításainkban már köz­lötteken kívül a következő vezérelvekben állapo­dott meg : A következő kategóriák alá esők nem lehet­nek egyidejűleg országos képviselők:

Next