Ellenőr, 1876. augusztus (8. évfolyam, 210-240. szám)

1876-08-01 / 210. szám

(Előfizetési árak: 1 Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . 5 frt — kr. * Félévre . . 1© „ — „ Egy hónapra . I „ SO „ ügyes szám ára 10 krajczár. (Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-i utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 210. szám. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, kedd, augusztus 1. 1876. hirdetések felvitele: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában)* Továbbá Havas, Lafite & Cie­­czegnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Ziákosárok-utc­a 431. sz. (Hiadó-hivatal: da­pesten, nádor-utcz­a 6. szám, Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás Az „Ellenőr“ ára az „Ellenőr“ kiadó­ hivatala (Pesten, nádor-utcza, ti. sz.) Százaléka könyvárusi úton történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik, mint eddig : úgy évre..............................20 forint — kr. Félévre 10 „ — kr. Negyedévre.............................5 „ — kr. ügy hóra..................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza Táviratok. Bécs, jul. 31. A „Pol. C.“ közzétesz egy részletes jelentést a vrbiczai ütközetől, a­melyben közölve van, hogy a monte­­negróiak győzelme Mukhtár pasának köny­­nyelmü operatiói folytán éretett el. Mukhtár pasa hadtestéből 8 zászlóaljat mentett meg, melyek Bilekben elzárva a montentegróiak által ostromoltalak. Bécs, jul. 31. A „Pol. C.“ jelenti Belgrád­­»KU : A „Tisza“ gőzös meglövetése iránt megindí­tott vizsgálatok eredménye alapján a szerb nem­zeti militia parancsnoka, Jokovics Péter mint vétkes a hadügyminisztérium részéről a csapatok jelenlétében rangjától megfosztatott és elbocsátta­­tott. — Mint a „Pol. C.“-nek Varsóból jelentik, ott daczára minden ellenkező hírnek az orosz császár megérkezését a hadgyakorlatokra augusz­tus végére várják, és a czár valószínűleg 7—8 napig fogna ott időzni. Belgrád, július 31. (A „Budap. Corr.“ távirata.) Most már constatálva van, hogy Risztics elutazása előtt az angol consullal és késő éjjel az orosz consullal hosszabb ideig tanácskozott. Egészen megbízható hely­ről azt közük, hogy Risztics a fegy­verszünetre vonatkozó propositió­­k­at vitte magával, melyek állítólag már a porta előtt is ismeretesek. Várjon Risztics megérkezett-e már a főhadiszállásra, még mindeddig nem jelentetett. Belgrád, július 31. (A „Budap. Corr.*1 távirata, szerb forrás.) Sem Alekszináczból, sem Zajcsárból nem érkeztek táviratok. El­lenben Alimpics jelenti, hogy a szerb csa­patok egyidőben Bjelina és Zvornik ellen előnyomultak, a­nélkül, hogy ellenállásra találtak volna, és hogy a Bosznia belsejébe vezető országutat Brcska felé is megszállták. Reichenau, jul. 31. Mária Terézia főher­­czegnő, Károly Lajos főherczeg neje, ma este 7 órakor leánygyermeket szült. Versailles, jul. 31. A senatus balközépe Dufauret megkínálta az élethossziglani senatorság jelöltségével az elhalt Périer helyébe. Bécs , jul. 31. (Zárlat) Hitelrészvény 143.10. Ga­­cziai 198.75. Allamvasut 271.—. Kente 65.85. 1860-as —1864-es 130.50. Ezüst 101.25. London 125.—. Uni Bank 58.50 Által, épitőbank . Magyar Földhitel —Angol-Osztrák 72.25. Lombard 75.— . Tramway 109.—. Hitelsorsjegy 155.25. Napoleonhor 9.92. Arany 5.90. Frankfurt 60.60. Porosz pénzutasv. 61.25. Török sorsjegy 16.- . Anglo építő bank —.—. Municipalbank 13.— Berlin, julius 31. (Kezdet) Galicziai —.—. Lombard 124—. Ezüst-jöved. —. 1860-as —.— Bécs —.— Romániai —.—. Államvasút 442.-. Papir-jöved. —.—. Hi­telsorsjegy —.—. 1864-es —. Hitelrészvény 233.— Magy. sorsjegy —.— Berlin, julius 31. (Zárlat) Galicziai 81.25. Lombard 119.50. Ezüst-jöved. 55.40. 1860-as 99.—. Bécs 161.30 Romániai 16.—. Államvasut 440.—. Papir-jöved. 53.20. Hi­telsorsjegy 292— 1864-es 252.— Hitelrészvény 230.— Magy. sorsjegy 144.—. Frankfurt, julius 31. (Kezdet) Váltóárs­ Bécsre 1607.—. Osztr. bank.­részv. 698.—. 1860-as 98.318. Évjáru­­éki papír 53.—. Lombard 63.—. Magy. sorsj. 142 50 Osztr. hitelrészv. 116.—. Osztr. államvasp. rész. 219.— 1864-es 254.—. Évjárulék ezüst 55.—. Galicziai 162.50. Győr Gráczi —. Frankfurt, julius 31. (Zárlat.) Váltóárf. Bécsre 162.70 Osztr. bank-részv. 698.—. 1860. 100.12. Évjárulék papír 53.—. Lombard 60.—. Magy. sorsjegy 143.— Osztr. hitelrészv. 114.75. Osztr. államvasp. részvénytársa­ság 220.62- 1864. 252.—. Évjárulék ezüst 55.75. Galiczia 162.25. Győr-Gráczi —.. Berlin, jul. 31. Búza 190.—, Rozs 144.50, 144.—, 149.—, Zab 170.—, 148.—, Olaj 64 50, 64.40, Szesz 48.30, 47.50 48.30. BUDAPESTI SZINLAP. Budapest, kedd,­augusztus 1-én. Néps­zinház. VIZVÁRY Gy­ula ur a nemzeti szinház tagja mint vendég. LUKÁCSYNÉ M. szerződött tag első föllépte. Először: Az utolsó zsidó. Korrajz dalokkal 5 képben, írták Feli és Schmitzer . For­dította Lászi Vilmos. Beer Dávid házaló — — — Tihanyi Özvegy Hendelné, anyja — — — Pártényiné Pinkelesz Smüle, szolgájuk — — Vízvári Spitrer, rendőrbiztos — — — Zádor Arnold jövevény — — — — Eőry Kohn,­Beer barátja — — — Kolozsvári 1- ső­­ v. — - — — Kovács M. 2- ik ) honvéd - - - - Hatvani K. Leonora neje — — — — Lukácsyné Liliomfi ur — — — — EgyUd Írerkeszné asszonyság — — — Szőcs Kata kezdete 71­, órakor. Budai szilikor. Tiszteletes ur keservei. Mullattató bohózat 4 felvonásban. Kezdete 7 órakor. Snobeleszné asszonyság — — — Kertész Irma Rózsavölgyi ur — — — — Németh Rózsahegyi ur — — — — Vasvári Rózsaági ur — — — — Tiszák Rózsaligeti ur — — — — Peth^T Rózsaberki ur — — — — Dancz F. Rózsafái ur — — — — — Hatvani E. Dorottya asszony — , — — — Taraszovics Molnár ur — — — — — Kovács I. Verebélyi ur — — — — V. Kovács Pistuka fia —­­ — — — — Alszegi Irma Arnold, Beer Dávid fia — — — Karikás Anna, menyasszonya — — — Horváth P. UTOLSÓ POSTA Ignatieff a keleti kérdésről- A „Daily Tel.“ levelezője megvallatta Ignatieffet, mi­előtt Konstantinápolyból eltávozott volna. Vélemé­nye szerint a fegyverszünetnek legrövidebb idő alatt bizonyosan be kell következni, mert a nagyhatalmak nem tűrhetik a mészárlást, s mi több, nem akarják koc­káztatni, hogy az egész keleti kérdés éppen most megnyíljon. Erre senki sincs előkészülve. A fegyverszünetnek 3—4 hét alatt be kell következnie. Ignatieff nem hiszi, hogy Oroszország ragadja meg az initiatívát, de valószínűnek tartja, hogy mind a hat nagyha­talom saját érdekében valónak fogja találni az egyesülést. Az eredményt Ign­­igy képzeli. Mon­tenegro megkapja Her­cz­eg­o­vin­át, Auszt­ria valószínűleg Bos­znia egy részét, a többi alkalmasint Szerbiára marad. Konstanti­nápoly az oroszoknak nem kell, hiszen akkor megszűnnének orosz birodalom lenni, lennének b­i­z­á­n­c­z­i birodalom. Ha kellene Konstantinápoly elvehették volna 1808-ban sőt 1829-ben is, csak azt akarják, hogy a Bos­porus szabad legyen mindenki számára. Orosz­országnak elég dolga van otthon is, nagy reformjaival, vasútjaival s a népneveléssel (vide­kis-oroszok). Anglának azt a nagy hibát rójja föl, hogy tényleg, ha nem is szándékosan, támogatja a keresztyének meggyilkolását. A­mi sze­mélyesen őt illeti, ő sohasem jár a magas por­tára , már 6 hete nem látta a nagyvezért. Valaki ennek okát kérdezvén tőle, azt felelte rá, hogy azért nem megy a portára s nem ad tanácsot, mert mindent a­mit tesz és a­mit mond, félre­magya­­ráznak. Inkább csak figyelemmel kiséri az esemé­nyek folyamát. Disraeli értesülései a törökök ke­gyetlenkedéseiről Dem correctek (ez több levelező tudósítása alapján igaznak látszik. A „Daily News“ levelezője pl. hosszan és alaposan bizonyítja, hogy Elliotnak nem lehetnek oly correct értesülései mint neki. A kegyetlenkedéseket maguk a török lapok is constatálják s egész hasábokat k­özölnek rólok, s a kor­mány sem tagadja.) — A­mi egy nagy szláv biro­dalom lehetőségét illeti — mondja végül Ignatieff — az esetre, ha Szerbia gy­őzne, Ignatieff nem hiszi, hogy ezt komolyan fejtegetni szükséges volna. Erre még nem érettek a dolgok.“ Colossalis kacsa — írják Perából 25- ikéről az „Alig. Ztg.-“nak — azon híresztelés, hogy egy számos orvosból összeállított bizottságnak vé­leményt kellene adnia a szultán állapotáról, s hogy ennek következtében régensség alakittatik Ha­mid effendi herczeg elnöklete alatt. Az egész dologból egy szó sem igaz. A szultán a tegnapi napot a bebeki kioszkban töltötte jó egészségben s semmiféle orvos nem vizsgálgatta. Csak annyi igaz, hogy a szultán már régen fölépült, de kissé még gyönge. Az „A. Ztg.“ csodálkozik rajta, hogy ren­desen jól értesült, megbízható és igazmondó leve­lezője a helyszínen nem értesült a szultán állapo­tának 25-én már köztudomású rosszabbodásáról. A „Pressernek jelentik Zimonyból. Leg­közelebb Fadejoff tábornok Belgrádba ér­kezik . K á 11 a y exfőconsul két napig volt Belgrádban s­ egy különbizotts­ágban tovább utazott Konstantinápolyba. I z m a i­­­o­ff ezredes Oroszországban 200 tisztet nyert meg a szerb hadsereg számára. Manó­­­lo­­vics Topolyét, ki a Karagyorgyevics-család birtokait megvette volt, mint török kémet a kragujeváczi hadbíróság elé vitték. Kar­ez off orosz consul a főhadiszállásra megy Alekszináczba. Budapest, julius 31. Nem annektálunk. Annektálunk-e, vagy sem ? Ez a kérdés kisért már hetek óta a hírlapokban, és a közvéleményben. Az összes magyar sajtó s a lajtántúli hírlapok legnagyobb része határozottan til­takozott minden annexionális terv ellen, s mi részünkről ismételten kimutattuk az annexió káros, veszélyes voltát, s kijelentet­tük, hogy ha a monarchia vezér­ államférfiai az annexiót csakugyan terveznék, egész Magyarország, sőt a monarchia közvélemé­nyét találnák magukkal szemben. Az annexionális terv azonban mégis minduntalan haza járt kísérteni. Ha elimád­­koztuk jó kívánságainkkal, ha kivetettük az ajtón, hát visszajött az ablakon, a külföldi levelek, a német és orosz lapok papirosának köpenyegében. Erre a papirosra azután néha-néha olyan gorombaságok és fenyegetőzések voltak felírva számunkra, hogy ha a kísértettől nem is, a köpenyegétől már csak megijed­hettünk volna. De hát nem ijedtünk meg. S mint a következmények megmutatták, valóban kár lett volna is megijedni. Az egész annexió-terv, mely oly nagy­­ hűhóval járta be Európát, vaklármának­­ bizonyul be, s azon sensationális kacsák­­ közé sorozható, melyeket az ily zavaros­­ időben bőven szokott az izgatott fantasia a­­ politika hullámzó vizére bocsátani. Ez a kacsa azonban a kivételes ka­csák sorába tartozott. A hiszékenység gyor­san felhizlalta, s a megriadt közvélemény azt képzelte, hogy már csőrt és szárnyakat ereszt, s vérengző sassá lesz, pedig hát megmaradt szegény jámbor kacsának, mely miatt ugyan kár volt szót vesztegetni. Mi kezdettől fogva kételyünket fejez­tük ki az iránt, hogy monarchiánk vezér­­államférfiai komolyan foglalkoznak az an­­nexio tervével. Másrészről azonban azt ál­lították, s pedig a legnagyobb határozott­sággal, hogy éppen az irányadó körök ké­szítik monarchiánknak ezt az örvendetes megszaporodási meglepetést. Mivel pedig ezen irányadó körök véleménye nem köny­­nyen megközelíthető, hát nem lehetett a határozott állítást érvekkel megc­áfolni. Legújabban azonban az irányadó kö­rök mythosi homálya kezd kitisztulni, s mindig világosabban látható, hogy Bosznia annektálásáról ez időszerint szó sincsen. A „P. St.“ ma esti lapjának bécsi le­vele fejtegetve az annexió kérdését, oda lyu­kad ki, hogy habár Szerbia győzelmének esetét téve fel — monarchiánk biztossága szempontjából — szóba kerülhetett az an­nexió, most, midőn a keleti status quo fen­­tartása, mely kezdettől fogva vezérelve volt külügyi politikánknak, a török fegyverek győzelmei következtében több, mint való­színű, az többé nem jöhet combinátióba. Ezen felfogással szemben mi teljesen megbízható forrás­ból értesülünk, hogy az irány­adó körökben Bosznia annektá­lásáról szó sem volt, s annál ke­­vésbbé foglalkoztak komolyan ezen eshetőséggel. Lehet, hogy tervezték az annexiót bi­zonyos körökben, de ezen körök nem irány­adók, nem bírnak döntő súlylyal monarchiánk politikájának vezetésére. Az úgynevezett katonapárt, (alkalmasint egy csekély testület katonák közt is) mely­nek létezéséről és viselt dolgairól néha nap­ján egy-egy titokzatos hír merül fel, talán akarhatta az agressív politikát és az anne­xiót, hogy a seregnek tíz év óta nyugvó fegyvere némi munkát kapjon, s aztán ott a Száva túlsó partján egy kis katonai ural­mat alapítson, de hát, szerencsére, nem ezek az urak intézik monarchiánk sorsát, s bármily nagy hajlandóságot mutatnának is e birodalmat egy kis hajótörésre vezé­nyelni, ez a hajlandóság csak jámbor óhaj­tásnak marad. Monarchiánk vezérállamférfiai teljesen belátják azt, hogy minden érdekünk a béke és semlegesség szigorú fentartása mellett, s határozottan ellene van minden oly tény­nek, mely a békét koczkára tehetné. Ezt mutatja külügyérünk összes működése a keleti bonyodalmakkal szemben, ezt mutatja azon megnyugtató hangulat, mely a legfel­sőbb körökből kiindulva a megriadt közvé­lemény nyugalmát hivatva lesz helyre­állítani. Csak hadd állítsa is helyre. E hazában az összes közvélemény békét követel. Az évek óta ránk hulló csapások kifárasztot­tak, kimerítettek bennünket. Nyugalomra van szükségünk, hogy ismét erőre kap­junk. Nyugalmunkat pedig ismételten meg­zavarták a harczias és annexionális hírek. A kövélemény, melyet a keleti események már úgyis megriasztottak, e hírek miatt lázas izgatottságba jutott. Nem tudott nyugodni, mert azt hitte, hogy feje fölött lebeg a Damokles kard, melynek vékony szála köny­­nyen elszakadhat. Elszakíthatja már a ke­leti háború által okozott rázkódás is. Ez a kard hadd menjen vissza hüve­lyébe. A lidéretnyomás hadd szűnjék meg, mely egy időre megbénította erőnket. Hadd szabaduljanak meg tőle a kedélyek. Hadd térjen vissza mindenki dolgaihoz. Hadd érezze mindenki azt, hogy a béke és nyu­galom, legalább a közel­jövőre nézve, biz­tosítva van, hogy azt nem fenyegetik az interventionális és annexionális tervek ki­­sértetei, s hogy e monarchia érdekei felett gondos szemek őrködnek, melyek belátnak óhajainkba, vágyainkba, s bizonytalan, ka­landos tervek kedvéért, nem teszik koczkára a bizonyos jelent. Az a háború pedig ott az al-Dunán hadd tomboljon. Reméljük, már úgy sem soká tombol. Mi nyugodt, semleges szemlé­lői lehetünk e harcznak, melynek tüze nem csaphat át födelünkre, s bár miként dőljön is el ott lenn a harcz koczkája, ez a koczka a mi sorsunk felett nem határoz. Ezt a tudatot, a biztosságnak ezen ér­zetét méltán megérdemli e haza felzaklatott közvéleménye. Perczel Béla igazságügyér úr holnap este Tolnába megy, hogy jelen legyen a gyűlésen, mely alatt a megye teremében Bartal György arczképét fogják felfüggeszteni, ezen ünnepély alkalmával Vizsolyi Gusztáv országgyűlési képvi­selő úr tartván az emlékbeszédet. Biztos értesülés alapján írhatjuk, hogy a kül­ügyminisztérium semmiféle diplomatiai lépés szük­ségét nem látja a törökországi magyar légió alakí­tása ügyében, minthogy ilyen légió alakításáról nincs és nem is volt szó. Az egész hír minden ala­pot nélkülöző koholmány. A berlini lapok lec­kéztetik a magyar saj­tót, most egy bécsi, majd egy budapesti levél alakjában, sőt vezérczikkekben is. S el kell is­merni, hogy a dolog érdemére nézve a megrovást bőven kiérdemelték mindazok, kik a gróf Andrássy Gyula politikája és állása ellen, s a három császár szö­vetségével szemben a sensationális izgatásnak és ferdítésnek ép oly buta, mint lelkiismeretlen fajtái közül nem riadtak vissza egytől sem. A lec­kéztetést azonban visszautasítjuk mégis, mert a magyar sajtónak nem az a feladata, hogy a berlini schulmeis kereskedő lapok és em­berek gratiáját keresse, hanem az, hogy Magyar­­ország érdekeit szolgálja, becsületes meggyőződése szerint. Igaz, hogy némely lap annyira idétlenül viseli magát hetek és hónapok óta, mintha a nem­zet ügye csak arra való volna, hogy felette a hetvenkedő éretlenség szörnyű szép vezérczikkek­ben tombolhassa ki spasmodicus ötleteit, hanem hát ez a Magyarország dolga és baja, nem pedig a Poroszországé, melynek tán vigyázni kellene egy kis­­sé a s­a­j­á­t lapjaira, mert,s bizony mondjuk, nem min­­denik tapintatos azok közt sem, s Németország iránt csak ellenszenvet tud kelteni Európaszerte nem egy. Az a berlini iskolamesterkedés pedig épenségesen nevetségessé válik, midőn a korholást olyan állítással párosítja, mely az általa lecrkézte­­tett magyar sajtó iránti teljes tájékozatlanságáról tesz tanúságot. Már pedig így árulta el tudatlansá­gát a „Norddeutsche Alig. Zeitung, azon legújabb állításával, miszerint a budapesti lapok közt l­e­g­­mérsékeltebb hangon szól a „Pesti Napló“! — Szegény „Pesti Napló“! hát ezért kiabált és dühöngött heteken át, hogy a l­eg­­mérsékeltebb lapnak ismerjék el Berlinben? Hát ez a vég, a­melyért fáradott, és annyi borzasztó tirádát szórt a szlávok, a császárok szövetsége, a muszka vezetés, az Andrássy rész politikája és­­ a józan ész ellen, mely utóbbit pedig megkér­dezhette volna, néha, hazája érdekében, hogy ezt ne compromittálja esetlen politikájával azok előtt, kikkel békességben vagyunk és akarunk maradni. A Pesti Napló egyébiránt élvezni látszik ezt a s­i­k­e­r­é­t is, s oly ártatlan képpel idézi a ber­lini lapok szidalmait a magyar lapok ellen, mintha ezt az egész német felzúdulást nem idézték volna Magyarországra főleg, mondhatnék, csupán az ő rodomontádjai és háborgó frázisgyakorlatai. Ha a berlini lapokra még egyszer rájönne az iskolamesterkedés szelleme, (mely által oly kedvel­tekké teszik magukat és nemzetüket mindenütt e világon) hát legyen meg bennök legalább azon állítólagos Gründlichkeit is, mely tájékozást szerez magának arról és azokról, a­miről s a­kiknek leczkét akar adni. Mi ugyan visszautasítanók a leczkéztetést azon esetben is, mert nézeteink nyil­vánítására és nyilvánítási modorának meghatározá­sára nem szoktunk engedelmet kérni mástól, mint a hazánk érdekét komolyan megfontoló lelkiismeretes meggyőződésünktől. S ezt — részünkről — bebi­zonyítottuk 1870/71-ben is, midőn az „Ellenőr“ egész erélylyel és nem hatálytalanul küzdött azon eszeveszett áramlat ellen, mely az osztrák­magyar monarchiát a német-franczia háborúba tö­rekedett. izgatni Németország egyesülésé­nek meggátlására, s a­mely áramlatnak Bu­dapesten a „legmérsékeltebb“ „P. Napló“ — ak­kori nevén „Reform“ volt a szószólója. És be­­bizonyítanók azon esetben is, ha adandó alkalom­mal, egy ellenkező áramlat kártékony irányának kellene gátat emelni, ha mindjárt ezen igyekezetünk nem tetszenék is Berlinben. D­r. Kaszapinovics Szvetozárt szom­baton este Pancsován elfogták s ma Budapestre szállították. Elfogatására vonatkozólag a „Budap. C.“-nek jul. 30-ról Zimonyból ezt írják: A veszélyes, mert angolna simaságú agitátor Kaszapinovics csü­törtökön Karlóczáról, a­hol a szerb egyházi con­­gressus egybehívására indítványt tett, ide érkezett, hosszabb ideig tanácskozott Pavlovicscsal, és pén­teken Pancsovára ment. Stancsics főispán szombat­­­ton egy chiffre-táviratot kapott azon utasítással, hogy az államügyészszel egyetértve fogassa el Ka­­szapinovicsot, ki Miletics elzárása óta ennek vezér­szerepére vállalkozott. Az elfogatás és házmotozás vasárnap reggel Va4 órakor történt. Kaszapinovics kérdezte, hogy miért fogják el, de végtére bele­nyugodott. Jobbat úgy sem tehetett. A zentai szabadelvű párt tegnap gyűlést tartott, hogy képviselő-jelöltben állapodjék meg. Miután gr. L­ó­n­y­a­y Menyhért, kit a jelölt­ség elfogadására fölkért, azt nem fogadta el. B­á­­lint Ferencz, budapesti ügyvédet kiáltotta ki nagy többséggel. Erdély és a conservatively (Az erdélyi részekből írják nekünk a követ­kező levelet.) A belpolitikai harcrtér legközelebbről az er­délyi részekbe tétetik át, mert itt készült el a ta­laj a kormány ellen agressiv politikát kezdeni és folytatni legjobban. Érdemes lévén az auxiliáris erők mennyiségét és minőségét megismerni, minden további bevezetés nélkül ezeknek jellemezésébe bo­csátkozom. Az ellenzék leghívebb és leghasználhatóbb szövetségese mindig és mindenütt az elégedetlen­ség volt; ez az ősanyag, melyből, mint a teremtő az embert a maga képére, úgy az ellenzék a pár­tot a maga igényei szerint formálja. Az elégedet­lenség jelenleg e kis országrészben többé vagy ké­­ vik­, évfolyam,­ vésbbé, de mindenütt észlelhető. Keressük az elé­gedetlenség okait. Mindenekelőtt a fagy, azután a sok eső, nagy fellegszakadások, ezek elodázhatat­lan következménye,­­ az adófizetés nehézségei, a kü­lönben is miserabilis hitelviszonyok megromlása, az ipar és kereskedés teljes pangása. Azt hiszem, az elégedetlenség nem indoko­latlan. Csakhogy ez indokok az állam többi részei­ben is megvannak, s az ezek által előkészített anyagra egyebütt a szélsőbal spekulál szabadal­mazott szabadosságával a szent szabadság ne­vében. De lenni kell itt mégis egy oknak, mely plausibilisebb, mint Csernajeff szomorú példája, hogy Asboth úr, daczára ezen példa közvetlen szemlélé­sének, vállalkozik a felkelendő Riszticsek, Alimpi­­csek és Sztratimirovicsok diadalra vezetésére. A conservativ párt megalakult az erdélyi pinczeegylet újjászervezése alkalmával: — ez volt a Timok átlépése. S minthogy Testory csak a pinczeegylet borainak elárusítására vállalkozott, a conservativ pinczeegylet elhatározta borainak a nagyvilágon, eszméinek a szűk haza határai között kelendőséget biztosítani. Valamint az erdélyi borokat, úgy az erdélyi embereket is meglehetősen jól ismerik ez urak. Megvan tudnillik az erdélyi embernek azon saját­ságos természete, hogy miután apja, nagyapja s még ezen fölül egy pár generatiója mind csak for­radalmat csinált, ő már kezd ezen forradalmak olvasásával és az azokból vonható tanúságok felett való elmélkedésekkel beelégedni. Hosszú idő el fog telni, míg az erdélyi részekben radikális pártok verhetnek gyökeret. Az emberek iránya, gondol­kodása és hajlama teljesen ellenkezik a szélsőbal radikális hóbortjaival. Elégedetlenség a kormány­nyal, a szélsőbal visszautasítása, minthogy már tertium non datur, egyenesen a conservativ politika többségre jutására vezet, így csinálta meg a con­servativ pinczeegylet a politikai előirányzatot. Sem ez, sem az előbbi kormányok valami nagy szerencsével nem kezelték az erdélyi ügyeket. Horváth Boldizsár theóriái, Bittó kinevezései, Perczel és Csemeghy soha be nem váltott utalványai a legközelebbi jövőre, aligha csábbatással voltak az emberekre. A finanszminiszterek egyátalában nem tartatnak valami ellentállhatatlan kedvességű embereknek, de minthogy ez urak szívesek vol­tak egy darab Morva- és Csehországot itt felej­teni, az itt nem felejtettet pedig Budapesten az ügyek hegyibe helyezni, s magukat adóviszonyaink, bánya, erdő és az állambirtokok kezelése iránt első­sorban ezen kútfőkből tájékozni, valami nagy po­­pularitásra csakugyan nem vergődtek. Belügymi­nisztereink ... no ez most megváltozott és ha a belügyminiszter hasonló energiát és tevékenységet fog a jövőben is kifejteni, ő akaratlanul bár, a conservativeknek egy irányban igen nagy szolgá­latot teend, tudniillik sok emberben fölébreszti a vágyat, hogy az állami igazgatás összes szálai az ő kezében concentráltassanak. Egy kis kanczellá­­riai rendszer. A kritikának mindenütt van indokolt alapja, azonban aligha van valahol annyi, mint az erdélyi részekben. Közös kritika, a helytelen intézkedések correctivumaira való utalások : —a tervet egyszerre nagyra növeli; a­mit az egyik ember rosznak ta­lál, annak a másik sem örvend, ebből származik a nézetegység; és mivel sok olyan dolog van, minek senki nem örvend, lesz belőle sok nézetegység. A czélok az elvek, melyek a hatalomra jutásnál ér­­vényesítendők lesznek , azok a pártszervezésnél vagy nem említtetnek, vagy ha igen, akkor csak mellékesen, annál is inkább, mert a gondolko­dásra nemcsak itt, de még Pesten is időt nyer­nek a vezetők. És —quis habet tempus’habet vitám. Egygyel azonban az érdemes conservativ pinczeegylet nem számolt le; ez pedig az, hogy Er­délyben politikai lappal és szélnek eresztett" kri­tikával ember nélkül pártot csinálni nem lehet. A közélet megpróbált emberei, lett légyen küzdelmek sikeres vagy nem, szükségesek arra, hogy nézetek­nek, pártoknak propagandát toborzzanak; angol kopó vadásztársulatot lehet csinálni, mert a kopót meghozatja az ember vagy Angliából, vagy köze­lebbről -----------de politikai pártot egy pár rokkant Schmerling-Nádasdy-féle emberből, néhány nagyra­­törő újoncz kapacitásból, kiknek a közélet küzdő­­homokja eddig derrogált, formálni igen bajos, éppen azon országrészben, a­hol, mert a szó nemes értel­mében conservatív gondolkodású polgárok laknak, azt megkívánják az emberektől, hogy vagy a köz­­érzület jogosítsa föl őket ilyszerű kezdeménye­zésre , vagy olyanok kezdeményezzenek, kiket politikai multjuk és kétségbevonhatatlan tehetségük följogosít az actióra. Az árvaügyek rendezéséről. Az árvaügyek nyomorúságos állapota országszerte ismeretes. A legtöbb törvényhatóság úgy kezeli az árvavagy­ont, mintha az a Csáky szal­mája volna. A pénzekről nem vezetnek rendes letéti naplókat, a kikölcsönzéseket nem őrzik ellen, a veszély fenyegette össze­gek kellő időben való megmentéséről, a törvény­ előírta behajtásáról nem gondos­kodnak, s a kamatokat évekig beszedetle­­nül hagyják. A kezelés e rendetlensége mellett na­gyon természetes, hogy az árvák megkáro­sodnak, s nagyon természetes, hogy kész ajtó nyílik a corruptiónak. Magyarországon az árva-vagyon tekin­télyes milliókra rúg, s hiányos kezelése a jellem­gyöngéket könnyen elcsábítja a becsü­let útjáról. Félig könnyelműség, félig go­noszság szívesen feledi az örvényt, mely előtte tátong, s ez nem egyszer elsodorja az egész törvényhatóságot. Temes, Krassó és Csanád megyék árvapénzének hitelen sáfárkodással való elfecsérlése ijesztő példái­val emlékeztet bennünket az árvaügyek rendszerének hiányosságára, s ama megdöb­

Next