Ellenőr, 1876. október (8. évfolyam, 271-301. szám)

1876-10-01 / 271. szám

(glMxtu­sl árai: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre .. * & frt — kr. Félévre • • . 1O „ — . Egy hónapra .. 1 „ 80 „ Egyes fc/.i'sin ára lO strajev­ie*. tSzerkesztési iroda: Budapesten, Thácsor-Tzinza 6. szárra Semmit sem­mink, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Kosta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. - - JnaMÉMMHMWBCjiipaiTu ^ir-fniwae 271. szám, Budapest, vasárnap, október 1. 1876. Vill. évfolyam. hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). "­Továbbá Havas, Latite & K­e. czégnél Párisban (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Rákosárok-utcza 431. sz. Kiadó­hivatal: BuccL­apes téri, nád­or-sztéz­a, 6. szám, ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatk­ozó minden felszólalás Távíratok. Eszte­gom, szept. 30. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata..) Esztergom megye közigaz­gatási bizottságába megválasztottak :­ And­­rássy Gyula volt országgyűlési képviselő, Bakai Imre közbirtokos, Havasi Imre ügy­véd, Hega Tivadar ügyvéd, Koller Antal volt országgyűlési képviselő, Mayer István kanonok, Mészáros Károly ügyvéd, Nieder­­man Pál ügyvéd, Palkovics Károly volt or­szággyűlési képviselő, Rédly Gyula. Bécs, szept. 30. (A „B. C.“ távirata.) Konstantinápolyi tudósítások szerint a porta a hatalmak békepontozataira csak néhány nap múlva fog válaszolni. Saviet pasa a külföldi hatalmak több képviselője előtt úgy nyilatkozott, hogy a török kormány nem fogadhatja el a proportiókat eredeti alakjuk­ban, de hogy majdnem egészen hasonló el­­lenindítványokat fog tenni, és azokat néhány ponttal meg is fogja szaporítani. A Szerbia által építendő vasút kérdésében a porta nem áll el követelésétől. Szamarakoff tábornok várakozás ellenére személyesen megy Bel­gádba. Holnap utazik hajón Budapestre és hétfőn reggel Belgrádba. Itt tartózkodása alatt már két futárt küldött Livádiába. Bécs, szept. 30. A „Pol. C.“ jelenti, hogy a birodalmi tanács okt. 19-én fog megnyittatni. Konstantinápoly, szept. 29. Egy alekszi­­náczi sürgöny jelenti, hogy a török hadcsa­patok Deligradnál jelentékeny győzelmet vív­tak ki, míg a szerbek nagy veszteséget szenvedtek. Konstantinápoly, szept. 29. Kjub pasá­nak egy tudósítása, megerősíti, hogy a tö­rökök tegnapelőtt Alekszinácz előtt jelenté­­keny győzelmet vívtak ki; a szerbek, kik az egész Morava-vonalon az ellenségeskedést újra fölvették, megverettek és nagy veszte­séggel visszaszorittattak. Konstantinápoly, szept. 29. A rendkívüli minisztertanács holnap gyűl össze a nagy­­vezír elnöklete alatt, hogy a hatalmak előterjesztésére adandó választ végleg meg­állapítsák. — Hírlik, hogy a reformok ke­resztülvitelére választandó nemzeti tanács tagjainak száma 120 leend. — A brazíliai császárné ide érkezett. Belgrád, szept. 30. (A „B. C.“ táv­irata.) A Morava bal partján tegnap is csa­táztak, a kivívott előnyökről nincs semmi tudósítás. Az Ibar melletti hadsereg parancs­nokává Alimpicset nevezték ki, mivel ennek kizárólag szerb csapatai az orosz vezér ellen tiltakoztak. Belgrád, szept. 30. (A „B. C.“ táv­irata.) Milán fejedelem a sok unszolásra, hogy Deligrádba menjen, megígérte, hogy a­mint a fejedelemasszony kissé jobban lesz, elmegy vitéz hadseregéhez. Ennek da­­czára azt hiszik, hogy Milán nem merészel Deligrádba menni, mivel Cserniseff egészen független magaviseletet tanúsít, és maguk a miniszterek is félnek hatalmától. Banyaluka, szept. 30. (A „P. C.“ táv­irata.) Az oroszok folyton özönlenek keleti Boszniába; számuk meghaladja eddig a 3000-et. Egyszersmind nagyobb mennyiségű fegyvert is hoztak magukkal, és a lakosság közt kiosztottták, hogy újra föléleszszék a fölkelést. Pétervár, szep. 30. A hír, mely szerint a szerb minisztertanács a békefeltételek visszautasítását határozta el , alaptalan, minthogy a föltételek Szerbiának eddig még nem terjesztettek elő.­­ A porta még nem válaszolt a hatalmak javaslataira, de haj­landónak nyilatkozott azok alapján a békét elérni, dálkodni, és eshetőleg legalább Ausztriának kell beavatkozni Boszniában és Herczegovinában. Decazes herczeg a miniszteri tanácsban ki­nyilatkoztatta, hogy alaptalan az aggodalom ami­att, hogy Szerbia vonakodik beszüntetni az ellen­ségeskedést. A hatalmak semmi fontosságot nem tulajdonítanak Risztics elhatározásának. Szerbia csak nyomást akar gyakorolni a portára a béke­alkudozások alkalmával. A porta válasza már is­meretes és a hatalmakat teljesen kielégíti. A ha­talmak kényszeríteni fogják Szerbiát az általuk elő­terjesztett föltételek elfogadására. De Párisban ezen megnyugtatás daczára igen nyugtalanok a kedélyek. Az Alekszinácz mellett 12 óra hosz­­száig vívott csata a szerbek vereségével végződött. Abdul Kerim pasa azt jelentette Konstantinápoly­­ba: „A szerbek az egész alekszináczi vonalon meg­támadták a császári csapatokat, de megverettek és nagyszámú halottat és sebesültet hagytak a csa­tatéren.“ E hó 27-én a lordmayor vezérlete alatt 50 tagú bizottság jelent meg Derby lordnál, és felvi­­lágosítást kért a keleti kérdést illetőleg, továbbá a parliamentnek összehivatását is sürgette. Az utóbbi pontra vonatkozólag így válaszolt Derby lord: „A parliament egybehívása karácsony előtt szo­katlan. F­úsz év óta csak kétszer történt meg. 1854. évnek felén, midőn a krimi hadjáratba voltunk be­bonyolódva. Továbbá másodszor 1867-ben, midőn az abessziniai expeditiót indítottuk. Azonban a jelen pillanatban a legnagyobb fokban valószínűtlen, hogy háborút fogunk viselni. Ez az ügyek állása. Mivel őszintén beszéltem, és megmondom önöknek, hogy mit várok, úgy nem hiszem, hogy önök veszélyez­tetettnek tartják az európai békét. BUDAPESTI S Z I N L A P O K. Budapest, vasárnap, október 1. Nemzeti szin­sz. Vár­szinh­áz. KOMÁROMY MARISKA K. A kőműves, a. a kolozsvári nemzeti szín- Víg dalmű 3 felv. ház tagjának fölléptem. —■ a jóslat. Népszínház. Eredeti vígjáték 5 felv. A Szökött katona. Kezdete 7 órakor Eredeti népszínmű 3 szak. — Kezdete 7 órakor. UTOLSÓ POSTA. A „N. fr. P.“ irja: Szamarakoff tábornok, Andrássy gróf és a hatalmak itteni képviselői har­madnap óta lázas tevékenységet fejtenek ki, mi a crisis magas fokára mutat. Oroszország letette ál­­cráját és leplezetlenül föllépett követeléseivel. Eu­rópa többi fővárosaiból érkező hírek szintén így hangzanak: Oroszország tehát nemcsak Bécsben, de a többi kabinet előtt is nyilvánította szándékait. A porta várhatja az ultimátumot, ha a hatalmak az utolsó pillanatban nem állják útját Oroszország­nak. Oroszország határozottan az éjszaki tar­tományok átadását kívánja, mit ha a porta megtagad, úgy az orosz Ausztriát fegyveres se­gítségre hívja föl. Berlinben a legmagasabb kö­röket igen lehangolta ezen fordulat. A császár ez által meghazudtolva látja legutóbbi békés nyilat­kozatait, melyeket császári rokonáról tett. Ber­linben mindamellett ragaszkodnak azon nézethez, hogy ha nem is áll minden hatalom Oroszország ellenébe, de őt egyedül nem szabad hagyni gaz­ Budapest, szeptember 30, Kozák-e vagy respublica? Mialatt odalenn verekesznek, s ide­fen­n nem tudják, hányadán vagyunk , mi­alatt egész Európa vigan folytatja mario­­nette-tánczát a Csernojeff úr szives ránga­­tóján s a hatalmak apraja nagyja mind jobban neki háborusodik az örök békének : eszünkbe jut nekünk a „kis káplár“ egy régi mondása s elgondolkozunk fölötte e si­ralmas világrész különös soráról. „Európa 50 esztendő alatt vagy k­o­­zák lesz, vagy köztársaság“, mondta volt az első Napóleon. Azóta régen letelt a jóslat ötven éve. Európa még nem lett kozák, és nem lett köztársaság. De egy pár évtizeddel idébb­­odább csekély különbség a történelemben, hol a népek élete századokon számítja nap­jait. S a fél nappal elsietett jóslat elég ko­rán ráér beteljesedni még. És nekünk, úgy tetszik nagyon, hogy a mai Waterloo óta e világrészen végbement, a jóslat teljesedtének nem vág útjába, sőt inkább egyengeti azt. Szegény Lengyelország beszélhet erről valamit. Látta Osztrolenka a kozák eszme vérben úszó napját, mely ■ a Muravieffek akasztófasorait sötét árnyékkal rajzoló Európa nyomorult földjére. Látta ez eszmét a népek elfojtott szabadsága, nyögve a szent szövetség békéit; a széttagolt Itália, a liliomos szem­fedőbe burkolt Francziaország és Világos és Arad: mindannyian látták az eszme bor­zasztó hódításait, mely keselyű szárnyain négy évtized alatt a befolyás és hatalom oly fokára emelte Oroszországot, milyenről Napóleon kora alig álmodott. „Nous en sommes désm­aisé“, mint Mme Stael mondaná. Áldjuk érte a népek ön­tudatra ébredő szellemét. A felvilágosodás szövetneke szétszórta az évtizedes pangás sötét éjjelének kisérteteit, és szentszövetség és önkényuralom és zsarnoki elnyomás s a hányán vannak a kozák eszme előharczosais, rokkantan állnak ki a tusából, melyben a kor szelleme tör utat magának. Nem, ezen az után utól nem éri Európát a kozákság végzete. Ez az út a szabadság, a testvériség, a mivelődés birodalmába visz s onnan ki van átkozva a kozák eszme uralkodása. A kis káplár, a nagy hadverő, nyu­godtan alhatja e felől örök éjszakáját. A kozák nem fogja lovát megitatni a Szajna vizében, „au millieu de ce peuple français qu‘il a tant aimé.“ A franczia lelkesedés, a német kitartás és tudomány, az angol szor­galom és szívósság, a magyar szabadságsze­retet s buzgó törekvés nem fog romba om­lani a barbarizmus hullám­verésétől, mely éjszakról torlódik ellene. A nyers erő világ­bontó ereje régen széttört Róma­i Bizan­­tium falain. Regeneráló missióját a népván­dorlás befejezte már. Nem, szent hitünk sugallja, a történet élő tényei kiáltják: Európa soha nem lesz kozák. Kozák nem, de köztársaság lehet. És ez a jóslat alternatívája. Körültekintünk. Sajátságos látvány ez itt közöttünk. Mintha őszbecsavarodott tisz­tes monarchiák, ifjú erőtől duzzadó koronás hatalmak, alkotmányos jogar, kényuri bot, szóval ahányféle megtestesülése a monarchi­­kus elvnek e világrészen feltalálható: ezek valahányan mintha egyéb feladatot nem is ismernének, mint az európai köztársaság előkészítésével igazolni létjogukat. Ha tesz­nek, ha mulasztanak, az­ mind ez eszme javára való. Tisztítják útjából a gátakat. Ma egy monarchikus elvet áldoz meg ön­kény­­es elhatározásuk; holnap egy mon­archikus intézmény törik össze ellenszegü­lésükön. Míg kölcsönösen egymás hatalmának megrontására törnek a monarchiák, nem veszik észre, hogy maga a m­onarchicus elv uruladozik, s mielőtt egymás várait meg­vívnák , romhalommá leszen a közös erősség. A monarchiák forradalmi politikát űz­nek. Egy Hugó Viktor azt mondaná: az elv már nem él, csak a mása kisért, idegen szellemtől kölcsönözve jártányi erőt. És a­mi most a keleten történik, az igazolhatná Hugó Viktort. Ott szentesítik a lázadás jo­gát, oltalmazzák a forradalmat s a conser­­vativ gondolatot megölik. Európa legmonar­­chikusabb hatalmai! Az igazság nem igaz­ság nekik, ha a forradalom tanával ellen­kezik ; a jog nem jog, az írott kötés nem kötés, az eskü nem eskü és nem lelkiisme­ret a lelkiismeret, hacsak nem a forradalom javára szolgál. Lábbal tiporják a tekintély elvét, proclamálják a beavatkozást a tör­vényes állapot ellen a törvényszegés, az államrend ellen a felbomlás javára. Phry­­giai süveget von sisakjára a katonai uralom , a zsarnok népjogot prédikál, és Proudhon elve becsületre jut. Hiszen csak színből, csak játékból, csak arra, hogy egymást megkötözzék és megkötözvén jobban kifoszthassák. Persze, persze. Nem is kétkedik efelől senki. De sok oly üszőktől égtek már porrá városok, melylyel tűzkígyókat rajzoltak csak úgy játékból, és sok ember elesett már olyan fegyvertől, amit csak úgy színből emeltek rá. Nem veszik észre e jó monarchiák, hogy mire egymást oly jól megkötözik, felszaba­dul a köztársaság; minden döggel, mely a monarchiák kezére burkolódik, egy-egy bu­rok oldódik le a forradalomról. A hatalmi versenygés, mely ma Törökország ellen sza­badítja fel az állambontó elveket, ha egy­szer sikert arat, többé el nem ül. Hanem élénk tevékenység 1’0­0 ■ érben, valahányszor Törökország után a „soros“ köve­tezik. És a hatalmak mai eljárása sor­ra fióla venni Európa monarchiáit s mire sorra vette: Európában nem lesznek monarchiák. Vigyázzanak az európai hatalmak. Mi­dőn népek sorsával vélnek a­ koro­nákkal játszanak. Törökországot­ megölve a marchikus elvet gyilkolják. Az országgyűlési­ szabadelvű párt hitre folyó év okt. he­­­én délután 6 órakor értekezletet tart. A közös miniszteri értekezletek Budapesten fognak folytattatni a jövő hét végén. Az osztrák miniszterek csütörtökön vagy pénteken érkeznek meg. A „N. Fr. Pr.“ szerint a munka gyorsítása szempontjából a vám- és kereskedelmi szövetség megújítására vonatkozó törvényjavaslat szövegezését az osztrák kormány vállalta magára, míg a 80 millióra vonatkozó előterjesztést a magyar kormány szövegezi. A vám- és kereskedelmi szö­vetségbe a magyar kormány kívonatára fel fog vetetni az is, hogy az osztrák vállalatok, ha Ma­gyarországra is kiterjesztik forgalmukat, kötelesek itt c­égeiket a törvényes feltételek megtartásával bejegyeztetni. A mentelmi bizottság ma az orszá­gos ülés után a Miletics-ügyben ülést tartott, me­lyen a k­ormány részéről Tisza és Perczel minisz­terek voltak jelen. Az ügy előadójának a bizott­ság Horánszkyt választá. Emmer felveti azon kér­dést, hogy Miletics felhivassék: akar-e élni a bi­zottság által leendő személyes kihallgattatásának jogával. A bizottság e kérdés fölött akkor határoz, ha az előadó már áttanulmányozta az ügyiratokat. Simonffay kérdésére kijelente Tisza miniszterei , hogy a kormánynak egyetlen tényét ez ügyben magában foglalja ugyan a főügyészhez intézett, s az ügyiratokhoz mellékelve levő irata, de kész megadni a netán szükséges ,bővebb felvilágosításo­kat is.­­­ A bizottság ez ügyben hétfőn tartandja legközelebbi ülését. Deák Ferencz szobrára a 4459. számú ivén begyűlt 19 forintot Pap Gábor országgyűlési képviselő és superintendens úrtól átvettük. Ez összeghez járultak: Pap Gábor superin­tendens 3 frt, Pázmándy Lajos segédgondnok Köm­­lődön 5 frt, Horváth Mihály esperes Lepsényben 2 frt, Steiner Ignácz esperes Nyárádon 2 frt, Jókay Károly Komáromban 2 frt, Vály Ferencz tanár Pápán 2 frt, egy valaki 1 frt, László József főis­kolai gondnok Kocson 2 frt. . - «*■ .f '* "5 *+ i Esküdtszék, vagy rendes bírósági — Két czikk.— ' II. Az esküdtszék ítéletei ellen szerző a következő perorvoslatokat vagy „kiigazításo­kat“ tartja szükségesnek: a semmiségi pa­naszt, az ítélet felfüggesztését, s az ügynek más esküdtszék elé utalását, a rendes bíró­nak a helytelen m­atatta jó ítéletbe­n­ó be­­avatkozását, s annak u­tatását, a Per újra való felvételét, sőt még azon jogorvos­latot is, mely megengedi „a roszul értesült bírótól a jól értesülthöz való appellálást,a­mely abból állna, hogy az ügy a felek tévedése esetén, rövid záros határidő alatt, ugyanazon esküdtszék előtt újra felvehető. Látható ezekből, hogy szerző ugyancsak sok és erős sánczot akarna építeni az es­küdtszékek ellenében az igazság megvédésére. Csakhogy a túlzás e tekintetben is helyte­len eredményekre vezet. A sok perorvoslat — mint saját judikatúránk szomorú tapasz­talataiból is tudhatjuk —­ nem csak meg nem védi, de sőt veszélyezteti az igazságot. Azért az újabbkori jogtudomány mindinkább a perorvoslatok megszorítására törekszik, s erre kell törekednünk nekünk, főleg a mi viszonyaink közt, hol a sok perorvoslat va­lóságos igazságügyi calamitásokat okozott. Az igazságszolgáltatás csak a perorvoslatok megszorítása mellett lehet gyors, sőt csak így felelhet meg a közbizalomnak, mert a per­orvoslatokból származó ellen­tétes ítéletek megingatják a nép­ben a helyes igazságszolgáltatás iránti hitet. Szerző által javalt perorvoslatokból legalább egy felesleges, egy pedig helytelen. Felesleges az utolsó helyen említett, helytelen a rendes bíróságnak adni czélozott azon discretionális hatalom, hogy az esküdtek kárhoztató ítélete ellené­ben a vádlottat felmentse, ha absolut több­séggel meg van győződve vádlott ártatlan­ságáról. Szerző­i felfogásáról tegnap kifejtettük nézetünket. Szerző javaslata az esküdteket a rendes bíróság curatelája alá he­lyezné. Mert nagy különbség van ám a közt, ha a rendes bíróság az általa téves­nek tartott ítéletet felfüggesztheti, s az ügyet más esküdtszék elé utasíthatja, vagy pedig ott, azonnal, az események és hallot­tak benyomása alatt, minden érettebb meg­fontolás nélkül, megváltoztathatja. S honnét veszi szerző a garantiát, hogy a rendes bí­róság nem tévedhet az esküdtek ítéletével­­ szemben, s hogy csakugyan ártatlan az, a­kit az esküdtek verdictje ellenére a rendes­­ bíró annak tart? Nem sértené-e a közérzület­i tét, ha az esküdtek ítélete daczára a ren­­­­des bíróság felmentene­­oly vádlottat, kit a­­ közvélemény bűnösnek tart, de a rendes bí­­­­róság a törvényes bizonyítékok alapján nem­­ látja megállapítottnak vádlott bűnösségét ? A rendes bíróság e jogköre az elítél­­tetések számát szaporítaná. Az esküdt kétes esetekben is, de hol jelentékenyen ter­helő bizonyítékot lát, könnyebben kimon­daná a bűnöst, mert hisz háta mögött áll a rendes biró, akinek jogában áll a kár­hoztató ítélet alapján felmenteni vádlottat. S ezt annál inkább tenni fogja az esküdt, mivel tudja, hogyha felmentésre szavaz, és téved, a rendes bíró nem ütheti helyre té­­­­vedését. Részünkről tehát csakis az ítélet fel­­­s függesztését, s az ügynek más esküdtszék f­elé való utalását tartjuk helyesnek, mert­­ ez kevésbbé sérti az esküdtszék méltóságát, s­­ mert az esküdt — tudva, hogy ha helytele­­­­nül mond bűnöst, új perre,­­ ítéletének­­nyilvános meghazudtolására ad alkal­­­­mat — nem bízza magát a mögötte álló­­ rendes bíró belátására. Szerző az esküdtszéki intézményről­­ szólva alkalmat vett magának a büntető­­­eljárásról is részletesen nyilatkozni. A perbefogatást, vád alá helyezést, a­­ vizsgálati eljárást stb. mind érinti, s elis­­­­meréssel kell megjegyeznünk, hogy itt szerző­­ több igen helyes és figyelemreméltó dolgot "s pendít meg; csakhogy mivel nem tartozik szorosan a főkérdésre, s még hátralevő cse­­­kély terünkön sokkal fontosabb kérdéseket­­ kell érintenünk, szerző művének ezen kü­­­­lön­ben érdekes részét — ezúttal érint t tetlenül hagyjuk. A büntető eljárásról írandó­­ czikkeinkben azonban alkalmilag ki fogunk­­ rá terjeszkedni. Az esküdtszéki intézményt szerző hazai­­ viszonyaink közt életbeléptethetőnek, sőt­­ szükségesnek tartja. Ezt az esküdtszéki in­­­­tézmény mellett harczoló érveken kívül ha­zánk culturális viszonyai által is indokolja. Igen helyesen. Népünk culturális fejlettsége kétségkívül hasonló fokon áll a franczia­­ népével, s megelőzi az olasz és orosz nép­­ fejlettségét, pedig ezen népek mind élvezik­­ az esküdtszék intézményét. Csakhogy bizonyos nehézségekre nem gondolt szerző, vagy , gondolt, könnyedén túlteszi magát azokon. A pénzügyi nehézségeket azért em­lítjük első­sorban, mert bár rendezett vi­szonyokkal bíró államokban a pénzügyi kér­dés fontos intézmények életbeléptetésénél csak mellékes tekintet alá kerül, nálunk ezen kérdés képezi a szintet, melyen annyi jótékony reform hajótörést szenved. Szerző nagy biztossággal kimondja, hogy az esküdtszéki intézmény ahelyett, hogy drágítaná, olcsóbbá teszi igazságszol­gáltatásunkat. E tekintetben azonban alaposan téved. Ha életbe léptetjük az esküdtszéki in­tézményt, az esküdtszékek számát kényte­lenek leszünk igen kicsire szabni, s pedig culturális, s a szerző­ által lenézett n­e­m­­zetiségi indokból. Culturális indokból azért, mivel a polgárok túlságos megter­­heltetése nélkül csak legnagyobb váro­sainkban állíthatunk fel esküdtszéket, s meg vagyunk győződve, hogy szerző maga se­m véli minden törvényszék székhelyén s kör­nyékén feltalálhatni oly nagy számban az esküdti hivatásra alkalmas elemeket, hogy ezen szép polgári tiszt elviselhetlen teher ne legyen az illetőkre. Nemzetiségi szempontból azért, mivel ha az esküdtszékeket életbe léptetjük, remél­jük, nem indulunk Oroszország nyomán, mely az állam elleni bűntetteket kivette az esküdtszékek illetőségi köréből. Már­pedig állami és igazságügyi érdekek miatt egy­aránt helytelen volna Mileticsék államellenes bűntetteit p. u. egy újvidéki esküdtszékre bízni, annál kevésbbé, mivel jelenlegi bün­tető eljárásunk még az illető vidéki rendes bíróságokat sem tartja alkalmasoknak e bűntettek elbírálására, s azokat a budapesti kir. törvényszékhez utasítja. Ha tehát mi életbe léptetjük az esküdt­székeket, az csak úgy történhetik, ha ez intézmény székhelyeit azon főbb városokra szorítjuk, h­ol a magyar, s esetleg német intelligencia határozott túlsúlyban van. Mi­vel pedig az összes esküdtszéki szolgálat ezen városok és vidéke polgárainak vállára nehezülne, kénytelenek volnánk az esküdt­székek illetőségét csak a legnagyobb bűn­tettekre korlátozni, s igy p. u. az 5 éven aluli bört mnel sújtott bűntetteket a rendes bíróság hatáskörében meghagyni. Mi következnék ebből ? Első­sorban az, hogy ez az új appará­tus csak lassan működhetnék, mert nagy területeknek szolgáltatna igazságot. Másod­szor költséges volna, s bizonyára jelentéke­nyen többe kerülne, bár megengedjük, hogy jobb lehetne jelenlegi igazságszolgáltatásunk­nál. Többe kerülne pedig azon költségek miatt, melyeket a távol helyeken lé­tező bizonyítási eszközök beszerzése, tanúk, szakértők stb. kiadásai felemésztenének. S hogy ez nem kicsinylendő kiadás, kétségte­len azok előtt, kik a szóbeliséget és közvet­lenséget, még a kir. tábla decentralisatiója esetén is, a költségek miatt tartják megvaló­­síthatlannak. Szerző azonban ezen költségeket a felső bírák fizetésén véli megtakaríthatónak. Ez­ azon­ban szintén nagy tévedés. Szerző megengedi, amint kell is, a semmiségi panaszt, s a büntetés kimérése tekintetében a felebbvitelt; a legtöbb büntető per tehát be fog kopog­tatni a felső bíráknál; Így tehát már csak e miatt sem lehetne apasztani a felső bírák számát, legalább oly mérvben, hogy a ki­adási többlet megtakarítható legyen. Ide já­rul, hogy a büntető perekkel a felső bíró­ságoknak csak aránytalanul kisebb része foglalkozik, s mi legfőbb, a kisebb bün­tettek, vétségek és esetleg kihágá­sok a rendes bírói körben maradván, a fe­­lebbvitelről (semmiségi panasz vagy felebbe­­zés) ezek tekintetében is kell gondoskodni. Mi tehát oly véleményben vagyunk, hogy a felső bírák fizetésének révén egy garast sem takaríthatunk meg abból, mit fel fog emészteni az esküdtszéki perköltsé­gek vámja. Egyébiránt mindezen kérdések megvi­tatásával várhatnánk jobb időkig, ha volna csak megközelítőleg is tűrhető büntető tör­vénykönyvünk és eljárásunk. Mivel azonban nincs, minél előbb törvényerőre kell emelni a jelenleg tárgyalás alatt levő, s különben is kitűnő büntetőja­vasl­atot­, melynek élet­­beléptetése előtt, azonban számolnunk kell ama kérdésekkel: van-e elég szellemi, erkölcsi és anyagi tőkénk az es­küdtszéki intézmény életbelépte­tésére? Elérkezettnek tartjuk-e az időt e­z­e­z intézmény tágas­ab­b­­körű megvalósítására? Vagy nem helyesebb-e bün­tető törvényköny­vünket a büntető eljárás reform­jának alapján élet­be lép­t­e­tni? Annyi bizonyos, hogyha nem is fogad­nék el az esküdtszéki intézményt, a bün­tető eljárást gyökeresen át kell alakítanunk, mert a jelenlegi gyakorlat mellett a leg­jobb codex sem segít rajtunk. A bizonyíté­kok teljesen szabad méltatását, a tény­kérdés felebbezhetlenségét, az írásbeliséggel való teljes szakítást, a vádelvnek uralomra való juttatását, a kir. ügyészség szerepének kitágítását, s ezzel kapcsolatban a bíróság­­nak a perre, a vizsgáló bírónak a vizsgá

Next