Ellenőr, 1877. április (9. évfolyam, 90-124. szám)
1877-04-01 / 90. szám
■ vif Előfizetési árak: / Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 10 frt — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 hraj ezár. Szerkesztési iroda: (JfixcLapesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésire nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 90. MM Budapest, vasárnap, április 1. 1877. POLITIKAI NAPILAP. (Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Rákosárok-utcza 431. sz., valamint Havas, Lafite & Cie. czégnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8). Kiradó-hivatal: SZLcLap&Bien, nádor-utcza 6. szám. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Táviratok: Bécsi, márc. 31. A „Pol. Cor.“ jelenti: Ausztriában az 1876-diki előirányzattal szemben az egyenes adók eredménye 4.065,000 forinttal, a közvetett adóké pedig 3.184,000 forinttal, összesen 7.249,000 forinttal kedvezőbb. 1877. január és februárban egyenes adók fejében 14.956,000 forint, közvetett illetékek után tiszta eredményül 26.512.000 frt folyt be, összesen 1.761.000 frttal több mint a múlt év ugyanazon időszakában. Zágráb, márcz 31. A folytatott kutatások kideríték, hogy a gyanúsnak jelentett hölgy nem a szédelgő Villeneuve kísérője, hanem egy fiumei ezredes neje. Konstantinápoly, márcz. 31. (P. CJ Mussumi pasa a portát táviratilag értesíti, hogy az Anglia és Oroszország között megállapított jegyzőkönyvet Londonban ma írják alá. Minthogy azonban a leszerelés kérdése ezen jegyzőkönyvben nem foglaltatikbent, a porta köreiben a béke fenntartása iránt nem táplálnak nagy reményt, anynyival inkább mert a pánszláv izgatások a török tartományokban éppen most űzennek a legbuzgóbban, amidőn Oroszország Európa előtt békeszeretetét színleli. Paris, márcz. 31. „Agence Havas“ jelenti Fémionból, hogy a protocollum aláíratott. Konstantinápoly, márcz. 31. A montenegrói meghatalmazottaknak ma értelezésük volt a külügyminiszterrel; a montenegróiak legutóbb kifejezett követeléseiket fentartják. A külügyminiszter kijelente, hogy a porta legközelebb fog végleges határozatot hozni és ezt a meghatalmazottakkal közlendi. A londoni jegyzőkönyv aláírása a megegyezést kevésbbá valószínűtlenné teszi. — A főparancsnok Abdul Kerim pasa a dunai hadsereg megszemlélésére haladéktalanul el fog utazni. •— Biztosan hisik, hogy Sadullah bey berlini nagykövetté fog kineveztetni. Kopenhága, márcz. 31. A birodalmi gyűlés ülésszaka meghosszabbíttatott; a költségvetés nem fogadtatott el, mivel a folkething és landsthing eltérő indítványokat fogadtak el. Páris, márcz. 31. Egy félhivatalos jegyzék kifejti, hogy a senatorok által Décazesnál a pápa helyzete iránt tett kérdezősködésnek mesterkélt jelentőség tulajdoníttatott Décazes válaszában 1874 iki beszédét magyarázgatta, mely szerint a legcsekélyebb kétség sem uralkodik az iránt, hogy a kormány Olaszországgal a legjobb viszonyokát kívánja fenntartani. Prága, márcz. 31. Az ifju-csehek elhatározták, hogy a tartománygyűlésen megint megjelennek. Róma, márcz. 31. A pápa ma mintegy ezer idegent fogadott s egy franczia beszédet tartott. A „Courier Italia“ tudni véli, hogy szemben azon izgatással, melyet a clericalisok Európában, úgy látszik, véghez kívánnak vinni. — Melegari külügyminiszter felhatalmazta a külföldi képviselőket, hogy a legmegnyugtatóbb nyilatkozatot adják az olasz kormány szilárd akaratáról a garantia-törvényt respectálni és annak tiszteletet szerezni; azonban ezen nyilatkozatot csak akkor tegyék, ha a tárgy fölött conversatio alakjában interpelláltatnának. Róma, márcz. 3 1. A pápa állapota változatlan ; ma audientiákat adott. — Palermoban két veszélyes rablót, az Alfano testvéreket elfogták. BUDAPESTI SZÍNLAPOK. Budapest, vasárnap, április 1. Nemzeti szisísáz.pízissal vízvári A nemzeti színházi munkás- Partial Szigeti Imre osztály segélyegylete javára . I. Elzák csillaga. Ludolphe Kőrösmezei Opera 3 felvonásban. De Rosey Benedek Lajos Michaeloff Péter Láng Ducoudiny Krammer Skavronszky Bonin Tóth I. György Zajonghy Sextius Pintér Katalin Balázsné B.V. Roberte Felekiné Praskovia Maleckyné Thérese Molnárné Danilovic Pauli D’Orbesson Gricenko Kőszeghy asszony Lendvayné Reynold mester Ney Re Valtamíers Tseremeteff Széphegyi asszony Helvey Laura Kermoloff Tallián Re l’Estaque Therskin Szalai asszony Sántháné Natália Heim Róza R’ Artigues Ekimona Saxlehner E. asszony Császárné Kezdete 7 órakor. Denise Kölesi M. — Kezdete 7 órakor. Vár-szinsz. „ , ~ , . A dévai magyar királyi reál- ' I* ® ^ ^ F iskolai segélyző egylet javára . Soldosné Luiza assz. és Ta-Ferréol. mássi József hosszas betegség Szinmü 4 felvonásban . után először : De Meyran i Tuldérlalí Ferréol Náday Magyarhoniban. De Boismartel Feleki i Népszinmü 8 felvonásban. Lavardin Bercsényi . Kezdete 7 órakor. UTOLSÓ POSTA. A jegyzőkönyv mai aláírására vonatkozólag a „N. fr. Pr.“ a következőket jelenti: E hó 29-ikén már be voltak fejezve a tanácskozások. Oroszország és Anglia képviselői közt szóbeli nyilatkozatok is váltaznak, melyek a lefegyverzés kérdésére vonatkoznak. Mindkét hatalom megegyezik azon nézetben, hogy ez a kérdés egyenesen Oroszország és Törökország közt oldandó meg. De ez csak akkor történhetik meg, ha Törökország és Montenegró közt a béke megköttetik. Ezen megállapodás értelmében a hatalmak fáradozásai oda irányozvak, hogy Montenegró követelései leszállíttassanak. Nikicza fejedelem azonban eddigelé kijelentette, hogy nem állhat el Niksics átengedésének követelésétől. A Törökország által eddig ajánlott területrészek Montenegróra nézve értéktelenek, mivel azok csak hegyes területet és terméketlen kerületeket tesznek ki. A niksicsi fensiknek azonban szántóföldje és legelője van, s Montenegró ezáltal olyan földet nyerne, mely szükségleteire nézve múlhatatlanul kívánatos. Párisi hírek szerint Gorcsakoffnak egy Ruvaloffhoz intézett sürgönye megígéri a lefegyverzést a Montenegróval való békekötés utánra; e békekötést Andrássy Czettinyében és Konstantinápolyban elősegíti. Gyermekgyilkos: Weese József, a bécsi egyetem természettani szertárának teremőre, az egyetem épületében lakott két leányával, egy 5/4 s egy 14 éves gyermekkel, s 19 éves fiával, ki azonban haragban lévén atyjával, egy távolabb eső szobát foglalt el. Az apa már régebb idő óta azon gondolkozott, hogy újra megnősül, mert nincs aki a lakásban tisztogasson. Johann, a fiú, tegnap este 6 órakor hazatért szobájába, s reggel hiába várta rendesen bejövő bugáit. Nyugtalanságában az apai lakás elé ment, hol a szokott sürgés helyett mély csönd uralkodott. Reszketve benyit, s az ablak keresztfáján kisebbik, és szárnyán nagyobbik húgát levetkőzve fölakasztva találja. A holttestek már mervek voltak s az előhívott orvosok megállapítása szerint,már több óra óta élettelenek. A tettes apának, semmi nyoma, egy borotvát vitt el magával, délig nem lehetett ráakadni. A borzasztó bűntettet úgy látszik akkor hajtotta végre a gyilkos, mikor a gyermekek aludtak. Az idősbbik fölébredt, mert mellén bőrhorzsolások látszanak s az arczvonások fájdalmasan eltorzitvak. A kis leány nagyra nyílt szemekkel függött az ablakján; arcza nem árult el halálos küzdelmet. A gyilkos Weese már egyszer 1875-ben a kórház vizsgálati szobájában volt elhelyezve 8 napig, mert őrültség jelei mutatkoztak rajta; az utóbbi hetekben delirium tremens jeleit észlelték rajta; gyakran órahosszat járkált a konyhában önmagával beszélgetve s kezeit tördelve. A rendőrség szorgosan kutatja az őrjöngő gyilkost. Budapest, márczius 31. Országos bajainkról. Figyelmes olvasóm szívessége már alkalmasint észrevette, hogy a nemzeti élet politikai jelenségeire vonatkozó nézeteim ígért előadását illetőleg nem ragaszkodom többé az önkorlátozás azon igénytelen kikötéséhez sem, mely az egy tárgyhoz tartozó — noha tarka természetű — tényezők és tények iránti véleményem nyilvánítását egy és azonos gyűjtőczím alá vélte sorozhatóknak. Mert bármennyire igaz legyen is Shakespeare azon mondása, mely szerint „a nyomor által furcsa hálótársak kerülnek egy ágyba,“ — misery has strange bedfellows , — mégis inkább a horáciusi ars poetica gunyoros tiltakozására kellett gondolnom, midőn az előttem legnagyobb tekintélyt képező „közvélemény“ mai számában megolvastam az éles intést, hogy az úgynevezett „független szabadelvű párt“ viselt dolgairól, elnökéről és hírlapirodalmi közlönyéről úgy beszélni, mint „országos ügyeinkről“ nem egyéb, mint képtelenség. A „Közvélemény“ ugyanis a következőleg leckéztet meg engem egy nyilatkozata végén, melynek kezdetét is adni fogom odább: „azután kivág a „Közvéleményből“ egy jó nagy darabot; azután beszél a fakkrról, „a ki az orra hegyét nézve szeget szúrt a hátuljába“ ; (Csernátonynak ?*) végül pedig megígéri, hogy ennek daczára beszélni fog az apathhiáról. Erre a galimathiásra pedig reá írja, hogy „országos ügyeinkről“. A rendreutasítást én — midőn jogosultsága iránt nem lehet kétely — elfogadom töredelmesen. És így megadom magamat a „közvélemény“ azon kegyetlen észrevételének is, mely szerint az, aki belőlekivág egy jó nagy darabot, és nem osztja azt be külön rovatba, mint galimathiast, hanem eléggé meggondolatlanul udvarias azt az „országos ügyeinkről“ szóló elmélkedéseinek menetébe venni fel: nagyon kockára teszi a komolysága iránti közhitet. Minthogy azonban nem szándékszom lemondani az úgynevezett „független“, szabadelvű párt embereinek, elnökének, vezértagjainak és közlönyének időnkénti szemügyrevételéről, s minthogy más részről azt kell látnom, hogy az általam kezdeményezett „Apróságok“ általuk majmolt rovatában beszélnek saját fontosságukról is , kötelességemnek tartom megnyugtatni őket, hogy ezután, midőn róluk akarok valamit mondani, mindig egy külön rovathoz folyamodom, amelyet tiszteletükre ezennel bejelentek, mint a fölfedező „csekélységek“ jövendő rovatát. A „közvélemény“ kérdésbeni nyilatkozatának egyébiránt következőleg hangzik a kezdete: A kormánysajtó tárgyilagosságát jellemzi az a tény, hogy sohasem foglalkozik a tárgygyal, sohasem azzal, a mi mondatik — hanem mindig azt keresi — hogy ki mondja? hogy aztán gyönyörűséges heczctet indítson a személy ellen. Így tesz az „Ellenőr", melyben tegnapi „Ébredjünk vagy elbukunk" czimü czikkünk alkalmából Csernátony neki ront Földváry Mihálynak, az ő szokott modorában. Ezt a személyes, provokáló, lerántó modort köztudomás szerint Csernátony honosította meg a magyar hírlapirodalomban. A magyar közönség józan érzéke fölment mint) Erre én nem mertem volna felszólítani a „Közvéleményt‘‘, de ha kedve volna is, nagy gonddal az orrára, hát akkor mégis azt mondom egy angol adoma értelmében, hogy most már nem engedem meg, mert megváltozott a nézetem — I have changed my mind. Csernátony, két az Ellenőrrel való ily fajta polémiától, de fölmenti Földváry Mihály barátunkat is, hogy — Csernátonyval szemben védekezzék. Egyszerűen annak határozott kijelentésére szorítkozunk, hogy a Csernátony által inkriminált czikket lapunkban nem Földváry Mihály úr írta. Ezen határozott kijelentést tudomásul veszem azon egyszerű megjegyzéssel, hogy Földváry Mihály urat megkövetném ünnepélyesen, ha nem saját pártközlönye hozta volna az ákombákok írásának hírébe, az F. M. betűk megtűrt használata által, s ha földváry Mihály képviselő úr politikai fakkrságára nézve megingatottnak tarthatnám nézetem tegnapelőtti kijelentését, akár kitől származzanak is a ,, Közvélemény" vezércikkei. Hogy a nagy M betű után ma egy us r is figurál, azt érdekes javulásnak vehetni kétségtelenül, de ez utoljára sem azonyit többet, mint azt, hogy Földváry Mihály úr esze mégsem annyira „független szabadelvű“, hogy 260 képviselő lemondását követelné azon 69 képviselő pártállásának kedvéért, akiknek többsége a képviselőházba csak azért jutott, mert a füsiő és a kormány fivének vallotta magát. Ami a nyilatkozat azon részét illeti, hogy mit honosítottam én meg a magyar sajtóban, arra — ha kedvem esz — majd felelek a jövő héten, a „Csekélységek" közt. És most térjünk az apathiára, melyet a „Közvélemény“ is szomorúan észlel. De hát mi az apathia értelme és minől eredt, ha csakugyan létezik az országban. Az apathia politikai tekintetben, nem elenthet egyebet, mint azt, hogy egy nemzet nem gondol többé semmivel, ami történik, mert elfásult az által, a mi történt s közömbösen várja a mi történni fog, nem reményivé semmi jót. Ez bizony szomorú állapot, midőn beáll egy országban, de tagadom, hogy Magyarország ezen állapotra jutott volna. És hogy nem jutott erre, azt bizonyíthatni a ténynyel, miszerint a garázdaság és szinfahángatás elemei nem bírnak fontosságra emelkedni, noha úgy hányják-vetik magukat mint hetvenhét ezer ördög, s ámbár a féktelen orditozás szabadságát — Anglia kivételével — egyetlen európai monarchiában sem találhatni fel olyan korlátlanságban mint nálunk. Szerencsétlenség, végzetes állapot lenne igenis azon apathia, mely a nemzet komoly, higgadt és rendszerető elemeit tenné tétlenné még akkor is, ha a zűrzavar alkatrészei kezdenének mérvadók lenni s ha a haza létét a koczkajáték embereinek kezétől kellene félteni. Ez a veszedelem azonban nem fenyegeti Magyarországot. S ha van apathia, mint állítják az ellenzéki lapok, keseregve, az csak annyit tesz, hogy a nemzet feje sokkal józanabb, mint némelyek szeretnék s nem hajlandó a falnak menni homlokával. Egy szóval: az országnak nincs kedve és akaratra a kormányellenes demonstrátiókra, s a képviselőházi kormánypárt hurrogatására. Ebből áll az apathia. Megengedem, hogy ez nem kellemes az ellenzéki töredékeknek, de hogy a nemzeti józaneszűségről tesz tanúságot, az bizonyos. Mert hát még csak az kellene nekünk faji tételünk erősítésére, a földmivelés, ipar és kereskedelem előmozdítására, egy szóval, a minden rendű munkás nép anyagi és erkölcsi érdekeinek javítására, hogy a természeti csapások és sokoldalú válságok sötét tömegét szaporítsuk meg egy kis politikai és alkotmányos anarchiával is. Megengedem egyébiránt azt is, hogy a létező apatchiának van egy sajnálandó alkatrésze is, az t. i., melyet azon derék, de kishitű hazafiak képeznek, kik nem is éreznék magukat jól, ha minden hóban nem esnének kétségbe a haza jövője felett. Hiszen elsiratták ők a magyart 1849 után minden nap, hogyne zokognának tehát koporsója felett most, midőn saját kormányában látni a sírásót, könnyebben esik a lelküknek. Megengedve azonban mindezt, sőt elismerve azon sokkal többet is, hogy az elégedettség emberét bizony nem igen lehetne megtalálni e hazában: miként van az mégis, hogy az ellenzéki pártok közlönyei unisono korholják a nép „apathhiáját“ ? Miként van az, egy szóval, hogy a nagy és érthető elégedetlenség daczára a nép, noha nem lelkesül a kormány mellett, nem akar demonstrálni az ellenzék mellett? Van onnan, mert megunta ennek folytonos rikácsolásait s megundorodot azon rágalmazási határtalanságtól, mely szerint, ha igaza volna, e nemzet nem érdemlené hogy éljen, tekintve hogy egy maroknyi pártocskán kívül, mely a választók aránylagos részét képviseli, a többi óriási rész mind csupa hazaárulókból állana. E théma azonban nagyobb és fontosabb, hogy sem azt más szempontból is fejtegetni ne volna időszerű. Csernátony. Mint értesülünk, Xijfalussy Miklós kir. biztos befejezte Szörény megye tisztikarának újjászervezését. A kinevezések a következők: alispán Pausz János, főjegyző Illosvay László, főügyész Csorba Ákos, árvaszéki ülnökök Ráden György és Tiapu Lázár, aljegyzők ifj. Szende Béla és Schönenfeld László, számvevők Dragalina Sándor és Tömés Simon, pénztárnok Eperjessy Sándor, ellenőr Han Ferencz, levéltárnok László Ferencz, orvos dr. Locsek, kiadó Gartner Zoltán, árvák atyja Martinescu Gyula, karansebesi szolgabiró Paulovics Miklós, segéd Erdős Sándor, teregovai szolgabiró Nikolits Sándor, segéd Sthrwald Gyula, bozovicsi szolgabiró Szabó Antal, segéd Knezovics Sándor, orsovai szolgabiró Nagy István, segéd Szántó Jenő. A választási visszaéléseknek a Curia általi elbírálásáról szóló törvényjavaslat, mint a „Hon” írja, már legfelsőbb helyre terjesztetett. A Curia 8 (vagy 5?) tagú tanácsban ítélne ez ügyekben és a helybeli vizsgálatokat egyes bírói exmissiók utján ejtené meg. Az országgyűlés mindkét háza ülést tartott ma, melyben az 1873. évi S3. t. sz. alapján forgalomba hozott kincstári utalványoknak beváltása czéljából kibocsátandó járadékkötvényekről szóló és ő felsége által szentesített törvény hirdettetett ki. A „N. Fr. Presse“ még nem tartja bizonyosnak Lasser báró visszalépését a kiegyezés megkötése után, s még kevésbé hiszi, hogy, amint hírlik, gróf Taaffe a tiroli helytartó neveztetnék helyébe. A bukovinai magyar iskolák: Bukovina, Istensegits, márczius 24. 1877 A bukovinai magyar iskolák állapotáról a következő sorokat írják egyik bukovinai magyar községből: A mostani derék tanfelügyelő iedő Justyák János úr nem rég látogatta meg a magyar iskolákat, melyek az ő működése óta jó irányban és teljesen magyar szellemben munkálkodnak. A tanfelügyelő úr természetesen a magyar szellem mellett eleget tesz az osztrák törvénynek is, mely rendeli, hogy osztrák területen az állam nyelve még a falusi népiskolákból se hiányozzék, legyenek azok akár felekezeti, akár tisztán magánalapítványból föntartott iskolák. A törvény szigorúan végrehajtatik, s törvényellenes tanító a ritkaságok közé tartozik, mert az állam a csernovitzi német tanítóképző intézetben egészen német szellemben nevelteti a tanítókat, azért nincs Bukovinában sem oláh, sem rusznyák tanító, ki anyanyelvénél jobban ne beszélné és írná az állam nyelvét, de rendszernek aztán van is eredménye. A magyar tanítók Magyarországban képezték ki magukat, s ahogy úgy törik a német szót, már amennyire szükséges. A tanfelügyelői szemle alkalmával legtöbb eredményt az istensegitsi tanító , Kilyén Ferencz mutatott föl, 140 tanulója olvasni, írni, számolni tud és magyar dalokat énekelnek. E derék, buzgó fiatal népnevelőt a tanfelügyelő úr hozta Istensegitsbe. A hadikfalvi iskola kicsiny (200-nál több a tankötelezett), s most egy második osztály fölállítását és még egy tanítót kér a tanfelügyelő a kormánytól. Az andrásfalvi iskolában csak 80 gyermek tanul, mert a szegénység nem küldheti gyermekeit. Rövid egy év alatt új tanfelügyelőnk a legszebb eredményt mutatja föl, határt nem ismerő lelkesedéssel oktat, int, buzdít és anyagilag is tesz minden lehetőt, csak a tanítók kitartók legyenek. A haladás szembetűnő, bár még sokat kell tenni, mert a volt tanfelügyelő az a hirhedt Vass Miksa pap iskoláinkat is tönkre tette és a tanítókat elvonta a tanítástól. Az új tanfelügyelőnek egyedül az öreg Drusbáczky által támogatva, sokat kell küzdeni, mert Vass újra zavarni kezdi a falvak békéjét, a tudatlan elöljárósággal majd az egyik, majd a másik faluban támaszt akadályokat a tanfelügyelő ellen, majd a kormánynál túlzó magyarsággal vádolja, szóval újabb és újabb zavarokat támaszt, s nincs senki, aki a békebontótól megszabadítsa a magyarokat. HOLMI. Amit megjósoltunk bekövetkezett: a „közvélemény" megérte a blamage-t. Földváry Mihály úr csakugyan megtiltakoztatja intim orgánumát a bámulatában szemét meresztő lelkét kilehelt haldoklás" tárgyában, mely sub (F. M.) látott róla világosságot. A kilehelt szemű haldokló meresztés bámulata, a mai napon már sub (F. M.r.) folytatódik. Ami nyilván annyit tesz, hogy (Fene Magyar.) * Vérrel és vassal akarja megoldani a zágrábi „Obzor“ a keleti kérdést, minthogy a berlini s a pétervári udvarok között a viszonyt a legbarátságosabbnak tartja, és minthogy megleste a következő párbeszédet: Ignatieff: „Ausztria-Magyarországban ennyi és ennyi millió szláv van“ ! Bismarck: „Ausztria-Magyarországban ennyi és ennyi millió német van"! Mi meg azt lestük meg, hogy Andrássy viszont igy szólt közbe: — „S azonkívül ennyi meg ennyi magyar, aki már is ennyi meg ennyi horvátot kénytelen eltartani s annál fogva nincs pénze a vérrel és vassal való megoldásra, az Obzor kedvéért.“ _________ Arany- vagy ezüst-érték? „Gold oder Silberwährung?“ E czím alatt Bécsben legközelebb egy füzetke jelent meg Haupt Ottomartől, ki mint az angloosztrák bank egykori londoni General Managerje, Ausztriában is kitűnő pénzügyi szaktekintély hírében áll s valutánk rendezésének ügyével már hosszabb idő óta foglalkozik az osztrák sajtóban. Már csak szerzőnek jó neve is tehát, de még inkább fontossá teszi e kis munkát az, hogy azt az osztrák kormánykörökkel, nevezetesen báró Hofmann Mai számunkhoz egy és fél év melléklet van csatolva. IX. évfolyam: közös pénzügyminiszterrel hozzák kapcsolatba és hogy valutánk rendezésének e munkában ajánlott módozatáról több részen az a vélemény, hogy az e kormánykörökben is visszhanggal találkozik. A valutarendezés ügye minket is közvetlenül érdekel. A papírpénz-gazdálkodás levét hazánk is harminc év óta issza már s a monarchia valutájának rendezetlensége ránk nézve még annyival végzetesebb, mert mig az a magán fogalmat és magán gazdaságot nálunk is épp úgy sújtja, mint Ausztriában , bennünket egyszersmind Ausztria pénzügyi érdekeinek vontató kötelére akaszt államilag is. Bár megelőzhette volna a két kormány bankügyi egyezkedését a valutarendezés. Akkor ez egyezkedésre szükség se lett volna. Valutánkat előbb-utóbb rendeznünk kell s minél tovább halogatjuk azt, annál több romon keresztül fogunk hozzájutni. Nagyon óhajtandó ennélfogva, hogy törvényhozásunk a közgazdasági egyezmény letárgyalása után mihamarább komolyan foglalkozzék a valutarendezés ügyével is, mert Ausztriában, bárha kevésbé nyomós okokból, szintén kedvező a hangulat erre nézve, úgyhogy tehát e részről a keresztülvitel megakadályozásától nem is tarthatni. örvendetes jelenség e részben nálunk máris azon mozgalom, mely az akadémia és különösen nagynevű nemzetgazdánk, Kautz Gyula úr kezdeményezése folytán keletkezőben van; osztrák részről pedig szintoly örvendetes jelenségnek mondható Haupt Ottomár füzetkéje, mely ugyan az odaát már megindult mozgalomnak csupán egyik, azonban fentebb érintett relatiójánál fogva a többi közül kiemelkedő hulláma. Haupt Ottomár e füzetkében röviden megemlékezvén azon irodalmi mozgalomról, mely különösen az ezüst ágré visszaesése óta a valutarendezés kérdése körül az osztrák sajtóban támadt: a gyakorlati ember igényével lép elénk, a hosszas theoretikus fejtegetéseket mellőzi s a kérdést gyakorlati szempontból, a czélszerűség, különösen pedig a lehetőség szempontjából kívánja és ígéri megoldani. Ugyanazért, s mint parexcellence gyakorlati szakember a kettős pénzláb kérdésével nagyon hamarosan bánik el, azt okoskodásai köréből teljesen kiküszöböli, mert úgymond „az azzal való experimentálásra nekünk sem időnk, sem pénzünk“. Bebizonyítván egyszersmind, hogy mióta az ezüst ötfrankosok veretése meg lett szüntetve, a kettős pénzláb a latin unió államaiban is már csak fictio részéről csupán a két fémet tartja komolyan számításba vehetőnek s azon kérdés megfejtését tűzi maga elé, hogy tehát az egyszerű arany- és egyszerű ezüstláb közül melyiket fogadjuk el? Mielőtt azonban erre megfelelne, s a két fém közt való választást egyelőre nyilt kérdésnek hagyván fenn, szerző a valutarendezést akkép gondolja, hogy a külföldön s akár aranyban, akár ezüstben effektiv háromszáz millió forintnyi osztrák-magyar közös kölcsön vétetvén fel: a forgalomban levő államjegyek beváltására, egyszersmind a Nemzeti bank 80 milliós kölcsönének törlesztésére szükséges fémpénz e kölcsön segélyével szereztessék be. Az effektív 300 millió azon okon látszik szerző nézete szerint e czélra elégségesnek, mert 100 milliónyi s a körülmények szerint, nagyobb mennyiségű államjegy is forgalomban maradhat és például adófizetéseknél alkalmaztatásban lehet hagyható a nélkül, hogy múlhatlanul fémfedezékkel kelljen bírnia. Az anyagbeszerzés kérdését miután ekkér eldöntötte, áttér szerző a két fém közti választás taglalására. Hogy ő, ki a lapokban már oly gyakran volt az ezüstláb szószólója, az arany theoretikusok által részrehajlással ne vádoltathassék, arra látja magát szerző indíttatva, hogy az aranyérték oltalmazójául lépjen fel s azon elővéleményből induljon ki, hogy mennyivel előnyösebb volna, ha az ezüst helyett „koste was es wolle“ az arany tétethetnék monarchiánk pénzrendszerének bázisává; tűnődései azonban odavezetik őt, miszerint hiába volna a megszámlálatlan milliók feláldozása, hogy nálunk az aranyérték jelenleg még a tout prix is keresztülvitessék. Mert tekintettel az ezüstárak roppant ingadozására, mikép foghatnék azon bázist meghatározni, melynek alapján az aranyértékre áttérés történendő volna? Csak egy pillantást kell vetnünk a standardezüst múlt évi fluctuatióira a londoni pénzpiaczon s be fogjuk látni azonnal, hogy a tények hatalmán minden, még a legszekemdusabb combinatio is szétporlik s ily jelenségekkel szemben még a pénzügyileg legerősebb bármely állam is tehetlen fogna lenni, mert minden hibás bázis, illetve a két nemes fém minden olyan értékarányosítása, mely a valódi viszonyoknak meg nem felel, tehát önkényes, a halál csíráját hordaná magában.