Ellenzék, 1924. december (45. évfolyam, 273-294. szám)
1924-12-01 / 273. szám
4- _ -Ifdoss vér, 1924. decemberi. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hónapra 80 lej. Negyedévre 220 lej. Félévre 420 lej. Egész évre 800 lej. Egyes szám 4 lej, 16 oldatas szám 5 lej. ^^^e^^váltságbanll^feldrágább^^ 17104 snjipnorm: _ ^ TMsmw® i iti-SZERKESZTŐSÉG: Bratianu (v. Király utca) 22. sz. Telefon: 9. és 204. KIADÓHIVATAL: Str. I Martin Szentegyház-utca). sz. Telefonszám: A titokzatos javaslat írta: Spectator Megint homály, megint baj van a kréta körül, mellyel átmeneti időre az idők táblájára írják fel — hála istennek könnyen letörölhető betűkkel — , kisebbségi sorsunk egy-egy kijelentő vagy parancsoló mondatát. Minden cáfolat, minden kerülgetés dacára, Anghelescu dr., a világhírű bűvészmester mégis csak napirendre tűzi a kisebbségi középiskolai oktatás ismeretlen vonású, rémezgető álarcával borított törvényjavaslatát és emlékezetünk mozijában ijedt gyorsasággal peregnek le a velencei nobilik titokzatos uralmáénak képei. Ahol mérsékelt az éghajlat, tiszteletet élvező politikai rendszerek vannak érvényben és az államférfiak dolgozószobájuk minden sarkából érzik a történelmi felelősség szemének szúró pillantását, ott alapvető törvényjavaslatok közül ezer és ezer gyertyafénnyel ég a nyiltság, a határozottság világossága. Ott nincsen titkolódzás, hanem a törvényjavaslat lényeges elveit a szaktudomány, sajtó, nagyközönség kényelmesen vitathatja meg és mielőtt a parlamenti tárgyalásra vezetnék,mint szépen lefátyolozott menyasszonyt, minden jellemző tulajdonságával régen tisztában vannak az emberek. Az új javaslatról már egész legendakor kering szerteszét a világban, annyira titokban tartották még a román politikai vezérek előtt is, ami természetesen, kisebbségi kérdésről lévén szó, semmit sem jelent, meg fog szavaztatni, ha a legnagyobb képtelenségeket is tartalmazza.«. Mialatt remeke körül a sűrü ködöt szövögette Anghelescu, állandóan azzal védekezett, hogy kellő időben be fogja mutatni híres javaslatát a kisebbségeknek és tekintetbe veszi kifogásaikat. Azóta minden olyan kisebbségi tényező, melynek köze van az iskolai kérdésekhez, várva-várta a szíves meghívásokat. Azt képzeltük, hogy a miniszter a nyilvánosság színe előtt együttes megbeszélést fog folytatni velük, gondosan mérlegeli az ellenvetéseket hatalmasan megvédelmezi saját külön felfogását. Ő is, a kisebbségi megbízottak is a szörnyű felelősség tudatában, mely lelkiismeretükre nehezedik, teljes felkészültséggel fognak szembeszállani és amiben megállapodnak vagy amit a miniszter áterőszakol, az majd gránitkemény komolysággal lép be a történelem arénájába. Szóval komoly és komor órákat vártunk. És mit láttunk? Megint a régi operettek keservesen humoros jelenetezéseit. Úgy látszik, történnek meghívások, ötletszerűen, a technikai nehézségek figyelembevétele nélkül, de külön kis csoportokban. Ha a kitűzött időre megérkeznek a beinvitáltak, jó, ha nem tudnak a hófúvásokon keresztül elvergődni, úgyis jó. Ha befutnak, akkor szépen leülnek a miniszter szobájába, pipafüst mellett elbeszélgetnek és lesz, ami lesz. Súlyos történelmi jelentőségű ankét helyett felelőtlen diplomatizáláshoz lesz szerencsénk. A kisebbségi sors eddigi szomorú történelme megtanított arra, hogy ezt a főbenjáró törvényjavaslatot, mely hosszú időre véglegesen eldöntheti a magyar középiskolai iskoláztatás jövőjét, sivár szűkkeblűséggel, siralmas elnyomorítással fogják elintézni, ha már az előzetes megbeszélések során ilyen nyegle módszert alkalmaznak. Fejtetőre van minden állítva és a milliók sorsa felett dönteni hivatottak az utolsó intelmek pillanatában sem akarnak természetes álláspontra helyezkedni. A tempóra a mores — sóhajtjuk el az ősrómai ügyvéddel. Azonban ne vegyük túlságosan szívünkre a dolgot. Az adott keretek és lehetőségek között is kötelességünk küzdeni a problematikus jogokért. A hitvallásos iskolák vezetői ám kísértsenek meg minden lehetőt, hogy a zárt kabinetek henye tárgyalásai vagy csevegései közepette is valami eredményt csikarjanak ki. Nekünk azonban, akiknek évtizedekkel kell előrenéznünk és a messzi jövő harcaira kell felkészülni, mindazt, ami mostanság történik, csak átmeneti ideiglenességnek szabad tekintenünk. Mi az igazság érkezését a jövőtől várjuk. A mostani évek minden erőfeszítése még a háborús őrültségek végső hullámzása. De jegyesei vagyunk a nagy elkövetkezendőknek. A világ lelkiismeretét felfogjuk és felfogjuk ébreszteni. Ez a nagy álmodó mindent magába zár,s amire szükségünk vág. Nagyon véges emberek és korlátolt elvek játszanak velünk, de rendeltetésük, hogy papirosintézményeik romjain, elföldelt emlékünkön átgázoljon az igazság hatalma. Igen. Lesznek nekünk szabad, életerős iskoláink Anghelescu minden mesterkedése ellenére is, csak ne veszítsük el bizalmunkat azokban az elvekben, amiket most a vakmerő liberálisok lükkel lövöldöznek. * ff Direktóriumon“ tanulságok Mi volt a direktórium gondolatának magva ? — Mit ígér a második határozat ? (Az Ellenzék tudósítójától.) A Brassói Lapok, miután a „direktórium” célszerűsége és népszerűsége mellett azelőtt napról-napra lándzsát tört, még pedig harci modorához híven — a más véleménynek fején, most utólag úgy találja, hogy „az erdélyi direktórium terve tagadhatatlanul ellenszenves volt“ az erdélyi magyar nép szemében. Arra természetszerűleg most már nem történik hivatkozás, hogy az intézőbizottság „érett megfontolás és komoly tárgyi okok alapján" 16 szóval 2 ellenében tett magáévá s tekintélyének súlyával igyekezett elfogadtatni olyasvalamit, amit az erdélyi magyar közvélemény képtelennek, lehetetlennek és ezer okból ellenszenvesnek talált. Pedig ennek „a direktóriumos" határozatnak a sorsán való elmélkedés épen most hasznos és időszerű, amikor újabb határozat és hasonló számarány mellett hangzanak el ugyanazok a szólamok és sorakoznak azok az olcsó gyanúsítások és könnyelmű vádaskodások, melyek néhány hét előtt a direktóriumot elintéző véleményeket igyekeztek elhallgattatni. Sokféle tanulságot kínál ez a „direktóriumos" kaland. Legalább ez a hasznunk legyen belőle, ha már költségei azt az erkölcsi tőkét fogyasztották, melyeket a magyar népnek vezetőibe vetett hite és bizalma jelent. Hálásak lehetünk ezért a „Brassói Lapok“-nak, hogy ezzel a vallomással e tanulságok emlékbe idézésére ad alkalmat. Mi is volt a direktórium gondolatának magva? Érdemes erre néhány szót szánni a nyilvánosság előtt, mely okulhat belőle. Kisebbségi nemzetünk sorsáért aggódó, munkakész s a valóságokkal számoló emberek végett forgatják már a fejükben annak szükségét, hogy magára maradt népünk szellemi és anyagi javainak védelme rendszeresen, céltudatosan és megfelelő készültséggel történjék. Forgatják pedig alighanem azért, mert mindennek hiányát látják és érzik. Erre a célra önmagától kínálkozó gyakorlati megoldást láttak abban, hogy nemzeti közéletünk különböző ágazatai egyes vezetőkre bízassanak, kiknek kötelessége legyen a reájuk bízott szakma anyagát nyilvántartani, alakulását figyelni, kérdéseit tanulmányozni s igy bármely percben résen állani, hogy akár a nyilvánosság előtt, akár a belső pártéletben felvilágosítást s tanácsot adhassanak, tudásukat s tájékozottságukat pedig a hatalom elnyomó törekvéseinek útjába állíthassák. Ahogy a szászoknál az iskola és az egyház ügyeiben Hans Otto Roth, az agrárreform kérdéseiben Fritz Konnerth az, aki teljes felkészültséggel síkra száll s igy tovább minden szaknak meg van a maga — hogy úgy mondjuk — felelős népminisztere, úgy képzelték ezek a gyakorlati érzékkel felszerelt férfiak is a Magyar Párt szakkörűnek gondolt végrehajtó testületét, mely az elnök körül csoportosuló, az elnök által visszhangban tartott dolgozó és felkészült tagokból álljon. Mi lett azonban ebből a teremtő gondolatból az emlékezetes marosvásárhelyi ülésen ? Személyek közötti gyors és kényelmes kompromisszumnak szánt testület, melyet az elnöki székbe készültek ültetni, nem számolva azzal, hogy amiként egy ember egyszerre kilenc helyen nem ülhet, azonmód kilenc ember sem ülhet ugyanazon az egy helyen. Kilenc embert gyümöszölt be ez a határozat egyetlen székbe és hogy a termő mag sziklára hullott, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a kilenc embert nem szakma és meglevő készültség vagy hajlandóság szerint válogatta össze, hanem találomra az ötletszerű szám betöltésének érdekében. Miért? Mert nem az acél állott a szemek előtt, melynek szolgálatában ez az elgondolás megszületett, hanem más. Az, hogy valakinek az elnökségét pedig meg kell akadályozni s erre “ez a terv alkalmasnak látszott. Ha nem igy lett volna, ha a kiadott hivatalos közlemény az eredeti céllal indokolni tudta volna *. köztudomásra hozott elhatározást, ha ismertette volna,,, a munkabeosztást, a nélkülözhetetlenül szükséges elnöknek megválaszt"." sály pedig erre a testületre vagy ír kitelöltek közül a nagygyűlésre bíztatna, talán íneg sem bukott volna a direktórium. Semmiesetre sem érven csúfosan, a közbizalmat és biztonság érzését annyira emésztően, mint ahogyan történt. Most pedig ugyanígy állunk ezzel az újabb határozattal, mely még kedvezőbb számaránnyal büszkélkedhetik. Az intézőbizottság Ugrán Istvánt ajánlja elnöknek. De mivel ajánlja ? Mit értsen, mit reméljen ebből a magyar nép? Mi alapon várjon változást, lendületet, a közélet felserkentését? Minden változás személyi és tárgyi okokon szokott megfordulni. Ha a szóbanforgó határozat új személyeket nem lát szükségesnek ehhez a célhoz, miért nem pótolja ezt a tárgyi kilátások megmutatásával ? Mi a személyi változás szükségességét vallottuk s ezt a legjobban Ugron István tiszteletreméltóan őszinte és becsületes szavai támogatták, de — aminthogy most is azt tettük — tárgyi biztosítékokkal is szívesen szolgálunk. A másik oldalon mindebből semmi sem mutatkozik. Ott csak jelszavas sáncoknak lázas össze-vissza dobálását látjuk, melyek mögül vádakkal, rágalmakkal, gyanúsításokkal ingerüli az ellenségesnek kinevezett tábort. Pedig ez a tábor nem fenyegető fegyverekkel, hanem a nemzeti munka szerszámaival, terveivel s akaratával közeledik, hogy a nemzeti hajlék építése végre egyszer már megkezdődjék. Azonban hiába ingerelnek, sohasem fogjuk elragadtatni magunkat hasonló fegyverek használatára, hanem annál keményebben szorítjuk kezünkbe a nemzeti munka szerszámait, mert ezt a munkát a sok üres fecsegésen, henye hadonászáson átvergődve el kell s el fogjuk végezni. Ára 5 fej* XLV* évfolyam 273* s^^t