Előörs, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-05 / 1. szám

II. évf. 1. szám Szerkesztőség­ A. 534—86 Bpest, I, Attila-kt. 19, A/10 Kiadóhivatal: Aut. 536—95 Budapest, II, Margit-körút 7 Felelös'SzerkeSzta: uítéx Begcs^fímszfe^éridrg Tartalom: 1929 január 5 Előfizetési ára: Egy hónapra 2.— pengő Negyedévre 6.—pengő Egyes szám ára 70 fillér. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Bethlen — Rothermere. (Bors.) Gramofon és más kultúrpolitikai kérdések. Julier Ferenc: Bethlen Gábor, a hadvezér. (III) Pénz és bank szerepe a modern nagyiparban. Ford „Ma és Holnap” c. könyvéből. Szabó Bertalan: A vas- és gépipar a magyar életben. (III) Hekuba: Nagyalföldi históriás énekek. A Központi Sajtóvállalat jubileuma és egyebek. Mikor a csehek őszinték... Simon Zoltán: A tanyaföld lelkülete és a tanyanép belső világa. sz. b. Traktatus oeconomico-politico-culturalis. —6. —n. Lakáskérdés és közegészségügy. (vl) A szaloniki­i perig göngyölítik vissza a délszláv vál­ságot. (h—a) A körülményes apa, Bethlen — Rothermere írta, vitéz BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE. A Lord karácsonyi üzenete A téma önkénytelenül három részre tagolódik, és pedig: „ Tekinthető-e Rothermere lord karácsonyi üzenet a jogosulatlan beavatkozásnak a magyar belügyekbe? 2. Igaz-e mindaz, amit benne mondok üdvös-e, amit tanácsolt? 3. Minő következéseket kell levonnunk belőle? 1. Mi a kormánynak és szélesen gyűrűző közvetlen ér­dekköreinek felfogása a Lord üzenete felől, azt legfel­jebb sejtjük a mélységes hallgatásból, melybe fázósan beleburkolódznak. A kevéssé hízelgő összehasonlítás a bukott Bratianu-rendszerrel semmiesetre sem lehetett a legkedvesebb ajándék s a legcsillogóbb dísz Bethlen István gróf karácsonyfáján. A félhivatalos kormánysajtó sokat jelentő hallgatásá­val szemben a nem hivatalos, alkalmi kormánysajtó már itt-ott belement némi óvatos polémiába a Lord üzeneté­vel, de alig merészkedett bármelyik is mélyebbre a be­avatkozásnak minősített kormán. Mint ahogy ilyenkor történni szokott, egyszerre a „nemzeti önérzet” sérelmét konstruálták belőle, mondván: „elvégre nem vagyunk négertörzs”, előkotorván a parlamentarizmus lomtárából az „előkelő idegen” por lepett sablonját és keményen til­takozván állami szuverenitásunk ilyetén halálra sebzése ellen. Mindössze három dolgot hagynak figyelmen kívül ezek a gyérérvű és gyérszámú óvatos berzenkedők. Elő­ször azt, hogy ennél az esetnél száz kedvezőbb alkalmuk lett volna a nemzeti önérzet és állami szuverenitás védel­mére az elmúlt 9—10 esztendő alatt, legutoljára a szé­gyenletes nemzetközi gyufa­üzlet állami megkötésekor, vagy azelőtt a szanálási törvénnyel járó sok megalázó idegen beavatkozással, vagy az ország gazdaságpolitikai függetlenségét feláldozó szerencsétlen kereskedelmi szer­ződések szégyenletes bilincseivel, vagy a numerusz klauzusz ellen Genfben formulázott idegen orcátlanko­­dással szemben,, szóval ott, ahol mindig hivatalos külső, MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON idegen és nem is mindig előkelő politikai tényezők váj­­káltak a veséinkben. A másik, hogy Rothermere lord nem brit külügyminiszter, nem is a külügyi bizottság elnöke , nem mint m.0 i.i^irodiLijo^rv­'**­.rl^IriclT 11**—u.ufö­zője mondta el — közvetett — bírálatát, hogy jó taná­csait ezzel megindokolja, hanem mint szabad publicista, mint az angol sajtó egyik vezére, akinek elvitathatatlan hivatása minden politikai világjelenség szabad bírálata: belügyeinkbe való jogtalan beavatkozást vetni hát a szemére legalább is megokolatlan, a mi elszolgaiasodott közéletünkben pedig egyenesen groteszkül ható túlzott érzékenykedés. A harmadik dolog, melyet elfelejtenek a berzenkedők, hogy amit irántunk való kifejezett rossz indulattal napról-napra megtehet Wickham Steed, vagy Scotus Viator, anélkül, hogy a nevetségesség ódiuma nélkül tiltakozhatnánk ellene, talán mégsem egészen igazságos és méltányos megtiltani akarni annak a férfiú­­nak, aki szinte egészen egyedül tette újból európai ügy­­gyé a mi sutba állított magyar igazságainkat. Végre is a legjobb baráttól sem lehet azt kívánni, hogy mindig csak jót és szépet mondjon rólunkt, de nem is bölcs dolog olyan valakitől, akinek vállára egy magára tartó nemzet­hez nem is egészen természetes, nem is egészen méltó túlzott odabízással aggattuk minden reménységünket s ügyünk képviseletét a nagyvilág előtt, most egyszerre megvonni a kapus azt az elemi emberi és még inkább ba­ráti jogot, hogy a mi érdekünkben, a mi javunkra őszinte bírálatot­­gyakorolhasson belső állapotaink felett. Az igazi magyar önérzet inkább akkor lázadozott egynémelyikünkben, mikor a minden önálló gondolko­dástól, elhatározástól és cselekvéstől elszokott magyar társadalom olcsó lángolásában nem előkelő, nagylelkű, hatalmas barátul üdvözölte a Lordot mellettünk való sík­­raszállása során, s nem a baráti angol politikust köszön­tötte benne, hanem minden egészséges népi és történelmi gondolkodás megcsúfolásával, a magyarság belső erői­nek valóban példátlan és igaztalan lekicsinylésével, való­sággal a magyarság vezérét, s véres paródiájául a fel­séges múltnak, az új Kossuth Lajost. Csak a nyomorúság Egyes szám­ára 70 fillér

Next