Előörs, 1930 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1930-01-04 / 1. szám

III. évfolyam 1. szám 1030, Január 4 Szerkesztőség és ki- adóhivatal: Budapest, I, Krisztina körút 159. Telefon: Aut. 508—15. tetolö/mrkuitd: irikz&awyMiiwfMifcdre Előfizetés Félévre Negyedévre , Egy hónapra mm­ára; 10.— P 5. - P 2.- P mm tart&lomt vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Ujesztendő. Eckhardt Tibor: Jóvátétel és döntőbíráskodás. Julier Ferenc: A feldunai magyar sereg átszervezése. (—i —o.): A szegedi dzsungelból. Ajtay Miklós dr.: Bethlen Gábor, történelmi utas... (vl): A „Titán“. Jámbor-Faragó József: A Zeppelin, a traktorok kapasz­kodói, a kör négyszögesítése és egyebek. Féja Géza: József Attila. Föld népe: Fábián Dániel: A mezőgazdasági munkás­kérdés történelmi fejlődése. Liszkay W. László: Két szövetkezet. Levél a Tiszahátról. Heti figyelő: Vetélő. — Eltűnt egy okmány, mely a délvidéki nagy birtok hazaárulását bizonyította. — Adriai ' útatüntetés. Ujesztendő Irta: vitéz Bajcsy •Zsilinszky Endre A félreszoritott és elvonult életnek is megvan a maga külön öröme: nem zavar és nem undorít a kon­venció. Nincsenek muszáj-beszédek és muszáj-köszö- netek és ezekből adódó szörnyűséges közhelyek. Nem kell részt venni a mai vulkánra ágyazott potemkini közélet sívár egy mást ünnepléseiben, nem kell látni a kálykánköltött műtekintélyek ízetlen domborításait, nem kell mosolyt húzni a lélek önkéntelen, ösztönös grimászai fölé, mikor a töméntelen egymásnak hazu- dozás és közéleti sületlenség fölött elfogja az embert az uindorodás. Az újesztendő első reggelén ezek a gon­dolatok jártak eszemben, mikor bekopogott hozzám hét budapesti munkás. Egyszerű magyar munkásemberek, akikkel itt- ott már találkoztam és beszélgettem is az ő napi ro­botjuk s az én munkám röpke üres közeiben, akikkel néhányszor már némi lelket derítő eszmecserét is folytattam a magyar munkáskérdésről. De soha értük semmit nem tettem, nem -is volt módom rá, de nem is várhatják tőlem, hogy én magános és befolyás nél­kül való helyzetemben bármi lényegeset lendítsek mai nehéz sorsukon. Mégis éppen ők jöttek el hozzám és egyszerű szavakkal elmondották, mi hozta őket, boldog új esztendőt kívánni. Azért jöttek, hogy megmondják nekem: bíznak abban az irányban, melyet az Előőrs képvisel és hiszik velem együtt, hogy a munkáskérdés szerves része az egész magyar problémának; ezért csak együtt oldhatók meg. Azért jöttek, mert az az érzésük, hogy ebben az új esztendőben történnie kell valaminek, va­lami lényegesnek és döntőnek a föltorlódott gazda­sági, szociális és nemzeti problémák megnyugtató megoldása felé s el akarják mondani, hogy rájuk, mint a magyar ügy harcosaira, az események minden fordulatában számítani lehet. ügy éreztem, hogy szimbólikusan szebbé semmi sem tehetné az én magános újesztendőmet, mint ezek a szívből fakadt, őszinte, okos szavak s a hitnek, bizalomnak az a meleg, derűs csillogása, mely a ka; iácsonyfa gyertyáinak fényéhez volt hasonlatos ben­nük. íme a nemzeti gondolat harcosát köszöntik an­nak a munkásosztálynak képzett és válogatott fiai, akik a szociáldemokráciának iskolá ját járták és talán évtizedeken keresztül meggyőződóses és céltudatos harcosai voltak a nemzettől elszakított szociális esz­mének. Az időknek milyen messziről hangzó figyel­meztető harangszava ez! Meghalljuk-e vájjon elegen és még idejében ezt az újévi harangszót? És fölfogjuk-e szimbolikus jelen­tését? A magyar szívek áramlását, a magyar izmok feszülését, a magyar kérdés egyetemes, osztályok fö­lött való megoldódása felé? + Elsimult lelkemben szempillantások alatt az egész esztendő minden tehetetlen dühe, káromkodása, vergődése. A megnyugvásnak olyan meleg hulláma öntött el, mint a hófúvásban céltvesztett utast, mikor távolról megpillantja a falu széle első kivilágított ab­lakának parányi fénypontját. íme: mégis jó úton já­runk, mégsem tévedtünk el. De vájjon eljöttek volna-é hozzám ilyen ösztönös ide-találással ezek a magyar munkásemberek, ha az elmúlt évben másokra hallgatok s beállók annak a divatosra forduló xtj osztálypolitikának hangosai közé, akik a mai „polgáridnak mondott szűk osztály- politika sebeit az álforradalmak, „munkás“-nak ken­dőzött osztálypolitikája után, most valami újfajta „paraszt“ osztálypolitikával szeretnék gyógyítani? Az én munkásbarátaim azt mondják, hogy ők, akiket a. becstelen 67-es korszak épúgy kergetett ki a magyarság, a magyar nemzet szent közösségéből, szo­ciális értetlenségével, szívtelenségével, önző osztályér­dekeket kendőző álnacionalizmusával, mint ahogy az Óperenciás tengeren is túlra hajszolt át két-há- rom millió jó, dolgos magyart: részt kérnek és részt akarnak a magyarság kérdésének népi, szociális, gaz­dasági, nemzeti és állami, területi megoldásában. Aki pedig őket ettől a történelmi feladatvállalástól MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Egyes szám Ára. 30 fillér

Next

/
Thumbnails
Contents