Szabadság, 1933 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1933-01-01 / 1. szám

T .?a'r;7 Könyvi*'1'0 Pétéi j-aao. tere Bp.IV.Pereao^e* vet. VI. évfolyam, 1. szám Ára 20 fillér ♦ Megjelenik minden vasárnap 1933 január ! Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vill. József-krt. 31/b, I. emelet — Telefon: J. 349-36 A levélbeli megkereséseket kérjük a fenti címre küldeni Minden levélre válaszolunk 7/7 7//r0 / ff //ívű r­0­­ / 0 / VITÉZ BAJCSY-ZSIINSZKY ENDRE FELELŐS SZERKESZTŐ: Egyes szám­ára a fővárosban, vidéken és pályaudvarokon 20 fill. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre . . . 8.— P 1 Negyedévre . . 2.— P Félévre .... 4.— P­­ Egy hóra . . . —.80 P Előfizetési csekkszámlánk: **41.126 Magyar Szilveszter Bethlen István gróf cikket írt kará­csonykor. Mi pedig Szilveszter napján szeretnénk számadásra hívni őt. Beth­len az ottawai konferenciát okolja a világgazdasági helyzet elmérgesedő vál­ságáért. S attól fél, hogy olyan zűrza­varos helyzet fog Európában beállani, amely könnyen előremozdíthatja a lappangó erők kitörését. „Videant con­­sules“ mondja Bethlen, ami magyarul annyit jelent, hogy nyissák ki a szemü­ket azok, akik a hatalom rúd­ja mellett állanak. Valami szörnyűségesen visszás dolog ez, hogy Bethlen István, a magyar pusz­tulás kánja bíztat jobb belátásra. A sü­ket ember, a vak politikus, aki egy év­tizeden át nem volt hajlandó semmi áron sem tudomást venni a magyar pusztulásról. S ő fenyegetődzik, a lap­pangó erőkkel, akinek a saját országá­ban módja lett volna, a lappangó erők­ből teremtő erőket csinálni! Igen, lappangó erők vannak! Négy­száz esztendő óta lappangó erők földje vagyunk s legjobbjaink sohasem kaptak nyílt porondot ebben az országban. Bethlen István korszaka pedig egyenesen lappangásra kényszerített mindenkit, aki csak nem volt hajlandó pártdikta­túráját kiszolgálni. Lappangó erőt csinált a magyar pa­rasztból, hogy a „történelmi osztályo­kat“ megmentse. És lappangó erővé tette a magyar szellem, a magyar poli­tika legjobbjait, hogy a saját szent és sérthetetlen érdekszövetsége számára szabad legyen a vásár. Így alakult ki egy borzalmas korszak, melyben Bod János jelentette a gazdaságpolitikát, Scitovszky Béla a belpolitikát s Pekár Gyula az irodalmat. . . Magyarországon a „lappangó erők“ az igazi nemzeti erők és Bethlen István méltán félhet tőlük. Jó lenne Szilveszter éjszakáján felvonultatni ezt az elnyo­mott, lappangó Magyarországot, a sá­padt, elszánt sereget, mely győzni fog ,s fényes holnapot fog építeni! Jó lenne felvonultatni, hogy szinről-szinte lássuk: mit csináltak két évtized alatt ebből a szegény országból! Ez a Szilveszter volna az igazi ítélet a híres vaskezű és vasfejű rendszer szá­mára. Jó lenne, ha fölvonulnának a magyar halottak s elmondanák mind­azt, amit a sírjukba fojtottak. S felvo­nulnának az élve eltemetettek, mert a tiszta embernek egyetlen út maradt it­ten: élve eltemetkezni. Mennyi nagy­szerű eszme, terv, akarat salt meg a magyar agyvelőkben. Mennyi nagy­szerű férfiú hullott korai sírba, vagy élő-halott kétségbeesésbe. Mennyi leány­ban halt meg az anya s megannyi férfi­ben omlott össze a család! Igen! Szilvesztert kell tartani. A temp­lomokban a papok ezen a napon be­számolnak az ó-esztendőről. Csináljon az új kormány nagy nemzeti templo­mot a parlamentből s számoljon le benne e szörnyű húsz éves „ó-év“ min­den bűnével. Utána pedig támaszkodjék azokra a lappangó erőkre, melyeket Bethlen bán megtiport s melyekkel most fenyegetőzik. S e „lappangó erőkben“ megtalálná a legjobb magyarságot és a legtisztább emberséget. E lappangó erők, ha szabad égbolt alá és szabad légkörbe kerülnek évszázadok bűneit és mulasztásait fog­ják jóvá tenni. Ez lenne igazán „új stí­lus“ és Magyarországon csakis ez lehet az „új stílus.“ Szörnyű örökség nyomja Gömbös Gyula vállát s rövidesen eldől, hogy ki az erősebb! Az események egyre inkább azt mutatják, hogy alig-alig bír máris megbirkózni vele. Hogy hiába várjuk az új hajnalt, csak tovább tart az ó­ esz­tendő, tovább fojtogat a múlt.. . S nem is lesz addig magyar újév, míg ezt a szilveszteri számadást meg nem tartjuk! Míg a „lappangó erőkből“ sza­bad, teremtő erők nem lesznek! FEJ A GÉZA. Olcsóságot! Irta: vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre Mr. Tyler elégedetlen a magyar átalakulással Elszomorítóbb olvasmányt alig lehet elképzelni, mint mr. Tyler népszövet­ségi biztos legújabb jelentése Csonka­­magyarország pénzügyi és gazdasági helyzetéről. A jelentés tulajdonképen az 1932. év IV. negyedéről szól, de vizs­gálódásait és megállapításait kiterjeszti természetesen a korábbi évnegyedekre, sőt összehasonlításait a korábbi évekre is. Fekete pesszimizmus árad a terje­delmes jelentésből s egy-egy szinte éles­nek mondható bíráló hang kínosan üti meg a magyar ember fülét, mert bántó és megalázó, hogy idegentől származik s majdnem reckéztetés pattog belőle. Ilyen mondatokat olvasunk benne: „Az 1932. július 1-ével kezdődő pénzügyi év első öt hónapjának kimutatásai majdnem ugyanolyan nagy deficitet mutatnak, mint a tavalyi volt. Eddig még nem történt intézkedés az egyensúly helyreállítására. Az állami üze­mek veszteségei tovább tartanak, m majdnem ugyanolyan arányban, mint 1931—32-ben. Ma­gyarország külkereskedelme tovább csökkent s az 1932. év III. negydében a kivitel értéke a megfelelő tavalyi érték 57 százaléka, illetve az 1930-i érték 37 százaléka és az 1929-i érték 28 százaléka volt... A klíringmegállapodások, melyek közül egyesek már egy év óta vannak hatályban — úgy látszik —­ megkönnyítik oly cikkeknek Magyarországba való behozatalát, amelyekre sok esetben nincsen szükség, míg másrészt a magyar kivitel csökkent... Az össz­kiadások előreláthatóan meg fogják haladni a közigazgatási költségvetés kiadási színvonalát (806 millió pengőt), míg a költségvetési bevéte­lek színvonala valószínűleg nem fogja elérni a 700 millió pengőt... a költségvetési összbevé­telek 681,6 millió pengőt tennének . . . Más­részt a tényleges költségvetési és költségvetésen kívüli kiadásokat, hozzáadva az elhalasztott kiadásokat, november 30-án 343 millió pengőre lehet tenni, ami 823 millió pengős évi színvona­lat jelent . . . Eddig kevés történt a helyzet or­voslása tekintetében ... Bármi tétetnék is, an­nak igen drasztikus intézkedésnek kellene lennie, hogy a költségvetés az ország pénzügyi kapacitásával összhangba hozassák . . .“ És így tovább. Az önkormányzatok költégvetéseiről, melyek oly szörnyű módon még a szo­rosabban vett állami adóknál és terhek­­nél is jobban fojtogatják a dolgozó kis­emberek millióit. Mr. Tylernek a követ­kező mondata hoz lesújtó bírálatot: „Attól kell tartani, hogy ... a magyar adófizetőt továbbra is terhelni fogják a helyi kiadások, amelyek nem bíráltat­nak el elég szigorúan.“ A kétségtelenül tárgyilagos és orszá­gunkhoz jóindulatú népszövetségi biz­tosnak cáfolhatatlan adatokra támasz­kodó horoszkópja az 1931—32. költség­­vetési év közigazgatási költségvetését 141,4 millió pengővel jósolja deficites­nek, a közüzemi költségvetést pedig 49,5 millió pengővel, ami a teljes költségve­tésnek 190,9 milliós deficitjét jelentené. Hacsak nem jönnek azok a bizonyos drasztikus intézkedések, melyeket az or­szág is, a népszövetségi biztos úr is olyan nehezen és olyan hiába vár. És a költségvetés aránylag óriási deficitjét mé­retekben még sokkal meghaladják gaz­dasági életünk összezsugorodásának ama számadatai, melyek kivitelünk értékének szörnyű zuhanását jelzik. Mibe kapasz­kodjunk, hogy hihessünk e zuhanás megállításában, vagy épen gazdasági életünk fölélénkülésében... a mostani előjelek alapján? Még sem az eddigiekben idézett szá­mok a legriasztóbbak, sem a szeptember végén 265,8 millió pengőben megállapí­tott adóhátralék, amit senki sem mond­hat túlságosan nagynak, aki ismeri adó­rendszerünk szörnyű elavultságát és igazságtalanságait s dolgozó rétegeink, fötleg a magyar földműves nép létalap­jának megrendülését. Hanem Mr. Tyler­nek az ország mezőgazdasági süllyedé­sére, valamint mezőgazdasági és ipari átalakulására vonatkozó megdöbbentő bírálata. Ilyesmit kell olvasnunk: „Nagyrészt megszűnt a mezőgazdasági cikkek kivitele azokba az országokba, amelyek ezelőtt Magyarország főbb piacai voltak s ezek a cik­kek nem is találtak más piacot. A mezőgazdasági és ipari árak közötti dísz­­paritás még folytatólagosan emelkedik... Bár a mezőgazdasági termékek ára a magyar ipari termékekhez viszonyítva alacsony, sok mező­­gazdasági termék ára még mindig túl magas, hogy a külföldön versenyezhessen ... Magyar­­ország egyike ama kevés országnak, ahol a leg­több ipari cikk ára magasabb azok háború­előtti áránál és ahol ezek az árak csak csekély tendenciát mutatnak a csökkenés irányában, annak ellenére, hogy az élelmiszer árak és bé­rek, úgymint a nyersanyagok árai tetemesen csökkentek... A Magyar Gazdaságkutató Inté­zet a mezőgadaság részére szükséges iparcikkek tekintetében — amelyek nagyobb részét karte­lek tartják kezükben — 1931-ben átlagban 137,7-en állott és 1932. augusztusáig csak 135-re esett, míg a mezőgazdasági nagykereskedelmi ár indexátlaga 1931-ben 86 volt, amely pontról 1932. augusztusáig tovább esett 80-ra ... Ma­gyarország főfoglalkozási ágának — a mező­­gazdaságnak — helyzete a gazdasági tevékeny­ség állandó csökkenését eredményezi. ..“ Mi más ez, mint a legélesebb bírálat a mezőgazdasági és ipari cikkek átala­kulásának természetellenes és nemzet­gazdaságilag végzetes pusztító voltáról. Bírálat a legilletékesebb helyről és min­denesetre a legérdektelenebb oldalról. Amerika e kitűnő fiát bizonnyal nehéz volna a kapitalizmus ellenségéül feltün­tetni és szocialista célzatokkal vádolni és íme ő is kirívónak tartja azt, hogy a mezőgazdaság árindexe 80-as pontra süllyedjen a 100-as békebeli árszínvonal­(Folytatás a 2-ik oldal 1-ső hasában.) TARTALOM: Olcsóságot! A megyaszói kerület választóinak többsége máris Csizmadia Lajos mellé állott. Az ellenforradalom vétke. Szellemi szabadverseny. Gondolatok a találgatások éjjelén. Már mindenki a telepítéssel foglal­kozik. Cserkész és gazdasági jogrendszerünk dzsungeljében. Csizmadia Lajos Most, mikor a megyaszói kerületben javában folyik a választási harc és egy lelkes jövőtől fűtött parasztgárda küzd a nagybirtok egyre féktelenebb de­magógiájával, úgy érzem, hogy meg kell rajzolni Csizmadia Lajos arcát és alakját. Pártunk jól tudta, hogy mit tett, mikor az ő nevével indult harcba. Alig tudok még néhány nevet a magyar kis­gazdatársadalomban, melyek annyira hivatva volnának a föld népének irányí­tására, mint a megyaszói képviselője­lölt. Hiszem, hogy rövid napok múltán képviselő is lesz és be fogja bizonyítani a magyar parlamentben is, hogy mi a kisgazdák s a földmíves nép leg­jobbjait választjuk ki és állítjuk csata­sorba a holnapért. Csizmadia Lajos tizenkét esztendeje harcol a megyeházán és jó idő óta ő a derecskei választókerület igazi vezetője. E tizenkét esztendő alatt bámulatra méltó módon elmélyedt a magyar köz­élet legkülönbözőbb területein. Nagy­atádi Szabó István kisgazdatípusához tartozik, szerénysége éles, eleven és sok­irányú tapasztalatot s tudást takar. A falu minden kérdését ismeri, a jogvi­szonyokban éppen olyan járatos, mint a gazdasági kérdések területén s emel­lett elevenen él benne az az öntudat és önérzet, amely a magyar parasztságot végre is ki fogja vezérelni a mai pusz­tulásból. Mikor alakját magam elé idézem, mindig csodálkozom, hogy ez az ezer­szer legázolt és megcsúfolt magyar falu még mindig ilyen józan és higgadt férfiakat küld harcba igazáért. Mert nincs ebben a férfiúban semmi elmér­gesedett gyűlölet, semmi érthető, vagy vagy kevésbé érthető elfogultság. Nem fújt bele a falusi és megyei élet apró hínárjaiba, hanem mindig szélesen és országos méretekben nézi, bírálja az eseményeket. Ha vele beszélek, mindig csodálkozom a magyar parasztság óriási politikai képességein. Aki csak az átlag fölé emelkedik közülük, mind országos távlatban gondolkodik. Hiába csináltak elnyomott, félre lökött és kizsákmányolt osztályt a magyar parasztságból, mégis saját osztály­helyzete fölé emelkedik s mégis őrzi, ápolja a magyar nemzeti tudatot. Mégis az egész ország sorsát, vágyait s álmait hordozza szívében. Egy esztendő óta együtt harcolok s együtt dolgozok Csizmadia Lajossal. Erőt és melegséget jelentett számomra mindig az ő közelsége. A falu hű, igaz s nagy szívét, egészségét, törhetetlen szívósságát és nagy emberi tisztaságát láttam benne. S ezt fogják látni, sze­retni s tisztelni benne Alsózemplén ma­gyarjai is. Ezért fognak mellé állani. Mert Csizmadia Lajossal a magyar falu lelke és követelő szava vonul be a ma­gyar parlamentbe i f.­g.

Next